Április utolsó hétvégéjén Tusnád-fürdőn kirándultunk, ahol néhány érdekes helyet kerestünk fel. Minden évben legalább egyszer eljövök ide, mégis nagyon ritkán került erre sor tavasszal. Nagyon szép és érdekes ilyenkor ez a vidék, annak ellenére is, hogy a természet még csak most kezd kibontakozni.
Első nagyobb túránk a Vártetőre, innen a Mohos-tőzegláphoz, majd a Szent Anna-tóhoz vezetett. A Várvápa-patak bal oldalán felkapaszkodó ösvényen indultunk el Tusnádfürdőről, ami hatalmas kőgörgeteg szétszórt sziklái között, fenyőerdőben vezetett. Ezen a Vártető (1079 m) és a Szurdok-tető (1267 m) közötti nyeregbe értünk ki. Innen a jelzett ösvény déli irányba vezetett tovább, a Csomád-nyereg felé, de én tettem egy kitérőt a Vártetőre, és megnéztem a régi földvár maradványait.
A nyeregből északkeleti irányba elindulva, egy nagyobb kidőlt fát megkerülve, egy széles út, a vár régi útja tárult elém. Ezen hamar feljutottam a vár területére. A Vártetőt fenyves borítja, de a vár udvara málnabokrokkal van tele. Így igazat adok a híreszteléseknek és figyelmeztetésnek, hogy málnaérés idején itt ne nagyon mászkáljak, ugyanis hírhedt medvés hely ez.
Az elég magas málnabokrok ellenére szép kilátás kínálkozik.
Legalábbis az egyik ott heverő szikláról láthattam az Alcsíki-medencét és a Csomád-hegycsoport csúcsait is. A Vártető körül, de kissé lennebb, a régi várfal maradványai is látszanak. Ez néhol csak földsánc, de egy figyelmesebb szemlélő több helyen is falmaradványokat fedezhet fel. Ez a vár, kitűnő földrajzi fekvése folytán, valamikor messziről uralhatta az Alcsíki-medencét és a Tusnádi-szorost.Visszatérve a Csomád-nyereg felé vettük utunkat, ahol a tisztáson levő jelzőoszlopot kidőlve találtuk. Ezt kitámasztottuk, bár alaposabb rögzítésére lenne ott szükség.
Ezek után kellemes volt a Mohos-tőzeglápban tett kirándulás is, amiből ilyenkor, különösebb forgalom híján, az idegenvezető többet mutatott meg. 
Ezen kívül sikerült eljutnom a Mohos-tőzeglápból kifolyó Veres-patakhoz is. Ezt már két évvel ezelőtt is meg szerettem volna nézni, de akkor egy medve visszafordított. Igaz, málnaérés volt, és, mivel a Mohos szélein málnabokrok vannak, meg is értem őkelmét. Most is nehezen megközelíthető a hely, de a sűrű bozót ellenére alá tudtam tekinteni a 40 - 50 méter mély kanyonszerű szakadékba.
Utunk a Szent Anna-tóhoz, majd Tusnád-fürdőre vezetett. Kevésbé említésre méltó, hanem a csapat meglehetősen elfáradt estére. Másnap a pihenést választották.
Én másnapra egy Nagy-Piliske túrát terveztem, amihez társnak felhívtam Gálfi Pétert, tudván, hogy ő is szeretne túrázni ezen a vidéken.Másnap reggel Péterrel a Bánya-patak menti úton indultunk el.
Az út a leírásnak megfelelően vezetett felfele a Hargita főgerincéig (lásd: Zsigmond Enikő – Csomád hegycsoport, Tusnádfürdő és környéke). Így többszőr kereszteztük a Bánya-patakot, előbb fenyőredőben haladtunk, majd ez fokozatosan vegyes erdővé vált. Felfele haladva a kaptató egyre meredekebb lett, majd elhagyva a patakot, egy szerpentines szakasz után beletorkollot a kék sávval jelzett fő hargitai gerincútba.Innen, kilátást remélve, tettünk egy kitérőt a megyehatáron a Hollópatak-tetőre, de egy hangulatos sétán kívül különösebb kilátásban ott sem volt részünk. Itt mindent erdő borít ezen az oldalon.
A főgerinc útjára visszatérve előbb erdőben haladtunk északkeleti irányban, a Nagy-Piliske keleti oldala mentén, majdnem szintben egy forrásig, ahonnan jobbkéz felől már Tusnádfürdő házai kezdtek látszani. A forrást megtisztítottuk a benne levő egértetemektől, majd folytattuk
utunkat. Egy enyhe kaptatóval kiértünk a Nagy-Piliske északi oldalának tisztására, ahol a fenyők között feltűnt a piliskei vadászház. 
agyon szép ez a hely. Innen keleti irányban megtekinthettük Tusnádfürdő északi részét és szemben a Csomád-hegycsoport csúcsait: Vártető, Szurdok-tető, Komlósárok-tető, Nagy-Csomád, Mohos-csúcs, Fűharam, Nagy-Haram. A vadászház elég jó állapotban van. Ajtaját beringlizve találtuk, bent egyik oldalt fekvőhely van kialakítva, az ajtóval szemben pedig tűzhely, mellette tűzifa és seprű a falnak döltve. A ház mellett egy fedett részen asztal és pad. A ház előtt tűzhely látható, nem messze tőle pedig egy kopjafa.
Miután még egyszer gyönyörködtünk a kilátásban, felmentünk a Nagy-Piliske csúcsára. Ha eddig is lépten-nyomon medveürülékkel találkoztunk, innen felfele még több volt, különösen a Nagy-Piliske (1374 m) északkeleti pillérén levő málnás körül. A csúcsra meredek kaptatón másztunk fel, előbb fenyők közt, majd az előbb említett málnáson keresztül, aztán vegyes erdőben. A csúcs körül hófoltokat találtunk, majd egy kis tisztáson feltűnt a csúcsot jelző métafa. 
Ezt keletről, délről és részben nyugatról is fenyők övezték. Észak felé viszont a kis tisztásról szép kilátásban volt részünk, a Hargita déli vonulatának főgerincére. Látszott a Mitács (1282 m), a Kapus-hegy (1424 m), végül a Kakukk-hegy ( 1558 m) zárta a láthatárt.Innen visszaereszkedtünk a vadászkunyhóhoz, majd folytattuk utunkat északnyugat felé. A visszautat a Jáhoros-puszta érintésével a Toronykövek felé terveztük. A Jáhoros-puszta nagyon szép, füves legelő. Innen visszapillantva láthattuk a Nagy-Piliskét, észak felé a Hargita főgerincét a Kakukkhegyig, északkeletre pedig a Csíki-medencét Csíkszeredával és a Somlyói-hegyet a nyereggel, továbbá a Csíki-havasokat.
További utunk végig sűrű erdőben vezetett, előbb egy jelzetlen ösvényen, majd úttalan utakon, a Toronyköveket keresve. Hogy mit találtunk meg, azt pontosan nem tudom, annyit viszont igen, hogy a Toronykövek nincsenek pontosan a térképen bejelölt helyen. Nem kevés bolyongás után – a Toronyköveket jelölő helyhez viszonylag közel – csodálatos sziklaalakzatokat találtunk.
Ezek lettek volna a Toronykövek? Mindenesetre alig vettük észre őket a sűrű erdőben. A Toronykövekhez még feltétlen visszatérünk, ha minden jól megy.Végül egy patakmederbe ereszkedve folytattuk utunkat, ami kivezetett bennünket a Bánya-pataki útra, ahonnan különösebb kaland nélkül visszaértünk Tusnádfürdőre.
*********************************
A tusnádi Vártetőn levő vár a székelyföldi ősvárak egyik legjelentősebbike. A Vártető egy csonkakúp alakú hegy a Tusnádi-szoros bejáratánál, az Olt bal partján. Ennek fennsíkjára épült valamikor Erdély egyik legnagyobb koraközépkori vára. Keletkezése a történelem ködébe vész. A várban végzett ásatások során Árpád-kori leletanyag került elő, de ezek leírása sajnos nem elég pontos. A közelmúltban a várfal kövein több székely-róvásírásos feliratot fedeztek fel, amelyekkel még nem foglalkozott komolyabban a magyar írástudomány.
A várat a betelepülő székelyek megerősítették, kőfala és bástyás erődje volt. Kitűnő elhelyezkedése folytán nagyon jól ellenőrízhették innen az Alcsíki-medencét és a Tusnádi-szorost. Orbán Balázst idézve: „E vár Bálványhegyi várnak is hivatik, mivel a hagyomány szerint ott bálványoknak áldoztak. S nem is lehetetlen, hogy az összefüggésben volt az ősök vallásához oly szilárdan ragaszkodó Aporoknak torjai határon lévő Bálványos-várával, és hogy az szintén az ős szittya vallásnak volt egyik utolsó menhelye, hol a mindinkább tért foglaló keresztyén hit ellen védte magát. Mindenesetre bár melyik nép építette is az e vonalon lévő sor-erődöt, az hatalmas és hadtanilag kifejlett nép volt, mely a tusnádi hegyszorosnak jelentőségét felfogni és méltányolni tudta...”
Történelmi múltja mellett ma inkább turisztikai jelentősége van, mivel csodálatos panorámapont. Falmaradványok, bástyaromok ma is felfedezhetőek. A várudvar területén szétszórtan hatalmas köveket találtunk, egyébként nagyon benőtte a málna meg az erdő.
Andris
