2006. július 20., csütörtök

Torockói beszámoló


N
agyszrű túrát tettünk a hétvégén Torockón és környékén. Mivel csak két napra sűrítettük az egészet, meglehetősen intenzívre sikerült, ugyanis, amit csak lehet, ’mindent’ be szerettünk volna járni. Természetesen ’mindent’ sohasem lehet bejárni, tudom, de amiket terveztünk, azt mind meglátogattuk. Egyébként nagyon jó szállást sikerült foglalnunk ott.
Tehát a szombat reggeli kis eső után felmentünk a Székelykőre, majd a gerincen végig leereszkedtünk Torockószentgyörgyre, s onnan pedig fel a várhoz. Egy kis pihenés után a torockószentgyörgyi várnál, visszagyalogoltunk a szállásunkra, Torockóra.
Másnap délelőtt kimentünk a Mészárostetőre, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik az Aranyos- illetve a Torockó-völgyére is. Miután onnan visszaértünk, annak ellenére, hogy az idő sürgetett (csak bő két óránk maradt a délutáni buszig), elindultunk a Kőlyuk-barlanghoz, ami kb. két órás út. Természetesen a buszhoz csak úgy érhettünk el, ha minden csomagunkat magunkkal cipeljük a barlanghoz, és onnan le Torockószentgyörgyre. Mi ezt szorgalmasan véghez is vittük, mégpedig a legnagyobb déli kánikulában, de a látvány megérte, mégha végig napon kellett is mennünk. Másoknak is tudom ajánlani, hogy a Kőlyuk- (más néven Kollégium-) barlangot látogassák meg, mert szép. Jó – nem muszáj kánikulában menni. Ha mégis úgy sikerül, hogy sietni sem kell, nem lesz nehéz túra.
Végül a buszt elértük, s azelőtt egy kutat is, amiben majdnem teljesen megfürödtünk ott az út szélén – úgyhogy nagyon szuper kirándulásban volt részünk!

Leírom részletesebben is, hogy mi hogyan jutottunk el Torockóra Marosvásárhelyről, illetve szálláslehetőséget is közlök, hátha érdekel valakit...
Vásárhelyről Enyedre reggel 3,50-kor van személyvonat (nem kell átszállni sehol), és 5,55-re ékezik oda. Enyedről Torockóra van egy busz 7,45-kor, ami kb. egy óra alatt odazötyög. A vonatjegy ára 5,7 lej, a buszjegyő pedig 4,3 lej.
Visszafele délután 5-kor (17 óra) indul busz Torockóról. Enyeden van kb. 6-kor. Vonat Enyedről Vásárhelyre este 19,30-kor van (fél 8), ami 21,50-kor érkezik. Természetesen ezek a járatok hétvégén (még vasárnap is) közlekednek.
Ha valakit Torda felől érdekel autóbusz, azt sajnos semmivel sem tudom biztatni.
Legalábbis nincs tudomásom róla, hogy onnan lenne buszösszekötetés Torockóval.
Szálláslehetőségként, javasolhatom az Alpin-Tour turisztikai irodát. Tel: 0258-768002, vagy tel/fax: 0258-861902. Az e-mail címük: alpin-gabriella@... Házaknál tudnak elszállásolni, de elmondhatom, hogy mi (igaz csak egy éjszaka), de jó körülmények közt voltunk elszállásolva.

Andris

Nincsenek megjegyzések: