Legendák földjén, a Pogány-havason

Nehéz, vérzivataros idők jártak, amikor hajdanán Szent László király győztes csatát vívott a keleti végeken Moldvából betörni igyekvő kunok felett.

Mindezt legendák őrzik a kései utódok számára. Győzelme emlékére a csata helyén kápolnát emeltetett. Ez az évszázadok viszontagságainak esett áldozatul, valamikori létezésének helyét kőalap tanúsítja. Pár lépésre tőle hatalmas kövön patkónyom látható. Beszélik, hogy Szent László lovának lábnyoma lenne, ahogy a csata után a völgy felé ugratott, ezért Szent László kövének nevezik. Tiszta vizű patakhoz érve, állítólag úgy biztatta volna lovát, hogy „igyál, mert ez szép víz!”. Ettől származtatják a patak és a későbbi falu nevét.

Szakértők azt magyarázzák, hogy nincs írásos bizonyíték arra, hogy Szent László a környéken járt volna, de helyébe nem nyújtanak semmit.

De hát a legendák, a néphagyomány... – próbálnánk magyarázni.

Szóbeszédre nem adunk – hárítják el érveinket.

Nem szándékunk történelmi vitát nyitni, csupán bejárni a vidéket, megismerni a hely hagyományait, szellemiségét, tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodni a környéken.

Napokig tartó hideg, őszi eső után jólesett látni amint a napfény megcsillan a Kishavas (1085 méter) és a Pogány-havas (1351 méter) közt húzódó víztükrön, 

a hegyoldalak fenyvesein és legelőin. Azt sajnáltuk csupán, hogy a lombhullató fák jórészt elhullatták már színes levélzetüket. 

 A Gyimesi(Fügésteleki)-hágóra (1155 méter) vezető műútról hamarosan sorompóval elzárt jelzetlen erdei útra tértünk, mely a baloldali hegylábon kanyarog felfele,

majd nemsokára egy kis patak mentén emelkedő sáros ösvényre váltottunk. A patak forrása közelében medvelest találtunk kiépítve, jókora mennyiségű apró pityókával csalétekként. A jobb oldali kaptatón kapaszkodtunk, míg kiértünk a gerincet borító tisztásra. Szerencsénkre a nyílt terep jó kilátást biztosít, így rájöhettünk, hogy hova jutottunk fel: a Szermászó-hegy (1208 méter) tisztására. Délen és keleten mély völgy tátong, melyben a Moldvába átvezető országút halad végig, északkeleten a völgy túloldalán a Gyimesi-hágóra nyílik rálátás, északon pedig a Pogány-havas csúcsára.

Könnyű volt eldönteni mit tegyünk a továbbiakban. A völgybe meredeken leereszkedni, majd onnan ugyanúgy kimászni a szemközti hágóra kisebb büntetéssel érne fel,

míg az északnyugat felé mutatkozó jelzetlen erdei ösvényen elindulva, a gerinceket követve a Pogány-havason keresztül ugyanoda jutunk. Nemsokára a piros kereszttel és a Mária-út jelzéseivel ellátott úgynevezett Hegy-útjába csatlakozunk, amely Szépvíz és a Gyimes völgye közt többszáz évig közlekedési útvonal volt. Ezen előbb a Kis-Pogány-havason (1195 méter) álló Szent László emlékhelyhez érünk, ahol megtekinthettük az egykori kápolna alapjait és a híres patkólenyomatos követ.

Innen tovább emelkedünk a Hegy-útján, míg a Pogány-havas csúcsa alatt meredek elágazás következik balra a fent álló keresztig. Ide várat emleget a hagyomány, de várnak ma nyoma sem látszik.

Tény viszont, hogy kitűnő őrhely lehetett annak idején, ahonnan messziről észrevehették, ha bármilyen ellenség közeledett a Csíki-havasok keleti völgyein felfele, idejében felkészülve a veszedelemre, elzárva a csúcs alatt haladó átjárót és megóvva a mögötte álló kápolnát és vidéket. 

Szinte páratlan kilátóhely a csúcs, melyről körbetekintve, szemet gyönyörködtető változatos tájat csodálhatunk meg. Így a Csíki-havasok gyakorlatilag teljes láncolatát láthatjuk, Bálványos-vidékétől a Terkő-nyeregig szinte belefeledkezve a keletre hosszan elnyúló Tatros és mellékpatakainak völgyei fölött

a Tarkő-hegységig húzódó jellegzetes vidékbe, kiterjedt legelőivel, többnyire elszórtan, gyéren álló fenyőivel, nyári szállásaival és léckerítéseivel. Északon fehéren virít a Hagymás-hegység összetéveszthetetlen sziklaalakzata a délutáni napfényben kiríva a zöldes-kéknek tűnő Gyergyói-havasokból

és elütve a Csíki-medencét övező sötétlő Hargitától, mely láthatárunkat képezi Marosfő vidékétől a Tusnádi-szoros térségéig.

Nem győztünk betelni a látvánnyal, de tovább kellett mennünk, mivel a Nap megállíthatatlanul ereszkedett az égbolton, vésztjosóan közeledve a Hargita büszkén magasló gerince felé. Visszaereszkedve a Hegy-útjára, majd onnan a Csíki-havasok piros sávjelzéses főgerincére még tovább szemlélhettük a tájat, míg a Gyimesi-hágóra érve a „meleg a kürtőskalács” ajánlat ki nem zökkentett ábrándozásunkból.

Itt az eléggé forgalmas műúton nem árt ha az áthaladó autókra is odafigyelünk. A főgerincen folytattuk utunkat még egy ideig olyan helyet keresve, ahonnan belátható a völgyekben meghúzódó Gyimesfelsőlok falurészeinek sora. Végül leereszkedtünk a Szépvíz felé kanyargó útra és az alkonyattal szinte versenyezve igyekeztünk vissza a víztározó alatti szállásunkra. A Csíki-havasok gerinceire a lemenő Nap vöröses fénye vetült, a víztükör fodrozódása pedig fehéren csillant a völgyre ereszkedő sötétben...

Andris

Fotók: Andris és Zsolt