Maroshévízi olvasótábor

Évről évre úgy készülünk,

E táborba újra megyünk.

Olvasni mindenki szeret,

De még jobb, hogy tág a keret,

S lehet jókat szórakozni,

Játszani meg kirándulni.

Voltunk először Ratosnyán,

Majd Görgényben, Körtvélyfáján,

Idén Maroshévízre vitt

A vonat, és tudtuk, hogy itt

Minden pár külön kis házban

Fog aludni hálózsákban.

Arra azért nem gondoltunk,

hogy éjszaka majd megfagyunk,

július ide vagy oda,

lement a hő hat-hét fokra.

Igaz, mi azért sem fáztunk,

Tábortűzre jól vigyáztunk...

 

Azaz, csak vigyáztunk volna,

Hogyha fa elég lett volna,

De, ami volt, hamar égett,

El kellett menni favégett...

Így történt, hogy éjjel egyig

A dzsumbujban úgy derékig

Száraz fa után kutattunk

Eső után, és találtunk (!),

Nagy örömmel hazahúztuk,

A tüzet meg felszítottuk.

Csaba, Huni, Ferkó, Tamás

Dicsősége a tűzrakás...

Első nap, mert mi úgy szoktunk,

Kolbásznak nyársat faragtunk.

S ki, mint sütötte kolbászát,

Úgy fogyasztá vacsoráját...

...Ezen nyársak még jól fogtak

Más estén pillecukornak.

Második nap korán keltünk,

Szendvicsnek kenyeret kentünk,

Lábunkra bakancsot húztunk,

Esőköpenyt is bedobtunk

A zsákunkba, s indítottak

Vezetőink hosszú útnak.

  Húsz kilométer gyaloglás,
Nem semmiség – gondolja más–,

De mi ehhez hozzászoktunk,

Elég gyakran kirándulunk.

Hát még, ha íly szép gerincen

Visz az utunk, mint ez itten.

A fenyőfák csodaszépek,

Főleg azok, melyek épek,

S a tövükben az út mellett

Szamócát is szedegetett,

Sőt, gombát is, rókagombát,

Aki nem az orráig lát.

Jobbra-balra tarka mező,

Melyen ezernyi virág nő,

Legeli is jó étvággyal

Tehéncsorda, s a kutyákkal

Sem volt nekünk semmi bajunk,

Hagyták, hogy szépen haladjunk.

Mire éppen megéheztünk,

Kőgombákig megérkeztünk.

Jópofa kis sziklák ezek:

Hosszú nyakon jó nagy fejek,

Hogy számunkra menedéknek

Eső elől elkelnének...

Szerencsére még nem esett,

Így az ebéd is jól esett,

És miután megpihentünk,

Hazafele útra keltünk.

Hágó helyett lejtőn jártunk,

Gyorsabban szedtük a lábunk.

Azt azért még észrevettük,

S mosolyogtuk, nem nevettük,

Hogy a nagy fiúk s leányok

Között valami csírázott...

Út végére – mindemellett –

Jött az eső, futni kellett...

 Paszulyleves, Bánffy módra,

Biza triplán jól jött volna.

De ez a híg, egytál étek –

Megemlíteni is vétek.

Nem is ettünk itt már többet,

Az Izában jobban főznek.

Harmadik nap pihenhettünk,

Nem volt baj, hogy későn keltünk.

Olvastunk és tájfestettünk,

Ebédre két fogást ettünk.

Láttuk, hogy jobb idő nem lesz,

Délutáni program: wellness...

Fedett uszoda, medencék,

Csinos legények s menyecskék...

Mégis vigyázniuk kellett,

Mert egy vámpír köztük termett.

Az volt a vámpírnak dolga,

Hogy társait megcsókolja...

Na jó, nem kell eltúlozni,

Elég volt egy röpke puszi,

S akit elkapott, szép sorban,

Vérfarkas lett azon nyomban.

Este a tábortűz mellett

Újra választani kellett...

 Izgalmas egy este most ez,

Tamás, Huni, Nóra tervez...

Térképeket most rajzolnak

A holnapi tájfutóknak.

Rövid pálya, hosszú pálya,

Lássuk, a sarat ki állja...

Negyedik nap sem szokványos,

De már nálunk hagyományos:

Tájékozódni is meg kell tanulni a többiekkel.

Kézben térkép, fákon jelzés,   

Csapat starthoz: két, három – és!

Mire minden csapat szalad,

Azt hinnénk, hogy most már szabad

Lesz az időnk, amíg jönnek,

De a kanyarban feltűnnek

Már az elsők, nagy serényen

Futnak át a tarka réten...

Hej, de sebesen szaladnak!

Biztosan nyerni akarnak.

A lányok sem hagyják maguk,

Lóg a nyelvük, száll a hajuk,

Az utolsók szinte sírnak,

Trappolnak, ahogy csak bírnak.

Aztán, amikor kiderül,

Hogy nincs vesztes, csak úgy örül

Mindenki a jutalomnak:

Og(!)levélnek és cukornak.

Koppány, Csaba dinnyét hozott,

És a jónép falatozott.

Estére, hogy cifrább legyen,

Halljuk, a mánélé menyen,

Ollyan hangerővel, atyánk...

Rezeg bele ingünk, gatyánk.

Nosza rajta, égjen a tűz,

S szóljon a Boncidai szűz!

Daloltunk is nagy sokáig, Szinte hajnal hasadtáig,

Ez volt az utolsó este, Nem csoda, hogy csak azt leste

Minden alvó táborlakó, Mikor lesz már takarodó...

Utolsó nap. Szinte lőnek

A herbakép készítőknek.

Alig tudnak tápászkodni,

Reggelihez vánszorogni.

Nincs kedvük virágszedéshez,

Ragasztáshoz, préseléshez.

Csomagolni is kell immár,

S még egy utolsó ebéd vár.

Vagyunk vagy sem szerencsések: Jönnek a meglepetések.

Utasok figyelmét kérik: Csak kilencven percet késik

A vonatunk. Mit tegyünk hát?

Játsszunk megint maffiótát!

Fedezzük fel a környéket,

Susnyást, bárt és játékgépet...

Lassan telik így az idő,

Míg egy kiskutyával elő

Nem állít törülközőjében

Koppány. Nézzük, hogy miképpen

Került hozzá a kis jószág...

Alig él, de csupa jóság.

Őt otthagyni nincs is szívünk.

Így ér véget történetünk...

Hancur