Siklódkő

Erdővel borított zordon tömbként magaslik a Siklódkő a Kis-Küküllő bal partján a Bekeccsel átellenben. Vadregényes erdei útjaival, ösvényeivel, pazar kilátást biztosító tisztásaival szinte érintetlen havasi tájként nem tartozik a környék népszerű turistacélpontjai közé. Szováta és Parajd szinte megszámlálhatatlan látványossága, a Kis- Küküllő túlpartján a Bekecs a marosszékiek „szent hegyeként”, valamint a környékbeli Rapsonné és Firtos legendás sziklái hamarabb magukra vonják az idelátogató figyelmét.

A vidéken kirándulva többször volt alkalmunk megcsodálni a Siklódkőt különböző távlatokból, a környező magaslatokról vagy egyszerűen csak a Küküllő völgyéből. Idővel egyre kíváncsibbá váltam, vajon milyen lehet az „ott szemben pedig a Siklódkő”, milyen élményekkel kecsegtet, milyen rálátást kínál a környező vidékre.

Borús februári napon, enyhe időben kerítettünk sort egy ilyen túrára. Szováta Parajd felőli kijárata közeléből indul a sárga kereszttel ellátott talajút, amely, miután átvezet a Küküllő jobb partján elterülő gyártelepen, majd a hídon, 

és néhány házból álló tanyát keresztez, hirtelen erdőben kanyarog felfele. A házakig tartó fagyott, sáros-jeges útszakaszt fokozatosan hóval borított jég váltotta, majd felfele haladva egyre kevesebb lett a nyom, és egyre vastagabb a hóréteg, úgyhogy valamivel biztonságosabban lépegethettünk. Nagyjából egy órai gyaloglás után értünk el egy útelágazásnál álló erdészházhoz, ahonnan a fák közül már kezdett látszani a tőlünk északra levő Kis-Küküllő völgye a Görgényi-havasok szemben húzódó magaslataival. Az útelágazásnál jobbról csatlakozott hozzánk a „Só-útja”, majd rövidesen el is maradt tőlünk egy kanyarnál továbbhaladva kelet felé. A mi sárga keresztes utunkon, mely nagyjából déli irányba kanyargott felfele már alig volt emberi nyom, viszont egyre több vadét fedezhettük fel, így: szarvasok, őzek, vaddisznók, farkasok, medvék, de kisebb állatok, mint menyétfélék és madarak lábnyomait szemlélhettük. Nem tudom, hogy a népi hiedelem szerint a medve meglátta-e az árnyékát vagy sem az idén – ebben a borús időben egyébként kevéssé valószínű – de a sok friss nyomból ítélve annyi biztos, hogy ébren van.

A hegy felsőbb részein lombjavesztett erdő sziluettjét fenyők zöldje teszi színesebbé, majd kisebb tisztásokat keresztez az út, s ezekről rálátás nyílik a környező vidékre (Kis-Küküllő völgyére, Bekecsre, Szováta környékére, a fölötte magasló Görgényi-havasok gerinceire és a két Küküllő völgye közötti hegyhátakra).

Utunk legfelső szakaszán elég nagy hó volt, tömött és mégis süppedős, ezért különösen a csúcs előtti meredeken meglehetősen nehezen haladtunk. Túránk fáradalmait kárpótolta viszont az érintetlen havasi táj látványának szépsége, mely erdős gerinceivel, havas legelőivel, jeges patakvölgyével kellemes hangulatot kelt. A Siklódkő csúcsát erdő borítja,

 csupán tőle északnyugatra van egy hely, ahonnan kilátás nyílik a megtett út nagy részére, valamint a Bekecs és Szováta vidékére. Feljutáskor egy fán tábla fogad, melyen az áll, hogy „Siklódkő 1025 méter”, alatta pedig fára festett sárga kereszt „Vége” felirattal.

   A felirattal ellentétben nekünk még nem volt végünk – bármennyire kifullasztott a kaptató – így elmentünk a közeli kilátóhelyig, megcsodáltuk a felhős-párás téli tájat, 

 majd nyomaink mentén visszaindultunk.

Az útelágazásnál álló erdészháztól a Só-útján folytattuk utunkat Sóvárad felé. Ez meglepően jól követhető széles erdei út, melyen a sárga sáv gyakorlatilag csak különböző letérőknél, elágazó ösvényeknél lényeges. Nagyjából szintben vezet a Siklódkő oldalát borító lombhullató erdőben, majd Sóvárad fölött letérít a jelzés egy ösvényre, mely a Keresztelő Szent János Remeteszállás mellett halad el.

Felső részein többnyire havas, aztán inkább jeges, végül sáros volt ereszkedés közben, de ha fel mertünk volna nézni a síkos ösvényről, szinte mindvégig magunk előtt láttuk volna a sóváradi templomtornyot, miközben lassan leevickéltünk az esőáztatta Kis-Küküllő völgyébe.

Andris