2006. szeptember 2-án nagyon szép, egynapos túrát tettünk a Gyilkos-tótól Balánbányáig.
Túránk, a Vásárhelyről oda- majd visszautazással együtt is, elég fárasztó volt. A hajnali 4 órakor induló vonattal körülbelül 7,45-re értünk Gyergyószentmiklósra, ahonnan reggel 8-kor volt buszunk a Békási-szorosba. 9 órakor szálltunk le a Gyilkos-tónál.
A tulajdonképpeni túránk innen kezdődött. A Gyilkos-tótól borús, nedves időben indultunk el a Juh-pataka menti utat követve. A házakat elhagyva a táj szép volt, még a sáros utat is feledtetni tudta. Egy útelágazáshoz érve véletlenül hátrafordultunk, s az elénk táruló látvány lenyűgöző volt: csodás rálátásunk nyílt a Békási-szoros környéki hegyekre. Innen nem a Csofronka felé mentünk tovább, hanem a baloldali kaptatót választottuk. Ez az ösvény rövidebb úton, a Patkó-kő alatt vezet a Fehér-mezőre. A Patkó-kő tényleg nagyon szép. Ezek után már a Csofronkára leszek kíváncsi...
A Fehér-mező ezúttal sem hazudtolta meg hírnevét, így hát mi is találkoztunk itt néhány kutyafalkával. Bizonyos pillanatban egyik léckerítésből voltunk kénytelenek kitépni egy-egy – csak ketten voltunk, Rozsdával – rozsdás-szeges lécet, hogy a kutyákat távol tarthassuk magunktól. Szerencsénkre a szeges léceinknek volt annyi becsülete, hogy nem támadtak ránk, de azért figyeltek, sőt követtek bennünket. Már elég távol voltunk a Fehér-mezőtől, mikor eldobtuk léceinket, de néhány lépés után láttuk, hogy a kutyák rohannak is felénk. Újabb szerencsénkre ott már meglátott az egyik pásztor és visszaparancsolta őket.
A Fehér-mezőről ködben, felhőben másztunk ki a Nagy-Hagymásra (1792 m), ami a Gyergyói-havasok (a Hagymás-hegységet is beleértve) legmagasabb csúcsa. A szerencse viszont itt is velünk tartott, mert mire felértünk, elvonultak róla a felhők. Az ég továbbra is eléggé felhős maradt, de már ki-kisütött a nap, így fantasztikus panoráma tárult elénk: füves, borókás hegytetők világoszöldje fehér mészkősziklákkal, lennebb mélyzöld fenyvesek, és messze el lehetett látni bármelyik irányban. Sokáig tudtuk volna csodálni...
A Nagy-Hagymáson eléggé becsapóak a csúcsokon levő métafák. Az első a sziklaperemen áll, látszik, hogy nem a legmagasabb csúcson van, viszont a másodiktól a harmadik tünt magasabbnak. Aztán a harmadikhoz érve a második mégis magasabbnak látszott. Ezen kiigazodni... Na, de lényegtelen. Fő, hogy a táj csodás.
A sziklaperemet követve mentünk le az Egyeskőhöz. Ez eléggé veszélyes volt, többek közt a sűrű borókás miatt is, de a látvány végig nagyon szép. Láttuk a levezető ösvényt nem messze tőlünk, ez biztonságosabb lett volna, de a kilátás így sokkal szebb volt. Megérte.
Az Egyeskőnél mászkáltunk még egy keveset, kikerülve az akkor ébredőket. Távolról azt hittem, álomkór tombol, esetleg valami vegyi fegyver bevetésének vagyunk tanúi, mert a menedékház felügyelőjén, s még talán egy-két személyen kívül mindenki mély álomban feküdt. Füvön, földön, padon, asztalon, ágyon, mindenhol alvó embereket láttunk. Később kiderült, hogy ezt az álomkórt korántsem a cecelégy okozta, még vegyi fegyver bevetésére sem került sor, hanem a különböző csoportok által oda felcipelt, mindenféle „üdítők” nagymértékű keveréke... Mivel eléggé fáradtak voltunk, az Öcsém-tetőre már nem mentünk fel, még a Vigyázókőhöz sem jutottunk el – pedig ez utóbbinál még nem is jártam – hanem folytattuk utunkat Balánbányára, majd onnan alkalmi autóval eljutottunk Csíkszentdomokosra. Domokosról röpke 4-5 órás vonatozással már itthon is voltunk.
Nagyon szép túra volt egyik kedvenc kirándulóhelyemen, a Gyergyói-havasokban, és nagyon örülök is neki, mivel így még sohasem mentem át a Gyilkos-tótól Balánbányára, de a Nagy-Hagymáson és Fehér-mezőn is most jártam először.
Jó túrázást mindenkinek!
Túránk, a Vásárhelyről oda- majd visszautazással együtt is, elég fárasztó volt. A hajnali 4 órakor induló vonattal körülbelül 7,45-re értünk Gyergyószentmiklósra, ahonnan reggel 8-kor volt buszunk a Békási-szorosba. 9 órakor szálltunk le a Gyilkos-tónál.
A tulajdonképpeni túránk innen kezdődött. A Gyilkos-tótól borús, nedves időben indultunk el a Juh-pataka menti utat követve. A házakat elhagyva a táj szép volt, még a sáros utat is feledtetni tudta. Egy útelágazáshoz érve véletlenül hátrafordultunk, s az elénk táruló látvány lenyűgöző volt: csodás rálátásunk nyílt a Békási-szoros környéki hegyekre. Innen nem a Csofronka felé mentünk tovább, hanem a baloldali kaptatót választottuk. Ez az ösvény rövidebb úton, a Patkó-kő alatt vezet a Fehér-mezőre. A Patkó-kő tényleg nagyon szép. Ezek után már a Csofronkára leszek kíváncsi...
A Fehér-mező ezúttal sem hazudtolta meg hírnevét, így hát mi is találkoztunk itt néhány kutyafalkával. Bizonyos pillanatban egyik léckerítésből voltunk kénytelenek kitépni egy-egy – csak ketten voltunk, Rozsdával – rozsdás-szeges lécet, hogy a kutyákat távol tarthassuk magunktól. Szerencsénkre a szeges léceinknek volt annyi becsülete, hogy nem támadtak ránk, de azért figyeltek, sőt követtek bennünket. Már elég távol voltunk a Fehér-mezőtől, mikor eldobtuk léceinket, de néhány lépés után láttuk, hogy a kutyák rohannak is felénk. Újabb szerencsénkre ott már meglátott az egyik pásztor és visszaparancsolta őket.
A Fehér-mezőről ködben, felhőben másztunk ki a Nagy-Hagymásra (1792 m), ami a Gyergyói-havasok (a Hagymás-hegységet is beleértve) legmagasabb csúcsa. A szerencse viszont itt is velünk tartott, mert mire felértünk, elvonultak róla a felhők. Az ég továbbra is eléggé felhős maradt, de már ki-kisütött a nap, így fantasztikus panoráma tárult elénk: füves, borókás hegytetők világoszöldje fehér mészkősziklákkal, lennebb mélyzöld fenyvesek, és messze el lehetett látni bármelyik irányban. Sokáig tudtuk volna csodálni...
A Nagy-Hagymáson eléggé becsapóak a csúcsokon levő métafák. Az első a sziklaperemen áll, látszik, hogy nem a legmagasabb csúcson van, viszont a másodiktól a harmadik tünt magasabbnak. Aztán a harmadikhoz érve a második mégis magasabbnak látszott. Ezen kiigazodni... Na, de lényegtelen. Fő, hogy a táj csodás.
A sziklaperemet követve mentünk le az Egyeskőhöz. Ez eléggé veszélyes volt, többek közt a sűrű borókás miatt is, de a látvány végig nagyon szép. Láttuk a levezető ösvényt nem messze tőlünk, ez biztonságosabb lett volna, de a kilátás így sokkal szebb volt. Megérte.
Az Egyeskőnél mászkáltunk még egy keveset, kikerülve az akkor ébredőket. Távolról azt hittem, álomkór tombol, esetleg valami vegyi fegyver bevetésének vagyunk tanúi, mert a menedékház felügyelőjén, s még talán egy-két személyen kívül mindenki mély álomban feküdt. Füvön, földön, padon, asztalon, ágyon, mindenhol alvó embereket láttunk. Később kiderült, hogy ezt az álomkórt korántsem a cecelégy okozta, még vegyi fegyver bevetésére sem került sor, hanem a különböző csoportok által oda felcipelt, mindenféle „üdítők” nagymértékű keveréke... Mivel eléggé fáradtak voltunk, az Öcsém-tetőre már nem mentünk fel, még a Vigyázókőhöz sem jutottunk el – pedig ez utóbbinál még nem is jártam – hanem folytattuk utunkat Balánbányára, majd onnan alkalmi autóval eljutottunk Csíkszentdomokosra. Domokosról röpke 4-5 órás vonatozással már itthon is voltunk.
Nagyon szép túra volt egyik kedvenc kirándulóhelyemen, a Gyergyói-havasokban, és nagyon örülök is neki, mivel így még sohasem mentem át a Gyilkos-tótól Balánbányára, de a Nagy-Hagymáson és Fehér-mezőn is most jártam először.
Jó túrázást mindenkinek!
Andris
