Talán azzal kezdeném, hogy ez az eredetileg csak Barcelonába tervezett kirándulásunk nem kimondottan hegymászásról szólt, de egy fantasztikus túrát tettünk a Pireneusi havasokban, valamint a Montserrat-i hegységben. Egyébként ez utóbbin térkép és iránytű nélkül túráztunk, ami – mivelhogy sikerült tájékozódnunk – jó hatással volt az önbizalmamra. Ugyanakkor arra döbbentett rá, hogy az utóbbi években ezen segédeszközök használata mennyire elszoktatott attól, hogy nélkülük túrázzam, tájékozódjam. Természetesen a Pireneusokba azért mégsem mertünk térkép nélkül elindulni.
Na, de térjek rá a lényegre. Miután egy egész napos túrát tettünk a Montserrat-i hegyen, fel a kolostorokig és onnan vissza a völgybe, másnap reggel onnan indultunk Barcelonába egy vonattal. Itt egy másik vonatállomásra kellett átmennünk, mivel utunk célja: a Núriai völgy, pontosabban Ribes de Freser falu felé onnan nem indutak vonatok. Bevásárlás után (enni- és innivaló) megtudtuk, hogy erről a másik, nagyobb állomásról van vonat. Igaz vonaljavítás miatt nem ameddig nekünk kell, de van. Tehát vehettük jegyeinket egy Ribes de Freser nevű faluig.
A megyeközpontig, Ripoll városig, vonat vitt, onnan vonatpótló autóbuszra ültünk át, ami felvitt Ribesbe. Itt a buszról való leszálláskor elénk tárult a távolban a Pireneusok részben havas főgerince. Hát egyszerűen fenséges és ijesztő volt. Ekkor, őszintén, kissé megdöbbentem, hogy mibe vágtam bele, és hogy ez mekkora út. Az a távolság és szintkülönbség, ami mutatkozott… s mindezt nagy zsákokkal, sátorral terveztük... Hát, nem sok hiányzott, hogy... De mégis elindultunk. Igaz egyelőre térképet és némi útbaigazítást szerezni.
A falun felfele menet találunk egy Salewa sportáruházat, ahol készségesen elmagyarázták nekünk, hogy, ha csak egy nagyobb túrára van időnk, akkor feltétlen Núriába menjünk fel, mert az a legszebb. Kaptunk is ott egy vázlatos térképet, és elláttak tanácsokkal az útvonalat illetően.
Hát elindultunk erőltetett menetritmussal, mivel eléggé eltelt az idő. Szombat délután 6,30 volt. Este 8-ig el is értünk, ameddig aznapra terveztük, vagyis a Freser patak völgyének legfelső faluja (Queralbs) közelébe. Itt sátorozó helyet kerestünk magunknak, s találtunk is egy nagyon szép mellékvölgyben, egy zúgó patak partján.
Utunk eddig is nagyon szép volt, de a legszebb szakaszok csak ezután következtek. Reggel korán felszedtük a sátrat, minden szemetünket is összegyűjtöttük és magunkkal vittük. Hamar beértünk Queralbsba, ahol meggyőződtünk, hogy csomagmegőrző nincs. Tehát cipeltünk tovább mindent.
Queralbsról annyit, hogy úgy, mint a völgyön lennebb Ribes de Freser is, nagyrészt kőből épült, jellegzetes hangulatú hegyi falu. Az ittenieknek főleg a turizmus és az állattenyésztés biztosít megélhetést.
Nagyon meredek és veszélyes szakaszok következtek, néhány közbeiktatott ereszkedővel is. Viszont meg sem gondoltuk, hogy a felvonóval menjünk. De megérte a fáradságot. Pazar, egyszerűen lenyűgöző tájakon mentünk végig, nagyjából a Núria patak völgyén. Az út néhol jóval a patak fölött, keskeny sziklapárkányokon vezetett. A patakon egymást érték a vízesések. A növényzetnek, a Spanyolországban (Katalóniában) addig látottakkal ellentétben, magashegyi jellege volt, nemhogy fák, még fenyves, sőt fennebb borókafenyő is volt. Ugyanakkor velünk szemben majd állandóan látszottak havas csúcsok a távolban.
Ez a "távol" lassan egyre közelebb került, majd végül előttünk tárult ki. Felértünk egy kissebb kilátóra a Núriai tó, illetve telep előtt (fölött), ahonnan beláttuk az egész völgyet és a szemben levő 2860-2900 m magas csúcsokat. Ezek a csúcsok már a Spanyol-Francia határt képezik.
Núria egyébként turistaparadicsom, télen kitűnő sípályákkal, nyáron pedig sok hegymászó és sziklamászó lehetőséggel. A völgy szépsége lenyűgöző. Katolikus temploma is van, és egy tó a telep előterében, amin csónakázni lehet.
Ezen kívül vendéglő, különböző elárusítóstandok vannak ott fenn, és egy sor egyéb szórakozási lehetőség is biztosított. Autóval viszont sehonnan sem megközelíthető. Csak a felvonóval lehet odajutni Ribes de Freserből, esetleg Queralbsból, vagy gyalog.
Miután körülsétáltunk a völgyben, a misére is elértünk, majd visszafele igyekeztünk, mert estére Barcelonába terveztük, hogy visszautazzunk, mivel ott még sok néznivalónk maradt. A visszaút már jóval gyorsabb volt, de azért könnyűnek az sem volt mondható, azonban minden simán ment. Simábban, mint gondoltuk volna.
A Spanyolországi túrautakról elmondhatom, hogy nagyon jól karban vannak tartva, kiépítve. Még talán igen is jól. Azt hiszem néhol túlzás, mivel a táj a természetes jellegét veszti, veszítheti el, ha lépcsőt és korlátos betonfolyosót építenek. Az ottani turistajelzésekről pedig annyit, hogy annak ellenére, hogy könnyen, kezdők számára is jól követhetők, rendkívül szabálytalanok, és a szivárvány összes színében pompáznak, ugyanazon útvonalon, vegyesen. A túraútvonalak táblákkal is jól el vannak látva, amik mindenhol épek voltak, és sok információt tartalmaztak (hova vezet, mennyi idő az út, mekkora távolság, hány méter tengerszint fölött).
Ha esetleg bárkinek egyéb információra lenne szüksége Barcelonáról, Montserratról, vagy a Pireneusokban általunk bejárt helyekről szeretne többet megtudni, jelezze, és többet is közölhetek.
Na, de térjek rá a lényegre. Miután egy egész napos túrát tettünk a Montserrat-i hegyen, fel a kolostorokig és onnan vissza a völgybe, másnap reggel onnan indultunk Barcelonába egy vonattal. Itt egy másik vonatállomásra kellett átmennünk, mivel utunk célja: a Núriai völgy, pontosabban Ribes de Freser falu felé onnan nem indutak vonatok. Bevásárlás után (enni- és innivaló) megtudtuk, hogy erről a másik, nagyobb állomásról van vonat. Igaz vonaljavítás miatt nem ameddig nekünk kell, de van. Tehát vehettük jegyeinket egy Ribes de Freser nevű faluig.
A megyeközpontig, Ripoll városig, vonat vitt, onnan vonatpótló autóbuszra ültünk át, ami felvitt Ribesbe. Itt a buszról való leszálláskor elénk tárult a távolban a Pireneusok részben havas főgerince. Hát egyszerűen fenséges és ijesztő volt. Ekkor, őszintén, kissé megdöbbentem, hogy mibe vágtam bele, és hogy ez mekkora út. Az a távolság és szintkülönbség, ami mutatkozott… s mindezt nagy zsákokkal, sátorral terveztük... Hát, nem sok hiányzott, hogy... De mégis elindultunk. Igaz egyelőre térképet és némi útbaigazítást szerezni.A falun felfele menet találunk egy Salewa sportáruházat, ahol készségesen elmagyarázták nekünk, hogy, ha csak egy nagyobb túrára van időnk, akkor feltétlen Núriába menjünk fel, mert az a legszebb. Kaptunk is ott egy vázlatos térképet, és elláttak tanácsokkal az útvonalat illetően.
Hát elindultunk erőltetett menetritmussal, mivel eléggé eltelt az idő. Szombat délután 6,30 volt. Este 8-ig el is értünk, ameddig aznapra terveztük, vagyis a Freser patak völgyének legfelső faluja (Queralbs) közelébe. Itt sátorozó helyet kerestünk magunknak, s találtunk is egy nagyon szép mellékvölgyben, egy zúgó patak partján.
Utunk eddig is nagyon szép volt, de a legszebb szakaszok csak ezután következtek. Reggel korán felszedtük a sátrat, minden szemetünket is összegyűjtöttük és magunkkal vittük. Hamar beértünk Queralbsba, ahol meggyőződtünk, hogy csomagmegőrző nincs. Tehát cipeltünk tovább mindent.Queralbsról annyit, hogy úgy, mint a völgyön lennebb Ribes de Freser is, nagyrészt kőből épült, jellegzetes hangulatú hegyi falu. Az ittenieknek főleg a turizmus és az állattenyésztés biztosít megélhetést.
Nagyon meredek és veszélyes szakaszok következtek, néhány közbeiktatott ereszkedővel is. Viszont meg sem gondoltuk, hogy a felvonóval menjünk. De megérte a fáradságot. Pazar, egyszerűen lenyűgöző tájakon mentünk végig, nagyjából a Núria patak völgyén. Az út néhol jóval a patak fölött, keskeny sziklapárkányokon vezetett. A patakon egymást érték a vízesések. A növényzetnek, a Spanyolországban (Katalóniában) addig látottakkal ellentétben, magashegyi jellege volt, nemhogy fák, még fenyves, sőt fennebb borókafenyő is volt. Ugyanakkor velünk szemben majd állandóan látszottak havas csúcsok a távolban.
Ez a "távol" lassan egyre közelebb került, majd végül előttünk tárult ki. Felértünk egy kissebb kilátóra a Núriai tó, illetve telep előtt (fölött), ahonnan beláttuk az egész völgyet és a szemben levő 2860-2900 m magas csúcsokat. Ezek a csúcsok már a Spanyol-Francia határt képezik.Núria egyébként turistaparadicsom, télen kitűnő sípályákkal, nyáron pedig sok hegymászó és sziklamászó lehetőséggel. A völgy szépsége lenyűgöző. Katolikus temploma is van, és egy tó a telep előterében, amin csónakázni lehet.
Ezen kívül vendéglő, különböző elárusítóstandok vannak ott fenn, és egy sor egyéb szórakozási lehetőség is biztosított. Autóval viszont sehonnan sem megközelíthető. Csak a felvonóval lehet odajutni Ribes de Freserből, esetleg Queralbsból, vagy gyalog.Miután körülsétáltunk a völgyben, a misére is elértünk, majd visszafele igyekeztünk, mert estére Barcelonába terveztük, hogy visszautazzunk, mivel ott még sok néznivalónk maradt. A visszaút már jóval gyorsabb volt, de azért könnyűnek az sem volt mondható, azonban minden simán ment. Simábban, mint gondoltuk volna.
A Spanyolországi túrautakról elmondhatom, hogy nagyon jól karban vannak tartva, kiépítve. Még talán igen is jól. Azt hiszem néhol túlzás, mivel a táj a természetes jellegét veszti, veszítheti el, ha lépcsőt és korlátos betonfolyosót építenek. Az ottani turistajelzésekről pedig annyit, hogy annak ellenére, hogy könnyen, kezdők számára is jól követhetők, rendkívül szabálytalanok, és a szivárvány összes színében pompáznak, ugyanazon útvonalon, vegyesen. A túraútvonalak táblákkal is jól el vannak látva, amik mindenhol épek voltak, és sok információt tartalmaztak (hova vezet, mennyi idő az út, mekkora távolság, hány méter tengerszint fölött).
Ha esetleg bárkinek egyéb információra lenne szüksége Barcelonáról, Montserratról, vagy a Pireneusokban általunk bejárt helyekről szeretne többet megtudni, jelezze, és többet is közölhetek.
Andris
