2010. január 31., vasárnap

Tordai sóbánya - ajajj!!

Most veszem észre, hogy már február vagyon, s januári beszámoló szinte szinte…

Szóval szép esős januárvégi vasárnapnak néztünk elibe, tehát menni kellett valahová. S mivel minden út Tordára vezet... hát ott kötöttünk ki. Valami bányatündért kerestünk, vagy mit - azt hallottuk, leváltották a rémet (320 éves volt).
A Sósvölgy felújított országútján annyi volt az autó - kész döbbenet! És többnyire álltak. Alig lehetett észrevenni tőlük az amúgy nem kis méretű bányabejáratot. Egész modern, messziről meg nem mondtam volna, hogy alatta mi rejtezik.
Szóval bátran megvásároltuk a most még 10 lejért kapható jegyeket, s mivel fotózást tiltó tábla sehol sem éktelenkedett, már az első ajtó előtt elő is kaptam a gépet a táskából.
Kényelmes lépcsők vezettek lefele a folyosóba, fejünk fölött neonlámpák. Az Antal-bánya bejáratát gondosan elzárták, a tömeg alig tudhatott meg többet a letérőről, mint azt, hogy senki sem tudja, mi van arra...
A Gizella-bánya - vagy Állóterem - szép kilátással (vagy belátással?) kecsegtet: azt írja egy üvegre tapasztott papíron, hogy Sala de tratament. Valóban lehetett látni valami üvegfalat, székeket, s egy mosógépére emlékeztető ablakot. Nemsokára valamelyest kompenzált egy falfirka.
(Hello, Magyarok!)

A folyosó másik végébe igyekeztünk, annak ellenére, hogy a tömeg majdnem magával sodort a frissen üzembe helyezett felvonó felé.
A fal szinte lépten-nyomon elkápráztatott:
csak úgy szikrázott a fényben megannyi "csilláma". Jól esett végigsimítani a barázdákon is. Sőt, fennebb meg is kóstoltuk.
A József-bánya nem látogatható, de van egy beugró része, ahonnan kurjongatni szoktak a legények, mert 3-4-szer is visszhangzik. A falakat itt is megcsodáltuk, szép mintát rajzolt rájuk a kicsapódott só.
Visszafele jövet beléptünk lefotózni a kiemelő szerkezetet - szerencsére nem modernizálták, viszont megvilágításban sem volt hiány.
A legszebb a Névsorolvasás terme a régi, faragott-ácsolt lépcsővel, még a só is hozzáigazodott, amikor mintát rajzolt köré.

Ezek után jöhetett a szüntkülönbség (közel 100 m mélység)!
De nem lifttel! Arra várjon csak, aki akar, mi a megjavítgatott falépcsőt is nagyon tudtuk értékelni. Másfél évvel ezelőtt bizony foghíjas, helyenként szűköcske és sötét is volt.
Előbb azonban végigsétáltunk a Rudolf akna függőfolyosóján. A mennyezetről csüngő sósztalaktitok, mint valami rojtok, csiklandozzák a turisták fantáziáját. Szerencsére csak fotózható távolságban.
De megcsodáltuk az alattunk tátongó mélységet is,
a lent tartózkodó emberrengeteget is elvesztő teret, az űrt, amelyben a lámpák lógóak - bár bolygóknak is nézhetnők.
Huhh!!! Ha jobban szemügyre veszem, inkább játékbarlangnak titulálható hamarosan: van itt mindenféle pálya - golf, teke... Kedves kis amfiteátrum - a sok bámészkodó valószínűleg nem tudja, hogy melegített székekkel, mert senki nem ül bennük.
A legjobban az óriáskerék tetszett, kár, hogy nem működött! Ilyen mélységben feltétlenül eszébe jut az embernek a magaslati levegő. és a mennyezetet is közelebbről csodálhatja:
(Bizony, kétoldalt az a függőfolyosó alulnézetből, amelyen végigsétáltunk, és amelyről a mélység-képek készültek..)

No, de hogy semmiben ne legyen hiány, még ereszkedtünk tizenkétszer tíz lépcsőfokot, végigsétáltunk a négypilléres hídon, s máris egy kis szigeten találtuk magunkat, amit fentről már megcsodáltunk azért… Ez a Terézia-bánya. Csónak, sün meg kisebb-nagyobb páholy alakú szeparékban emberek ücsörögtek. Voltak, akik álltak, mert csónakra vártak. Valódira, mert 30 percen keresztül evezni is lehet a bánya taván. Mi is ácsorogtunk vagy 8 percet, aztán inkább elhalasztottuk a csónakázhatnékunkat a következő alkalomra, s hősiesen beálltunk a sorba, melyből – a jelek szerint – ezeddig csak egy baba vetette magát a vízbe. Újabb 100 méter emelkedés az ismert lépcsőkön. Már csak ez felér egy napi hegymászással. A levegőről nem is beszélve – hiszen köhögéstől fejfájásig mindent mulasztott, s még izomláz sem vert le senkit a következő 24 órában.

Hancur




1 megjegyzés:

Travel írta...

A képeket elnézve lenyűgöz, hogy milyen tájak vannak környékemen, és egyben elgondolkodtat: mekkora mulasztás ezekről nem tudni, ezeket kihagyni - pótolni fogom.

Hunor