Fotóstúra Kendtől Szentdemeterig

A március 15-i hóhullás hidegét még éreztük ezen a kellemesnek cseppet sem mondható 16-án, amikor felkerekedtünk megnézni a nagykendi templomot, megismerni és lefotózni a csuhéfonást Szentdemeteren. De előtte megálltunk Kenden.

Kend tulajdonképpen Kis- és Nagykend egyesítéséből jött létre 1970-ben, ebben az időszakban csatolták  Balavásár községhez is. Kis-  és Nagykendnek külön temploma és lelkipásztora van, lakósai református vallásúak. Temploma az 1900-as évek elején épült. Mi a Nagykendit tekintettük meg, hiszen a mai templom elődje már a XIV. században létezett, de mert kicsinek bizonyult, 1790-94 között kibővítették.

A dokumentumok szerint a Kendi, Balátfi és a Kendi-Lónai családoknak voltak itt földbirtokai. A Kendi család utolsó tagja Kendi István, aki Bocskai Istvánnak vezére, Báthory Gábor kancellárja és Bethlen Gábornak bizalmasa volt. A birtokos nemesek adományokkal segítették az egyházat, így itt található az 1660-ban nyomtatott Váradi Biblia,

amely Kendeffy Mihályné Vajda Karolina ajándéka,  

és az arannyal futtatott ezüstből készült „asszonyok pohara”.  Ezt 1498-ban adományozták a templomnak.

 A templom másik ékessége a 81 fakazettából álló mennyezet, amely a már említett bővítéskor készült.

Megnéztük volna az EMKE kezdeményezésére létrehozott falusi szobát is, de a szoba „őrzője” éppen nem tartózkodott Kenden.

Autóba ülünk, és irány Szentdemeter, persze útközben még megcsodálhattuk a házak előtt kiállított tárgyakat, amelyek „főszereplője” sajnos a kerti törpe, tükrözve az úton elhaladó autósok ízlésvilágát (-ficamát).  A régi kapukon szerencsére még van mit csodálni.  

Három km a távolság a főút és Szentdemeter között, de az út rossz minősége kissé elszigeteltté teszi ezt a települést.

A falu a Kisküküllő bal partján fekszik, nemrég még Udvarhelyszékhez tartozott, ma viszont Balavásár község része.

Először a falu bal oldalán található udvarházat fotóztuk le, amely a 18-19. század fordulóján épült, ez a Schell-udvarház.  Jogos tulajdonosai visszakapták, aztán el is adták, pillanatnyilag várja a felújítását.  

A szépen rendbetett általános iskola a Pál Gyula nevét viseli, aki a falu plébánosa volt, és 1940-ben egy árvíz után a csuhéfonás tudományával ismertette meg a falu lakóit, magyarországi csuhéfonó mestert hozatván a faluba. Sepsiszéki Nagy Balázs 2003-as ittjártakor még I-VIII. osztályos álltalános iskoláról számol be, mára azonban  csak I-III. osztály létezik. Az ötödikeseknek be kell járniuk Kendre. Autóbuszjárat nincs a két falu között.

Innen idegenvezetőnk is akadt Bartos Olga tanítónő személyében. Ő vezetett el Margit nénihez, 

aki szívesen látott kis konyhájában, ahol kedvünkre fotózhattuk őt csuhéfonás közben. Keze alól pillanatok alatt kerültek ki szebbnél szebb csuhévirágok. De megmutatta a kopogtatót is, 

a csuhé Máriát a kis Jézussal és a Házi áldást. 

Meglátogatunk még néhány házat, ahol ugyancsak csuhéfonással foglalkoznak – sajnos csak az idősebbek. 

A fiatalok, akik még a faluban maradtak, nem tartják érdemesnek ezt a hagyományt folytatni.  

A sok vesződséggel elkészített tárgyakért, másfél-két órát igénylő kézimunkáért, 2-3 lejt adnak azok a viszonteladók, akik bedöcögnek autóikkal a faluba.

Miután bevásároltunk, mert nem lehetett ellenállni a tavaly különösen világossá és selymessé nőtt kukoricalevelekből sodort, font tálacskáknak, üvegtartóknak - Lackó Vilmos, a falu és a környék legrégebbi templomának plébánosa is hozzánk csatlakozott, hogy a templomot bemutassa. 

A templomhoz szuszogva ékeztünk, mert elég magas dombra épült - 1210-ben. A római katolikus templomot a lovagrendek építették, az ő patrónusuk Szent Demeter, róla kapta nevét a falu is. Az 1400-as években átalakították a templomot, azóta látható így, mai formájában. Az 1500-as évek végén unitáriussá lett a falu nagy része, tehát a templom is, 1723-ig. Ebben az évben ugyanis egy ferences páter missziót tartott, és attól kezdve lett ismét katolikus a közösség. Az 1500-as évek végén, tehát, amikor unitáriussá lettek, a templom falán levő freskókat lemeszelték, amelyeket most, 2010-ben találtak meg és tártak elő.

 Ez alatt a 200 év alatt a katolikusok a Balási kápolnába jártak, amely a kastély része volt a templom fölött. Sajnos a mai idősek sem tudnak télen a templomba feljárni a magas domb és a hideg miatt, ezért létesült 1993-ban a svájciak segítségével egy kápolna a plébánia közelében, melynek védőszentje Flüei Szent Miklós, svájci szent.

A templomot viszont a Boldogasszony tiszteletére felszentelték fel. Ezért a búcsúünnep nagy ünnep a faluban. Ilyenkor sokan eljönnek, hazajönnek, hogy együtt ünnepeljenek.  A templom előtt egy Mária kegyhely található, itt kezdődik az augusztus 14-i ünnep az esti szent misével, majd a sötétségben gyertyás körmenettel folytatódik. Érdemes lenne eljönnünk! Így, sötétben, fáklyafényben romantikus időutazásnak éreznénk, amint a templomajtó előtt megállunk, 

mert megállít a sokszáz éves kőkeret, mely nem tudná meghazudtolni korát, hiába szereltek vasrácsot elé.  Amint belépünk, szemünk máris a freskómaradványokat kutatja a falakon, sajnos, elég haloványak – nem ártana mielőbb restaurálni őket. A szentélyben látható a Szűzanya fájdalma, amint az Úr Jézust leveszik a keresztről, de láthatjuk Szent Péter és Szent Pál apostolokat is.  A román stílű templom főoltára már gótikus, rajta az önfeláldozás ősi jelképe, az önmagát marcangoló pelikánmadár.

A szentdemeteri kastély felől is érdeklődtünk, amelyről Orbán Balázs nyújt leírást. Bartos Olga tanítónő megerősítette, hogy a kastély a Gyulafi, Balási és Nyújtódi családok birtokában volt, az épület és berendezése megfelelt a korabeli reprezentációs igényeknek. A 20. században sajnos teljesen lerombolódott, tégláit új épületekhez használták fel, többnyire a szomszédos településeken. A kastélyhoz monda is fűződik, mely szerint a három főúr istentelen volt, az ördöggel cimboráltak, semmi nem érdekelte őket, csakhogy Demeteren uralkodhassanak, és a kastélyban lakhassanak. Az ördög egy alkalommal megharagudott rájuk, ekevas elé fogta őket, és felszántatta a falu keleti határában lévő domboldalt. A falusiak hallani vélték, amint az ördög bíztatta az urakat, hogy húzzák az ekevasat, és csattogtatta ostorát, hogy az árok, amelyet azóta is Ördög-árkának neveznek, fel legyen szántva. Állítólag még az ekevasat is megtalálták a határban...

Eszter és Hancur

Fotók: Kerekes Péter Pál és Hancur

Hargitai tél

Idén februárban a tél már visszaszorulóban volt, és úgy nézett ki, hamarabb megadja magát, mint az előbbi esztendőkben. Hargitafürdőn azonban – ahova kirándulni készültünk – amint a hegyekben általában, ilyenkor még ő volt az úr és odaérkezésünkkor még semmilyen jel sem utalt arra, hogy átadná helyét a kikeletnek.

Sűrű havazás és vastag, friss hótakaró fogadott, olyannyira, hogy éjszakai túrára indulva a Borhegyesére a telepről kiszűrődő villanyfény a mindent beborító fehérséggel párosulva lámpáink nélkül is szinte nappali világosságot biztosított. A Kossuth-szikla felé vezető ösvényről feltértünk a Miklós sípályára, majd ennek tetejéről csodálhattuk Hargitafürdő fényeit és a hamisítatlan téli tájat. Az Ózon szálló szemből világító fényei el-eltűntek az alacsonyan gomolygó felhőkben. Néhol derékig süllyedtünk a puha hóba, de leevickéltünk a fenyvessel övezett ösvényen a főgerinc kéksávos jelzéséig, majd visszasétáltunk szállásainkra.

Másnap a Csicsói-Hargita volt túracélpontunk, de a nagy mennyiségű frissen hullt hó az egész nap felhőkbe burkolt hegyen nem túl sok jóval kecsegtetett.

A meredeken emelkedő kék háromszögjelzés útvonalát követve társaságunk nagy része felért a tévétornyok alá. Innen a leszűkült látótávolság és nehézkés, szinte minden lépésnél többé-kevésbé hóba merüléses haladás következtében lemondtunk a Bagolykőhöz való eljutásról, és inkább a csúcsplatón folytattuk túránkat.

A Bagolykő felé vezető ösvény kisebb fenyvesen halad át, ahol a fák között még mélyebben merülhettünk volna a hóba, ráadásul a hegyoldal meredek pereme is kivehetetlen ilyenkor. Fenn a tetőn ritkás fenyves fogad, majd a bekerített épületet és tévétornyot megkerülve kis magaslat (1737 méter) volt sejthető a ködben, melynek sziklái néhol kiálltak a mindent elborító fehérségből. Nyugaton hirtelen keskeny rés nyílt meg a hegyen ülő felhők közt, melyen egy pillanatig leláthattunk Szentegyháza felé, de, amilyen gyorsan elénk tárult a mélyen alattunk látszó táj, épp oly hamar borított fátylat mindenre ismét a köd. Felejthetetlenül szép volt a lehavazott fenyők látványa,

az igazi havasi téli táj szépsége, de a fárasztó előrehaladás miatt nem mentünk el a plató északi részén levő csúcshoz (1759 méter), hanem inkább megkerestük a lefele vezető szerpentines utat, és visszaindultunk. Kilátásunk ezúttal mindössze Hargitafürdőre és környezetére korlátozódott, míg szép időben akár több megyényi területet is beláthatnánk fentről.

Részben pótolta a kilátás hiányát vasárnapi túránk, amikor a Kossuth-szikláról időszakos napsütés mellett nem csupán a Csíki-medencére és környékére, de távolabbi vidékekre is elláthattunk a gomolygó felhők közt, mint például a Déli-Kárpátok gerincére, a Kárpát-kanyar vidékére, vagy a Keleti-Kárpátok Gyergyói-havasoktól északra emelkedő magaslataira. Sajnálni tudtuk csak, hogy nem aznapra terveztük előbbi napi túránkat, miközben a délelőtti Nap egyre bátrabban sütötte a Hargita fenyves gerincét, csupán a csúcsok környéke bújkált felhőkben, melyek azért látni engedték útvonalunkat s a tőle nem messze napfürdöző Bagolykőt.

Aznap egyébként Mátyás napja volt, s annak ellenére, hogy még borús reggelre virradt, madárdal tette kellemesebbé túránkat és később, ahogy kisütött a Nap, összeroskadni látszott a hatalmas mennyiségű hó, az utakon pedig patakokban folyt a hólé... Vajon beválik, amit a közmondás állít Jégtörő Mátyásról? Ha talál, jeget visz, ha nem talál, hoz...

Andris