2013. szeptember 29., vasárnap

Őszi élmények a Lucs-mellékén


Az idei ősz kiadós esőzésekkel és erőteljes lehűléssel érkezett, mintha sietne véghezvinni küldetését és átadni a stafétát a soron következő télnek. Még alig Szent Mihály napját írjuk, s az időjárás olyan, mint Mindszent idején. Délelőtt bátortalan, hideg napsütés próbálta feloszlatni a reggeli párát s a gomolygó felhőzetet. Ez a hegyi medencékben és völgyekben jórészt sikerült is neki, de a Hargitán még szinte a déli órákban is meddő igyekezetnek tűnt.
A lenti szép időhöz képest a Lucs-mellékén borús idő fogadott, különösen a Szentimrei Büdösfürdő fölött magasló Tetőfenyő (1392méter) körül sötétkéken gomolygó felhő látszott fenyegetőnek. A Nagy-Kő-bükk (1229 méter) felől kolompolás hallatszott, majd a délkeleti oldalán elterülő legelőn juhnyájat pillantottunk meg.
Ilyenformán még fent járnak a hegyen, mit sem törődve a hagyománnyal, mely szerint ilyenkor hajtják haza állataikat a pásztorok.
Autóinkat a Büdösbe vezető út közelében hagyva a főgerinc szinte teljesen lekopott, kék sáv jelzésekkel „ellátott” talajútján indulunk északi irányba. A juhászkutyákkal való találkozást elkerülendő a Nagy-Kő-bükktől délre hamarosan egy – a Lucs tőzegláp szélén haladó – jelzetlen ösvényen kapaszkodunk felfele, majd a ligetes erdővel borított délnyugati hegylábon csatlakozunk ismét a gerincútba.
A Nagy-Kő-bükk a Hargita hatalmas kráterének – melyben utóbb a tőzegláp kialakult – a keleti falát képezi. Így utunkról nemsokára rálátásunk nyílik az óriási tölcsérként mélyülő vadonra, melyben a kráterperemtől befele haladva a fák egyre alacsonyabbak. A középső részek tundrai növényzetét kis növésű erdei fenyő és törpe nyír ékíti. Különös színt kölcsönöz ilyenkor a tájnak a fenyők mélyzöldje körül sárgásvörösen virító lombozat.
Nemsokára a kínálkozó csapások egyikén besétálunk a lápba, ahol eleinte a fák és bokrok alatt látható rengeteg gomba köti le figyelmünket. Óriásiak és gyönyörűek...
Nagy részükben sem vaddisznó,  sem kukac nem tett kárt, ami nem is csoda, hisz nagy részüket a mérgezőek tették ki.
Azt hittük, szarvasgombát is találtunk, - nagy ünnep volt! - vájkáltunk még jó félórát a rothadt fatövek alatt - de csak áltriflára leltünk.
Hamarosan sással benőtt mocsaras–zsombékos terület mellett haladunk el, mely az azt körülvevő satnya fákkal együtt a Mohos-tőzegláp tószemeire emlékeztet. 
Ráakadtunk a Lucs északkeleti részén átfolyó patak (Kormos patak vagy annak egy ága) gázlójára, ahonnan több mint öt éve nekivágtunk a vízfolyás mentén a láp belső részének felfedezéséhez. 
Ezúttal sajnos keserű csalódás ért, mivel az emlékeinkben élő gázló környékét borító mohaszőnyeg helyén fakitermelés után otthagyott, szétszórt ágak, fatörzsek hevernek a csupasz talajon. 
A patak mentén lennebb még megtalálható a sokféle moha és egyéb jellegzetes lápi növényzet alkotta páratlan flóra, 
de az utóbbi hetek esőzései által átáztatott – itt máskülönben is vizenyős – talajon nem biztos, hogy okos dolog lett volna most oda behatolni. 
Kisgyerekkel háti hordozóban - méginkább meggondolandó...
A mocsaras területen való próbálkozás helyett inkább visszafordulunk, és a jó kilátásokkal kecsegtető Nagy-Kő-bükk északi részére igyekszünk. 
Keresztezzük a Hirtelen-pusztán a Talabor-hegy (1293 méter) irányába vezető gerincutat, majd az egyre magasabbra felnövő fiatal fenyvesben vezető jelzetlen ösvényen rövidesen a Szécsény-völgye fölötti gerincélen vagyunk. 
Amennyire az egyre inkább beboruló, párás idő engedi Csíkszeredára, a Közép és Felcsíki medencére láthatunk alá innen, távolabb pedig a Csíki-havasok meg a Hagymás-hegység sejlik a messzeségben. 
A hegy kissé nyugatabbra levő, magasabb pontja a Lucs-tőzeglápra és környékére enged rálátást, míg a láthatár elvész valahol Erdővidék irányában, amerre a Kormos-patak viszi a kráter összegyűjtött vizeit a távoli völgyek felé.
Visszafelé menet a Nagy-Kő-bükk fiatal fenyvesében rövidítünk, majd a gerincútra térve, a Lucs-melléke előtt találkozunk a délelőtt óvatosan kikerült nyájjal. Szerencsénkre a juhász figyelmesen eltávolította előlünk az utunkat elálló kutyáit. Autóba való beszállásunkat egy kolomp hangja és tétova kutyaugatás kíséri.  A délutáni szürkeségben lassan elmarad mögöttünk a festői szépségű hargitai táj csendje...

Andris

2013. szeptember 15., vasárnap

Dél-hegyi élmények


Őszies napsütés volt, elég hideg már, hogy nyárnak ne nevezhessük. Amúgy igazából ősz sem volt még, a havas a zöld különböző változataiban pompázott, a fenyők mélyzöldjétől a lombhullatók különböző árnyalatain át a fű szinte sárgás világoszöldjéig. Igazi kirándulóidőnek örülhettünk.
A Libán-tető közelében voltunk, ahol a Görgényi-havasok tömbje a Hargitában folytatódik, de a földrajzi felosztásból a békés kiránduló semmit sem érzékelhet. Ha délkeletre néz, a Fertő-tető (1589 méter) s a Madarasi- Hargita (1800 méter) erdős kúpjaiban gyönyörködhet, északnyugaton pedig a Cigány-kő oldalának fenyves – nyíres, ligetes erdeibe vész bele a tekintete.
Túránkat valamivel fennebbről, a Sikaszó-patakába jobbról beömlő Szobásza-patak menti út végén levő úgynevezett „Morcos-tanyától” indítottuk. Onnan gyakorlatilag a patakon vezető köves erdei ösvényen haladtunk felfele, míg kiértünk a Csudáló-kő mezejére, ahol fokozatosan megnyílt körülöttünk a láthatár.

Előbb a már említett Csudáló-kőre (1528 méter), aztán túránk célpontját képező Csomafalvi Dél-hegyre (1694 méter),

majd egyre távolabbi tájakra láthattunk rá, mint például a Hargita vonulatára, a vele szemben húzodó Csíki-havasokra, keleten a Hagymás-hegységre s a Gyergyói-havasokra, valamint délnyugaton Udvarhelyszék vidékére.
Ösvényünk egy esztena érintésével a kéksávos gerincútba csatlakozik, melyen északnyugat felé folytattuk utunkat a Csudáló-kő alól, két hajdani, Görgényi-havasokbeli ikerkráter közös peremén. Míg a Dél-hegy alá nem értünk, nagyjából szintet tartva, kényelmes erdős szakaszon haladunk, onnan viszont a mezőről meredeken emelkedni kezd az ösvény, majd szinte elvész egy fiatal fenyvesben, de végül kivezet a Bodó-tisztásra, ahol jobbról a Gyergyócsomafalváról feljövő kékpont jelzések csatlakoznak. Ez utóbbi jelzések felkísérnek a látványos sziklafalakkal teletűzdelt erdőn a Dél-hegy csúcsára.
 Az érintetlen fenyves látványa, a havasi virágok, a rengeteg gomba, az erdei gyümölcsök – málna, áfonya, stb. – ízei bőven kárpótoltak a meredek sziklás, bozótos terep fáradalmaiért. A csúcs alatti kilátóhelyről elénk táruló látványban gyönyörködve pedig bátran kijelenthetjük: megérte.
Valóságos térképként szemlélhettük a Gyergyói-medencét és környezetének hegyeit – ráadásul mindez mintha csak a lábaink előtt heverne nyitott könyvként – de a távolban a Csalhóig és Csíki-havasokig is elláttunk.
Az élmény annyira lebilincselő volt, hogy szinte megfeledkeztünk, hogy még a csúcsra is fel szeretnénk menni. Onnan, fentről a sűrű erdő miatt kilátás nincs, de beírtuk magunkat a fémdobozban levő füzetbe, majd a megismert úton lesétáltunk autóinkhoz. A háborítatlan havasi táj látványa a délutáni napsütében, a mezőkön szabadon legelésző lovak békéje kellemessé, felejthetetlenné tette az ereszkedést.


Andris