Bálványosvár és egyéb nevezetességek

Ez az írás három részből áll.
Első része rövid élménybeszámoló a Madarasi-Hargitán tett kirándulásunkról, második része valamivel részletesebb leírás a Büdös-hegységbeliről (Büdös-barlang, a vitriolos források, és Bálványosvár), az utolsó rész néhány szó csupán két jól ismert és sokak által látogatott helyről, a Sólyomkőről és a Nyerges-tetőről.
1. Első napi túránk a Madarasi-Hargitát célozta. Amint javasolták, Szentegyházáról közelítettük meg. A falut elhagyva sima, köves volt az út, frissen hengerelve, ami hihetetlennek tűnt azok után, hogy a „falu” utcáit bizony akkora kövek borították néhol, hogy már-már szikláknak tűntek. Gondolni sem mertem, hogy a későbbiekben mégis kitűnő úton haladhatunk. A házak közül kiérve hamarosan vadregényes tájon találtuk magunkat. Nagyon szép a Vargyas völgye, de még szebb lenne, ha nem irtanák az erdőt ily kegyetlen módon. A madarasi táborig szinte végig irtások közt haladtunk. Sokhelyt hírmondónak alig maradt néhány magányos fenyő.
Az üdülőházakig érve, leparkoltuk az autót, és elindultunk a csúcs felé. Ennyi turistát, mint itt, nem tudom, hol láttam még! Kisgyerekektől nagyon idősekig minden korosztály képviseltette magát. Legemlékezetesebb talán annak az idős hölgynek a megjelenése, aki már a csúcs közelében járva, rendkívül fáradtan, levegő után kapkodva is biztosított, hogy, ha felér a csúcsra, este, a szálláson, a másnapi pálinkaadagját is kikéri...
Mégis különös élmény a nagy hóban járt helyeket így, zölden látni. Hótakaró nélkül lépkedni a „Hargita tetején”, alaposan végignézni a sziklás, borókás csúcson, annak rengeteg keresztjén más élményt jelent így, mint télen. Jól beláthattuk a környező vidéket, a Hargita vonulatát észak és dél felé, a Csíki medencét szemben a Nagyhagymással s a Csíki-havasokkal, valamint a túlsó oldalon a Vargyas völgyét, valamint az Ivó és Zeteváralja felé eső vidéket.
Visszafele ugyanazt az utat követtük, még egyszer végiggyönyörködve a Vargyas völgyén. A szentegyházi strandon lazítottunk. A Hargitán tett kis túra után jól esett az úszás a mezotermál borvízben.

2. Másnap reggel Tusnád-fürdőről indultunk a Bálványos-fürdő felé vezető úton. Első célpontunk a Büdös-hegyen levő torjai Büdös-barlang volt.
A jelenleg nem működő Carpati szálloda előtt álltunk meg, innen a jól ismert kék pontjelzést követtük gyalogosan a barlangig. Felfele menet már jól érződött a Büdös-hegy jellegzetes záptojásszaga, ami a kénes-széndioxidos kigőzölgések eredménye. Elhaladtunk Jósa Izsák 1856-ban állított síremléke mellett, majd az útelágazásnál nem a hegyen átívelő (bal oldali, Buffogó-láphoz vezető), hanem az egyből a barlanghoz vivő, jobb oldali úton haladtunk tovább. Mielőtt beléptünk a barlangba, kifújtuk magunkat, és megcsodáltuk környező tájat. Különleges szépségű hely, érdemes megnézni!
A barlangba lépve érezni lehetett a furcsa melegséget, amely lentről körülvett, a padló felől is melegítette talpunkat. A falakon jó egy méter magasságig fojtó, kénes gázak nyomán képződött sárga lerakodás látható, ami azért is jó, mert így nyilvánvaló a gyiklos gázak szintje. Itt lehajolni tilos! Tíz, legtöbb tizenöt percig szabad bent maradni, állva, vagy, aki bírja a mellkasig érő fojtó kénes gázt, a padra leüllve, kezdteben kevesebbet, s csak fokozatosan növelhetjük a bent töltött időt.Ezután nem folytattuk utunkat a többi barlang felé (Timsós-barlang, Madártemető és Gyilkos-barlang), hanem lassan ereszkedtünk vissza az autóhoz.
Az első hajtűkanyarig mentünk tovább. Itt megálltunk, és a közelben levő vitriolos (szabad kénsavas) források felkeresésére indultunk. A Büdös-hegy délkeleti oldalán bóklásztunk. A hegyre jellemző bűz itt is jól érződött. Pont a kanyarban, az út baloldalán ösvény vezet az erdőbe. Az ösvény elején máris sorompó zárja el az utat, amin felleltük a forrásokhoz vezető kopott piros háromszög jelzést. Amint a leírás is írja, csakugyan alig mentünk be az erdőbe – 80 métert ír a könyv – fel is tűnt egy patakvölgy végében, jobb oldalon, két szürkésfehér, bugyogó vizű mélyedés. Egyik fán, fölöttük, tábla állt, amin írta, hogy itt van az Apor- (más néven Timsós-) fürdő és a Szemvíz-forrás. Egy másik fán szintén táblát fedeztünk fel, ami jelezte, hogy az Apor- (Timsós-) fürdő földtani védterületén állunk. A vízfolyás mentén felfele haladva több helyen gödrökből feltörő, fehéres-szürkés színű, bugyogó vizeket láthattunk, majd fennebb a deszkákkal kirakott, kádfürdőt. Ebben is csak látszólag fövő, de meglehetősen hideg víz bugyborékolt. A vízfeltörések, de a vízfolyás közelében sincs semmilyen növényzet, csupán kopár talaj és kövek. Ilyen forrást Európában sehol máshol nem találhatunk. Igazi világritkaságról van szó. Ezek kismennyiségű folyékony kénsavat (vitriolt) tartalmazó borvizek. Hasonlót eddig csak Észak-Amerikában a Rio Vinaigre vizében, Új Granada meleg forrásaiban (Tenessee állam), valamint Jáva szigetén találtak.
Utunk következő célpontja Bálványosvár volt. Túránk a bálványos-fürdői kempingtől indult. Elhaladtunk a már romos, valamikori Ibolya strand mellett, majd az Ibolya-forrást elhagyva erdőben haladtunk tovább. A bekerített telkek miatt az ösvény kezdeti szakaszán felújított jelzések fogadtak. Most az elkerített területek között vezet a piros háromszög-, majd piros kereszt jelzés, amihez a térképen is szereplő kék sáv is csatlakozik idővel. A várhoz meredek ösvény visz fel, amely nyugatról indul, észak felől megkerüli a hegyet, hogy keleti irányból juthassunk a falak közé. Eltévedni nem lehet. A jelzett ösvényen egy gerincre értünk, ahonnan már jól látszanak jobb felől a vár alapját képező sziklák. Innen rövidesen elértük a vár külső falából megmaradt bástya maradványát, majd bejutottunk a valamikori várudvarra. Így fenn is voltunk a Bálványos-hegy 1057m magas csúcsán, és megpihenhettünk a romok alatt. Ezután végigjártuk a várfalak és bástyák maradványait, felmentünk a vár tornyába. Ez a torony az 1970-es földrengés óta csonka, akkor omlott le, és kapta a mostani formáját. A toronyról csodálatos kilátás nyílik az alant elterülő Bálványos-fürdőre, valamint a Torja-patak völgyére, a patakon túl a Büdös-hegyre, a Csomádra, valamint a Bodoki-hegységre.
A népmondák szerint a várat óriások építették s tündérek lakták. A valóságban, történelmi adatok alapján ismert tény, hogy már a X. században állt, tehát pogány kori vár. Állítólag az ősi magyar (mondjuk úgy: pogány) vallásnak itt füstölögtek legtovább az áldozó oltárai. Levéltári adatok bizonyítják, hogy a vár az Apor nemzetség birtoka volt a történelem ködébe vesző időktől fogva egészen 1603-ig. A szabálytalan alaprajzú Bálványosvár valamikor belső toronnyal, belső és külső várudvarral rendelkezett. Egyetlen, négyszögű tornya 20m magas volt. A várfalak maradványait ma nagyrészt eltakarja az erdő. A várból jelzetlen ösvényen indultunk visszafele a hegy nyugati oldalán, amely szintén az Ibolya-forráshoz vezetett. A forráshoz közeledve egyre zavaróbb, fülsüketítő manélétől zengett az egész völgy. Leérve láttuk, hogy a fák alatt nagyobb bukaresti csoport ordíttatja a zenét, sörözik és miccset süt. Közben sóhajtoztak, hogy „milyen kár, hogy ennyire messzi van ez Bukaresttől, mivel így nem tudnak gyakrabban ide jönni...”. Elhaladva mellettük, mi is sóhajtottunk: „sajnos nincs elég messzi, …”.
Következő állomásunk a Szent Anna-tó volt, ahol jól esett a délutáni lazítás.

3. Másnap egy hirtelen túrával kezdtem a napot, amikor kora délelőtt felsétáltam a Sólyomkőre (824m, a Nagy Piliske keleti nyúlványa). Ez a környék legjobb és leghíresebb kilátója. Ragyogó kitekintés nyílik a szemben levő Csomád kúpjaira a Vártetővel, az alant elterülő Tusnádfürdőre, a Csukás-tóra és az egész Olt-szorosra az Alcsíki-medencétől Bükszádig. Mindez a délelőtti napsütésben felejthetetlen élményt jelentett, akkor is, ha már sokadszor jártam ott fent. (Innen szemlélte a tájat 1852-ben Ferenc József császár is, akinek annyira megtetszett a vidék, hogy parancsára újjáépítették az 1849-ben leégett üdülővárost…)
Délelőtt indultunk hazafelé tusnádfürdői szállásunkról. Első célpontunk a Nyerges-tetőn álló emlékmű volt. Csíkkozmás és Kászonújfalu közötti úton, a Csíki-havasok gerincén áll, 875 méteren. Itt vívott élet-halál harcot Tuzson János honvédőrnagy kis létszámú csapatával 1849. augusztus 1-én. Alcsíkot védte a Kászon felől támadó orosz-osztrák túlerővel szemben. A csata sorsát árulás pecsételte meg. A védők hősi halált haltak. Ez a hely nemcsak az 1849-es honvédek temetője, hanem az 1550-es és 1660-as tatár támadások áldozatainak is nyughelye. A keresztek fölött kilátás nyílik a kászoni medence irányába, és szép időben még a távolban emelkedő Nemere-hegység gerincét is megtekinthetjük.
A Nyerges-tetőről folyattuk utunkat hazafele.
Még egy utolsó állomásunk volt: a zsögöd-fürdői strand. Medencéjének 18 Celsius fokos borvize meglehetősen pezsdítő hatással volt ránk az aznapi kánikulában.
Nagyon kellemes kiruccanásokat mindenkinek!

Andris

Égerfás-tó és Vártető

Könnyű és csodálatosan szép túráról ejtenék néhány szót. Egészen pontosan néhány, e túra alkalmával elérhető, Vármező körüli látványosságról. Ezek egyike az Égerfás-tó, melyet egy téli túránk alkalmával már útba ejtettük, de nyáron érdemes igazán megnézni, másik pedig a Várhegyen levő valamikori vár maradványa, melyhez viszont akkor fel sem másztunk.

A falu központjából kiinduló piros pont jelzéseket követve, a főutcán felfele, elérünk a Nyárád Kis- és Nagyága összefolyásáig. Itt a Nagyág menti úton továbbhaladva eljutunk a patakon átívelő hídig. Nem megyünk át a hídon, ugyanis a patak bal partján vezet tovább a jelzés, és a patakot elhagyva, utunk meredeken kanyarog fel a hegyre. Néhány kanyar után baloldalt szemünk elé tárul a tó. Az Égerfás-tó a hegy gerince alatt, annak nyugati oldalában található, körülbelül feleúton a Nagyág pataka és a Várhegy csúcsa között. A tóból kimeredő fatörzseknek köszönhetően a Gyikos-tó kicsinyített másának tűnik. Mégis meglehetősen különbözik a Gyilkos-tótól, a tó délkeleti és északnyugati partját fák s bokrok övezik, melyek a tó vizének partmenti, sekélyebb részeit is benőtték. A tópart azon részeit, amelyeken fák nincsenek, nádas szegélyezi. A vízből égerfák törzsei állnak ki, melyek közül többnek zöldellő, friss hajtásai is vannak. A tó tükrét nád és különböző vízinövények tarkítják, bennebb falevelektől zöld a színe, illetve néhol vörös a vízbe hullott virágportól. A tó fölött, tőle déli irányban, büszkén magaslik a Várhegy erdővel benőtt csúcsa. Ez így talán semmilyen más tóhoz nem hasonlítható. Egyszerűen egyedi, csodaszép!
Erről a tóról semmiféle szakirodalmat nem találtam arra vonatkozóan, hogy mikor és hogyan keletkezett. Még Orbán Balázs sem említi, mikor a fölötte levő várról ír. Legvalószínűbb, hogy a Gyilkos-tóhoz hasonlóan, földcsuszamlás útján keletkezett e is, mégpedig nem is oly régen, legvalószínűbb, hogy az utóbbi 100 évben. A tótól továbbhaladva a meredek ösvényen, hamarosan felkanyarodunk a hegy gerincére. Innen, mielőtt a túlsó oldalon leereszkednénk, ösvényünk tesz egy kis kitérőt a Várhegyre. Délnyugati irányban, erdőben vezet a piros pont jelzés, majd a kitaposott ösvény nem követi pontosan a jelzést, hanem nyílegyenesen halad felfele a meredeken. A jelzés néhány ívet ír le a legmeredekebb szakaszokon. Fennebb az ösvény újból egyesül a jelzéssel, és két körbefutó töltésen mászunk keresztül. Ezen töltések valószínűleg a vár külső és belső falának maradványait képezik. A belső töltésen belül egy dombszerű kiemelkedés van, aminek az északi szögletében egy kör alakú építmény nyoma látható. Ezen a helyen Orbán Balázs egy hajdani torony létezését feltételezi. A vár északkelet–délnyugat irányú hosszúkás háromszög alapú, melynek rövid oldala észak-keletre néz, és hegyes vége délnyugati irányú. A vár ezen délnyugati szögletében, szintén Orbán Balázs szerint, körbástya állt. A vár a Nyárád két ága közötti, kúp alakú hegy csúcsán található, oly módon, hogy onnan valamikor jó rálátás kínálkozott a Nyárád völgyére. Most a vár egész területét sűrű erdő borítja. A hegy legmagasabb pontján, ami a vár központját is képezte, az egyik fán tábla hirdeti, hogy ez a Várhegy 823 m-es csúcsa. A vár bármilyen irányú megközelítése erdővel borított, meredek hegyoldal leküzdését feltételezi. Mivel a hegy csúcsán kevés viszonylag sima hely volt, a várfalak a hegy meredek oldalaira épültek.
A vár építésének története a múlt ködébe vész. Még a vár nevéről sem maradt fenn semmilyen adat. A rege szerint Tündér Ilona - akinek vára Mikházán volt - lánya lakta a várat. A várból nem lévén út, az itt lakó tündér az édesanyját nem látogathatta. Ezért az ördöggel szerződött, hogy neki egy völgy ezüstért és egy hegy aranyért útat építsen. Meg is építette az ördög az utat, de mikor a fizetésre került a sor, a tündér a tenyerébe egy ezüsttallért, s az ujja hegyére egy aranyat helyezett, mondván: „Itt a völgy ezüst, itt a hegy arany.” A rászedett ördög dühében az utat szétrugdosta. A rege nagyon hasonlít a Rapsonné várával kapcsolatoshoz. Feltételezhető, hogy ugyanazon korból származó várak egyike lehet ez is. Mivel a Várhegyről főleg déli irányba lehetett kilátás, valószínű, hogy a Bekecs környéki várakkal állhatott kapcsolatban. A Várhegyről ugyanazon a meredek ösvényen ereszkedtünk le, majd a nyeregbe visszaérve a hegy délkeleti lejtőjén folytattuk utunkat, a piros pont jelzések mentén. Hamarosan leértünk a Kiság völgyébe. Itt megnéztük a Tündérek forrását, majd a Kiság pataka mentén visszajutottunk a két patak összefolyásáig, ahonnan a reggel már megtett úton sétáltunk vissza a falu központjába.

Sok szép kiruccanást!

Andris