Egy szakmai konferencia alkalmával Kárpátalján, egészen pontosan Munkácson voltam néhány napig, s az alkalmat kihasználva igyekeztem minél több helyi nevezetességet megtekinteni.
A román–ukrán határátkelés után a nagyszőlősi járás déli, határmenti falvain haladtunk keresztül, majd Tiszaújlaknál vezetett át az utunk a Tiszán. A nagyszőlősi járásban jelentős a magyar nemzetiségű lakosság száma, különösen a déli és nyugati részeken, ahol 90 százalékos többséget is alkotnak. Beregszász, illetve a beregszászi járás következett, amely Kárpátalja legnagyobb százalékarányú magyar lakosságot számláló vidéke. Sajnos, mire ideértünk, már elég sötét volt, így nem sokat láthattam a városból vagy a tájból.
Munkácshoz közeledvén már messziről észrevehető volt a vár, a sötétség ellenére. Impozánsan magaslott az esti megvilágításban a várhegy tetején. Ettől nem messze haladtunk el a busszal, majd a belvárost kikerülve érkeztünk meg szállásunkra, a Latorca szállodába.
Munkács Kárpátalja központi részén terül el, a Latorca partján, az alföld és a hegyvidék találkozásánál. A munkácsi járás székhelye. Lakosságszáma szerint Kárpátalja második legnagyobb városa (Ungvár után). A 2001-es népszámlálási adatok szerint a többmint 80 000, lakos közül többmint 60 000 ukrán, 7000 orosz, 7000 magyar és 1000 cigány volt.
Az ottani közbiztonságról keringő különböző rémhírek és ijesztgetések ellenére szabadidőmben városnéző útra indultam. Első benyomásom az volt, mintha egy időutazáson lennék egy 5–10 évvel ezelőtti erdélyi nagyvárosban. Nincs annyi reklám és nagyáruház, mint nálunk. A házak mintha kopottabbak lennének, és az utak is valamivel rosszabbak. Mégis a belváros egy közép-európai nagyváros központjára emlékeztet. Nagyon tetszett pédául az, hogy a belvárosi utcák épületeinek a homlokzatát nem bontják meg semmiféle legújabb kori ízléstelen építmények. A sétálóutcák kockaköveinek, szobrainak elhelyezése és a zöldövezetek kialakítása hangulatos. A belvárosnak megőrizték a hagyományos jellegét, sőt még a falakat sem festették túlságosan hivalkodó színekre. A külvárosok pedig nem túlzsúfoltak, van helye a zöldövezeteknek, a parkolóknak és sok a sportpálya is.
Szállodánktól egy szélesebb utca vezetett egyenesen a városközpont felé. Itt előbb az 1795-ben épült református templomot tekinthettük meg, melynek bejárata fölött egy falba vésett latin nyelvű felirat van, ami az építés évszámát is közli. Tornya 1814-ben lett kész. Mielőtt a főtérre kiértünk volna, bal kéz felől Munkács új római katolikus templomát láthattuk, ami 1903-ban épült eklektikus stílusban, Czigler Győző tervei alapján. Mögötte a Szent Mihály-kápolna áll, ami a XIV. századi Szent Márton-templom fennmaradt szentélye. A régi templom főhajóját, késő gótikus mellékhajóját és tornyát 1904-ben rossz állapota miatt lebontották. A főtéri sétálóutcán
többek közt a híres festő, Munkácsy Mihály (1844–1900) mellszobrát tekinthettük meg, amelyen magyar felirat is olvasható. A szobortól nem messze áll a Munkácsy Mihály szülőháza helyén emelt épület. Ennek falára emléktáblát helyeztek. Ugyanazon sétálóutca másik végében, a munkácsi városháza épülete előtt áll a két IX. századi szerzetesnek emléket állító Cirill- és Method-szobor. A főtér magas házsorai mögött látható a Rákóczi-kastély. Ez egyemeletes épület, melynek északnyugati szárnya rejti magában a híres fejedelmi lakot, amelyet a XVII. század leírásai szerint „Fejérház"-nak neveztek. Végül a város főutcáját a szecessziós stílusban 1899–1901 között épült városháza kétemeletes, hatalmas épülete zárja. Ezután kisétáltunk a közeli Latorcán átívelő hídra, ahonnan külvárosi negyedekre és sárgás-vöröses levelű fákkal tarkított dombokra nyílt kilátás.Munkács leghíresebb nevezetessége a munkácsi vár, melyet másnap délután látogattunk meg. A munkácsi vár a Latorca bal partján, egy hetven méter magas, meredek kúp alakú, vulkanikus eredetű hegytetőről tekint alá a Kárpátok lábáig előrenyúló sík vidékre. Mögötte a Kárpátok méltóságteljes vonulata látszik.
A vár keletkezéséről írott források nem állnak rendelkezésünkre. Régészetileg bizonyított azonban, hogy a jelenlegi formájában ismert erődítmény helyén egykoron fából épült erődítmény állt. Ennek első említése 1064-ből való. A monda szerint Álmos vezér építette, és a honfoglaláskor a hegyeken való sok vesződséggel járó átkelés emlékére kapta a nevét (Munkás?). 1085-ben Szent László itt verte le a Salamonnal szövetséges kunokat.
Miután 1241-ben a tatárok elpusztították, IV. Béla külföldieket telepített ide. 1395 körül Zsigmond király a várat Korjatovics Tódor hercegnek adományozta, aki itt jelentős erősítéseket végzett. A várat védősánccal és fallal vetette körül, valamint négy sarokbástyát is építtetett. Az új erődítmény képes volt ellenállni az ostromoknak, a 86 méter mély várkút pedig a vízellátást biztosította. 1514-ben a vár és doméniuma a magyar korona tulajdonává vált, és tulajdonjoga királyról királyra szállt. 1573-ban II. Miksa császár Magócsi Gáspárnak zálogosította el a várat. Ekkor nősült be Rákóczi Zsigmond a Magócsi családba, s így jutott a vár később a Rákóczi család birtokába. 1672-ben Zrínyi Ilona ide vonult vissza, és itt kötött házasságot 1682. június 15-én Thököly Imrével, aki így megszerezte a várat. Thököly veresége után Zrínyi Ilona 1686-tól 1688. január 18-ig tartotta a várat a császári seregekkel szemben. A Rákóczi-szabadságharc kezdetén II. Rákóczi Ferenc itt szenvedte el első vereségét, majd 1704. február 16-án került ismét kuruc kézre. Rákóczi a francia Damoiseau hadmérnökkel korszerű erődítménnyé építtette ki a hármas tagolású, alsó-, közép- és felsővárból álló létesítményt. Rákóczi családi vára utolsóként, 1711. június 24-én került a császári hadak kezére. Ezt követően várbörtönként szolgált 1904-ig. A munkácsi vár azonban korántsem várbörtönként írta be nevét a történelembe, hanem a Thököly- és a Rákóczi-szabadságharc elválaszthatatlan részeként.Mi a várhegyen felvezető út megmászása után – a boltíves várkapun s az előtte levő hídon át – bejutottunk a külső várudvarba. Közben megcsodálhattuk a vastag falakat, a masszív bástyákat és a valamikori védősánc árkát. Az udvar kövezett, a falak fehérek. Az alsó várudvar
helységeiben a kézművesek és a szolgaszemélyzet lakott. Ezután egy újabb várkapun jutottunk be a középső várudvarra. Ennek már épületekkel teljesen körülzárt, szintén kövezett udvara van. Itt voltak a katonai kaszárnyák. Előttünk vastag kőfalak, valamint világossárgára meszelt tornyok magasodtak, és egy lépcsősor vezetett a felső vár kapuja felé. A felső várudvarban láthattuk azt a bizonyos 86 méter mély kutat, valamint Korjatovics Tódor hatalmas bronzszobrát. Ez az udvar világossárgára meszelt, árkádos folyosókkal van körbevéve. A felső udvar bejárati kapujától jobbra levő falon egy kőből faragott címert láthattunk, bal oldalt pedig, az emeleti folyosókra vezető lépcsők előtt egy kétnyelvű táblát, amely tanúsítja, hogy a napóleoni háborúk idején 88 napig őrizték a munkácsi várban a magyar Szent Koronát. Itt valamikor a fejedelmi lakosztályok voltak. Most a Munkácsi Történelmi Múzeum működik itt, amelynek megtekinthettük a különböző kiállítási tárgyait. Láthattunk korabeli képeket, kéziratokat, használati tárgyakat, eszközöket, népviseleteket, bútorokat, szobrokat és egyéb műemlékeket, többek között a Rákócziak idejéből fennmaradt leveleket és egyéb írásokat is. Ugyancsak a felső várban egy Munkácsy Mihály-emlékkiállítás is volt. Ezután a vártemplomot tekintettük meg, majd a mögötte elhelyezett „Zrínyi Ilona a gyerek II. Rákóczi Ferenccel" szobrot. A vártemplomban – látogatásunk idején is – esküvői szertartások zajlanak. A vártemplom szomszédságában a valamikori várbörtönt is láthattuk a kínzókamrával. Szintén a felső várudvar falán látható a Kazinczy Ferenc író, nyelvújító és forradalmár itteni raboskodásának emléket állító (1800. augusztus 25-től 1801. július 28-ig) emléktábla.
A középső várudvar falán egy másik emléktábla a nagy magyar költő, Petőfi Sándor 1847. július 12-i látogatásának állít emléket. A múzeumban is sok Petőfire és ott tett látogatására utaló írás és emléktárgy található. A várban képeslapokat, térképeket, ismertető könyvecskéket (többek közt magyarul is) és különböző emléktárgyakat árusító üzletek működnek.Másnap egy másik útvonalon, az ilosvai- és nagyszőlősi járásokon keresztül indultunk haza. Előbb a munkácsi-, majd az ilosvai járás dombos tájain haladtunk át, több kisebb erdőt és néhány tavat érintve. A nagyszőlősi járás felé közeledve a táj egyre inkább síkságba ment át, majd Nagyszőlős városát magunk mögött hagyva kiértünk a Tisza-menti síkságra. Tiszaújlaknál rátértünk odautazásunk útvonalára, hamarosan átkeltünk a Tiszán, majd hosszas várakozás után átjutottunk az ukrán–román határon...
Andris
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése