VALAHOL EURÓPÁBAN

Az első tavaszi nap csalogatott ki március 13-án egy kis honismereti csavargásra számunkra ismeretlen - bár közeli - helyekre. Nem keltünk korán, 9 órakor találkoztunk a nyárádtői letérőnél. Három autóval indultunk Dicső felé.

Utunk első állomása Bonyha, 15 km-re fekszik Dicsőszentmártontól keletre. Szászbonyhának is hívják a betelepült szászokról. Bonyhán két kastély is létezett, az egyiket a 30-as években lebontották (1675-ben épült) romos állapota miatt, a másikat, a ma is láthatót, a 15. században építették. 1545-ben Bethlen Farkas politikus, Izabella királyné tanácsosa, alakította át a saját ízlése szerint. Bethlen Elek (1643-1696) kibővítette a régi kastélyt. 1551 körül járt itt Tinódi Lantos Sebestyén, és ide tehető Árva Bethlen Kata „szülőháza” is. Természetesen ez a kastély sem kerülte el a hozzá hasonló kastélyok sorsát, 1946 után a dicső kommunista vezetők székhelye volt, majd 1990 után, a visszaszolgáltatások éveiben utolsó tulajdonosának a lánya, Bethlen Fruzsina kapta meg, aki a református egyháznak ajándékozta.

Dicsőszentmártonban kellemesen csalódtam, a főtéren található impozáns házak bizony egy nagyobb városban is megállnák a helyüket, úgyhogy nem osztozom Jókai véleményében, aki annak idején csak úgy le „DicsőMarci”-zta. Jól fogott volna egy kis idegenvezetés, hiszen csekély az a pár soros ismertető, ami a városról az interneten található. Még annyira sem elegendő, hogy a 13. századi, most unitárius templomot, megtaláljuk. Nem könnyen, de megkerült, éspedig a városháza impozáns épületének közelében.

Másik ház, amit kerestünk, a Béldy-ház. Az unitárius papnő útmutatására megleltük a tömbházak között, jelen pillanatban a városi múzeumnak ad otthont. A ház Béldy Gergelyé (1887-1936) volt, aki az Uzoni Béldy családból származik. Konzul, Iránban és Egyiptomban teljesített szolgálatot, majd Dicsőben banktisztviselő, a Romániai Magyar Párt elnöke. A ház ötholdas parkja most játszótér, a teniszpályák és gyümölcsöskertek helyén tömbházak sorakoznak.

Elhagytuk Dicsőt, és a hosszabb, de jobb utat választva Medgyes fele tértünk, irány Küküllővár. Minden út Rómába vezet, hisz hamarosan a fehérre meszelt kastély kerítése előtt landoltunk, vagyis parkoltunk, és nemsokára nyílik is a kapu, ahol nem éppen egy várúrnőhöz hasonló teremtés utasította el belépési szándékunkat. Talán sohasem fog kiderülni, mi volt az a varázsszó, ami végül is jobb belátásra bírta a vár konok védőjét - tény, hogy bent voltunk az udvarban, és csodálhattuk (hacsak az udvarból is) a szépen rendbe rakott kastélyt.

Csomó várral kapcsolatos leírást végigböngészve a Szépréti Lilla „változata” tűnik a leghitelesebbnek, de néha Kiss Gábor Erdélyi várak, várkastélyok című művét is segítségül hívtam.

Küküllőváron egy másik vár is létezett, amely Castrum Kukkulleuar néven, királyi birtokként a mindenkori erdélyi vajda irányítása alatt állott. A Zápolya ház kihalásával a birtok a fejedelmek kezébe került, így kapta meg Bethlen István (Bethlen Gábor fejedelem öccse), aki maga is, mint fejedelem, 1613-25 között építette fel a kastélyt. Az 1661-ben beiktatott Apafi Mihály még lakott is benne, de a család kihaltával a kincstáré lett, majd Bethlen Gábor udvari kancellár vette meg. Csere útján testvére, gróf Bethlen Miklós (itt már a kígyós Bethlenekről van szó) kezére került, aki a mai formáját adta a kastélynak. Félreértés elkerülése végett, itt nem Bethlen Miklós kancellárról és emlékíróról van szó. A Küküllővári Bethlen Miklós száz évvel később élt, és az ő nevéhez fűződik a vár teljes átalakítása. Az építkezés a hátsó homlokzat mögötti emlékkő szerint 1773-ban történt.

A várkastély házasság révén a Haller Grófok kezébe került, 1949-ben az állami gazdaság költözött bele, majd pezsgőgyárként működött a 90-es évek elejéig, amikor a kastélyt visszaszolgáltatták a Vásárhelyen élő Haller örökösöknek. Ők tovább is adták, az új tulajdonosnak pedig - úgy néz ki, - sikerült a régi stílust megtartania. Visszatérve a jelenbe, most már a kapushölgy szívélyes kalauzolása mellett csodáltuk az istállóból átalakított vendégszobákat (8 darab), s szintén tőle tudtuk meg, hogy csoportos borkóstolókat szerveznek turistáknak potom 20 Euróért...

Nem hagyhattuk ki a református templomot sem, amely a 13. század második felében épülhetett,
és Erdélyben talán egyedülálló érdekességgel rendelkezik. Hatalmas festett tatárfej rejtőzködik a torony északi oldalán a fedél alatt a padláson. Egy párizsi oklevél szerint 1241 áprilisában a tatárjárás nyomán 30 000 ember pusztult el Küküllőváron. Erre az eseményre emlékezteti a tatárfej a híveket. Bent a templomban falfestmény töredékeire is bukkantak, amely a feltámadt Jézus előtt hódoló Máriát, a keresztre feszítést és az apostolokat ábrázolja.

Kissé rendbontó a következő helység megtekintése, de a kíváncsiság az egykori kis szász település fele vitt, éspedig Szászbogácsra (Bogeschdorf). Annyi szépet és jót írtak róla, meg kellett hát néznünk!...

Az első impresszió lesújtó volt, a falu szélén omladozó épület idézi a kommunista érát, rendezetlen házak, kiteregetett ruhák fogadtak.

Te jó ég, gondoltam magamban, mit keresnek itt a dánok, akik ide jönnek nyaralni? Hihetetlen! Ám megpillantottuk a templom tornyát, és már húztunk is a közelébe. A látvány nem mindennapi, s bizonyítja, hogy a település valamikor „szebb napokat is látott”. Azt, hogy híres bortermelő vidéken vagyunk, már a nyugati kapu szőlőlevél és -fürt díszítése is bizonyítja.

Itt már idegenvezetőnk is akadt, aki nagy bog kulccsal érkezett, és máris nyitotta a templomkaput. Építési idejét a 15. századra teszik, és természetesen a 13. században betelepített szászoknak tulajdonítják. A templomot „katolikus korában” Mária tiszteletére szentelték fel. Az 1899-es felújításkor falfestmények nyomaira bukkantak.
Középkori emlékeinek legértékesebb darabja a szárnyas oltár. (Klikk!)

A templom udvarán idegenvezetőnk szomorúan meséli, hogy pont egy betörés után érkeztünk, ellopták a kovácsoltvas mécstartókat, amelyek a templom külső világítását biztosították.

Biztonsági zár, s máris bent vagyunk a toronyban. Ahol annak idején szalonnát és egyéb élelmet tárolt a nép, most főúri lakosztály van, pontosabban konzuli, hiszen ide rendezkedett be Torben C. Schreiber, Románia dániai tiszteletbeli konzulja. (Ő sem úszta meg a fosztogatást.)

Megvásárolt egy telket is házzal együtt, s azt átalakította panzióvá. Megszervezte a külön járatot, amely április és szeptember között szállítja a turistákat Koppenhága és Marosvásárhely között.

A dánoknak természetesen programokat szerveznek, pl. borkóstolót Küküllőváron (őket bezzeg simán beengedik…), kirándulásokat, szekértúrákat, baromvásár látogatást, orgonakoncerteket a templomban, amelyre vendégművészek érkeznek Medgyesről meg Marosvásárhelyről.

Hát ez mind szép és jó, de végigsétálva a házak között, szomorúan állapítottuk meg, hogy a cigányok által elfoglalt lakások vagy omladoznak, vagy, ahol egy kis pénz van, megváltozik jellegzetes stílusuk, úgy látszik, semmiféle törvény nem „védi”őket.

A többségében cigányok lakta település furcsa keveréke a múltnak, jelennek és jövőnek. Elhanyagolt szász házak, Ceauşescu időkben épült, ma omladozó építmények, csupasz, „szőlőtlen” domboldalak valamint modern, minden kényelmet kielégítő panziók a dán jelenléttel... Méltán tevődik fel a kérdés: hol is vagyunk mi Európában?

Eszter

Romok nyomán

Szombat délután esett az eső. Interneten keresgéltünk, hogy hova is mehetnénk egy ilyen hétvégén. Néhány fénykép felkeltette az érdeklődésünket, s a következő Medgyes környéki útvonal körvonalazódott.

A térképen a kék csík jelzi az útvonalat, a zöld pontok pedig a helyeket, amelyeket meglátogattunk.

Töhötöm unokája, Bolya testvérének nevét őrzi Bonyha. Arra indultunk.

A Bethlen Farkasok kastélyáról már hallottam, képet is találtam róla.

Egyikük 1545-ben átalakította a 15. századi várkastélyt, a másik pedig 4 évszázaddal később emigrálni kényszerült (1956-ot követően). A református egyháznak még nem sikerült rendbe hoznia, bár a könyvtár működik benne.

Ottjártunkkor az ablakokat nagy lemezek fedték. A tetőszerkezet rendben volt, helyenként a falak is megjavítgatva. Úgy tűnt, mintha valaki lakna is az egyik részben, és felügyelné a kastélyt.

Innen Báznára autóztunk. Bázna főleg gyógyvizéről híres, 1672-ben említették először az „égő vizet”. Meleg nyári napokon ugyanis a vízben található metán lángolni kezdett.

Mi csak az erődtemplomot néztük most meg. A 15. századi szász evangélikus erődtemplom védőfalát vaskos négyszögű kaputorony erősíti. Tornyában három harang található, amelyek a 15. században készültek. 1704-ben a kurucok felégették, 1880-ban földrengés rongálta meg.

Alsóbajom a középkorban Küküllővár tartozéka volt. A falu korábbi, 14. századi temploma helyén 1402-ben épült a ma is látható késő gótikus, egyhajós, egyenes szentélyzáródású evangélikus templom. A török támadások miatt kapta egységes hálóboltozatát, szentélyének külső falát pedig támpillérekkel erősítették. A templom körül erődfalat emeltek, és a déli oldalon négyszögletes kaputornyot építettek A 19. században a hajó belsejét még új tartóoszlopokkal erősítették meg. 1975 után a templom berendezési tárgyainak többsége “eltűnt”. A kórus északi falán 15. századi falfestmény nyomai láthatók. A Szűz Mária tiszteletére szentelt főoltárt (a 15. század végén készült) még idejében a nagyszebeni Bruckenthal Múzeumba került, így ma is megtekinthető.

Egy bácsi üldögélt a templom közelében, tőle kérdeztük, hogyan lehet bejutni. Ideadták a kulcsokat, és sorra kinyitottuk az 5 lakat alatt álló kaput. Szomorú látvány fogadott. Nagyon kedves néni volt, akitől a kulcsot kaptuk. Utánunk jött, ő mondta, hogy ma már nem használják a templomot, néha nyitnak kaput, ha erre téved egy-egy turistacsoport.

Felmentünk a toronyba az illegő-billegő szűk létrán, lássuk, honnan zúdították a szurkot az ellenség nyakába… Szép környezetben álló szép erődítmény lehetett ez valamikor. Kár érte!

Egy fotón láttuk a kidőlt oldalú völci templomot, emiatt voltunk kíváncsiak, hogyan néz ki most. Völc kicsi falu, de könnyen meg lehet találni. A templom melletti házban mintha laknának. A templom környéke viszont elhanyagolt,
szemetes, 2002 óta omlott falrész ékteleníti a kórus felől. Érdekesebbnek tűnt, mint az eddigiek. A szép mintázatú bejárati ajtó oldalról nyílt. A templombelső üres, az ajtó fölött a karzat kazettái közt az egyik német nyelvű szöveget őriz. Sanyi féltett, nehogy omoljon valami, de felmásztam a még viszonylag ép elülső tetőrészbe. Nem hagyott magamra, utánam jött ő is.

Darlacon szűk házsorok között közelítettünk a templomhoz. A régi kép alapján ezt a templomot reméltük megpillantani: Ez a látvány fogadott: A templom udvarán szép virágok nyíltak, és meglepetésünkre laktak is, sőt, angolul válaszoltak a magyarul feltett kérdésre… Sanyit amerikainak vélték, biztosan vörös haja miatt… Mondták, hogy istentiszteletet már nem tartanak, de vigyáznak a templomra, mert sok a turista, Medgyeshez közel lévén. Siettünk is fényképezni, amit lehetett. A padokon zsoltárok, bibliák sorakoztak, sajnos nem sikerült lefotózni, mert kevés volt hozzá a fény.…

1332-ben plébániatemploma volt, a XIII–XIV. század fordulóján épült. Mai temploma a XV. század első negyedéből való késő gótikus alkotás. Lestyán Ferenc leírta, hogy ablakai változatos formájú gótikus köráccsal díszítettek. Gyámköveit faragott figurák, szobrok domborművei ékesítik. Közülük Mária és János apostol azonosítható. A boltozat zárókövén Jézus látható. Szentélye és apszisa keresztboltozatos és több szöggel zárul. Szentélyfülkéje gótikus. A diadalív félköríves. A szentélyt kívül-belül rendkívül gazdagon festményekkel díszítették. Külső oldalán Jézus elfogatása, a Keresztre feszítés és Szent Kristóf alakja vehető ki, sötét égszínkékben. 1975-ben tárták fel. A keleti és északi fal falfestményei nagyon kopottak. A belső szentélyfalon újabban oltárfüggönyös és indadíszítéses festményekre bukkantak.

Baráthelyet 1283-ban már szászok lakták és templomos hely volt. A környék magyar lakossága elpusztult vagy elmenekült az 1241-42-es tatárjáráskor. Az elnéptelenedett királyföldi területre ezután érkeztek a szász telepesek, ők építették a 13. századi román stílusú templomot. Ma is álló gótikus erődtemploma a 15. században épült a korábbi templom átépítésével.

Trianon előtt fele-fele arányban laktak itt németek és románok. Az elmenekült, Németországba költöző szászok helyére románok és cigányok költöztek. A falu még tűrhetően néz ki.

Nem sikerült bemennünk, akitől a kulcsot kérhettük volna, a falu végén lakik, nem akartunk időzni. A torony alatti falat szépen restaurálták, hát lefényképeztük, és álltunk is tovább.

A külső fal rész mielőtt restauráltak volna:

És ahogy én láttam :

Ecel Medgyestől alig tizenkét kilométerre, keletre meghúzódó falucska. Első lakói alighanem székelyek voltak, akik még a szászok betelepedése előtt távoztak. Az erődtemplom 1380 körül épült, a 15. században lényegesen átalakították. Keresztboltozatos középhajóját mindkét oldalán bővítették. Szentélye a hajónál jóval magasabb, kereszthajója és sekrestyéje egyaránt hálóboltozatos. Oltára 1792-ben készült. A templom nyugati homlokzata előtt nagyméretű, arányaival inkább a szentélyhez igazodó négyzetes torony áll. A templomot körülölelő védőfalat 1460 körül emelhették, amit néhány évvel később támpillérekkel erősített újabb falgyűrűvel vettek körül. Ma már csak a külső fal látható.

A templom udvarán ott találtuk a pásztort a nyája mellett. De nem átvitt értelemben. Igazi bárányos juhnyáj volt az, békésen legelészve, időnként belebégetve a csendbe.

Alacsony bolthajtás alatt engedett belépnünk. Szívesen megmutatta a templomot, még a toronyba is felengedett, miközben elmesélte, hogy az öregek házában lakik, és ez a dolga – vigyázni a templomkertre és a bárányokra. Azt is elmondta, hogy 2 lej lesz a belépő, de örülne, ha neki is hagynánk valamit, mert nagyon szegény. Nagyon kedves volt, ezért 10 lejt adtunk neki.

Azt hittük, Tábláson keresztül el lehet jutni Berethalomba. Tévedtünk. Azért kiszálltunk, de persze zárva volt a templom. Az elemek fogyóban voltak a fényképezőgépben, ezért nem is akartam sokat fotózni, Berethalomra tartogattam.

Medgyestől 15 km-re fekszik, délkeletre. 1258-ban Tóbiásfalva néven említik először. 1899-ben vissza is kapta ezt a nevét. Németül Tobsdorf, románul Dupuş. Szász evangélikus temploma 15. századi.

Visszatértünk a főútra, és onnan Berethalomra. De nem volt szerencsénk, a templom kapuja zárva, nem fogadtak látogatót. Sétáltunk egyet, s mert már későre járt az idő, elhatároztuk, hogy hazaindulunk. Sejtéseink szerint, innen folytatjuk királyföldi kiruccanásainkat legközelebb...

Eni és Sanyi