2017. július 29., szombat

Maroshévízi olvasótábor

Évről évre úgy készülünk,
E táborba újra megyünk.
Olvasni mindenki szeret,
De még jobb, hogy tág a keret,
S lehet jókat szórakozni,
Játszani meg kirándulni.

Voltunk először Ratosnyán,
Majd Görgényben, Körtvélyfáján,
Idén Maroshévízre vitt
A vonat, és tudtuk, hogy itt
Minden pár külön kis házban
Fog aludni hálózsákban.



Arra azért nem gondoltunk,
hogy éjszaka majd megfagyunk,
július ide vagy oda,
lement a hő hat-hét fokra.
Igaz, mi azért sem fáztunk,
Tábortűzre jól vigyáztunk...

 
Azaz, csak vigyáztunk volna,
Hogyha fa elég lett volna,
De, ami volt, hamar égett,
El kellett menni favégett...
Így történt, hogy éjjel egyig
A dzsumbujban úgy derékig
Száraz fa után kutattunk
Eső után, és találtunk (!),
Nagy örömmel hazahúztuk,
A tüzet meg felszítottuk.
Csaba, Huni, Ferkó, Tamás
Dicsősége a tűzrakás...



Első nap, mert mi úgy szoktunk,
Kolbásznak nyársat faragtunk.
S ki, mint sütötte kolbászát,
Úgy fogyasztá vacsoráját...
...Ezen nyársak még jól fogtak
Más estén pillecukornak.

Második nap korán keltünk,
Szendvicsnek kenyeret kentünk,
Lábunkra bakancsot húztunk,
Esőköpenyt is bedobtunk
A zsákunkba, s indítottak
Vezetőink hosszú útnak.


  Húsz kilométer gyaloglás,
Nem semmiség – gondolja más–,
De mi ehhez hozzászoktunk,
Elég gyakran kirándulunk.
Hát még, ha íly szép gerincen
Visz az utunk, mint ez itten.

A fenyőfák csodaszépek,
Főleg azok, melyek épek,
S a tövükben az út mellett
Szamócát is szedegetett,
Sőt, gombát is, rókagombát,
Aki nem az orráig lát.

Jobbra-balra tarka mező,
Melyen ezernyi virág nő,
Legeli is jó étvággyal
Tehéncsorda, s a kutyákkal
Sem volt nekünk semmi bajunk,
Hagyták, hogy szépen haladjunk.



Mire éppen megéheztünk,
Kőgombákig megérkeztünk.
Jópofa kis sziklák ezek:
Hosszú nyakon jó nagy fejek,
Hogy számunkra menedéknek
Eső elől elkelnének...


Szerencsére még nem esett,
Így az ebéd is jól esett,
És miután megpihentünk,
Hazafele útra keltünk.
Hágó helyett lejtőn jártunk,
Gyorsabban szedtük a lábunk.

Azt azért még észrevettük,
S mosolyogtuk, nem nevettük,
Hogy a nagy fiúk s leányok
Között valami csírázott...
Út végére – mindemellett –
Jött az eső, futni kellett...
 Paszulyleves, Bánffy módra,
Biza triplán jól jött volna.
De ez a híg, egytál étek –
Megemlíteni is vétek.
Nem is ettünk itt már többet,
Az Izában jobban főznek.

Harmadik nap pihenhettünk,
Nem volt baj, hogy későn keltünk.
Olvastunk és tájfestettünk,
Ebédre két fogást ettünk.
Láttuk, hogy jobb idő nem lesz,
Délutáni program: wellness...


Fedett uszoda, medencék,
Csinos legények s menyecskék...
Mégis vigyázniuk kellett,
Mert egy vámpír köztük termett.
Az volt a vámpírnak dolga,
Hogy társait megcsókolja...

Na jó, nem kell eltúlozni,
Elég volt egy röpke puszi,
S akit elkapott, szép sorban,
Vérfarkas lett azon nyomban.
Este a tábortűz mellett
Újra választani kellett...


 Izgalmas egy este most ez,
Tamás, Huni, Nóra tervez...
Térképeket most rajzolnak
A holnapi tájfutóknak.
Rövid pálya, hosszú pálya,
Lássuk, a sarat ki állja...

Negyedik nap sem szokványos,
De már nálunk hagyományos:
Tájékozódni is meg kell tanulni a többiekkel.

Kézben térkép, fákon jelzés,   
Csapat starthoz: két, három – és!
Mire minden csapat szalad,
Azt hinnénk, hogy most már szabad
Lesz az időnk, amíg jönnek,
De a kanyarban feltűnnek
Már az elsők, nagy serényen
Futnak át a tarka réten...

Hej, de sebesen szaladnak!
Biztosan nyerni akarnak.
A lányok sem hagyják maguk,
Lóg a nyelvük, száll a hajuk,
Az utolsók szinte sírnak,
Trappolnak, ahogy csak bírnak.

Aztán, amikor kiderül,
Hogy nincs vesztes, csak úgy örül
Mindenki a jutalomnak:
Og(!)levélnek és cukornak.
Koppány, Csaba dinnyét hozott,
És a jónép falatozott.

Estére, hogy cifrább legyen,
Halljuk, a mánélé menyen,
Ollyan hangerővel, atyánk...
Rezeg bele ingünk, gatyánk.
Nosza rajta, égjen a tűz,
S szóljon a Boncidai szűz!

Daloltunk is nagy sokáig, Szinte hajnal hasadtáig,
Ez volt az utolsó este, Nem csoda, hogy csak azt leste
Minden alvó táborlakó, Mikor lesz már takarodó...

Utolsó nap. Szinte lőnek
A herbakép készítőknek.
Alig tudnak tápászkodni,
Reggelihez vánszorogni.
Nincs kedvük virágszedéshez,
Ragasztáshoz, préseléshez.

Csomagolni is kell immár,
S még egy utolsó ebéd vár.
Vagyunk vagy sem szerencsések: Jönnek a meglepetések.
Utasok figyelmét kérik: Csak kilencven percet késik


A vonatunk. Mit tegyünk hát?
Játsszunk megint maffiótát!
Fedezzük fel a környéket,
Susnyást, bárt és játékgépet...
Lassan telik így az idő,
Míg egy kiskutyával elő

Nem állít törülközőjében
Koppány. Nézzük, hogy miképpen
Került hozzá a kis jószág...
Alig él, de csupa jóság.
Őt otthagyni nincs is szívünk.

Így ér véget történetünk...



Hancur

2016. december 29., csütörtök

Zetelaki fotós túránk - versben elbeszélve


 I. nap
Megy a kocsi, suhan a táj,
A feje csak Csillának fáj,
Jeges-e vagy síkos az út,
Hargitáig hogy s miként jut.
Duster előtt Astra szalad,
Csilla gyakran le is marad.

No de mentségére szolgál
Két pár bakancs, mellyel jól jár:
Téli-nyári, Vibrám talpú,
Nagy az öröm, elszállt a bú,
Mehet már a Hargitára,
Van mit húzzon a lábára.
Zetelakán jól fogadnak,
Ételt, italt elénk raknak.
Korhelyleves, májas, véres,
Még a töltike se rémes.
De asztalhoz nem ülhetünk,
Míg fotózni ki nem megyünk.

A Simonok járnak elől
Jó példával, és affelől
Sincs kétségünk, hogy a képek

Mind egy szálig csodaszépek.

Székelykapu, viskó, pajta,

Rovásírás is van rajra,

 Nap és Hold és ezer inda, 

Fotózza nem csak Melinda,

Öten-hatan rátapadnak
Egy témára ráharapnak.
Úgy hat egy-egy régi kilincs
Mintha lenne rajtunk bilincs, 

Templomtorony, Krisztus-kereszt, 

A sok téma el nem ereszt.
Ha hűvös van, s leszáll az est,
Hazatérni fotós se rest
Koccintani pálinkával,
Vacsorázni jó étvággyal.

De milyen jó kedvre derül
Mindenki, mert előkerül
Sándor s Csilla házibora,
Emelik is már Tiborra

Poharukat, s koccintanak,
Örülnek, hogy együtt vannak
Emesével, Erikával,
Gizivel és Melindával.

II. nap
Itt a reggel, nem kell éppen
Korán kelni, de már szépen















Megterítve, s vár a kávé,
Kezdetnek ez sem rossz, s kábé
Ily pazar lesz az egész nap,

Jól elteszi, ki amit kap,
Hideget is, meleget is,
Mit sokáig emleget is.
Ivóig az út még hagyján,
Ám… teherkocsi platóján

Utazni tíz kilométert –
Meg is bánta, ki ilyet mert
Tenni, hogyha nem volt rajta
Három nadrág (három fajta).
Paplankabát, szőrmesüveg,
Kezében egy wiskys üveg.
No, de kárpótolt az élmény,
Szél, hófúvás, kék ég, napfény,

Öreg fenyők hóbundája,
A Hargita egész bája.
Kattogott a sok fotógép,
Született is vagy ezer kép,


Makró, portré, tájkép, szelfi,

Becsület dolga vagy elvi

Hogy ki mivel rukkol elő,
Amikor az idő eljő…
Lényeg az, hogy ennyi havat
Nem láttunk egész tél alatt!
A végén, mint lenni szokott,
Kocsmába tért… És mit ivott

A csapat? … Forralt bort nyilván
Háziszőttes pálesz híján…

- Estére történt az eset:
Szegény Tibi ágynak esett.
Délben pacallevest evett,

De zsíros volt, s rosszul esett.
Kúráltuk mi cickafarkkal,
Trifermenttel, aszpirinnal,
Nyögött, s égnek állt a haja,
De reggelre kutya-baja. –


III. nap
A napok ím, gyorsan telnek,
Fotóstársak búcsút vesznek,

S készítenek emlék végett

Néhány Zete-tavi képet.
Astra jobbra, Duster balra,
Vármezőre meg Gyergyóba,

Kinek merre visz az útja…
- Versből most ennyire futja. -
Hancur