Marosszék szent hegye, a Bekecs, természetes védműként magaslik a környékbeli Nyárádmenti falvak fölé, így a történelem folyamán nem egyszer nyújtott menedéket, és biztosított megélhetést a vidék lakosságának. Szépségével, növényzetének sokszínűségével még mindig elkápráztatja az arra járót, s ez különösen igaz ilyenkor tavasszal, mikor az eltűnő hófoltok között egyre több virág jelenik meg, s a fákon rügyek fakadnak, tudtára adva ezzel a világnak, hogy vége a télnek, a természet új életre kel. 
A Bekecs különleges növényvilágának megfigyelésére, valamint a környék nevezetességeinek felkeresésére szervezi a Marosvásárhelyi EKE a tavaszi, úgynevezett „virágnéző” (figyelem: nem szedő!) túrát, amelyre már hagyományosan többé-kevésbé esős áprilisi hétvégén kerül sor. A túra során, természetesen amennyire a levegő páratartalma engedi – sajnos, legtöbbször nem engedi – az innen való páratlan kilátásban is gyönyörködhetünk. Tiszta időben az alant elterülő táj a Nyárádmente falvaival a Marosig, sőt azon túlig, illetve a Kis-Küküllő vidékének dombhátain túl a távoli Fogarasi-havasokig, valamint kelet felé a Siklódkő és a Firtos csúcsa tárul a szerencsés szemlélő tekintete elé.
A túra ezúttal a Kis-Nyárádmente legfelső falujából, Selyéből indult, ahol az egyre erőteljesebb zápornak köszönhetően megtapasztalhattuk az agyagos, csúszós sarat. Első adandó alkalommal elhagytuk az utat, és inkább a meredek, de füves oldalon haladtunk felfele. Nemsokára egy nyuszi keresztezte utunkat, mely a különböző színű esőköpenyes alakok elől fürgén igyekezett a bozótosban eltűnni. A meredek hegyoldal időnként pihenésre kényszerített, amikor visszafordulva letekinthettünk Nyárádselyére és környékére, 
mely különösen ebben a sötét, felhős, párás időben meglehetősen zord vidék benyomását keltette. A havasalji festői környezetben meghúzódó falu területe gabonatermesztésre nem alkalmas, lakói főleg állattenyésztésből és gyümölcstermesztésből éltek.
mely különösen ebben a sötét, felhős, párás időben meglehetősen zord vidék benyomását keltette. A havasalji festői környezetben meghúzódó falu területe gabonatermesztésre nem alkalmas, lakói főleg állattenyésztésből és gyümölcstermesztésből éltek. Utunk során többször kereszteztük Selyéből a Bekecs-tető alatti kápolnához vezető utat, majd a Bekecs alsó teraszára érve ellátogattunk a Mikházáról Sóvárad irányába vezető Só-útja szomszédságában az erdő szélén meghúzódó alsó Honvéd emlékműhöz, 
mely a később útbaejtett, felső honvéd emlékműhöz hasonlóan az 1916-os román betörés feltartoztatása során elesett székely honvédőknek állít emléket.
mely a később útbaejtett, felső honvéd emlékműhöz hasonlóan az 1916-os román betörés feltartoztatása során elesett székely honvédőknek állít emléket.Kisebb erdőfoltokkal tarkított oldalon haladtunk felfele, s egy idő után beértünk a tetőt és környékét borító felhőbe, mely meggátolta, hogy a kápolnához érve gyönyörködjünk a már említett páratlan kilátásban. Az utóbbi években a tető közvetlen szomszédságában felépített kápolna helyén a középkorban is kápolna állt, melyből Orbán Balázs már csak a lepusztult falak alapjait láthatta. A kápolna melletti fedett részen elfogyasztottuk szendvicseinket, majd felmentünk a tetőre (1080 méter), 
ahol megtekintettük a Kocsis „Hobo” László turistatársunk – a Bekecs jó ismerője és térképezője – emlékére állított kopjafát. 
A tető környékén, ahogy több helyt már eddig is, sok virág tette színesebbé a tájat: tőzike, tavaszi sáfrány, kakasmandikó, csillagvirág, pirosló hunyor és egyebek, de még hóvirág is a magasabban fekvő részeken. Volt olyan hely, ahol alig volt hova lépnünk, hogy a szőnyegnyi virágot le ne tapossuk.
ahol megtekintettük a Kocsis „Hobo” László turistatársunk – a Bekecs jó ismerője és térképezője – emlékére állított kopjafát. 
A tető környékén, ahogy több helyt már eddig is, sok virág tette színesebbé a tájat: tőzike, tavaszi sáfrány, kakasmandikó, csillagvirág, pirosló hunyor és egyebek, de még hóvirág is a magasabban fekvő részeken. Volt olyan hely, ahol alig volt hova lépnünk, hogy a szőnyegnyi virágot le ne tapossuk. A tetőről a Körtvélyes mező felé indultunk tovább, ahol megtekintettük az 1916-ban elhunyt honvédek emlékművét, 
majd egy erdősávon átvágva rátértünk a Mosdókő felé vezető útra. Itt előbb megálltunk a II. világháború végén Nyárádselyében a frontvonal mögé rekedt s végül valaki által elárult német katonák emlékművénél, melyet az utóbbi években állítottak, majd a Mosdókőnél tartottunk egy kis pihenőt.
majd egy erdősávon átvágva rátértünk a Mosdókő felé vezető útra. Itt előbb megálltunk a II. világháború végén Nyárádselyében a frontvonal mögé rekedt s végül valaki által elárult német katonák emlékművénél, melyet az utóbbi években állítottak, majd a Mosdókőnél tartottunk egy kis pihenőt. A Bekecsen található Mosdókő - vagy más néven Írottkő - hatalmas, mintegy másfél méter magas félgömb alakú szikladarab, melynek teteje egy helyen be van horpadva, így megáll benne a víz (innen a Mosdókő elnevezés), és amelynek nyugati oldalán – valószínűleg a keresztyénség felvétele előtti – rovásírásos jelek láthatók. 
Hasonló feliratos köveket Kínától a Kárpát-medencéig több helyen találtak, így feliratai alapján valószínűsítik, hogy valamikor kőoltár lehetett, melyet vagy székelyek vagy valamilyen rokon kultúrájú lovas-nomád nép hagyott itt maga után. A kő szerepéről és feliratának keletkezéséről sajnos pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre. Az évszázadok folyamán csupán környékbeli pásztorok tudhattak létezéséről, viszont gyakorlatilag semmilyen írásos emlék nem említi, még Orbán Balázs sem, aki egyébként bejárta, és pontos leírást hagyott az utókorra a vidékről.
Utunkat folytatva, a Hollós-tanyai letérőtől a Kerek-hegyen fenyvessel vegyes lombhullató erdőn haladtunk át, míg ki nem értünk a Nagy-Bekecs-mezőre. Az időközben elálló zápor és valamennyire kitisztuló idő jó kilátást engedett előbb csupán a Kis-Küküllő völgyére, de később a Restád-tetőről feledhetetlen szépségében tárult elénk nem csupán Szováta és környéke, 
hanem szinte az egész Sóvidék, Szakadáttól Parajdig és Sóváradig, valamint a környező Görgényi-havasok gerincei és völgyei, fel egészen a Mezőhavast és környékét, a Bucsin-tetőt és a Siklódkő csúcsát takaró felhőkig. A Restád-tető gerincéről végül a Mátyus-patak menti útra ereszkedtünk le, amin végül eljutottunk a Szovátán várakozó autóbuszunkhoz.
hanem szinte az egész Sóvidék, Szakadáttól Parajdig és Sóváradig, valamint a környező Görgényi-havasok gerincei és völgyei, fel egészen a Mezőhavast és környékét, a Bucsin-tetőt és a Siklódkő csúcsát takaró felhőkig. A Restád-tető gerincéről végül a Mátyus-patak menti útra ereszkedtünk le, amin végül eljutottunk a Szovátán várakozó autóbuszunkhoz.A sok színes tavaszi virág, az őszről maradt rozsdabarna levelek a frissen fakadó rügyekkel és a fenyves üde zöldjével keveredve, a völgyek immár zöldellő fái, az idő kitisztulta utáni madárcsiripelés és nem utolsó sorban a természet csendje, tisztasága fenn a havason még a kitartó zápor és csúszós-sáros utak ellenére is felejthetetlen túra élményét biztosította.
Ízelítőként néhány virág:
Andris
