Beás-tető

Természet adta őrhelyként magaslik a Maros völgye fölé a Beás-tető büszke sziklaormával, fenyvesek által borított hegyvállaival. Lábai előtt csendesen kanyarog a legendás folyó, mely a szorosnak bejáratát képezte, amint a hegyek közt áttört a Gyergyói-medence felől. A történelmi korok folyamán népek haladtak el alatta, seregek, s utaznak át napjainkban is egyre többen. Bizonyára sokaknak feltűnt e hegy impozáns alakja a völgyre néző sziklabérccel. Mások a környező Görgényi-, Kelemen-, vagy Gyergyói-havasokban túrázva figyelhettek fel a Maros völgye mellett emelkedő fura, lapos tetejű hegyre, de jelzett túrautak hiányában kevesen merészkedtek ennek meredek oldalait borító erdős rengetegébe.

Maroshévíz tartozéktelepülésén, Kelemenpatakon, a zsúfolt autóbuszból való kiszabadulásunk után megcsodáltuk a tőlünk északnyugatra magasló hegyet, majd elindultunk egy arrafelé vezető földúton. Miközben ügyeltünk, hogy ne térjünk le a szinte függőleges sziklákkal ékített déli oldal alá vezető ösvények valamelyikén, s inkább a keleti hegyláb erdős kaptatója felé igyekeztünk, hivatalos turistajelzésnek nem minősülő sárga kereszt jelzésekre figyeltünk fel, melyek – amint arról hamarosan meggyőződhettünk – következetesen vezetnek fel a tetőre. Amint beértünk az erdőbe, az út lassan ösvénnyé szűkült, majd vadregényes, sziklás meredek terepen vezetett. Különös élmény volt a fagyos-párás időben, ahogy a novemberi napsütés beszűrődött a fák szinte kopár ágai s a fenyők zöldje között a függőleges sziklákkal tarkított tájra.

Viszonylag hamar feljutottunk a Beás-tető lapos fennsíkjára, ahol az ösvény ismét szélesedni kezd, és elvezet egy nagyon hangulatos tisztásra. Valószínűtlenül szép volt, ahogy a környező sűrű fenyves fölött próbált besütni a Nap a tisztás hóharmattól fehérlő füvére, melynek közepén szarvasetető áll, míg az egyik szélső fára magaslest építettek.

Előbb meggyőződtünk arról, hogy a sárga keresztek egy észak felé vezető ösvényen folytatódnak, majd a tető északnyugati részét borító erdőben megkerestük a csúcsot (987 méter) jelző kőrakást, melynek közepén kis faoszlop áll. Végül a már említett tisztásról kisétáltunk a hegy déli oldalát képező sziklafal tetejéhez, ahonnan pár száz méter magasból tekinthettünk le a völgyre, melyen a Maros – mint ezüstösen csillogó szalag – kanyarog a napsütésben.

Az országút csíkja mentén a házak, mint egy makett dobozkái, sorakoznak, délkeleten a Gyergyói-medence mintha áttetsző fehér lepel alatt szunnyadna, alig sejthetőek Maroshévíz s a környező falvak házainak körvonalai. A szemben emelkedő Görgényi-havasok domborulatain a fenyők szintén mintha egy makett részét képeznék, az árnyékos helyeken hóharmattól fehér a fű, s távolabbi magasabb hegyeit is fehéres, lepelszerű köd fedi, 

csakúgy, mint a Gyergyói-havasok jelentős részét, amelyből csupán a legmagasabb csúcsok emelkednek ki.

Visszafelé jövet a Beás-tető hóharmatosan maradt tisztásán vágtunk át ismét, majd az észak felé tartó ösvényen folytattuk túránkat. Egy idő után a Beás-tetőtől északra emelkedő Tárnyicára, s tőle balra, a messzeségből látszó Rekettyés-tetőre nyílt még valamelyes rálátás. Az elágazásnál nyugat felé tértünk. Enyhén emelkedett a terep, míg a Beás-tető és Tárnyica közötti nyeregbe fel nem értünk, majd itt egy kidőlt fákkal, letört ágakkal tarkított erdőrészen ösvényünk eltűnt a szemünk elől, hogy végül lennebb, az erdő széléhez közeledve szekérút szélességben jelentkezzen. Ez levezetett minket a Vugány (Maroshévíz tartozéktelepülése) fölötti legelőre, majd onnan az országútra.

Bármennyire kellemes volt a kora-délutáni napsütés, a hazautazás lehetőségein kellett gondolkoznunk, mivel novemberben rövidek a nappalok, s nem lett volna jó, ha a szürkület valahol útfélen talál.

Andris

Kattints ide, hogy meghallgasd, amint Andris mesél a Beás-tetőről.

Októberi napsütésben

Ha valaki szereti a természetet, bármikor talál benne szépet: tavasszal a növényzet újjáéledését, a rügyek fakadását, majd a sokféle virágot, nyár idején az élet teljes kibontakozását, vagy ezzel ellentétben a havas táj dermedtségét télen. Ősszel viszont – mielőtt a fák, bokrok megválnának lombjuktól, mintha fel akarnák hívni figyelmünket különleges szépségükre, csodálatos színekben pompáznak, sárgától vörösesbarnáig, elkápráztatva az ilyenkor útra induló turistát. Mindezt csak fokozza a változékony esős idő utáni zavartalan októberi napsütés, amikor a felszálló köd nyomán a láthatár kiszélesedik körülöttünk, elénk tárva nem csak a környező hegyeket és völgyeket, hanem távoli gerinceket is.

Ha ilyen szép őszi nap adódik, kár nem kihasználni, és még egy olyan hely is, ahol esetleg több ízben jártunk már, felejthetetlen kellemes élményt tud nyújtani. A marosvásárhelyi EKE által szervezett Zászpás túrán

a szerencsés időjárási körülményeknek köszönhetően gyakorlatilag minden teljesült, amit egy hasonló októberi kirándulástól elvárhat az ember, arról nem is beszélve, hogy mindez egy kitűnő kilátóhellyel párosulva még fokozottabban érvényesült.

A Szuhakány-gerincre érve a Maros- és a környező patakvölgyekben meghúzódó fehér paplanszerű ködtengert csodálhattuk felülről a délelőtti napsütésben,

majd utunk során az erdő változatos színeinek örülhettünk, ahogy már szinte csak a fenyők biztosítják a zöld színfoltot a különböző arany és vöröses színárnyalatok között. A csúcs felé haladva látóhatárunk egyre messzebbre tolódott, hogy végül a Zászpásra felérve (1278 méter) a vidék legmagasabb hegyein állapodjon meg.

A tiszta, szinte páramentes időben a Görgényi- és a Maros völgyén túl elterülő Kelemen-havasok kiterjedt vidékeiben gyönyörködhettünk, de a Gyergyói medencén túl emelkedő Gyergyói-havasok északi részében is, valamint a távoli Csalhó csúcsaiban. A sziklás szakaszt magunk mögött tudva a Schwartz mezőn pihentünk meg, majd tettünk még egy kitérőt egy tőle keletre levő – még térképeken sem szereplő – közeli sziklához, melyről főleg a Gyergyói-havasok felé jó kilátásunk volt.

Végül a Hét-mezők hosszan elnyúló tisztásain sétáltunk lefele, melyekről szinte mindvégig a szemben emelkedő Kelemen-havasokat láthattuk az immár lebukó nap fényében, miközben az utunkat szegélyező aranyosan tündöklő lombozatot csodálhattuk.

 Andris