Kelemen-havasokban

Ezen kirándulást hétfő-kedd-szerdára terveztük, hogy minél kisebb esélyünk legyen emberekkel találkozni. Az autóval hajnali 3-kor indultunk, így 8-kor már a Kelemen Nemzeti Park határánál voltunk, az Ilva völgyében.
Gyalog mentünk tovább. Kis csapatunk négy főt számlált, egy csajt és három srácot. Terveim szerint a Nagyköves-patak völgyén mentünk fel, s bár feljutottunk, nem bizonyult a legszerencsésebb választásnak, mivel a nyári árvizek az utat sokhelyt teljesen elmosták. Rengeteg vesződséggel járt az előrehaladás. Többször időztünk, hogy kövekből átkelőt rögtönözzünk a „patakon”, mely mérete és vízhozama alapján szinte folyóra emlékeztetett.
Jelzéseket egy idő után már nem is kerestünk, rájöttünk, hogy úgysem találnánk. Tudtuk, hogy a patakot kell követni, amíg a főgerincet meg nem látjuk, ezért nem volt tájékozódási gondunk a továbbiakban sem. Patakunk egyre kisebb lett, a mikor már-már elfogyott, hatalmas kőomláson jutottunk fel a Kelemen főgerincére, a Nagy-Pietrosztól kissé nyugatra. A nagy köveken mászva volt időnk elgondolkozni, hogy a Nagyköves (Pietrosz) tényleg rászolgál a nevére. Néhány borókáson átvergődve – volt hely, hol ágról-ágra szállva – jutottunk fel a Nagy-Pietroszra. Innen megcsodáltuk a tájat – nem mintha eddig nem ezt tettük volna –, majd a csúcsfotók után átmentünk a Magyar-Negojra. Ez utóbbin a visszautunkat is kifürkésztem. Leereszkedtünk a Negoj-nyeregbe, majd onnan a Nagy-Ilva völgyén mentünk vissza az autóhoz.
Aznap este a rezervátum határánál kerestünk sátorhelyet magunknak. Felejthetetlen élmény volt az első napi túra, ezzel a – patakcsobogástól eltekintve – csendes, nyugodt éjszakázással együtt. A túra nehézségeit ellensúlyozta a szinte zavartalanul napsütéses – a Nagy-Pietrosz és Magyar-Negoj csúcsrégió kivételével – idő, a táj érintetlen szépsége, vadsága, a vidék csendje, békéje, s hogy sikerült egyetlen emberi lénnyel sem találkoznunk. Számomra különös élményt nyújtott a 11 évvel korábbi, első főgerinctúrám útvonalán végigmenni, sok helyet felismerni, néhol a táj változásait észlelni.
Másnap reggel lementünk Maroshévízre, s az egész keddi napot lazítással töltöttük a Bánffy-n. Úsztunk és napoztunk, ami a hétfői túra után jól is esett. Este ott sátoroztunk Hévizen.
Szerdán reggel felmentünk az autóval a Lomás-patak mentén a Büdös-mezőig, majd onnan gyalog indultunk tovább a Transzkelemen talajúton. Utunk itt is csodaszép volt, fenyves erdőkkel, hegyoldalon lezúduló vizekkel, hegyi legelőkkel. Kényelmesen értünk fel a hatalmas kövek és borókák által övezett Jézer-tóhoz. Ezt körbejártuk, fényképeztük, majd továbbindultunk a Rekettyés-tető felé. Sajnos a Jézer körüli borókásból kiérve, s a csúcs felé vezető távolságot meglátva, csapatunk felének a meccs jutott eszébe, amit aznap este fognak közvetíteni. Kénytelen voltam engedni a nyomásnak, így a csúcs előtt visszafordultunk. Azóta is hiányérzetem van, amiért ez a nagyon szép és könnyen megmászható csúcs kimaradt. Ráadásul, előzetes terveimmel ellentétben, vissza is ugyanott jöttünk, ahol felmentünk, és nem a Lomás-vízesésnél...
Megjegyzem, a Transzkelemen talajút nagyon jó, vadonatúj jelzésekkel pompázott, de talán itt nélkülük sem vétettük volna el az irányt, viszont a Kelemen-havasok több vidékén, ahol nehezebb eligazodni, sajnos hiányosak a jelzések, vagy egyáltalán nem találni őket…Végezetül még annyit, hogy ezt a túrát egy 1994-es Kelemen főgerinctúra emlékére szerveztem, ami életem első ilyen túrája volt annakidején. Tíz év multával, 2004-ben, szándékoztam ugyanazt az útvonalat bejárni, de ez nem jött össze. Az akkori szervezőkkel sajnos már nem állt módomban egyeztetni, de köszönöm nekik, hogy annakidején felejthetetlen élményben lehetett részem. Köszönöm a 2005-ös túra résztvevőinek, hogy mellém álltak, és segítségükkel megvalósulhatott a tervem. Természetesen most, 2005-ben, jóval könnyebb körülmények között túráztunk. Nem csak az autóra gondolok, hanem hogy egyéb felszerelések is könnyebbek, modernebbek már. Az eltelt 11 év alatt az Ilva és a Nagy-Ilva völgye is kiépült, nem annyira vadregényes már. Hál’Istennek, a csúcsrégiókban ma is ugyanaz az érintetlen természet fogad, sőt, egyes helyek még vadabbak, mint annakidején. Remélem, legalább a rezervátum határán belüli rész megmarad vadonnak, tisztán, érintetlenül.

Andris