Az idei ősz kiadós esőzésekkel és erőteljes lehűléssel érkezett, mintha sietne véghezvinni küldetését és átadni a stafétát a soron következő télnek. Még alig Szent Mihály napját írjuk, s az időjárás olyan, mint Mindszent idején. Délelőtt bátortalan, hideg napsütés próbálta feloszlatni a reggeli párát s a gomolygó felhőzetet. Ez a hegyi medencékben és völgyekben jórészt sikerült is neki, de a Hargitán még szinte a déli órákban is meddő igyekezetnek tűnt.
A lenti szép időhöz képest a Lucs-mellékén borús idő fogadott, különösen a Szentimrei Büdösfürdő fölött magasló Tetőfenyő (1392méter) körül sötétkéken gomolygó felhő látszott fenyegetőnek. A Nagy-Kő-bükk (1229 méter) felől kolompolás hallatszott, majd a délkeleti oldalán elterülő legelőn juhnyájat pillantottunk meg.
Ilyenformán még fent járnak a hegyen, mit sem törődve a hagyománnyal, mely szerint ilyenkor hajtják haza állataikat a pásztorok.
Autóinkat a Büdösbe vezető út közelében hagyva a főgerinc szinte teljesen lekopott, kék sáv jelzésekkel „ellátott” talajútján indulunk északi irányba. A juhászkutyákkal való találkozást elkerülendő a Nagy-Kő-bükktől délre hamarosan egy – a Lucs tőzegláp szélén haladó – jelzetlen ösvényen kapaszkodunk felfele, majd a ligetes erdővel borított délnyugati hegylábon csatlakozunk ismét a gerincútba.
A Nagy-Kő-bükk a Hargita hatalmas kráterének – melyben utóbb a tőzegláp kialakult – a keleti falát képezi. Így utunkról nemsokára rálátásunk nyílik az óriási tölcsérként mélyülő vadonra, melyben a kráterperemtől befele haladva a fák egyre alacsonyabbak. A középső részek tundrai növényzetét kis növésű erdei fenyő és törpe nyír ékíti. Különös színt kölcsönöz ilyenkor a tájnak a fenyők mélyzöldje körül sárgásvörösen virító lombozat.
Nemsokára a kínálkozó csapások egyikén besétálunk a lápba, ahol eleinte a fák és bokrok alatt látható rengeteg gomba köti le figyelmünket. Óriásiak és gyönyörűek...
Nagy részükben sem vaddisznó, sem kukac nem tett kárt, ami nem is csoda, hisz nagy részüket a mérgezőek tették ki.
Azt hittük, szarvasgombát is találtunk, - nagy ünnep volt! - vájkáltunk még jó félórát a rothadt fatövek alatt - de csak áltriflára leltünk.
Hamarosan sással benőtt mocsaras–zsombékos terület mellett haladunk el, mely az azt körülvevő satnya fákkal együtt a Mohos-tőzegláp tószemeire emlékeztet.
Ráakadtunk a Lucs északkeleti részén átfolyó patak (Kormos patak vagy annak egy ága) gázlójára, ahonnan több mint öt éve nekivágtunk a vízfolyás mentén a láp belső részének felfedezéséhez.
Ezúttal sajnos keserű csalódás ért, mivel az emlékeinkben élő gázló környékét borító mohaszőnyeg helyén fakitermelés után otthagyott, szétszórt ágak, fatörzsek hevernek a csupasz talajon.
A patak mentén lennebb még megtalálható a sokféle moha és egyéb jellegzetes lápi növényzet alkotta páratlan flóra,
de az utóbbi hetek esőzései által átáztatott – itt máskülönben is vizenyős – talajon nem biztos, hogy okos dolog lett volna most oda behatolni.
Kisgyerekkel háti hordozóban - méginkább meggondolandó...
A mocsaras területen való próbálkozás helyett inkább visszafordulunk, és a jó kilátásokkal kecsegtető Nagy-Kő-bükk északi részére igyekszünk.
Keresztezzük a Hirtelen-pusztán a Talabor-hegy (1293 méter) irányába vezető gerincutat, majd az egyre magasabbra felnövő fiatal fenyvesben vezető jelzetlen ösvényen rövidesen a Szécsény-völgye fölötti gerincélen vagyunk.
Amennyire az egyre inkább beboruló, párás idő engedi Csíkszeredára, a Közép és Felcsíki medencére láthatunk alá innen, távolabb pedig a Csíki-havasok meg a Hagymás-hegység sejlik a messzeségben.
A hegy kissé nyugatabbra levő, magasabb pontja a Lucs-tőzeglápra és környékére enged rálátást, míg a láthatár elvész valahol Erdővidék irányában, amerre a Kormos-patak viszi a kráter összegyűjtött vizeit a távoli völgyek felé.
Visszafelé menet a Nagy-Kő-bükk fiatal fenyvesében rövidítünk, majd a gerincútra térve, a Lucs-melléke előtt találkozunk a délelőtt óvatosan kikerült nyájjal. Szerencsénkre a juhász figyelmesen eltávolította előlünk az utunkat elálló kutyáit. Autóba való beszállásunkat egy kolomp hangja és tétova kutyaugatás kíséri. A délutáni szürkeségben lassan elmarad mögöttünk a festői szépségű hargitai táj csendje...
Andris
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése