Látták-e már az Egyeskő kicsinyített mását?
Nem, nem valami makettre gondolok, sem egy kiállításon látható műre, hanem a természet egy csodás alkotására, ami a Csíki-havasok főgerincének közelében található: a Hármas-kőre.
Nem, nem valami makettre gondolok, sem egy kiállításon látható műre, hanem a természet egy csodás alkotására, ami a Csíki-havasok főgerincének közelében található: a Hármas-kőre.
Térképnézegetés közben Gálfi Péterrel több érdekes túralehetőség közül esett választásunk a Hármas-kőre, így vasárnap reggel a Gyimesek felé vettük utunkat. Az aprópelyhes, de sűrű havazásban az utak havasak, síkosak voltak. Szerencse, hogy Péternek négykerék-meghajtású, stabil autója van, így a kedvezőtlen útviszonyok ellenére is biztonságosan haladhattunk.
Úticélunk Gyimesközéplok Sötétpatak nevű falurésze volt, ugyanis a Hármas-kő a Sötét-patak és Hidegség-pataka közötti mellékgerincen található, a Kondra-kereszt és az Antalok-patakának forrása között körülbelül félúton.
Mivel a Gyimesek mellékutcái eléggé könnyen összetéveszthetők, komoly odafigyelést igényelt a sötétpataki letérő észrevétele. Ezen felautóztunk, amíg egy parkolóhelyet találtunk, aztán indult a túra.
Havas, jeges úton gyalogoltunk Sötétpatak meglehetősen szétszórt házai között. A sűrű havazás és szél utunk során mindvégig kitartott. Alig száz métert haladhattunk felfele és az úttól balra egy merítős borvízforrást találtunk, mely mellé hangulatos füles kanna van kiakasztva. Továbbhaladva megcsodáltuk az útmenti vékony, havas jégréteg alatt csörgedező patakot, 
a völgy két oldalán végignyúló, behavazott hegyoldalakat, melyeket léckerítésekkel határolt kaszálók, elszórt házak, épületek, nyári szállások és ritkás fenyves tarkítanak. Egy helyen, ahol utunk a patak bal partján vezetett, a szemben levő oldalon vastag, jéggé fagyott vízesést találtunk.
Egy idő után egyre figyelmesebben fürkésztük a tőlünk jobbra emelkedő hegyoldalt, felfele vezető ösvényt keresve ott. Sötét-patak egy baloldali mellékpatakát elérve, mely utóbbi szinte a Hármaskő alatt ered, egy járható ösvényt láttunk a patak mentén felfele vezetni. Ekkor úgy döntöttünk, hogy a biztosabb, de hosszú sötét-pataki út helyett inkább -a rövidítőt választjuk.
Meredek, jelzetlen emelkedőkön kanyargott az ösvény az egyre ritkább nyári szállások és a gerinc magasságáig megtalálható léckerítések között.
Utunk eleinte jeges volt, vékony hóréteggel beborítva, fennebb viszont már nem csúszott, de egyre mélyebb volt a hó. A gyéren meghagyott fenyők közül a ködös, párás havazásban kilátásunk csupán a legközelebbi oldalakra volt.
Mászás közben rájöttem, hogy nem vagyok a csúcsformámban, de egy csokival társított pihenő után folytattam az utat. Hamarosan rá kellett jönnünk, hogy fel kell csatolnunk a hótalpakat, amelyekkel - valamint síbotjaink segítségével - könnyebben haladtunk. Az egyre mélyebb hóban az előrehaladás mégsem volt egyszerű. Mégis viszonylag hamar sikerült felszerpentineznünk a gerincre, 
ahol egy kerítésen meg is pillantottunk egy kék keresztjelzést. A kék kereszt Antalok-patakáról vezet fel a Hármas-kőhöz, majd a Kondra-keresztnél éri el a főgerincet. Túlzás lenne azt állítani, hogy a jelzést tudtuk volna követni ekkora hóban, inkább a gerincet figyeltük, merre vezet, 
és időnként a kék kereszt is feltűnt, egy-egy kerítésen, 
nagyobb kövön vagy fenyők törzsén.
A gerincen, egy kevés mászás után, hirtelen elénk tűnt a Hármas-kő (1471m). Ebből a szögből a hargita-fürdői Kossuth-sziklához hasonlított a részben fenyőkkel benőtt kiálló szikla.
Közelebbről szemügyre véve látszik, hogy egy hármas tagolású, mészkőből álló sziklaszirt, mely szilárdan áll a kristályos alapkőzeten, dacolva a végtelen idővel. 
Nagy kár, hogy a párás levegő miatt visszautunkon nem láthattuk nyugati irányból is, mivel onnan állítólag olyan, mintha Isten helyezett volna ide egy szárnyas oltárt.
Északkeleti feléről könnyen fel lehet mászni rá, amit mi meg is tettünk. A kilátás sajnos innen is elmaradt ebben a havazásban, ami itt a gerincen erős széllel és hófúvással is társult. Csupán a közelebbi környezetünket láthattuk. Sajnálhatjuk, mert ez állítólag a környék egyik legjobb kilátópontja.
Tőlünk délre a Sötét-patak völgyére láthattunk volna, kelet-északkeletre a Hidegség-patakára és mellékpatakaira, távolabb, keleten a Tatros-völgyére, ami az összes környékbeli patakot összegyűjti, északon és nyugaton a Csíki-havasok főgerincére, északon a Naskalattól (1553m) kezdve a Rez-tetőn (1431m) és Kerekbükkön (1404m) át nyugati irányba.
A Hármas-kőtől az erős keleti szél és hófúvás miatt a gerinc fedezékében folytattuk utunkat észak fele, ügyelve arra, hogy a gerincéltől el ne távolodjunk nagyon. Hamar megpillantottuk a Kondra-keresztet.
Itt értük el a főgerincet. Innen észak felé a Naskalatra vezetne a piros sávjelzés, mi viszont ugyancsak a piros sávon folytatjuk utunkat déli irányban egészen a sötétpataki út letérőjéig.
A Kondra-kereszt egy régi fakereszt, melyet időnként felújítanak. Állítólag ezen a helyen gyilkoltak meg egy Kondra nevű pásztort egy birtokvitában. Az ő emlékére állították a keresztet. A Kondra-kereszttől délnyugatra egy hasonló kereszt van, amivel könnyű összetéveszteni, viszont ez utóbbi nincs pontosan a főgerincen.
A nagy hó és szél miatt mi nem mentünk oda a Kondra-kereszthez, hanem rátértünk a főgerinc piros sáv- és (ezen a szakaszon) piros kereszttel jelzett útjára. Eleinte erősen lejtett, kisebb fenyvesen vezetett át, ezután majdnem szintben kanyargott tovább a Rez-tető alatt,
miközben tőlünk délre a Sötét- és Heveder-patakok forrásvidékére nyílt kilátásunk. Nagyon szép volt a behavazott, ritkás fenyves, a csendes, érintetlen havas legelők, az imitt-amott feltűnő faépületek és kerítések. 
Mégis, látva, hogy vészesen telik az idő, a környező tájak egyhangúsága eléggé nyomasztó volt.
Mikor elértük a Sötét-patak völgyébe vezető szerpentint, nagyon örültem, hogy már másznunk többé nem kell. Eléggé fáradtnak és szomjasnak éreztem magam, de megállni nem volt idő, mivel a délután négykor induló autóbuszt el kellett érnem Csíkszeredában. Mégis előkaptam a termoszt és a meleg tea mindkettőnknek jól esett.
A főgerincről letérő szerpentinúton már csak a piros keresztjelzés tartott velünk. Ez a piros kereszt Balánbányáról jön fel, a Kondra-kereszt előtt éri el a főgerincet, egy ideig követi azt, majd a Sötét-patak völgyén át vezet le Középlokra. Hosszú szerpentinúton értük el a Heveder völgyét, ami levezetett a Sötét-patakhoz. A Sötét-pataki úton hamarosan keményen kezdett ropogni lépteink alatt a hótalp, így ezeket levettük, és nélkülük még gyorsabbra fogtuk az iramot. Viszonylag hamar elértük a legfelső házakat, melyek közt meglehetősen hosszan vezetett az út. Siettünkben alig vettük észre a délelőtti letérőnk helyét, de a már ismerős útszakaszon még türelmetlenebbül szedtük a lábunkat.
Az autóhoz érve bedobáltunk mindent a csomagtartóba, én a hátizsákomat az ölembe véve beültem, Péter gyorsan lekaparta a jeget a szélvédőről, és indultunk is. Nagyon gyorsan nem haladhattunk, az útviszonyok még rosszabbak lettek, mint a délelőtt, így épp elértem a már induló buszt Szeredában. Ez másodperceken múlt... Pétertől rendesen elköszönni már csak a buszon ülve, mobilon tudtam.
Nagyon szép túra volt, érdekes helyeken. Tavasszal vagy ősszel, tiszta időben, sokkal látványosabb és szebb lehet, viszont, aki igazi, hamisítatlan téli tájat akar látni, annak merem ajánlani a Gyimeseket télidőben. Felejthetetlen...
Úticélunk Gyimesközéplok Sötétpatak nevű falurésze volt, ugyanis a Hármas-kő a Sötét-patak és Hidegség-pataka közötti mellékgerincen található, a Kondra-kereszt és az Antalok-patakának forrása között körülbelül félúton.
Mivel a Gyimesek mellékutcái eléggé könnyen összetéveszthetők, komoly odafigyelést igényelt a sötétpataki letérő észrevétele. Ezen felautóztunk, amíg egy parkolóhelyet találtunk, aztán indult a túra.
Havas, jeges úton gyalogoltunk Sötétpatak meglehetősen szétszórt házai között. A sűrű havazás és szél utunk során mindvégig kitartott. Alig száz métert haladhattunk felfele és az úttól balra egy merítős borvízforrást találtunk, mely mellé hangulatos füles kanna van kiakasztva. Továbbhaladva megcsodáltuk az útmenti vékony, havas jégréteg alatt csörgedező patakot, 
a völgy két oldalán végignyúló, behavazott hegyoldalakat, melyeket léckerítésekkel határolt kaszálók, elszórt házak, épületek, nyári szállások és ritkás fenyves tarkítanak. Egy helyen, ahol utunk a patak bal partján vezetett, a szemben levő oldalon vastag, jéggé fagyott vízesést találtunk.Egy idő után egyre figyelmesebben fürkésztük a tőlünk jobbra emelkedő hegyoldalt, felfele vezető ösvényt keresve ott. Sötét-patak egy baloldali mellékpatakát elérve, mely utóbbi szinte a Hármaskő alatt ered, egy járható ösvényt láttunk a patak mentén felfele vezetni. Ekkor úgy döntöttünk, hogy a biztosabb, de hosszú sötét-pataki út helyett inkább -a rövidítőt választjuk.
Meredek, jelzetlen emelkedőkön kanyargott az ösvény az egyre ritkább nyári szállások és a gerinc magasságáig megtalálható léckerítések között.
Utunk eleinte jeges volt, vékony hóréteggel beborítva, fennebb viszont már nem csúszott, de egyre mélyebb volt a hó. A gyéren meghagyott fenyők közül a ködös, párás havazásban kilátásunk csupán a legközelebbi oldalakra volt.
Mászás közben rájöttem, hogy nem vagyok a csúcsformámban, de egy csokival társított pihenő után folytattam az utat. Hamarosan rá kellett jönnünk, hogy fel kell csatolnunk a hótalpakat, amelyekkel - valamint síbotjaink segítségével - könnyebben haladtunk. Az egyre mélyebb hóban az előrehaladás mégsem volt egyszerű. Mégis viszonylag hamar sikerült felszerpentineznünk a gerincre, 
ahol egy kerítésen meg is pillantottunk egy kék keresztjelzést. A kék kereszt Antalok-patakáról vezet fel a Hármas-kőhöz, majd a Kondra-keresztnél éri el a főgerincet. Túlzás lenne azt állítani, hogy a jelzést tudtuk volna követni ekkora hóban, inkább a gerincet figyeltük, merre vezet, 
és időnként a kék kereszt is feltűnt, egy-egy kerítésen, 
nagyobb kövön vagy fenyők törzsén. A gerincen, egy kevés mászás után, hirtelen elénk tűnt a Hármas-kő (1471m). Ebből a szögből a hargita-fürdői Kossuth-sziklához hasonlított a részben fenyőkkel benőtt kiálló szikla.
Közelebbről szemügyre véve látszik, hogy egy hármas tagolású, mészkőből álló sziklaszirt, mely szilárdan áll a kristályos alapkőzeten, dacolva a végtelen idővel. 
Nagy kár, hogy a párás levegő miatt visszautunkon nem láthattuk nyugati irányból is, mivel onnan állítólag olyan, mintha Isten helyezett volna ide egy szárnyas oltárt.Északkeleti feléről könnyen fel lehet mászni rá, amit mi meg is tettünk. A kilátás sajnos innen is elmaradt ebben a havazásban, ami itt a gerincen erős széllel és hófúvással is társult. Csupán a közelebbi környezetünket láthattuk. Sajnálhatjuk, mert ez állítólag a környék egyik legjobb kilátópontja.
Tőlünk délre a Sötét-patak völgyére láthattunk volna, kelet-északkeletre a Hidegség-patakára és mellékpatakaira, távolabb, keleten a Tatros-völgyére, ami az összes környékbeli patakot összegyűjti, északon és nyugaton a Csíki-havasok főgerincére, északon a Naskalattól (1553m) kezdve a Rez-tetőn (1431m) és Kerekbükkön (1404m) át nyugati irányba.A Hármas-kőtől az erős keleti szél és hófúvás miatt a gerinc fedezékében folytattuk utunkat észak fele, ügyelve arra, hogy a gerincéltől el ne távolodjunk nagyon. Hamar megpillantottuk a Kondra-keresztet.
Itt értük el a főgerincet. Innen észak felé a Naskalatra vezetne a piros sávjelzés, mi viszont ugyancsak a piros sávon folytatjuk utunkat déli irányban egészen a sötétpataki út letérőjéig.A Kondra-kereszt egy régi fakereszt, melyet időnként felújítanak. Állítólag ezen a helyen gyilkoltak meg egy Kondra nevű pásztort egy birtokvitában. Az ő emlékére állították a keresztet. A Kondra-kereszttől délnyugatra egy hasonló kereszt van, amivel könnyű összetéveszteni, viszont ez utóbbi nincs pontosan a főgerincen.
A nagy hó és szél miatt mi nem mentünk oda a Kondra-kereszthez, hanem rátértünk a főgerinc piros sáv- és (ezen a szakaszon) piros kereszttel jelzett útjára. Eleinte erősen lejtett, kisebb fenyvesen vezetett át, ezután majdnem szintben kanyargott tovább a Rez-tető alatt,
miközben tőlünk délre a Sötét- és Heveder-patakok forrásvidékére nyílt kilátásunk. Nagyon szép volt a behavazott, ritkás fenyves, a csendes, érintetlen havas legelők, az imitt-amott feltűnő faépületek és kerítések. 
Mégis, látva, hogy vészesen telik az idő, a környező tájak egyhangúsága eléggé nyomasztó volt.Mikor elértük a Sötét-patak völgyébe vezető szerpentint, nagyon örültem, hogy már másznunk többé nem kell. Eléggé fáradtnak és szomjasnak éreztem magam, de megállni nem volt idő, mivel a délután négykor induló autóbuszt el kellett érnem Csíkszeredában. Mégis előkaptam a termoszt és a meleg tea mindkettőnknek jól esett.
A főgerincről letérő szerpentinúton már csak a piros keresztjelzés tartott velünk. Ez a piros kereszt Balánbányáról jön fel, a Kondra-kereszt előtt éri el a főgerincet, egy ideig követi azt, majd a Sötét-patak völgyén át vezet le Középlokra. Hosszú szerpentinúton értük el a Heveder völgyét, ami levezetett a Sötét-patakhoz. A Sötét-pataki úton hamarosan keményen kezdett ropogni lépteink alatt a hótalp, így ezeket levettük, és nélkülük még gyorsabbra fogtuk az iramot. Viszonylag hamar elértük a legfelső házakat, melyek közt meglehetősen hosszan vezetett az út. Siettünkben alig vettük észre a délelőtti letérőnk helyét, de a már ismerős útszakaszon még türelmetlenebbül szedtük a lábunkat.
Az autóhoz érve bedobáltunk mindent a csomagtartóba, én a hátizsákomat az ölembe véve beültem, Péter gyorsan lekaparta a jeget a szélvédőről, és indultunk is. Nagyon gyorsan nem haladhattunk, az útviszonyok még rosszabbak lettek, mint a délelőtt, így épp elértem a már induló buszt Szeredában. Ez másodperceken múlt... Pétertől rendesen elköszönni már csak a buszon ülve, mobilon tudtam.
Nagyon szép túra volt, érdekes helyeken. Tavasszal vagy ősszel, tiszta időben, sokkal látványosabb és szebb lehet, viszont, aki igazi, hamisítatlan téli tájat akar látni, annak merem ajánlani a Gyimeseket télidőben. Felejthetetlen...
Andris
