Utunk első része – a hévízi termál vízesés megtekintésétől
a kék sáv jelzéses gerincúton a Kőgombákig – mondhatni különösebb esemény nélkül zajlott. Hacsak azt nem számítjuk, hogy ki kellett kerülnünk néhány juhászkutyát ezen szakaszon. A Kőgombáknál Péter geoládát rejtett el, majd onnan megtekintettük a tájat. A további utunkat kémleltem. Megdöbbentő volt számomra, hogy a Magyarós-patak völgye felső részétől egészen az Öreg-tetőtől keletre levő főgerinc magasságáig csóré a hegy. Kivágtak egy hatalmas erdőrészt teljesen. Morbid látványt nyújtott. Vajon mi következik még ezután? 
Végül fák csak parkokban maradnak?
Továbbindultunk a fennebb már említett kék sáv jelzésen. Ha eddig kifogástalan volt a jelzések állapota, innen már kopottabbak voltak és egyre hiányosabbak. Hamarosan elértük a Magyarós-patak völgyét épp a lepusztított rész szélénél. Itt lépten-nyomon ágakon tapostunk. Nem követtük a gerinc fele vezető utat a völgyön felfele, mivel jelzést csak egy meredeken a völgyből jobbra kifele vezető ösvényen fedeztünk fel. Így a völgyet épp csak kereszteztük. Ezt nem is bántam, mert borzalmas látvány a csupasz hegyoldal.
Itt erdőben haladtunk, és kilátásunk nem sok volt. A jelzések eleinte nagyon régiek, de követhetőek voltak. Viszont valahonnan a kék sáv mellé bejött egy kék kereszt (valószínű Galócásról), majd egy kék pont is.
Ezek szintén nagyon régi jelzések lehetnek. Több helyen már csak a nyomukat fedeztük fel a fatörzseken. Az ösvény egyre meredekebb lett, s ráadásul egyre több széldöntéses szakaszon kellett átvergődnünk a többnyire száraz erdőben. A fenyőknek zöldje csak valahol nagyon magasan a fejünk felett volt. Néha kikerültük a kidőlt fatörzseket, másokon átmásztunk, vagy 
éppen alattuk bújtam át. Az ösvény elágazásainal a legtöbbszőr semmi jelzés nem látszott, így néha elég sok időbe telt a jelzett út folytatását felkutatni. De ez egyelőre még sikerült.
Az útnak egy nagyobb (balra-)kanyarulatánál egy kunyhót találtunk, ahonnan szép kilátásunk
nyílt a Kelemen főgerincére. Fennebb az út egyre szűkült, a széldöntéses torlaszok között lassan ösvényként folytatódott, majd ezen is alig lehetett haladni az átnyúló ágak között. Már közel jártunk az Öreg-tetőhöz, mikor a fák egyre alacsonyabbak lettek, s az aljnövényzet egyre gazdagabb. Itt az ösvény keskeny csapássá szűkült, majd teljesen eltűnt az aljnövényzetben. A jelzések már rég nem voltak követhetőek, így innen egy rövid bolyongás következett. Ahol könnyebb volt átjutni a fenyők között, arra haladtunk, nagyjából a csúcs felé. Majd csak a GPSvezetett a közelben levő csúcshoz. Azt eléggé furcsálltam, hogy majdnem déli irányban volt tőlünk a csúcs, de utólag, a túránkról hazafele menet (BBB új térképét látva), megértettem, hogy miért. Az én régi térképem viszont semmilyen ösvényt sem jelzett északról az Öreg-tetőre. A csúcs előtt, még az ösvényen, volt egy kissebb kilátási lehetőségünk a Kelemenre s a Maros völgyére.
Az Öreg-tető csúcsára felérve sűrű erdő fogadott. Előbb egy földkupac közepében álló hegyes 
faoszlop, vagy minek is nevezzem, tűnt fel, majd egy rozsdás táblát találtunk az egyik fán. A tábla feirata már alig olvasható. Vizsgálódásaink alapján azt is feltételeztük, hogy valaki fordítva tette fel, vagy tehette vissza. Később ettől nem messze még egy hasonlóan rozsdás, két irányba mutató táblát találtunk. Ennek a felirata is csak részben kivehető, a felirat komolysága pedig egyszerűen megmosolyogtatónak tűnt: jelzi az Öreg-tető csúcsát (1634 m), és kiolvasható szövegrésze az innen Galonyára (?!) való menetidőt közli (utólag megtudtam, hogy mégis helyesen), másik fele olvashatatlan. De azt hiszem, nem lettünk volna sokkal tájékozottabbak, ha azt is ki tudjuk silabizálni.
A csúcson körülnéztünk, majd a további utat kerestük. Majdnem teljesen lekopott, nagyon hiányos jelzéseket találtunk. Igaz, ezekből néhol ugyanazon fán 4 félét is: kék sáv, kék kereszt, kék pont és piros sáv. Ez utóbbinak, sejtésem szerint, a főgerincet kellett volna jeleznie. Ebben a dzsungelben ösvény nélkül viszont ilyen hiányosan sehova sem vezetett minket. Az Öreg-tető csúcsrégiója pedig egyszerűen dzsungel. Ráadásul sem egy jó térképünk (csak nagyon régi, hibás), sem egy valamilyen túraleírásunk nem volt a vidékről. Így inkább visszaindultunk az idáig megtett utunkon a GPS segítségével. További bolyongás a követhetetlen főgerincen igen veszélyes lett volna.
Visszautunk a Kőgombákig ugyanaz az útvonal volt, onnan pedig a Magyarósi-patak völgyébe ereszkedtünk le. Hévízre beérve épphogy elértük a vonatjainkat. Péter, a szó szoros értelmében, a már mozgó vonatot érte el, nekem pedig vagy 20 percet kellett várnom. Az állomáson is alig volt időm bekapni a maradék szendvicsemet a vonat érkezése előtt.
Mindent összegezve szép túra volt. Kár ezért a hegyért. Nem kellene ennyire elhanyagolni, mert szép az Öreg-tető, és a Bércest (1645m) meg a Fancsali-tetőt (1690 m) is be lehetne iktatni a turista célpontok közé. Talán megérné…
Végül álljon itt néhány adat. A megtett távolság 32 km, a szintkülönbség 1170 m. A túra időtartama 8 óra volt. A Maroshévíz – Kőgombák között megtett távolság 10 km, légvonalban 8,1 km. A Kőgombák – Öregtető között megtett távolságról egészen pontos adat nem áll rendelkezésemre (5,5 – 6 km között), légvonalban 2,65 km. GPS által mért tengerszint fölötti magasságok: Kőgombák 1173 m, Öregtető 1639 m.
a kék sáv jelzéses gerincúton a Kőgombákig – mondhatni különösebb esemény nélkül zajlott. Hacsak azt nem számítjuk, hogy ki kellett kerülnünk néhány juhászkutyát ezen szakaszon. A Kőgombáknál Péter geoládát rejtett el, majd onnan megtekintettük a tájat. A további utunkat kémleltem. Megdöbbentő volt számomra, hogy a Magyarós-patak völgye felső részétől egészen az Öreg-tetőtől keletre levő főgerinc magasságáig csóré a hegy. Kivágtak egy hatalmas erdőrészt teljesen. Morbid látványt nyújtott. Vajon mi következik még ezután? 
Végül fák csak parkokban maradnak?Továbbindultunk a fennebb már említett kék sáv jelzésen. Ha eddig kifogástalan volt a jelzések állapota, innen már kopottabbak voltak és egyre hiányosabbak. Hamarosan elértük a Magyarós-patak völgyét épp a lepusztított rész szélénél. Itt lépten-nyomon ágakon tapostunk. Nem követtük a gerinc fele vezető utat a völgyön felfele, mivel jelzést csak egy meredeken a völgyből jobbra kifele vezető ösvényen fedeztünk fel. Így a völgyet épp csak kereszteztük. Ezt nem is bántam, mert borzalmas látvány a csupasz hegyoldal.
Itt erdőben haladtunk, és kilátásunk nem sok volt. A jelzések eleinte nagyon régiek, de követhetőek voltak. Viszont valahonnan a kék sáv mellé bejött egy kék kereszt (valószínű Galócásról), majd egy kék pont is.
Ezek szintén nagyon régi jelzések lehetnek. Több helyen már csak a nyomukat fedeztük fel a fatörzseken. Az ösvény egyre meredekebb lett, s ráadásul egyre több széldöntéses szakaszon kellett átvergődnünk a többnyire száraz erdőben. A fenyőknek zöldje csak valahol nagyon magasan a fejünk felett volt. Néha kikerültük a kidőlt fatörzseket, másokon átmásztunk, vagy 
éppen alattuk bújtam át. Az ösvény elágazásainal a legtöbbszőr semmi jelzés nem látszott, így néha elég sok időbe telt a jelzett út folytatását felkutatni. De ez egyelőre még sikerült.Az útnak egy nagyobb (balra-)kanyarulatánál egy kunyhót találtunk, ahonnan szép kilátásunk
nyílt a Kelemen főgerincére. Fennebb az út egyre szűkült, a széldöntéses torlaszok között lassan ösvényként folytatódott, majd ezen is alig lehetett haladni az átnyúló ágak között. Már közel jártunk az Öreg-tetőhöz, mikor a fák egyre alacsonyabbak lettek, s az aljnövényzet egyre gazdagabb. Itt az ösvény keskeny csapássá szűkült, majd teljesen eltűnt az aljnövényzetben. A jelzések már rég nem voltak követhetőek, így innen egy rövid bolyongás következett. Ahol könnyebb volt átjutni a fenyők között, arra haladtunk, nagyjából a csúcs felé. Majd csak a GPSvezetett a közelben levő csúcshoz. Azt eléggé furcsálltam, hogy majdnem déli irányban volt tőlünk a csúcs, de utólag, a túránkról hazafele menet (BBB új térképét látva), megértettem, hogy miért. Az én régi térképem viszont semmilyen ösvényt sem jelzett északról az Öreg-tetőre. A csúcs előtt, még az ösvényen, volt egy kissebb kilátási lehetőségünk a Kelemenre s a Maros völgyére.
Az Öreg-tető csúcsára felérve sűrű erdő fogadott. Előbb egy földkupac közepében álló hegyes 
faoszlop, vagy minek is nevezzem, tűnt fel, majd egy rozsdás táblát találtunk az egyik fán. A tábla feirata már alig olvasható. Vizsgálódásaink alapján azt is feltételeztük, hogy valaki fordítva tette fel, vagy tehette vissza. Később ettől nem messze még egy hasonlóan rozsdás, két irányba mutató táblát találtunk. Ennek a felirata is csak részben kivehető, a felirat komolysága pedig egyszerűen megmosolyogtatónak tűnt: jelzi az Öreg-tető csúcsát (1634 m), és kiolvasható szövegrésze az innen Galonyára (?!) való menetidőt közli (utólag megtudtam, hogy mégis helyesen), másik fele olvashatatlan. De azt hiszem, nem lettünk volna sokkal tájékozottabbak, ha azt is ki tudjuk silabizálni.
A csúcson körülnéztünk, majd a további utat kerestük. Majdnem teljesen lekopott, nagyon hiányos jelzéseket találtunk. Igaz, ezekből néhol ugyanazon fán 4 félét is: kék sáv, kék kereszt, kék pont és piros sáv. Ez utóbbinak, sejtésem szerint, a főgerincet kellett volna jeleznie. Ebben a dzsungelben ösvény nélkül viszont ilyen hiányosan sehova sem vezetett minket. Az Öreg-tető csúcsrégiója pedig egyszerűen dzsungel. Ráadásul sem egy jó térképünk (csak nagyon régi, hibás), sem egy valamilyen túraleírásunk nem volt a vidékről. Így inkább visszaindultunk az idáig megtett utunkon a GPS segítségével. További bolyongás a követhetetlen főgerincen igen veszélyes lett volna.Visszautunk a Kőgombákig ugyanaz az útvonal volt, onnan pedig a Magyarósi-patak völgyébe ereszkedtünk le. Hévízre beérve épphogy elértük a vonatjainkat. Péter, a szó szoros értelmében, a már mozgó vonatot érte el, nekem pedig vagy 20 percet kellett várnom. Az állomáson is alig volt időm bekapni a maradék szendvicsemet a vonat érkezése előtt.
Mindent összegezve szép túra volt. Kár ezért a hegyért. Nem kellene ennyire elhanyagolni, mert szép az Öreg-tető, és a Bércest (1645m) meg a Fancsali-tetőt (1690 m) is be lehetne iktatni a turista célpontok közé. Talán megérné…
Végül álljon itt néhány adat. A megtett távolság 32 km, a szintkülönbség 1170 m. A túra időtartama 8 óra volt. A Maroshévíz – Kőgombák között megtett távolság 10 km, légvonalban 8,1 km. A Kőgombák – Öregtető között megtett távolságról egészen pontos adat nem áll rendelkezésemre (5,5 – 6 km között), légvonalban 2,65 km. GPS által mért tengerszint fölötti magasságok: Kőgombák 1173 m, Öregtető 1639 m.Andris
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése