2011. február 12., szombat

MÚLTTÁ LETT SOKSZÍNŰSÉG

A Nagy-Küküllő vidékét járva nem szükséges különösebben jó megfigyelőnek lennünk, hogy különböző nemzetek hajdani jelenlétére utaló épületekre essen pillantásunk. A történelem viharainak és diktatúrák homogenizáló törekvéseinek köszönhetően itt mára sajnos az etnikai sokszínűség már szinte csak a múlté, de az építészeti örökség továbbra is hűen árulkodik hajdani építőiről.

Utunk első állomása Segesvártól 12 kilométerre, délnyugatra, a Dános- (Keresdi-) patak völgyében fekvő Keresd (Criş, Kreisch) falu és az itteni Bethlen kastély volt. E falu első írásos említése 1305-ből való Keresd néven. Lakossága 1910-ben 1343 fő volt, többségében szászok, jelentős román és magyar kisebbséggel. Az 1992-es népszámlálás már csak 684 lakost talált, melyből 388 román, 157 szász, 100 cigány és 32 magyar volt.

Keresd várkastélyának alapjait Miklós fia Márk rakta le a XV. században, majd az évszázadok folyamán mindvégig a Bethlen család birtoka volt egészen az 1948-as államosításig. A kastély legrégibb része az öregtorony, melynek ötödik szintje kilátó nyolc íves ablaknyílással. 1559-ben Bethlen György és neje, Nagykárolyi Klára emelettel egészítette ki az épületet, melyet kőoszlopos, árkádos tornáccal láttak el, majd fiúk, Miklós folytatta a kastély reneszánsz stílusú kiépítését. Megépült a kastély keleti szárnya, majd ez utóbbit várfallal kötötték össze az öregtoronnyal. 1675-1691 között Bethlen Elek megerősítette a várkastélyt. Az öregtoronyhoz tartozó épület mögött megépült a nyugati fal, mely egy kis hátsó udvart zár be. A kastély keleti épületére emelet került, mely a déli és nyugati oldalak várfalaival négyszögletű udvart zár be. Az északi oldal a bejáraté, melytől nyugatra várfal, keletre pedig a keleti épületrész rövidebb „szára” emelkedik, mely utóbbinak földszintjén volt a kastély kápolnája. A várkastély sarkait magasított bástyákkal látták el. A belső udvaron virágoskert volt, a kastély körül pedig angolkert terült el.

A Bethlen családot 1948 március harmadikán lakoltatták ki az államosításkor, miután a dánosi néptanács rendelkezett a kastély fölött. A berendezési tárgyakat kihordták, ami pedig ott maradt, azt megrongálták, szétdúlták. Az épületek egyre romosabb állapotba kerültek. A műemlékvédelem két ízben is kezdeményezte a kastély feljavítását 1977 előtt és az 1990 utáni években, de egy-két év után a munkálatokkal leálltak.

A Bethlen családnak 2007-ben szolgáltatták vissza a várkastélyt és a parkot siralmas állapotban. Mivel anyagi lehetőségük nem engedi meg a kastély rendbetételét, pályázatok segítségével igyekeznek azt megoldani.


Utunk következő célpontja a Nagy-Küküllőtől 9 kilométerre, délre, a Berethalmi-patak völgyében 5-600 méteres dombok között meghúzódó Berethalom (románul Biertan, németül Birthälm).

A – valószínűleg az első tatárjárás előtti – település a környék egyik központja volt. Hetivásárokat tartottak, 1418-tól bíráskodási joga volt, majd a XVI. században Medgyessel vetekedett Kétszék központjának rangjáért. 1553-ban az akkor létrehozott Medgyesszékhez csatolták.

1572-ben Lucas Unglerus lett az Erdélyi Evangélikus Egyház püspöke, aki nem költözött Szebenbe, hanem Berethalmán maradt. Döntésével hagyományt teremtett, és a kisvárost majd' 300 évre az Erdélyi Evangélikus Püspökség székhelyévé tette. 1867-ben a püspökséget visszahelyezték Nagyszebenbe, majd 1871-ben Berethalom elveszítette mezővárosi rangját is, végül 1876-ban az akkor megalakuló Nagy-Küküllő vármegyéhez csatolták. A szászok elvándorlása miatt 1995-től nincs saját evangélikus lelkésze a közösségnek, és 1997-ben felszámolták a berethalmi evangélikus egyházközséget is.

1850-ben Berethalom 2255 lakosából 1460 volt szász, 605 román és 171 cigány. A 2002-es népszámlálás már csak 1182 lakost talált, melyből 959 román, 137 cigány, 50 szász és 36 magyar volt.

Berethalom erődített evangélikus temploma a helység központjában található. Építésének ideje a történelem homályába vész, tény viszont, hogy 1282-ben már létezett. 1402-ben újjáépítették, 1486-ban már erődített volt. Ma a templomot bástyákkal ellátott hármas (belső, középső és külső) várfal veszi körül. 1938-42 között Herman Phleps restaurálta, majd az 1977-es földrengés során keletkezett károkat is helyreállították. A műemlék templom 1993 óta a Világörökség részét képezi. Mi ezúttal sajnos csak kívülről csodálhattuk meg, mivel november elsejétől március végéig nem látogatható.


Berethalomról Erzsébetvárosba autóztunk be, ahol egy egészen furcsa, időutazásszerű érzést kelt a mára meglehetősen megkopott, megrozzant, de valamikor szebb napokat megélt patinás épületek látványa, amelyek rendezett házsorokként szegélyezik a széles, egyenes utcákat, amelyek egy tágas parkba vezetnek, ami a városka főterét képezi. Minden mintha egy múlt századi várost idéző film elhagyott, omladozó díszlete lenne, és lepusztult, elnéptelenedett utcáival, tereivel különös hangulatot áraszt.

Erzsébetváros – 1733-ig Ebesfalva (románul Dumbrăveni, valamikor Ibaşfalău, majd Elisabetopole; németül Eppeschdorf, majd Elisabethstadt; szászul Appeschterf) – Medgyestől 20 kilométerre a Nagy-Küküllő jobb partján fekszik. Mai nevét az örmény katolikus plébánia védőszentjéről, Árpádházi Szent Erzsébetről kapta, régebbi nevét valószínűleg annak köszönheti, hogy a bethleni Bethlen család annak idején itt tartotta vadászkutyáit. 1692-ben húsz moldvai örmény család költözött ide Gyergyószentmiklósról papjuk, Potoczki Márton vezetésével. 1733-ban III. Károly király Elisabetopolis néven örmény várossá emelte, majd 1786-ban szabad királyi városi címet nyert.

1850-ben Erzsébetváros 2224 lakosából 689 volt örmény, 619 magyar, 488 román és 47 szász. A 2002-es népszámláláskor 6248 lakosból már 4526 volt román, 853 magyar, 740 cigány és 113 német.

A kisváros tágas főterén megállva egyből szembetűnt az örmény katolikus templom impozáns épülete, mely 1766 és 1783 között épült barokk stílusban.
Egyik toronysisakja hiányzik, ezt egy vihar sodorta le 1927-ben. A templom belsejében éppen felújítási munkálatokat folytattak, így csupán kívülről csodálhattuk meg, majd körbejártuk a közelben álló Apafi kastély kissé romos épületét is. A kastély egy részében múzeum működik, egyébként sokáig börtönként szolgált.


Hazafelé jövet még Báznát ejtettük útba (Bazna, Bassen, szászul Baussen), mely Medgyestől 9 kilométerre, északra, a két Küküllő közötti vízválasztó északi oldalán terül el. 1672-ben említik először gyógyforrásait, az ún. „égő vizet”(elnevezése arra utal, hogy amikor a pásztorok felégették a száraz téli nádast az egyik forrás lángra lobbant), majd 1843-ban építették ki a gyógyfürdőt, mely az államosításig (1946) működött. Másik nevezetessége az 1870-ben a mangalica és az angol berkshire keresztezéséből kitenyésztett báznai sertés, mely az első világháború után egész Erdélyben elterjedt. Bázna XV. századi evangélikus erődtemploma a falu közepén egy kis halmon áll, ovális védőfal veszi körül, mely kaputoronnyal van ellátva. 1850-ben Báznának 1133 lakója volt, melyből 687 szász, 315 román és 131 cigány. A 2002-es népszámlálás 1727 lakost talált, melyből már 1076 román, 518 cigány, 110 magyar és 20 német volt.

A környező vidéken több látványosság kínálkozik még, melyek meglátogatása egy következő kiruccanás célja lehetne.

Andris

2011. február 11., péntek

Képriport tüntetésről


Itt megtekinthető.

2011. február 8., kedd

Nem hagyhatjuk szó nélkül


Vágják a fáinkat.