Enyhe tél Hargitafürdőn

Hó volt Hargitafürdőn, volt biza az előbbi években, méghozzá nagy. Most is volt szép, fehér hótakaró, de körülbelül annyi, mint más években áprilisban. Sízni azért lehetett. A Csipike- és a Miklós-pályákat működ-tették.
Menet közben az autóbuszból a tájat figyeltem, főleg, ahogy egyre közelebb értünk. Felfele haladva a Hargitára már láttam, hogy alig van hó. Így reméltem, hogy fent, Hargitafürdőn csak lesz, kell legyen. Reményem bevált, még akkor is, ha nem az az igazi hargitai tél fogadott. Az itthoni szürke időhöz viszonyítva nagyon jól esett nekünk a lehavazott táj látványa.
A tolvajosi letérőtől egy segítőkész autós vitt fel Hargitafürdőre. A kabanában való berendezkedésünk után pihentünk egy keveset, majd körülnéztünk a környéken. Örömmel vettük szemügyre az utóbbi időben kiépített Vallató-forrást, majd a jól ismert Csipike-forrásnál oltottuk szomjunkat. Innen a Csipike-sípályához vezetett utunk, ahol - a zsúfoltságra való tekintettel - a hétvégi sízésem elnapolásáról döntöttem.

A Kossuth-szikla felé menet a Miklós-pályát is kereszteztük. Ezen kevesen síztek, de ez a pálya még nem nekem való. A Kossuth-sziklára letaposatlan hóban mentünk fel, ám ott meglehetősen borús, szeles idő fogadott. A kilátás sem volt valami ideális, így pár fotó és egy rövid csúcscsoki (a hosszabbakat más alkalmakra tartogattuk) után visszaindultunk.
Másnap, miután nyugodtan kialudtuk magunkat, ragyogó napsütésben indultunk sétálni. A telepen való rövid szemlélődés után leereszkedtünk a kaolinbánya ülepítőjére.

Ezen átvágva egyre jobb rálátásunk nyílt a Csicsói-Hargitára, az ottani relére, valamint a Bagoly-kőre. Az ülepítőből lassan kimásztunk egy, a Bor-hegyese felé vezető ösvényen. Csodálatos látványt nyújtott a felhőtlen napsütésben, fehéren pompázó, fagyott természet. Sokhelyt érintetlen hóban jártunk. A gerincre felérve csodálatos látvány tárult a szemünk elé keleti irányban a Kossuth-sziklával, s háttérben a Csíki-medencével. Hamarosan rátaláltunk a Bor-hegyesén átvezető, a Tolvajos-tetőt Hargita-fürdővel összekötő, kék sáv jelzésekre is. Ezen, Hargitafürdő felé haladva, az eddigi csendet egyre inkább felváltotta a sípályák körül kószáló kisebb-nagyobb csoportok zaja. Egy kis kitérővel lepillanthattunk a Miklós-pálya felső végéből is. A délutáni pihenést egy rövid sízés követte a Csipikén – sötétedésig –, majd egy kis csillagfényes sétát tettünk a Borvíz-patak völgyéből vissza, az üdülőtelepen.

Ha a vasárnapi túra csodálatos volt, a harmadik napi, hétfői, túra az valami fennséges, egészen különleges élményt nyújtott.
Ködös időben indultunk el, de az Ózon szálló felé haladva hamarosan ragyogó napsütésben és tavaszt idéző melegben mászhattunk. A szálló mellől lepillantva elénk tárult a Bor-hegyese, előtte köd fedte Hargitafürdőt, amiből épp akkor bontakozott ki a Kossuth-szikla. Innen nagyjából a Csicsói-Hargitára vezető, kék háromszög jelzéseken haladtunk. A meredek hegyoldalon többször megálltunk, s az alattunk egyre jobban kibontakozó látványban gyönyörködtünk. Keleten ködtenger takarta a Csíki-medencét, szinte a lábaink alatt látszott

egész Hargitafürdő, a sípályák, a kaolinbánya ülepítője, a Bor-hegyese, a Kossuth-szikla Ködcsík nyúlt a Tolvajos-tető felett, kilátszottak a ködből a Lucs-tőzegláp körüli magasabb csúcsok, mint például a Talabor, vagy a Nagy-Kő-bükk, köd fedte a Lucs-tőzeglápot, távolabb pedig látszott a Szentimrei-Büdösfürdő környéke a Tető-fenyő csúccsal, mögöttük ismét egy vékonyabb ködcsík, majd az Angyalka-tető és a Kakukk-hegy emelkedett ki. Nagyobb távolságra a tejfehér köd, vagy a párás levegő miatt nem láthattunk.
Különös élmény volt fentről, a TV-relék alól, végignézni a máskor, nem is egyszer, fáradtságos túrákkal bejárt vidékeket.
A Bagoly-kőhöz a néhol derékig érő hó miatt már nem mentünk ki.

Az aznapi délután pihenéssel és szárítkozással telt. A meleg miatt meg is izzadtunk, de a mély, vizes hóban beáztak a bakancsaink is.
Utolsó napunk délelőttjét a sízésnek szántam. Délben összepakoltunk, töltöttünk Csipike vizet az üres flakonokba, aztán gyalog sétáltunk le a Tolvajos-tetőig. Lefele menet szembetűnő volt a hótakaró egyre erőteljesebb vékonyodása, olyannyira, hogy a Tolvajos-tetőn a havazás ellenére alig egy pár centis hóréteg fedte a tájat, majd lennebb, Szentegyháza felé, esős és sáros vidéken haladhattunk, ahol hó egyáltalán nem volt. A homorodfürdői sípályát is csupán a hóágyú segítségével tudták biztosítani.
Mindent összegezve csodálatos élményekkel telve jöttünk haza, amelyekre sokáig fogunk kellemesen visszaemlékezni. Elgondolkodtató viszont az a tény, hogy, ha az éghajlat így melegszik tovább, néhány év múlva, havat csak archív felvételeken fogunk látni...
A környék interaktív térképét itt lehet megtalálni (új ablakban nyílik).

Andris