Túra a Fancsalra

A spontánul összejött túra alkalmával egy régebbi, mindeddig meg nem valósult tervemmel hozakodtam elő. Ez egynapos túra Gödemesterházáról a Fancsal-tetőre, amire ezennel sikerült társat találnom.

Eleinte úgy tünt, tervem mégis dugába dől, mivel vonatunk három órás rekordidő alatt tette meg a 90 km-t Gödemesterházáig (Gödemesterháza vasútállomás, Göde falu). Így 10,50-re értünk oda és 17,46-kor volt az utolsó számunkra megfelelő járat vissza, Vásárhelyre. Ez szűk hét óra. Az állomásról a Fancsal-tetőig pedig 15 km távolság és 1060 m szintkülönbség várt ránk, tehát oda-vissza 30 km.
Elindultunk a terbe vett úton, elég szapora léptekkel, azzal a gondolattal, hogy, ha már fel nem is juthatunk, de legalább valamilyen kilátóhelyig érjünk el. A Göde-patak völgyén haladtunk, eleinte házak között, majd elértünk a Nagy-Göde– és Kis-Göde–patakok torkolatáig.
Innen a Kis-Göde mentén folytattuk utunkat, az egyre ritkuló nyaralóházak között. Autóval is jól járható, kövezett talajút vezetett felfele, az utat - néhány partmenti mezőt leszámítva - erdő övezte. A Kis-Göde menti út rövidesen újból elágazott. Jobbra a Nyír-tető (?) felé vezető letérőt láthattuk. További utunk többszőr keresztezte a Kis-Göde-patakát, de mindannyiszor masszív kőhidak íveltek rajta át. Az erdő mindinkább fenyvesbe váltott, és egészen az út széléig lehúzódott. Ez jó volt, mert hűs árnyékot biztosított az egyre melegebb napsütésben. A kék sáv jelzések mindvégig kitűnő állapotban voltak, könnyen követhető volt az útvonal, főleg, hogy autóval is járható út mentén vezettek.
Elérve a Felső-Magura menti kék háromszög jelzéssel ellátott út letérőjét, a térképre majd az óránkra néztünk. Meglepve vettük tudomásul, hogy az út felét már megtettük, s még alig egy órája és húsz perce megyünk. Kezdtünk gondolkozni, vajon ilyen tempóban elérjük-e a csúcsot?! Eldöntöttük, hogy, mivel 10,50-kor indultunk el, legkésőbb 14 – 14,15-kor visszafordulunk.
Gyors tempót diktálva folytattuk utunkat a fenyves szegélyezte, egyre meredekebb, de még továbbra is autóval járható úton. A Kis-Gödébe ömlő mellékpatakok medre kőgátakkal van szabályozva. Egy bizonyos általunk „körforgalom”-nak nevezett helyen, két kőhíd ível át a Kis-Gödén, ha valaki autóval az egyiken átmegy, a másikon visszafordulhat. Ha mégsem ezt tenné, és tovább próbálna autózni, rövidesen elakadna a hirtelen bekeményedő meredek köves úton, ahol ráadásul kidőlt fenyők is keresztezik az utat, és sehol megfordulásra alkalmas helyet nem találna. A lassan turistaösvénybe váltó út a Kis-Göde jobb partján halad tovább, majd egy következő szakaszon a patak az úton folyik szembe. Magas vízállás vagy hirtelen zuhogó eső után nem szívesen járnék ezen a helyen. Nekünk szerencsénk volt, mert elég sok kő meredt ki a vízből, s ha bele is kellett lépnünk a sekély patakba, vízhatlan bakancsaink nem áztak be. Déli irányba haladtunk, s a nap egyre inkább szemből kezdett sütni. Meredek kaptató, sikamlós, vizes terep, meleg napsütés – a csúcs elérése még mindig erősen kétes lévén menetritmusunk lassulását eredményezte. Szerencsére pazar látványunk nyílt a Kelemen főgerincére, valamint a körülöttünk levő fenyves is egyre szebb, hivogatóbb lett. Hamarosan a patak egyre kisebb lett, majd hirtelen el is tünt. Fennebb az ösvény már nem volt annyira köves, és sűrű fenyvesben folytatódott. A jelzések egyre gyakoribbak lettek, majd rövidesen fényt láttunk elől a fák közé beszűrődni. Vajon a gerincre érnénk? Már eléggé kimerített az erőltetett menet, de az erdőből kimásztunk a fent látszó tisztásra. Az erdőszélen álló jelzett fenyő alatt kifújtuk magunkat, s közben az ösvény folytatását kerestük. Az óránk 13,40-et mutatott. Még 20 percet mehetünk. Feltéve, hogy meglátjuk a jelzést a mező túlodalán, mert keresgélni az ösvényt már nincs időnk.
Egyébként ez a mező nagyon szép. Azt, hogy még nem a főgerincen vagyunk, azt láttam. A mező közepén pásztorkunyhó áll, s az egész mezőt gyöngyvirág borította. A mellettünk levő fán található jelzés iránya szerint indultunk el a jobboldalt fölöttünk levő erdőszél felé. Közelebb érve a fenyveshez megnyugodva fedeztük fel, hogy a számításunk helyes, mert pont az előttünk levő egyik fenyő törzsén kék sáv jelzés virított.
A mezőn felfele haladva, körülnéztünk. A kunyhó környéke csendes volt, de fölötte, balra feltünt a Görgényi-havasok főgerince, az erdőborította Bérces- (1647 m) és Öreg-tető (1635 m) csúcsokkal. Ekkor, egy pillanatra eszembe jutottak a tavalyi Öreg-tető-túrám viszontagságai. Milyen más volt akkor... Mennyivel könnyebb itt eligazodni.
Hátrafordulva elénk tárult a Kelemen-havasok teljes főgerince, a Gyergyói-havasok vonulata, de a távolban még a Csalhó is. Ezenkívül rálátásunk nyílt a Maros völgyére, de a Gyergyói medencére is. Jól látszott a völgyben Maroshévíz.
Sajnos sok időnk nem volt a tájban gyönyörködni. A csúcs közelségét mintha éreztük volna. A kilátás és a táj jellege alapján, számításaink szerint a csúcs nem lehetett messze. Még egy negyed óránk volt.
Bevágtunk az erdőbe. Az erdőszéli jelzések követhetőek voltak, majd az ösvény nyílvánvalóbbá vált. A lépteinket szaporáztuk, amennyire a terep megengedte. Valahogy fáradtságot sem éreztünk már. Nemsokára egy széles ösvényre értünk ki, amelyik jobbról sárga sáv jelzéssel csatlakozott. Innen még gyorsabban, szinte futó lépésben haladtunk, a kék- és kopottabb sárga sávokkal jelzett széles ösvényen.
Hamarosan egy régi fémtorony megmaradt, legalsó eleme tárult a szemünk elé, rajta a Fancsal (vf. Fancel) felirattal és kék sáv jelzéssel, mellette pedig egy még meglévő hatalmas torony. Nagyon megörvendtünk, mivel tudtuk, ez a csúcs kell legyen. Az óra 14,00-et mutatott. Körülnézve rájöttem, hogy mégsem a csúcs. Az még balra következik. Az erdőszélen két turistatáblát fedeztünk fel az egyik fenyőn, melyek közül az egyik tudatja az arra járóval, hogy innen Göde öt órás út lefele. Összenéztünk mosolyogva... Nekünk ez felfele három óra.
Egy néhány méteres bozótos szakaszon átvágtunk, és megtaláltuk a csúcsot jelző kis kőoszlopot. Most már a Fancsal-tetőn (1689 m) álltunk. Ez a Görgényi-havasok északi részének legmagasabb csúcsa. Innen mesébe illő kilátásunk nyílt a Görgényi-havasokra. Láttuk az főgerinc északi vonulatát nyugat felé, de a főgerinc déli vonulatán is végignézhettünk, valamint a kettő között a Görgényi-havasok belső, központi régióját, ahol, míg a szem ellát, érintetlen erdőségek váltakoztak kisebb-nagyobb tisztásokkal. Sehol emberi település nem látszott, de emberi kéz nyoma sem. Felejthetetlen ez a látvány. Ez megérte, hogy gyakorlatilag megállás nélkül igyekeztünk három órán keresztül idáig.
Gyönyörködésünket a hideg szél zavarta meg, amely a napsütés ellenére is kellemetlen volt, na meg a tudat, hogy közben az idő telt, már 14,20 lett. Visszamentünk a tisztásra, a fémtoronyhoz, bekaptuk szendvicseinket. Aztán nyomás lefele - a már ismert úton.
Visszafele menet nem kis figyelmet igényel a kék sáv letérőjét észrevenni, mert könnyű elhaladni mellette a sárga sávval jelzett, széles ösvényen. Visszautunk különösebb esemény nélkül zajlott. Talán a fent említett letérő okozott kisebb gondot, de a hatalmas tisztásra leértünk ösvény nékül is. Onnan már el sem lehetett véteni az utat sehol. Csupán az időt figyeltük, és a természet tisztaságát csodáltuk. Alig lehet szemetet találni egész úton. Mintha valami elvarázsolt, mesebeli tájon járnánk. Látszik, hogy nem sokan járják a Fancsalt.
A vonatot kényelmesen elérük. Az állítólagos öt óra helyett két és fél óra alatt értünk le Gödére. Még az üzletbe is volt időnk betérni. Kellemes meglepetés volt, hogy ott magyarul beszéltek, úgy az elárúsító, mint a betérő vásárlók.

Az esti vonatunk ugyancsak rekordot döntött: három és fél órát tett meg Vásárhelyig.
Csodaszép túra volt felejthetetlenül szép és tiszta tájon, jól követhető jelzésekkel.
Hasonló kiruccanásokat mindenkinek!

Andris