Hat nap a Retyezátban

Vasárnap, június 24-én, indultunk rég tervezett utunkra. Három lány és egy tízéves fiú, akinek születésnapját a hegyen szerettük volna megünnepelni.

A Carnic menedékházhoz érve, amely 1005 méter magasságban van, letettük a kocsinkat. Fejenként 5 lejt kellett fizetnünk a természeti parkba való belépésért, és szintén 5 lejt az éjszakai parkolásért. Elég későn, 5 órakor indultunk onnan, jól megpakolt hátizsákunkkal.  (A térképen az 1. útvonal) Este kb. 9-re fel is értünk a legmagasabban, 1670 méteren épült Gentiana menedékházhoz, ahol előre foglalt szállásunk már várt ránk. 

Hétfőre kisebb túrát terveztünk pihenésképp a környéken. (A térképen az 2. útvonal.) 

Gondoltuk, meglátogatjuk a Pietrele tavat, ami úgy egy órányira van a háztól. Másnap el is indultunk, s mert nagyon élveztük a kilátást 

nem siettünk, többször is megálltunk csodálni a tájat. Patakon keltünk át.... 

Fotóztuk a szebbnél szebb virágokat... 

 Lassan elértük a tavat is.

 Tele volt a környék különleges, élénk színű növényekkel, 

egy délután alig elég a gyönyörködésre, de esetére vissza kellett érnünk a szállásunkra.

Keddre nagyobb túrát terveztünk. (A térképen a 3. útvonal.)

Most a Gales tavat vettük célba. Ahhoz, hogy ide elérjünk, annak az ösvénynek, amin feljöttünk, körülbelül a negyedéig kellett leereszkedünk, majd rátértünk a piros háromszöggel jelzett túraútvonalra. A letérő után végig emelkedtünk egy gyönyörű mohás erdőben, 

majd abból kijutva egy tisztásra értünk, melyről látni lehetett a nyerget, amely mögött várt a tó.

Hátunk mögött csodálatosan nyílt ki a táj.

 Egy patak mellett 

vezetett az út a tóhoz, 

ami 1990 méteren található, és valóban nagyon szép gleccsertó.

Csodálatos volt, ahogy körben a sziklák átölelik a tavat. A színe fekete volt a mélységtől. Itt két pásztorral találkoztunk, akik elmesélték, hogy több tíz méter mély a tó, és hogy egyszer rég meg is fulladt valaki benne. 

A pásztorokon vastag bunda volt, ők fáztak, de rendesek voltak, még a kis nyájhajtó kutyus is, aki velük volt.

Itt is eltöltöttük délutánunk egy részét, körbejártuk a tavat, ettünk, de aztán indultunk is le. Íme, a teljes panoráma a tóról:

ereszkedés közben beugrottunk az erdőbe, megnéztünk még egy tavat, kisebbet, mint az eddigiek, de ez is csodálatos volt, körös-körül fenyőkkel – úgy is hívják: Fenyőkközti tó. 1740 méteren található. 

Estére visszatértünk a menedékházunkba, és egy jó forró leves után nyugovóra tértünk.

Másnapra megint lezser túrát terveztünk.

Ismét azon az ösvényen ereszkedtünk le, amin feljöttünk első nap. Ezen az ösvényen több kisebb nagyon szép vízesés található, ezeket jártuk végig és fotóztuk le.

Ez az egyik legszebb s legnagyobb ezen a részen. 

Egy kis szoros követte gyönyörű virágokkal. 

Fennebb ez a kidőlt fenyőkkel tarkított kis patakrész kapott meg. 

Itt arra gondoltunk, átugrunk a Pietrele menedékházhoz megebédelni, erre is szép moház volt az erdő. 

Estefele értünk haza, és lepihentünk, mivel másnap várt a nagy menet.

Reggel korán keltünk, hatkor, hétkor el is indultunk. A cél a Peleaga csúcs volt, a Retyezát legmagasabb csúcsa. (A térképen a 4. útvonal.) És a kissrác tízedik szülinapjának megünneplése.

Útra keltünk hát, azon az ösvényen, amelyiket hétfőn félig végigjártunk. Csak most tiszta volt az idő, csodaszép napsütésünk volt. 

A Bucura nyereg előtt hófoltokat is találtunk. A táj egyre bővült előttünk is, mögöttünk is, a távolban látszott a völgy valamennyire. 

A Nyeregben teljes szépségében állt előttünk a Bucura tó és a hegyek, amik körülvették. Nem időztünk sokat, elindultunk a Peleaga csúcs felé...

Csodaszép idő volt... kicsi szél enyhítette a nap melegét... kis mászást követően feltűnt a csúcs és a feléje vezető út is.

Ezen a panoráma képen jobb oldalt látható a Bucura tó, a bal oldali legmagasabb csúcs pedig a Peleaga.

Nem kevés menetelés után egyre szebbé vált a táj előttünk. Kora délutánra felértünk.

Pér órás pihenőt tartottunk itt, közben csatlakozott hozzánk egy brazil lány is, aki egyedül indult körbejárni a világot. Elbeszélgettünk vele, közös kép is készült. 

És még a születésnapot is megünnepeltük. Sok szép ajándékot kapott a kissrác. 

De nemsokára indulnunk kellett, s ezt szomorúan tettük, mert a táj, amit magunk mögött kellett hagynunk, egyszerűen elbűvölt. Nagyon nehezen tudtunk tőle megválni.

A Bucura tóhoz érve, a hegyimentők elegyedtek szóba velünk, megkérdezték honnan jövünk, merre megyünk. Amikor a szülinapról meséltünk, ők is felajánlottak szülinapi ajándékként egy kis sziklamászást a legénynek. Mászott is a gyerek nagy örömmel, megkívántuk mi is, amit biztosan észrevettek a hegyimentők, mert nekünk is megengedték, hogy „falra másszunk”... Így másztam én is életem első szikláját.

Este folytatódott az ünneplés olyan igazi, anyukásan titkos tortarecept szerint készült tortával (vagyis ne kérdezze senki, mert titok) – újabb csoportkép is készült, amelyen már Mircea is rajta van, a menedékház gazdája, aki minden nap aggódva várta haza „leányait”.

Péntek reggel muszáj volt végleg elhagynunk a „házunk”, és elindulnunk lefele.

Már majdnem leértünk volt az autónkhoz, amikor eszünkbe jutott, hogy itt van a Retyezát legnagyobb vízesése, a Loiala vízesés (1050 méteren), nehogy már kihagynánk.

Ez volt tehát az utolsó pihenőnk... ettünk, ittunk, és indultunk haza.

Egy utolsó csoportkép:

Gyönyörű volt!!! 

Enikő