Szeptember elején döbbentem rá, hogy az idei nyárból kimaradt valami. Méghozzá valami nagyon fontos, egy íratlan, saját magammal szemben tett fogadalom teljesítése. Ugyanis nagyon rég határoztam el, hogy minden évben legalább egyszer úszom a Szent Anna-tóban. Az idén pedig még nem úsztam benne, mivel csak tavasszal, áprilisban jártam ott, akkor pedig sem idő nem volt úszásra, sem a víz nem volt még arra alkalmas. Ráadásul nem is emlékszem, mikor, melyik évben volt példa utoljára arra, hogy úgy teljen el egy év, hogy ne ússzam egyszer sem benne.Ezeket tudva, elképzelhető, milyen kétségbeesetten szerveztem a tusnádfürdői kirándulást szeptemberben, 
remélve, hogy hátha sikerül, legalább néhány métert is, de egy keveset úsznom a Szent Anna-tóban.Most, e sorokat írva is, alig tudom elhinni, hogy ez sikerült. Méghozzá, az úszáson kívül, olyan helyeket is bejártam a környéken, amiket nagyon rég, vagy soha nem is láttam. Ez köszönhető egyrészt a felújított jelzéseknek is, de a lelkes társaságnak is, akik kitartottak mellettem.Felhős, nyirkos reggelen indultunk el Tusnád-fürdőről a jól ismert szerpentinúton a Szent Anna-tó felé. Épp, hogy borvizet tölteni álltunk meg az Apor- és Mikes-forrásoknál. Onnan a szerpentin kacskaringóit legtöbbször egyenesbe véve igyekeztünk felfele. Meglepően rövid idő alatt, alig másfél óra elteltével, fent voltunk a Csomád-nyeregben.
remélve, hogy hátha sikerül, legalább néhány métert is, de egy keveset úsznom a Szent Anna-tóban.Most, e sorokat írva is, alig tudom elhinni, hogy ez sikerült. Méghozzá, az úszáson kívül, olyan helyeket is bejártam a környéken, amiket nagyon rég, vagy soha nem is láttam. Ez köszönhető egyrészt a felújított jelzéseknek is, de a lelkes társaságnak is, akik kitartottak mellettem.Felhős, nyirkos reggelen indultunk el Tusnád-fürdőről a jól ismert szerpentinúton a Szent Anna-tó felé. Épp, hogy borvizet tölteni álltunk meg az Apor- és Mikes-forrásoknál. Onnan a szerpentin kacskaringóit legtöbbször egyenesbe véve igyekeztünk felfele. Meglepően rövid idő alatt, alig másfél óra elteltével, fent voltunk a Csomád-nyeregben.Innen nemsokára feltűnt a Nagycsomád csúcsa (1301 m) felé vezető mellékösvény. 
Mivel ott eddig soha nem jártam, s az időbe is kényelmesen belefért, rátértünk a vadiúj jelzésekkel ellátott letérőre. Alig negyed óra alatt felértünk a csúcsra, ahonnan kilátásunk nem sok volt. Mindössze néhány közeli sziklát fedezhettünk fel a sűrű erdőben... Jó érzés volt viszont, hogy az addigi ködös-felhős időt megtörte egy néhány, egyelőre bátortalan napsugár. 
A csúcsról visszatérve a tó felé vezető ösvényre hamarosan leértünk a Mohos-pusztájára, vagyis a Szent Anna-tó vízválasztóján levő kempinghez.
Mivel a Mohos-tőzeglápba való belépésre több mint egy órát kellett volna várnunk, úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a tóhoz. Csakúgy, mint az eddigi tájak, a tó és környéke is nagyon szép volt a koraőszi napsütésben. 
Ennek a napsütésnek, valamint a néhány percig szünetelő szélnek köszönhetően sikerült úsznom is. Ezután láttuk, hogy a Mohosba való következő belépőt is elkéssük, mivel túl sokáig gyönyőrködtünk a tájban.
Így egy másik régi tervemet is sikerült megvalósítsam, éspedig a kráterperemen való tó körüli túrát. 
A tótól az Unio motel felé vezető kék kereszt jelzésen felmentünk a Taca (1175 m) és Tóbérce (1123 m) közötti nyeregbe., majd egy felejthetetlen túrát tettünk a Tóbércén végig, a Szent Anna-tó fölötti kempingtáborig. A Tóbércéről csodaszép kilátásunk nyílt a Bükszádi-medencére és a Bodoki-hegységre. 
Az északi oldalon néhol a Szent Anna-tóra láthattunk le a fák között, míg keleten a Kövesponk (1125 m) zárta a láthatárt. Nyugaton a Taca, illetve az alatta levő erdőrengeteg takarta az Olt-völgyét, délnyugaton viszont nagyon jól kivehető volt Sepsibükszád egy része, mögötte pedig, az Olton túl, kimagaslott környezetéből a Nagy-Murgó kúpja (1015 m).
A tájban gyönyőrködve, szinte észrevétlenül jutottunk vissza a kempinghez, ahonnan a Nagycsomád csúcsa tárult a szemünk elé. Szinte el sem hittük, hogy a délelőtti borús időben ott jártunk fent.
Mielőtt visszaindultunk volna, még megcsodáltuk a Mohos-tőzeglápot így felülnézetből, az erdő alól, majd folytattuk utunkat a Csomád-nyeregig, ahonnan a Vártetőn keresztül verető úton ereszkedtünk Tusnádfürő felé. Itt viszonylag hamar elértünk a Vártetőre való letérőig. Ha eddig mindehol felújított jelzéseket és utakat találtunk, ezen letérő egyáltalán nem volt jelezve, nemhogy a valamikori jelzések újrafestését várhattuk volna.Szerencsére a kidőlt fatörzs mögötti „vár útja” könnyen követhető, így nem okozott nehézséget a jelzések szinte teljes hiánya. Alapos vizsgálódással még néhány hajdani kék pont jelzést is felfedeztünk, vagyis többnyire ezek nyomait. Egy nagyobb sziklán egy jobban kivehető régi kék pont, és körülötte kék kör jelzést is találtunk. Az út egy kanyarulatában hatalmas mennyiségű medveürüléket kerültünk ki. Ez nem volt valami bíztató jel. Ennek ellenére felmentünk az úton a várba, be a valamikori várkapun, egészen egy túlsó oldalon levő régi kör alakú építmény romjaihoz. Innen, mivel a várudvarra a sűrű bozóttól reménytelen lett volna bemenni, visszaereszkedtünk a várfalig, majd tettünk egy túrát a várfal tetején, a várkaputól indulva keleti irányban. Érdekes látványban volt részünk. A várfalból néhol fák is nőttek ki, köztük néhány hatalmas fenyő, majd egy magasabb falmaradvány zárta utamat, s meglepetten vettem észre az alattam levő jókora mélységet. Egy igazi fal tetején álltam. Szinte észre sem vettem, hogy jutottam fel oda. Sajnos, mivel az idő lassan sürgetett, és a róvásírásos köveket megtalálni amúgy sem sok esélyt láttunk, visszafordultunk, de azzal a komoly elhatározással, hogy ide lehetőleg tavasszal, mikor a terep jobban belátható, még visszajövünk, és alaposabban körülnézünk.
További utunk a Várvápa-patak völgyén, a Vártető (1080 m) és Szurdoktető (1267 m) között ereszkedett. Menet közben jutott időnk bőven gyönyőrködni a Vártető nyugati oldalának kőgörgetegében. Itt rengeteg mohával benőtt kő tette színesebbé utunkat.
Tusnádról visszapillantva még egyszer megcsodáltuk a Vártetőt
és Szurdoktetőt. 
Ezután szinte az egész városon végiggyalogoltunk az Apor- és Mikes-forrásokig, ott minden flakont borvízzel megtöltöttünk, majd összeszedtük csomagjainkat a szállásról, és mentünk is az állomásra.
Későn, éjfél előtt ért a vonatunk Vásárhelyre. Mi meglehetősen fáradtan értünk haza, de örömmel, hisz nagyon szép kirándulásban volt részünk. A szombati esős időt vasárnap csodaszép (s az utána következő nap esőit elnézve szinte hihetetlen) napsütéses idő követte, így a rengeteg pozitív élmény kárpótolt mindenkit a kirándulás és az utazás fáradalmaiért.
Mivel ott eddig soha nem jártam, s az időbe is kényelmesen belefért, rátértünk a vadiúj jelzésekkel ellátott letérőre. Alig negyed óra alatt felértünk a csúcsra, ahonnan kilátásunk nem sok volt. Mindössze néhány közeli sziklát fedezhettünk fel a sűrű erdőben... Jó érzés volt viszont, hogy az addigi ködös-felhős időt megtörte egy néhány, egyelőre bátortalan napsugár. 
A csúcsról visszatérve a tó felé vezető ösvényre hamarosan leértünk a Mohos-pusztájára, vagyis a Szent Anna-tó vízválasztóján levő kempinghez.
Mivel a Mohos-tőzeglápba való belépésre több mint egy órát kellett volna várnunk, úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a tóhoz. Csakúgy, mint az eddigi tájak, a tó és környéke is nagyon szép volt a koraőszi napsütésben. 
Ennek a napsütésnek, valamint a néhány percig szünetelő szélnek köszönhetően sikerült úsznom is. Ezután láttuk, hogy a Mohosba való következő belépőt is elkéssük, mivel túl sokáig gyönyőrködtünk a tájban.
Így egy másik régi tervemet is sikerült megvalósítsam, éspedig a kráterperemen való tó körüli túrát. 
A tótól az Unio motel felé vezető kék kereszt jelzésen felmentünk a Taca (1175 m) és Tóbérce (1123 m) közötti nyeregbe., majd egy felejthetetlen túrát tettünk a Tóbércén végig, a Szent Anna-tó fölötti kempingtáborig. A Tóbércéről csodaszép kilátásunk nyílt a Bükszádi-medencére és a Bodoki-hegységre. 
Az északi oldalon néhol a Szent Anna-tóra láthattunk le a fák között, míg keleten a Kövesponk (1125 m) zárta a láthatárt. Nyugaton a Taca, illetve az alatta levő erdőrengeteg takarta az Olt-völgyét, délnyugaton viszont nagyon jól kivehető volt Sepsibükszád egy része, mögötte pedig, az Olton túl, kimagaslott környezetéből a Nagy-Murgó kúpja (1015 m).
A tájban gyönyőrködve, szinte észrevétlenül jutottunk vissza a kempinghez, ahonnan a Nagycsomád csúcsa tárult a szemünk elé. Szinte el sem hittük, hogy a délelőtti borús időben ott jártunk fent.Mielőtt visszaindultunk volna, még megcsodáltuk a Mohos-tőzeglápot így felülnézetből, az erdő alól, majd folytattuk utunkat a Csomád-nyeregig, ahonnan a Vártetőn keresztül verető úton ereszkedtünk Tusnádfürő felé. Itt viszonylag hamar elértünk a Vártetőre való letérőig. Ha eddig mindehol felújított jelzéseket és utakat találtunk, ezen letérő egyáltalán nem volt jelezve, nemhogy a valamikori jelzések újrafestését várhattuk volna.Szerencsére a kidőlt fatörzs mögötti „vár útja” könnyen követhető, így nem okozott nehézséget a jelzések szinte teljes hiánya. Alapos vizsgálódással még néhány hajdani kék pont jelzést is felfedeztünk, vagyis többnyire ezek nyomait. Egy nagyobb sziklán egy jobban kivehető régi kék pont, és körülötte kék kör jelzést is találtunk. Az út egy kanyarulatában hatalmas mennyiségű medveürüléket kerültünk ki. Ez nem volt valami bíztató jel. Ennek ellenére felmentünk az úton a várba, be a valamikori várkapun, egészen egy túlsó oldalon levő régi kör alakú építmény romjaihoz. Innen, mivel a várudvarra a sűrű bozóttól reménytelen lett volna bemenni, visszaereszkedtünk a várfalig, majd tettünk egy túrát a várfal tetején, a várkaputól indulva keleti irányban. Érdekes látványban volt részünk. A várfalból néhol fák is nőttek ki, köztük néhány hatalmas fenyő, majd egy magasabb falmaradvány zárta utamat, s meglepetten vettem észre az alattam levő jókora mélységet. Egy igazi fal tetején álltam. Szinte észre sem vettem, hogy jutottam fel oda. Sajnos, mivel az idő lassan sürgetett, és a róvásírásos köveket megtalálni amúgy sem sok esélyt láttunk, visszafordultunk, de azzal a komoly elhatározással, hogy ide lehetőleg tavasszal, mikor a terep jobban belátható, még visszajövünk, és alaposabban körülnézünk.
További utunk a Várvápa-patak völgyén, a Vártető (1080 m) és Szurdoktető (1267 m) között ereszkedett. Menet közben jutott időnk bőven gyönyőrködni a Vártető nyugati oldalának kőgörgetegében. Itt rengeteg mohával benőtt kő tette színesebbé utunkat.Tusnádról visszapillantva még egyszer megcsodáltuk a Vártetőt
és Szurdoktetőt. 
Ezután szinte az egész városon végiggyalogoltunk az Apor- és Mikes-forrásokig, ott minden flakont borvízzel megtöltöttünk, majd összeszedtük csomagjainkat a szállásról, és mentünk is az állomásra.Későn, éjfél előtt ért a vonatunk Vásárhelyre. Mi meglehetősen fáradtan értünk haza, de örömmel, hisz nagyon szép kirándulásban volt részünk. A szombati esős időt vasárnap csodaszép (s az utána következő nap esőit elnézve szinte hihetetlen) napsütéses idő követte, így a rengeteg pozitív élmény kárpótolt mindenkit a kirándulás és az utazás fáradalmaiért.
Andris
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése