2016. szeptember 11., vasárnap

Hátszeg és Petrozsény közötti csodák

Hunyad megye déli, hegyes vidékét járva a Retyezát büszke, égbemagasló csúcsai vonják magukra az átutazó figyelmét, szinte csalogatva a vándort, s ha valaki egyszer feljutott oda, és megpillantotta e hegység szinte páratlan szépségét, akár meg is feledkezhet a környező havasok rejtettebb látványosságairól. Pedig valóságos természeti csodákban nincs hiány a Retyezátot övező hegységek kevésbé járt tájain sem. 

Valószínűleg nincsenek kevesen, akik például a Kudzsiri-havasokról (Sureanu-hegység) alig tudnak valamit mondani, még akkor sem, ha esetleg nem egyszer utazták szinte körbe, amint a szomszédos Retyezátba vagy Páringba igyekeztek.
A Kudzsiri-havasokban, a Déli-Kárpátoknak e többnyire mészkőből és üledékes kőzetekből felépült tömbjében, amint a legtöbb hasonló összetételű hegységben is, a legváltozatosabb és legváratlanabb formák és alakzatok egész sorát találjuk. Ezek viszont a hegység körül utazók számára többnyire alig, vagy egyáltalán nem láthatóak. Ráadásul –rmennyire meglepően hangzik a Dél-Erdélyi végeken – több látványosságnak magyar vonatkozása is van az elmúlt századokból.
Hátszeg és Petrozsény közt utazva, a Kudzsiri-havasok peremvidékének néhány – az utóbbi időben egyre népszerűbbé váló – érdekes helyét kerestük fel. Egyike ezeknek egy olyan barlang, amelyen patak folyik át, itt találva utat magának, amint a hegység bércei felől a Nyugati-Zsil völgyébe igyekszik. Banica falut Petrozsény felé elhagyva, egyik letérőnél piciny tábla próbálja felhívni magára a figyelmet, hirdetve, hogy ott kell betérni a Boli-barlanghoz. Aki veszi a fáradtságot, és megkeresi ezt a barlangot, szinte mesebeli, csodálatos világra lel. 
A zúgó hegyi patak széles barlangbejáraton folyik be a mélybe, a barlang belsejében kanyarog tovább, majd a túlsó végén egy barlangnyíláson talál ki a szabadba. A Boli, vagy másképp Bolia barlang neve, egyes vélemények szerint, az önmagát a Szent István idejében élt ifjabb Gyula fiától, Bujától származtató Bolyai családdal hozható kapcsolatba (Bolya), amely a jól ismert matematikus Bolyaiak őse is volt. Annyi mindenképpen valószínűnek látszik, hogy a barlang neve a hajdani birtokos nevéből származik. Egyébként egy Luxemburgi Zsigmond (magyar király 1387-1437 között) idejéből, 1404-ből származó oklevél szerint a barlang a Bolia család birtokában volt. Ez az oklevélben említett Bolia család lehetett talán Bolya vagy Bolyai, számításba véve, hogy az akkori latin nyelvű oklevelekben a magyar nevek nem egyszer szenvedtek csorbát.
A barlangbejárat mintegy tíz méter magas és húsz méter széles, 

bennebb a barlang szélessége eléri a hetvenöt métert. Őskori maradványokat találtak benne, falain pedig ókori rajzokat. 

Akusztikája kitűnő, régebben (a XIX. század végén) koncerteket tartottak a barlangban. Szépirodalmi vonatkozása is van, a legrégibb magyar történelmi regényben, a Jósika Miklós által írt Abafi-ban találunk leírást a barlangról és a Báthory Zsigmond idejében játszódó cselekmény egy része is itt zajlik. 


Jelenleg a barlang látogatható, a hétvégeken villanyvilágítást biztosítanak, a patakon való átkelést pedig hidakkal oldották meg.

Szintén Banica falu határában, a barlangnál fennebb, de ugyancsak az országút közelében találhatunk egy másik patakot, mely nem találva magának rést a kőzetben, egyszerűen átvágta a sziklát, egy Pazar szurdokot alakítva ki magának. A Véka-szurdok rövid, alig több mint száz méter hosszú, falai sem különösen magasak, de belépve oda az embernek az az érzése támad, mintha egy varázslatos, különleges világba csöppent volna be. 

Alacsony vízállásnál a víz néhol térdig, máshol derékig is ér, de a sziklafalakon jól látszanak a magasabb vízállások esetén kifejtett kőzetformáló hatások nyomai. 

A szurdok bejárata előtti, épülőfélben levő, meglehetősen szemetes tanyát látva nem is gondolná az ember, milyen csoda rejtőzik mögötte, nem beszélve arról, hogy a letérőnél egyáltalán semmi sem jelzi, hogy alig párszáz méterre onnan nem mindennapi látványosságra lelhetünk.

A környék másik rendkívüli élménnyel kecsegtető célpontja a vízválasztó túlsó (északnyugati) oldalán, a Sztrigy vízgyűjtő területéhez tartozó Krivádia-patak szurdoka. Ennek bejárata a Hátszeg felől jövő országút völgyhídja (viadukt) alatt látható, és Krivádia falu temploma mellől lehet könnyen bejutni oda. 

A falu fölött a patak több mint egy kilométer hosszan volt kénytelen átvágni a sziklát, egy igazi vad szurdokot hozva létre, számos zúgóval és sokhelyt többtíz méter magas, szinte sima mészkőfalakkal. 


A szűk szurdokba nehezen jutnak be a napsugarak, ezért a hőmérséklete kellemesen hűvös nyári kánikula esetén is. Ahol talaj tudott megtapadni a sziklán, mindenhol buja növényzet burjánzik, amely a környező mohos kövekkel társulva még inkább vadregényes jelleget kölcsönöz a tájnak. 


A Krivádia-szurdok száraz lábbal nem járható alacsony vízállásnál sem, sok helyen a patak teljesen betölti a szűkre szabott medret, máshol keskeny köves part jelenik meg a sziklafal tövében, amely bő csapadékos időben egyszerűen eltűnik a víz tajtékzó sodrásában. Azt, hogy lakott település közelében járunk csupán a víz által besodort hulladék jelzi. 

A szinte minden kiálló sziklán, ágon, rönkön megakadt rongyok érzékeltetik viszont az ár hihetetlen erejét is, amint nem ritkán a fejünk fölé nyúló tereptárgyakra felvetette azokat. Komoly figyelmeztetés ez: esős, áradásos időben nem ajánlott bemerészkedni ide. 

Száraz időben is többhelyt derékig ér a víz, ezért fürdőruhában érdemes nekiindulni, de mindenképpen jó, ha van tartalék alsónemű, száraz ruha és lábbeli a szurdok bejáratánál hagyott csomagunkban.


A Krivádia szurdok fölött jó kilátást biztosító mező és sziklabérc húzódik, amelyen egy –r az országútról is látható őrtorony található. Ezt Perényi Péter erdélyi vajda építette a mohácsi vészt követő időben, 1528-ban a havasalföldi kereskedők megvámolása céljából. Úgy látszik annak idején is egy használt útvonal lehetett a Zsil völgyén keresztül Hátszeg felé e csodálatos sziklavilágban vezető átjáró.
Andris
Fotók: Hancur, Tibi, Roli


2015. december 12., szombat

A Boli(a)-barlang

A Boli-barlang hazánk egyik leginkább látogatott és talán legkönnyebben látogatható barlangja. Nagyon régóta ismerik...
Történetéről sokat nem derítettek még ki, a magyar irodalomban Jósika Miklós Abafi című regényében, az első magyar történelmi regényben szerepel Deli Markó rablóvezér búvóhelyeként. A magyar nyelvű források úgy vélik, hogy valamely rablótól kapta a barlang a nevét, aki ott tanyázhatott, pedig ezt joggal kétségbe vonhatjuk. 


A barlanggal szemben emelkedett ugyanis az az őrtorony, amelyet Boli várnak neveznek, nem csak  a helybeliek, de a régi dokumentumokban is így szerepel. Aligha neveztek el őrtornyot, várat, törvényen kívül álló rablóról.
A Wikipédia román nyelvű cikke szerint a barlang a Bolia családtól kapta a nevét, amelynek birtokai voltak a környéken. A Bolia-t valószínűleg Boljának ejtették, és minden bizonnyal Bolyának kell olvasnunk. S most meglepődhetünk: 1568-ban említik Bolyai Ákost a dokumentumok, akinek felesége Nemegyei Pestesi Anna. A Bolyaiak ősi birtokai a XIII. századtól kezdődően a Szeben közeli Bolyán és környékén voltak, de Erdély más vidékein is. Viseltek jelentős hivatalokat is a századok folyamán, és ekkoriban a házasságok révén is juthattak birtokokhoz. Pestes ugyancsak közel van a Boli barlanghoz, és sok pestesi, alpestesi birtokosról őriznek adatokat a levéltárak. Bolyai Ákosnak hat gyermeke maradt Pestesi Annától, három fiú és három lány, a fiúk révén tehát több évtizeden át biztosan lakhattak Bolyaiak Vajdahunyad-Hátszeg környékén. Ráadásul azok a Bolyaiak, akik az 1500-as, 1600-as években éltek, mind katonák voltak, s könnyen megtörténhet, hogy feladatuk volt a Boli várból - őrtoronyból - a Déli Kárpátok hágói felől az Erdély belsejébe vezető utat figyelni. 
A Boli-barlang  tehát nagy valószínűséggel annak a Bolyai családnak őrzi az emlékét, amelynek későbbi tagjai Erdély és a magyarság világhírű matematikusai lettek. (Gáspár Sándor)


Hazánk legregényesebb, legfestőibb, legsajátságosabb barlangja. Erdély délnyugati része, illetőleg Hátszeg völgye s a Magyar-Zsily partvidéke szépségeihez tartozik. Zöld hegyek közt kopasz szirthomlok mered a felhők felé, ennek keleti oldalában nyílik fel e barlang. Két nevezetesebb nyílása van, egyike délre, más keletre néz. Az öbölben pokoli setét, síri csend: csak a fáklya világa, percegése zavarja a szív elfogult dobogását. Mint az öbölben előfelé haladunk, egyszer lassú vízmoraj kezd kifejleni, közeledtünkkel vízcsörgedezés hangja, nedves légvonal üt meg: s egy patak szélén állunk, mely a barlangon át ki tudja honnan jőve s hova menve siet el lábainknál. A nagy üregből balra, mintegy három öl magasságról egy felső emeleti üreg setétlik le, lajtorjával felmehetni oda, s ott egy nem magas, de több száz lépés hosszú boltozat fut végig, mely a végén elágozik, eltörpül s elvész. E barlangot Jósika egyik regényében sok szerencsével használta fel.″ (Az Erdély földe ritkaságai c. gyűjteményből, 1853.)
Manapság - kivilágítva