2016. december 29., csütörtök

Zetelaki fotós túránk - versben elbeszélve


 I. nap
Megy a kocsi, suhan a táj,
A feje csak Csillának fáj,
Jeges-e vagy síkos az út,
Hargitáig hogy s miként jut.
Duster előtt Astra szalad,
Csilla gyakran le is marad.

No de mentségére szolgál
Két pár bakancs, mellyel jól jár:
Téli-nyári, Vibrám talpú,
Nagy az öröm, elszállt a bú,
Mehet már a Hargitára,
Van mit húzzon a lábára.
Zetelakán jól fogadnak,
Ételt, italt elénk raknak.
Korhelyleves, májas, véres,
Még a töltike se rémes.
De asztalhoz nem ülhetünk,
Míg fotózni ki nem megyünk.

A Simonok járnak elől
Jó példával, és affelől
Sincs kétségünk, hogy a képek

Mind egy szálig csodaszépek.

Székelykapu, viskó, pajta,

Rovásírás is van rajra,

 Nap és Hold és ezer inda, 

Fotózza nem csak Melinda,

Öten-hatan rátapadnak
Egy témára ráharapnak.
Úgy hat egy-egy régi kilincs
Mintha lenne rajtunk bilincs, 

Templomtorony, Krisztus-kereszt, 

A sok téma el nem ereszt.
Ha hűvös van, s leszáll az est,
Hazatérni fotós se rest
Koccintani pálinkával,
Vacsorázni jó étvággyal.

De milyen jó kedvre derül
Mindenki, mert előkerül
Sándor s Csilla házibora,
Emelik is már Tiborra

Poharukat, s koccintanak,
Örülnek, hogy együtt vannak
Emesével, Erikával,
Gizivel és Melindával.

II. nap
Itt a reggel, nem kell éppen
Korán kelni, de már szépen















Megterítve, s vár a kávé,
Kezdetnek ez sem rossz, s kábé
Ily pazar lesz az egész nap,

Jól elteszi, ki amit kap,
Hideget is, meleget is,
Mit sokáig emleget is.
Ivóig az út még hagyján,
Ám… teherkocsi platóján

Utazni tíz kilométert –
Meg is bánta, ki ilyet mert
Tenni, hogyha nem volt rajta
Három nadrág (három fajta).
Paplankabát, szőrmesüveg,
Kezében egy wiskys üveg.
No, de kárpótolt az élmény,
Szél, hófúvás, kék ég, napfény,

Öreg fenyők hóbundája,
A Hargita egész bája.
Kattogott a sok fotógép,
Született is vagy ezer kép,


Makró, portré, tájkép, szelfi,

Becsület dolga vagy elvi

Hogy ki mivel rukkol elő,
Amikor az idő eljő…
Lényeg az, hogy ennyi havat
Nem láttunk egész tél alatt!
A végén, mint lenni szokott,
Kocsmába tért… És mit ivott

A csapat? … Forralt bort nyilván
Háziszőttes pálesz híján…

- Estére történt az eset:
Szegény Tibi ágynak esett.
Délben pacallevest evett,

De zsíros volt, s rosszul esett.
Kúráltuk mi cickafarkkal,
Trifermenttel, aszpirinnal,
Nyögött, s égnek állt a haja,
De reggelre kutya-baja. –


III. nap
A napok ím, gyorsan telnek,
Fotóstársak búcsút vesznek,

S készítenek emlék végett

Néhány Zete-tavi képet.
Astra jobbra, Duster balra,
Vármezőre meg Gyergyóba,

Kinek merre visz az útja…
- Versből most ennyire futja. -
Hancur

2016. szeptember 11., vasárnap

Hátszeg és Petrozsény közötti csodák

Hunyad megye déli, hegyes vidékét járva a Retyezát büszke, égbemagasló csúcsai vonják magukra az átutazó figyelmét, szinte csalogatva a vándort, s ha valaki egyszer feljutott oda, és megpillantotta e hegység szinte páratlan szépségét, akár meg is feledkezhet a környező havasok rejtettebb látványosságairól. Pedig valóságos természeti csodákban nincs hiány a Retyezátot övező hegységek kevésbé járt tájain sem. 

Valószínűleg nincsenek kevesen, akik például a Kudzsiri-havasokról (Sureanu-hegység) alig tudnak valamit mondani, még akkor sem, ha esetleg nem egyszer utazták szinte körbe, amint a szomszédos Retyezátba vagy Páringba igyekeztek.
A Kudzsiri-havasokban, a Déli-Kárpátoknak e többnyire mészkőből és üledékes kőzetekből felépült tömbjében, amint a legtöbb hasonló összetételű hegységben is, a legváltozatosabb és legváratlanabb formák és alakzatok egész sorát találjuk. Ezek viszont a hegység körül utazók számára többnyire alig, vagy egyáltalán nem láthatóak. Ráadásul –rmennyire meglepően hangzik a Dél-Erdélyi végeken – több látványosságnak magyar vonatkozása is van az elmúlt századokból.
Hátszeg és Petrozsény közt utazva, a Kudzsiri-havasok peremvidékének néhány – az utóbbi időben egyre népszerűbbé váló – érdekes helyét kerestük fel. Egyike ezeknek egy olyan barlang, amelyen patak folyik át, itt találva utat magának, amint a hegység bércei felől a Nyugati-Zsil völgyébe igyekszik. Banica falut Petrozsény felé elhagyva, egyik letérőnél piciny tábla próbálja felhívni magára a figyelmet, hirdetve, hogy ott kell betérni a Boli-barlanghoz. Aki veszi a fáradtságot, és megkeresi ezt a barlangot, szinte mesebeli, csodálatos világra lel. 
A zúgó hegyi patak széles barlangbejáraton folyik be a mélybe, a barlang belsejében kanyarog tovább, majd a túlsó végén egy barlangnyíláson talál ki a szabadba. A Boli, vagy másképp Bolia barlang neve, egyes vélemények szerint, az önmagát a Szent István idejében élt ifjabb Gyula fiától, Bujától származtató Bolyai családdal hozható kapcsolatba (Bolya), amely a jól ismert matematikus Bolyaiak őse is volt. Annyi mindenképpen valószínűnek látszik, hogy a barlang neve a hajdani birtokos nevéből származik. Egyébként egy Luxemburgi Zsigmond (magyar király 1387-1437 között) idejéből, 1404-ből származó oklevél szerint a barlang a Bolia család birtokában volt. Ez az oklevélben említett Bolia család lehetett talán Bolya vagy Bolyai, számításba véve, hogy az akkori latin nyelvű oklevelekben a magyar nevek nem egyszer szenvedtek csorbát.
A barlangbejárat mintegy tíz méter magas és húsz méter széles, 

bennebb a barlang szélessége eléri a hetvenöt métert. Őskori maradványokat találtak benne, falain pedig ókori rajzokat. 

Akusztikája kitűnő, régebben (a XIX. század végén) koncerteket tartottak a barlangban. Szépirodalmi vonatkozása is van, a legrégibb magyar történelmi regényben, a Jósika Miklós által írt Abafi-ban találunk leírást a barlangról és a Báthory Zsigmond idejében játszódó cselekmény egy része is itt zajlik. 


Jelenleg a barlang látogatható, a hétvégeken villanyvilágítást biztosítanak, a patakon való átkelést pedig hidakkal oldották meg.

Szintén Banica falu határában, a barlangnál fennebb, de ugyancsak az országút közelében találhatunk egy másik patakot, mely nem találva magának rést a kőzetben, egyszerűen átvágta a sziklát, egy Pazar szurdokot alakítva ki magának. A Véka-szurdok rövid, alig több mint száz méter hosszú, falai sem különösen magasak, de belépve oda az embernek az az érzése támad, mintha egy varázslatos, különleges világba csöppent volna be. 

Alacsony vízállásnál a víz néhol térdig, máshol derékig is ér, de a sziklafalakon jól látszanak a magasabb vízállások esetén kifejtett kőzetformáló hatások nyomai. 

A szurdok bejárata előtti, épülőfélben levő, meglehetősen szemetes tanyát látva nem is gondolná az ember, milyen csoda rejtőzik mögötte, nem beszélve arról, hogy a letérőnél egyáltalán semmi sem jelzi, hogy alig párszáz méterre onnan nem mindennapi látványosságra lelhetünk.

A környék másik rendkívüli élménnyel kecsegtető célpontja a vízválasztó túlsó (északnyugati) oldalán, a Sztrigy vízgyűjtő területéhez tartozó Krivádia-patak szurdoka. Ennek bejárata a Hátszeg felől jövő országút völgyhídja (viadukt) alatt látható, és Krivádia falu temploma mellől lehet könnyen bejutni oda. 

A falu fölött a patak több mint egy kilométer hosszan volt kénytelen átvágni a sziklát, egy igazi vad szurdokot hozva létre, számos zúgóval és sokhelyt többtíz méter magas, szinte sima mészkőfalakkal. 


A szűk szurdokba nehezen jutnak be a napsugarak, ezért a hőmérséklete kellemesen hűvös nyári kánikula esetén is. Ahol talaj tudott megtapadni a sziklán, mindenhol buja növényzet burjánzik, amely a környező mohos kövekkel társulva még inkább vadregényes jelleget kölcsönöz a tájnak. 


A Krivádia-szurdok száraz lábbal nem járható alacsony vízállásnál sem, sok helyen a patak teljesen betölti a szűkre szabott medret, máshol keskeny köves part jelenik meg a sziklafal tövében, amely bő csapadékos időben egyszerűen eltűnik a víz tajtékzó sodrásában. Azt, hogy lakott település közelében járunk csupán a víz által besodort hulladék jelzi. 

A szinte minden kiálló sziklán, ágon, rönkön megakadt rongyok érzékeltetik viszont az ár hihetetlen erejét is, amint nem ritkán a fejünk fölé nyúló tereptárgyakra felvetette azokat. Komoly figyelmeztetés ez: esős, áradásos időben nem ajánlott bemerészkedni ide. 

Száraz időben is többhelyt derékig ér a víz, ezért fürdőruhában érdemes nekiindulni, de mindenképpen jó, ha van tartalék alsónemű, száraz ruha és lábbeli a szurdok bejáratánál hagyott csomagunkban.


A Krivádia szurdok fölött jó kilátást biztosító mező és sziklabérc húzódik, amelyen egy –r az országútról is látható őrtorony található. Ezt Perényi Péter erdélyi vajda építette a mohácsi vészt követő időben, 1528-ban a havasalföldi kereskedők megvámolása céljából. Úgy látszik annak idején is egy használt útvonal lehetett a Zsil völgyén keresztül Hátszeg felé e csodálatos sziklavilágban vezető átjáró.
Andris
Fotók: Hancur, Tibi, Roli