Kis-Küküllő mente: látvány és hagyomány

A Kis-Küküllő mentén Szováta felé, kevesen tudjuk, mi mellett szaladunk el. Pedig székely falvak ezek is sokszáz éves múlttal, ritka művelődési értékekkel, személyiségekkel, akikben megbotlott, vagy akiket megbotlasztott a történelem.
Gyulakuta. Első megállónk. Ott éktelenkedik szocialista ízeiben a leállított hőerőmű a maga vaskos, égbenyúló hűtőtornyaival, a szemközti tömbházakban pedig a lakók viszont évtizedek óta nem tudtak leszokni az állattartásról, a moslékos vedreket az emeleti lakásokból is a legnagyobb természetességgel cipelik minden hajnalban…

A falu négy fiatornyos, csúcsíves templomában, melynek vaskos falai románkori jegyeket is viselnek és freskói görög szenteket ábrázolnak, feléled Erdély aranykora: Szövérdi Gáspár János, Marosszék főkapitánya, királybírája, Bethlen Gábor fejedelem udvarmestere és követe a török portán. A Lázár grófok, György, aki szintén Marosszék főkapitánya, Kemény János hadvezére volt; János vadászmester, Erdély bécsi követe, aki a török hadtant franciára fordítja, perzsa költeményeket pedig latinra, a madéfalvi vérfürdőt kivizsgáló bizottságban azonban az osztrákok pártján áll...
A templom falába épített sírkövek emlékeztetnek rájuk. Ide látszik Erdőszentgyörgy. 1956-ban már várossá nyilvánították, de csak 1968-ig tartott, 2002-ben népszavazása alapján kapott újra városi rangot. Református temploma a 13-14 század fordulóján épülhetett, gótikus stílusjegyeket visel. A templomba temetkezett a Rhédeiek egyik ága, melynek sarja, Klaudia, Württemberg hercegnője lett. A szentgyörgyiek büszkék rá, hogy ő az angol királyné, II. Erzsébet dédanyja.
A Rhédei-palota a templommal átellenben áll. Ma iskola. A hagyomány szerint a kastély helyén kolostor állott fallal és sarokbástyákkal körülvéve. Romjaira a Kornisok építkeztek, 1620-ban került a Rhédeiek birtokába, akik 1759-ben építették át barokk stílusban. Reneszánsz jegyű mennyezetdíszítése ma is látható.


Nem időzhetünk, még sok a látnivaló. Az autóbuszból megint a magas dombokat szemléljük. A székelyek várakat is építettek rájuk, többnyire földvárakat. Makfalva is Maka váráról kapta nevét. Dósa Dániel, királyi aljegyző, író, történész (1821-1889) udvarháza ma helytörténeti, néprajzi múzeum. A főútról nem látható, ügyesen eléje építettek egy tömbházat. Megtekinthetőek itt Vass Áron naiv művész kerámia-munkái, Bíró Mátyás abodi népi faragó és Molnár Dani naiv szobrászművész alkotásai. A falubeliek Dózsa Györgyöt a makfalvi Dósa család tagjaként tartják számon, szobrot is emeltek neki. Érdekessége a községnek a Wesselényi-féle iskola. Egy marosszéki közgyűlésen azzal utasították el Wesselényi Miklóst, a reformpárti politikust, hogy nem székely birtokos, tehát nincs joga felszólalni. Ekkor (1834) adományozott neki Dósa Elek Makfalván telket, s így mégis felszólalhatott a közgyűlésen. Wesselényi a telken hálából iskolát építtetett, melyben több mint 100 éven át gazdálkodásra tanították Küküllő-mentiek gyermekeit. A Hangya, majd Fogyasztási Szövetkezet épületét a XX.sz-ban Kós Károly tervezte. A faluban évente szerveznek képzőművészeti tábort, ebből nőtt ki a Kusztos Endre képtár (169 helyben készült alkotás).
A túra egyik leglátványosabb helyszíne Kibéden a gyapjúfésülde, ahol fel is dolgozzák a gyapjút, meg is szövik. Élmény, ahogy végigvezetnek a kis üzemen. Belépéskor még azt sem tudjuk, hányféle gyapjú létezik, s röpke óra múlva, kijövetelünkkor, már azt is tudjuk, mint válik erős fonalból finom, puha, pelyhes takaróvá. A Szilveszter család régi vállalkozása ez, amely túlélte a szocializmust. Termékeiket szívesen vásároltuk mi is. Kibédről sokat lehetne írni, híres szülöttei közül csak a legnagyobbakat említem: Mátyus István (1725-1805), Marosszék főorvosa és táblabírája, kora jeles orvos- és természettudósa, a 4000 oldalnyi, hat kötetes magyar nyelvű Diaetetica, orvosi mű szerzője, Seprődi János (1874-1923) népzenekutató, Ősz János (1863-1941) tanító, népmese és népdal-gyűjtő. Ráduly János tanár, költő, ballada és népmese-gyűjtő, róvásírás-kutató. Sajnos nem volt idő felkeresni, mint ahogy a református templomba sem volt időnk benézni, pedig ma is működő orgonáját a székely ezermester, Bodor Péter készítette.
Sietni kellett Szolokma irányába, hiszen Énlakáig órányi az út, és elég döcögős. Viszont gyönyörű a táj. Örültünk is sok színnek s az út menti erdőbe szűrődő napsugaraknak. Kellemes volt, amikor gyalogosan közeledtünk a keskeny és hepehupás úton a rejtőzködő falu felé.

Énlaka nagyon hangulatos település, utcái egymás fölött futnak körbe. A domb tetején régi, hófehér kőfallal kerített, későgótikus unitárius templom. Kazettás mennyezetének kincse a színes tulipánok között kétsoros róvásírásos felirat 1668-ból: Egy az Isten.

A felirat többi részén vitatkoznak a kutatók. A templom római kori Jupiter-szentély helyén áll, korabeli faragott követ láthatunk a falban a szószékkel szemben. A templom mögött nagyon alacsony kiskapun jutni a temetőkertbe. Öreg sírkövek között hét évszázados zádogfa (hársfa) dacol az idővel.

Mellőle rálátni Firtos hegyére, az időjelző sziklára. A falu, sajnos, kiöregedőben. A házakat külföldiek vásárolják nyaralónak. Nehezen válunk meg a falutól, a tiszteletes úrtól, aki szívszorító történetekkel varázsolta elénk a múltat. A buszban még sokáig arról beszélgetünk, hogy mit lehetne tenni… és hogyan?
Etéden meg sem állunk, közeledünk Kőrispatak felé. A szalmakalp-múzeumnál máris tessékelnek befele. Az udvaron jópofa kőgyűjtemény fogad, a természet szobrászművészetét dícsérendő.

Van itt mindenféle formájú vízfaragta szobor: morcos törpétől kezdve Lenin mici-sapkájáig. Rengeteg táblácska jelzi, hogy honnan is látogattak már ide turisták! Számontartják, hogy 1879 óta a faluban közel 100-an foglalkoztak szalmakalap-készítéssel. Jelentős háziipar a kalapkötés. Ma is sokan keresik a kenyerüket szalmafonással, pedig lassú, fárasztó, és állítólag nem kifizetődő munka. A múzeum hagyományos parasztház, tornáccal, két szobával. Egyikben a kalapokat állították ki. Itt elmesélik, mely kalap kinek a fejére illett, és hol volt viseletes. A másik szobában a készítéshez szükséges szerszámokat, gépeket mutatják be. Persze leginkább a rekord méretű – két meter átmérőjű – szalmakalap tettszett, sorra fel is próbáltuk.


Az idő azonban szomorúvá vált. Véletlen csupán, vagy a hangulatot akarta megteremteni következő állomásunkhoz a Bözödi-tónál? Az idősebbek még emlékeznek az egykor virágzó falura, egyikük kertben látott fekete tulipánok emlékét is idézi. Most mindez víz alatt. Az 1980-as évek falurombolásának esett áldozatul Bözödújfalu. De nem csak katasztrófája miatt vált a magyar szellem- és kultúrtörténet nevezetességévé. Ezen a településen sok vallási közösség élt évszázadokig teljes békében és szeretetben. Az egyik felekezetet a szombatosok, azaz, korabeli meghatározás szerint, a zsidózó székelyek jelentették. Mai fejjel alig tudjuk elképzelni, hogy a katolikus és az unitárius vallásúak például minden péntek éjféltől szombat éjfélig végezték a szombatosoknál a ház körüli munkát, míg ők a mózesi törvények szerint gyakorolták vallásukat. A kicsiny vallási felekezet 1868-ban csatlakozott jogilag a mózesi közösséghez, zsinagógát is építettek.

A II. Világháborúban, 1943-ban, a zsidózó székelyeket a marosvásárhelyi gettóba hurcolták, ám a magyar állam tanúsítványt bocsátott ki, mely szerint felmenti őket a “zsidótörvények” hatálya alól székely eredetükre hivatkozva. Akik így megmenekültek, vállalták, hogy felveszik a kereszténységet. Legtöbben az unitárius hitre tértek át. De nem mindenki fogadta el ezt a segítséget... 1988-ban kilakoltatták a falut, de 1992-ben még 126-an éltek a düledező házakban. A tó partjáról az ácsorgó túristák a derékig vízben álló katolikus templomot nézik, és kiejtik azt a szót, hogy

“istentelenség”. A mellettünk legeltető juhász felkapja a fejét, és ránkszól: nana! Elmeséli, hogy a templom tetején levő kereszt már nagyon megdőlt, de egy vihar alkalmával, nemhogy leszakadt volna, hanem visszaállt a helyére, “keményen, mint a feszület.”
Mire Kelementelkére érünk, újra kisüt a nap. A Simén-kúria előtt kíváncsi tekintetek fürkészik, merre a boros pince. Petőfi Sándor és Bem József itt szállt meg a segesvári csata előtti éjszakán, később Jókai Mór is vendége volt e háznak. Ma sajnos csak a pincéje fogadóképes, de oda visszajárnak, akik megkóstolhatták a vidék aranyérmes borait...

Hancur