Február 28-án, szombaton, Torockón voltunk egynapos kiránduláson farsangtemetést nézni. Délelőtti alternatív programként túra szerepelt a Székelykőhöz, de a torockószentgyörgyi várat is meg lehetett látogatni.
Mikor a kisbusszal odaértünk, kiderült, hogy délelőttre mindenki a Székelykőre akar feljutni. Hogy ünneprontók ne legyünk, csatlakoztunk mi is a társasághoz. Amikor néhányan térképen keresték, hol is kellene menni, mondtam, hogy jártam már fent, és emlékszem is az útra. Ezután akarva-akaratlan a túravezető tisztében tetszeleghettem.
A délelőtti havas napsütésben vágtunk neki a faluból elég ijesztőnek tűnő szikláknak. A jól ismert kék kereszt jelzést követtük. Melyek a sziklákon imitt-amott jól kilátszottak a hó alól. A gerinc alatt tartottunk egy pihenőt, megvártunk mindenkit, majd felmentünk a gerincen levő jelzőtábláig. Itt egy kis fotózás után folytattuk utunkat a csúcsra.
A Székelykő 1129 m magas csúcsáról csodás kilátásunk nyílt a környező tájra, hegyekre, a Maros völgyére. Miután mindezt megcsodáltuk, megvártuk társunkat, aki egy rövidítőn késve és fáradtabban ért fel a csúcsra, aztán elkészültek a csúcsfotóink és indultunk is visszafele.
Visszautunk a jelzőtáblával ellátott nyeregből egy másik útvonalon történt, amit egyik társunk javasolt. Igaz, hogy ezen másik út nem volt annyira meredek, mint amin feljöttünk, erdőben vezetett, mégis holmi szánkópályára emlékeztetett. Különösen a hátul haladók számára, mivel a csapat derékhada nadrágfékkel fényesre verte az ösvényt. Az egyre borúsabbá váló időben a Székelykőtől északra levő Torockói-sziklacsoportot keletről megkerülve jutottunk le épen és egészségesen a faluba.
Mire leértünk Torockóra, a farsangtemetési szertartások már megkezdődtek. Azért a lényeget mégis láthattuk. Végignézhettük a lakodalmas menetet imitáló felvonulást, amely során a koporsóban nyugvó Farsang Dömét mindeféle jelmezekbe öltözött alakoskodók kísérik. Voltak ott muzsikusok, népviseletben ostort csattogtató betyárok, menyasszonynak és vőlegénynek maszkírozott legyények, papnak és kántornak beöltözöttek, és sok más jelmezt viselők. A jelenélvők arcát fekete és vörös festékkel igyekeztek bemázolni. Ez elől nem sokan menekülhettek, bár komoly erőfeszítéseket tettek. Esetleg az a néhány társunk, aki egész idő alatt múzeumot látogatott. Amikor a koporsós menet a falu főterén levő csorgó fölé ért, előadták a Farsang Dömét búcsúztató beszédet, majd koporsóját szétverték a husángokkal felszerelt legények, s végezetül bedobták a csorgó alatti vályúba.
Ezután lementünk torockószentgyörgyre, a vár alá. Az úton levő sarat látva... sarat?!...valóságos mocsarat!!! ...a várhoz felmenni vállalkozó néhány társunknak is elment a kedve a várlátogatástól. Megnéztük tehát a várat a buszból...
Torockószetngyörgyön futólag még megtekintettük Brassai Sámuel (Torockószentgyörgy,1800 - Kolozsvár,1897) szülőházát, s irány haza.
Mikor a kisbusszal odaértünk, kiderült, hogy délelőttre mindenki a Székelykőre akar feljutni. Hogy ünneprontók ne legyünk, csatlakoztunk mi is a társasághoz. Amikor néhányan térképen keresték, hol is kellene menni, mondtam, hogy jártam már fent, és emlékszem is az útra. Ezután akarva-akaratlan a túravezető tisztében tetszeleghettem.
A délelőtti havas napsütésben vágtunk neki a faluból elég ijesztőnek tűnő szikláknak. A jól ismert kék kereszt jelzést követtük. Melyek a sziklákon imitt-amott jól kilátszottak a hó alól. A gerinc alatt tartottunk egy pihenőt, megvártunk mindenkit, majd felmentünk a gerincen levő jelzőtábláig. Itt egy kis fotózás után folytattuk utunkat a csúcsra.
A Székelykő 1129 m magas csúcsáról csodás kilátásunk nyílt a környező tájra, hegyekre, a Maros völgyére. Miután mindezt megcsodáltuk, megvártuk társunkat, aki egy rövidítőn késve és fáradtabban ért fel a csúcsra, aztán elkészültek a csúcsfotóink és indultunk is visszafele.
Visszautunk a jelzőtáblával ellátott nyeregből egy másik útvonalon történt, amit egyik társunk javasolt. Igaz, hogy ezen másik út nem volt annyira meredek, mint amin feljöttünk, erdőben vezetett, mégis holmi szánkópályára emlékeztetett. Különösen a hátul haladók számára, mivel a csapat derékhada nadrágfékkel fényesre verte az ösvényt. Az egyre borúsabbá váló időben a Székelykőtől északra levő Torockói-sziklacsoportot keletről megkerülve jutottunk le épen és egészségesen a faluba.
Mire leértünk Torockóra, a farsangtemetési szertartások már megkezdődtek. Azért a lényeget mégis láthattuk. Végignézhettük a lakodalmas menetet imitáló felvonulást, amely során a koporsóban nyugvó Farsang Dömét mindeféle jelmezekbe öltözött alakoskodók kísérik. Voltak ott muzsikusok, népviseletben ostort csattogtató betyárok, menyasszonynak és vőlegénynek maszkírozott legyények, papnak és kántornak beöltözöttek, és sok más jelmezt viselők. A jelenélvők arcát fekete és vörös festékkel igyekeztek bemázolni. Ez elől nem sokan menekülhettek, bár komoly erőfeszítéseket tettek. Esetleg az a néhány társunk, aki egész idő alatt múzeumot látogatott. Amikor a koporsós menet a falu főterén levő csorgó fölé ért, előadták a Farsang Dömét búcsúztató beszédet, majd koporsóját szétverték a husángokkal felszerelt legények, s végezetül bedobták a csorgó alatti vályúba.
Ezután lementünk torockószentgyörgyre, a vár alá. Az úton levő sarat látva... sarat?!...valóságos mocsarat!!! ...a várhoz felmenni vállalkozó néhány társunknak is elment a kedve a várlátogatástól. Megnéztük tehát a várat a buszból...
Torockószetngyörgyön futólag még megtekintettük Brassai Sámuel (Torockószentgyörgy,1800 - Kolozsvár,1897) szülőházát, s irány haza.
Andris
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése