Nagyon rég vágytunk rá, hogy télen is felmehessünk a hegyekbe, mert még nem voltunk, sízni sem. De nem is sízni akartunk, hanem fényképezni. Gyönyörű havas tájat. Először a Madarasi Hargitára szerettünk volna eljutni, kerestük is, mivel juthatnánk oda, de csak olyan járatra leltünk, amellyel egész éjszaka utaznunk kellett volna, másnap pedig várt volna a hegymászás. Féltem, hogy ez számomra megerőltető lenne. Mondtam is a páromnak, hogy olyasmit keressünk, amit 2 nap alatt meg tudunk járni, mert hétfő délutánra vissza kell érnünk Szebenbe. Andris Hargitafürdőt ajánlotta, mert nem annyira meredek, könnyen megjárható, és szép is – ha már fotózni szeretnénk.
Reggel 9,55-kor indultunk Udvarhelyre vonattal, ahonnan autóbusszal reméltünk eljutni a hargitafürdői bekötő útig. Autóbuszt nem lelvén, stoppolni kényszerültünk. Majd egy órányi ácsorgás után mégiscsak egy autóbusz állt meg nekünk, örömünkben meg sem néztük, hogy hova megy. Én is csak affelől érdeklődtem, hogy elvisz-e minket a hármas kereszthez, a bekötőig. A sofőr 10 lejt kért tőlünk, mondván, hogy messze van... mi meg csodálkoztunk, hogy a 25 km-t soknak tartja. Későn vettük észre, hogy Gyergyó fele megyünk, nem Csíkszeredába, s végül az ivói bekötő útnál tett le bennünket, 7 km-re Ivótól.
Rövid bosszankodás után úgy döntöttünk, felmegyünk a Madarasira, ahova először terveztük. Egy autó elvitt Ivó végéig. Délután 4 óra körül járt az idő, mi lábszárvédőkkel és botokkal felszerelkezve, elindultunk gyalogosan. Úgy számítottuk, hogy este 8-ra meg is érkezünk a menedékházhoz. Rengeteg autó jött velünk szembe, melyek elől állandóan félre kellett húzódnunk, hogy el ne üssenek a szűk úton.
A táj máris gyönyörű volt, meg-megálltunk csodálni a behavazott fenyőket. Egy alkalommal vizet inni álltunk meg, amikor közel hozzánk az út mellett még őzeket is láthattunk. Ők is megálltak, néztek bennünket, de sajnos a közelítő autótól megriadva elinaltak az erdő sűrűjébe.Nemsokára felvett bennünket terepjárójával egy fiatal pár. Mivel még mindig nagyon sokan jöttek lefele a keskeny úton, mi is többet hátráltunk, mint haladtunk. Valahol az út felénél lehettünk, amikor egy lefele jövő terepjáró is az árokban kötött ki. Szerencséjére rögtön mögötte jött a traktor, mely túristákat szállít, és hamar kisegítette a bajból.
6 óra körül járt az idő, mire felértünk. A táj máris lenyügözött, nem győztük eleget csodálni a dúsan behavazott fenyőket.
Túrista is volt bőséggel, el is indultunk megkeresni azt a menedékházat, amelyet Andris barátunk ajánlott volt nekünk. A „bogaras” Géza bácsi fogadott is bennünket meleg és olcsó szállással. Lepakoltunk, ettünk, és kimentünk szétnézni a sípálya körül. Sötétedett, nem sok időnk maradt nézelődni, hamarosan vissza is mentünk lefeküdni, mert másnapra hosszú túrát terveztünk.Reggel nyolc körül indultunk a Madarasi csúcsra. Gyönyörű reggelünk volt: kék ég, szép napsütés, leírhatatlan, mesébe illő táj, minden, ami szükséges a tökéletes fotóhoz. Készítettük is őket szép számmal. A csúcson... bár a kereszteket kissé oda nem illőnek véltük ... készítettünk néhány panoráma-képet is.
Az idő fogyott, lassan vissza kellett fordulnunk, mert még el kellett érnünk Szentegyházára, vagy, ahogy az ottaniak hívják, Nagyfaluba. A hosszú, 12 kilométeres szakaszon mindössze kétszer álltunk meg: csúcscsokizni és vizet inni. Igyekeznünk kellett, mert még stoppolnunk is kellett, hogy elérjük a 14, 40-es vonatot Udvarhelyen, ami visszavisz Szebenbe.A sípálya bal oldalán, az úton indultunk, abban reménykedve, hogy felvesz majd egy autó, de nem így történt. Felfele jöttek páran, de lefele senki. Kerek négy órát gyalogoltunk a kacskaringózó úton visszafele. Az őzikék is előkerültek pár pillanatra.
Nagyfalubn körülbelül fél óra integetés után vett fel egy teherautó, ami hajszálpontosan, 14,40-re érkezett velünk Udvarhelyre. De mert nem ment be a városba – ezt a vonatot lekéstük. A következő vonat két óra múlva indult, és csak Segesvárig vitt.Nem volt más választásunk, bementünk a városba, beültünk egy pizzázóba.
Segesvárról is csak egy óra múlva indult vonat – Medgyesre. Szerencsére találkoztunk még két ismerőssel, akik ugyanazt a vonatot várták. Órácskányit ücsörögtünk egy kiskocsmában vonatindulásig. Este 21,11-re értünk Medgyesre, haza a páromhoz, Zsolthoz, reggel pedig apósom főnöknője vitt el bennünket Szebenbe.
Minden jó, ha a vége jó!
Szép túrákat kívánunk:
Enikő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése