Hirtelen ötlettől hajtva, alig néhány óra alatt szerveződött meg ez a kirándulás. Ráadásul nagyon jól sikerült minden. Mintha a legprecízebb mérnöki munka gyümölcse lett volna.
A Kisállomásra érve kinézek a vonat ablakán, hogy lássam, hányan jönnek végül. Csak ketten, vagyis Hancur, aki szorgalmazta, s a kolleganője, akiről tudtam, hogy jön. Más senki... Ráadásul, a kora hajnali vonattal utaztunk, és egy egész vagont sikerült egyedül lefoglalnom.
Vonatunk reggel 9-kor érkezett Csíkszeredába, és hamarosan útnak is indultunk a Szeredai-fürdő felé vezető úton. Átmentünk az Olton, megkóstoltuk a stranddal szemben levő csorgó vizét. Közben déli irányban jól látszott a Zsögödi-szoros, a Köves oldal és Kis-vár magaslataival, mögötte a Csihányos a Haram-tetővel, észak felé pedig a Hargita központi vonulata látszott, de a csúcsokat felhő borította, a Tolvalyos-tetőről Szeredába levezető út, valamint később, jobb kéz felől Szécsény házai. Hátunk mögött lassan Csíkszreda látképe bontakozott ki, hátterében a Somlyó-hegyével. Eleinte látszottak a kék pontjelzések, de ezek a strand után lassan eltünedeztek. Ha letéptük volna a választási kampány plakátjait az oszlopokról, valószínű még lett volna esélyünk látni néhányat. Aztán, hol, hol nem, de elveszítettük a jelzéseket. Ennek ellenére kimentünk a nyaralók között, és az erdő szélén elértük a Szécsény és Rejtek-pataka közötti erdőkitermelő utat.
Jelzést nem láttunk sehol, de pont velünk szemben vezetett egy út fel a hegyre, szép fenyves erdőben. Mint utólag rájöttem, a Kis-patak bal oldalán jártunk és a Hágó-tetőn vágtunk át. Hátunk mögött Nagy-Somlyó hegye (1033 m) és déli irányban a Haram-tető csúcsa (1079 m) sokáig jó tájékozódási pontként szolgáltak. Utunkat nemsokára egy, már Szécsényből is jól látszó széldöntés zárta el,
olyannyira, hogy szűz erdőben kellett megkerüljük, érintetlen sűrűn keresztül, s a mögötte következő málnást is. Egy helyről láthattuk a Haram-tető és köztünk levő utat is, majd nagy kerülő és sok mászkálás után, örömmel fedeztük fel az alább, kényszerből elhagyott utunk folytatását. Közben jobbra egy mély völgy tűnt fel, ami számításaim szerint a Szécsény-patak völgye kellett legyen. Egy arra felé vezető elágazását választottuk az útnak, mivel a patak jó tájékozódási pontnak tűnt az erdőben. Nemsokára egy magányos ember jött velünk szemben az úton. Helybéli, idősebb embernek látszott. Rákérdeztem, hogy milyen völgy felé haladunk, mi van a völgyben, meg hogy fel lehet-e menni a patak mentén a Lucs-tőzegláphoz? Nagy volt az örömünk, mikor megtudtuk, hogy az valóban a Szécsény völgye, és hogy út vezet rajta le Szereda felé és fel is a Lucs felé.
Leérve a patakhoz, a felfele vezető ösvényen, egy, a terképemen nem is szereplő, nagyon régi, kopott kék kereszt jelzést fedeztünk fel. Az utunk eleinte könnyen járható volt, majd fokozatosan vadult el, olyannyira, hogy a felső szakasza jóindulattal is csak dzsungelnek nevezhető. Még néhány hasonló kék kereszt jelzést találtunk felfele. Mindennek ellenére nagyon szép tájakat láttunk körös-körül, végül előttünk, jobbra feltünt a Talabor-csúcs (1293 m) is, utunkon pedig a Szécsény zúgóit csodálhattuk, később pedig, mivel a patak az úton folyt, ezért néhol egy-egy ilyen zúgón kellett felszökellnünk. Tehát, minden szempontból felejthetetlen élmény volt. A patak legfelső szakaszán, az út nagyon meredekké és járhatatlanná vált a bozót és a kidőlt fák miatt, ezér belevetettük magunkat a balkéz felőli kínálkozó vadregényes tájba, majd ott egy keskeny csapást találva kiértünk a fölöttünk haladó útra, amin nagy meglepetésünkre felfedeztük a régenlátott kék pont jelzéseket is. Ezen nemsokára, még egy meredek mászással, kiértünk a Hirtelen-pusztára,
útközben még egyszer megcsodálva a Talabor erdővel benőtt csúcsát, valamint fentről, déli irányban a Nagy-Kő-bükköt (1229 m) és mögöttünk a Csíki-medencét. Kelet-délkelei irányban a Lucs-tőzeglápot kémleltük, gyönyőrködve az előttünk lévő panorámában, valamint az óráinkat, amiken az idő kegyetlenül haladt előre, nem törődve azzal, hogy ilyenformán mi a Lucsot legfeljebb innen madártávlatból nézegethetjük, de azt is csak rövid idejig. Viszont a Hirtelen-puszta nagyon szép hely, az onnani kilátás pedig valósággal csodálatos. Itt tartottunk egy rövid pihenőt, kajáltunk, megettük a csúcscsokit. Hancur felolvasta a regét, amit maga írt a helyről, mert sehol nem találtunk ide vonatkozót (ha nem vigyázunk, még népköltészeti darab lesz belőle, de annyi baj legyen!), néhány gyors fotót készítettünk, majd indultunk is visszafelé.
Visszautunk első szakasza a kék pont jelzések mentén haladt, egészem a Bilibók-pusztáig. Balkéz felől a Szécsény-pataka, jobbkéz felől a Nagy-Kö-bükk mellett haladtunk el. Előttünk sokáig a Csíki-medence és a szemben levő Csíki-havasok látszottak. A Nagy-Somlyó-hegye messziről felismerhető volt. A Bilibók-pusztán egy tehéncsordát fényképezve, lassan elveszítettük a jelzéseket. Nem mintha addig könnyen követhetőek lettek volna. Néhány, főleg nyíltabb szakaszokon, csak sejtettük hol kell vezessenek. A Bilibók-pusztán pedig, az útelágazásnál sehol sem láttunk jelzést, így mivel a jobboldali komolyabb útnak tünt, arra tértünk. Jaj, ha legalább a térképet elővettem volna ot... Nembeszélve arról, hogy a baloldali út mentén láttam két nagy fát, amiken esetleg jelzések lehettek, de egyszerűen lusta voltam leereszkedni oda, félve attól, hogy esetleg nem találok rajtuk semmit, s akkor vissza kell onnan másszak.
Hamar rájöttem, hogy a jobboldali út nem a kék pontjelzést követi, de nem fordultunk vissza róla. Számításom szerint a Haram-tető felé letérő úton lehettünk. Ez dél felől megkerült egy kissebb bércet, majd északkeletnek fordult, s a Haram-tető alatt haladt el, amit innen a fenyves miatt nem láthattunk. Déli irányban viszont szép kilátásunk nyílt a Hargita vonalatára. Sajnos időm nem lévén betájolni az innen látott csúcsokat, csupán azon töprengtem el kicsit, hogy ott egész távol vajon a Kakukk-hegyet (1558 m) látom-e vagy az éppen abban az irányban előtte levő Angyalka-tetőt (1537 m)?
Gyors ereszkedők után kereszteztük a Szécsény és Rejtek-patak közötti erdőkitermelő utat, majd kiértünk az erdő szélére a Kisvártető fölötti részen. Kilátásunk a tájra és a vonat elszalasztására nagyon szép volt. A délelőtthöz képest most a Csicsói- és Madéfalvi-Hargita, majd a Rákosi-Hargita is tisztán látszott, sőt a Nagy-Hagymást is láthattuk az Egyeskővel és Öcsémtetővel. Innen nagy fűben haladtunk lefele, majd rátértünk egy útra, ami a katonai bázis mögé vezetett el, ezt megkerültük, itt visszakergettem a kerítés alatt kimászott kutyát és a köves, majd aszfaltos úton szinte magas térdemeléssel értük el, utolsó percben vonatunkat. Éjfél előtt majd félájultan az álmosságtól és fáradtságtól, hazaértünk.
Mindent összegezve nagyon szép túra volt, ami még a sok utazás ellenére is megérte. Még akkor is, ha nem egy nagyon híres helyet látogattunk meg. Végeredményben nem csak egy magas hegycsúcs vagy egy régi várrom lehet látványos vagy szép.
Andris
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése