Nyárádszentsimon

Van olyan hely, ahol az idő megállt, úgy tűnik. Pedig egyszerűen csak nem pörgött fel, ahogy máshol. Ez a hely, ahol az emberek kies völgyekben élik monotonnak tűnő mindennapjaikat, káros külső hatásoktól még mentesen. Itt van, hozzánk térben közel, de időben mintha valószínűtlenül távol. Ez egy egészen más világ - a városi élet nyüzsgő, zajos rohanásához képest.

Hol leltem ilyen világra? Itt, a Székelyföldön, Marosvásárhelytől nem is olyan messze, a Nyárád és a Kis-Küküllő közötti eldugott völgyekben. Egészen bizonyosan több hasonló falu van még vadregényes tájainkon, én viszont most ezeknek csak egyikét fogom bemutatni, melyet október elején volt szerencsém megismerni.

Nyárádszentsimon – a Havad-patak völgyének felső szakaszán meghúzódó kis falu – közvetlenül a Nyárád és a Kis-Küküllő közötti vízválasztó gerinc déli oldalán található. Nyárád előneve ellenére a Kis-Küküllő vízgyűjtőjében fekszik. Jelentős a történelmi múltja, mégis mára a térség egyik legkisebb, de még mindig színmagyar faluja. Lakóinak száma száz fő alatt van.

Szentsimon Árpád-kori település, melynek első írásos említése S.Symone néven 1332-ből való. A korabeli pápai tizedjegyzékben a többi környékbeli falu nincs feltűntetve, így valószínű, hogy Szentsimon filiái voltak. 1567-ben Zent-Symon néven említik, 8 kapuval; Orbán Balázs idejében házszáma 52. A régi időkben ez volt a térség központi egyházközsége, melyhez hozzátatozott a szomszédos Rigmány és Havad, a szomszéd völgyben levő Geges, valamint a Nyárádmellékén fekvő Nagy- és Kisadorján.

Szentsimon lakói református hitre tértek át a XVI. században. Régi templomát az 1797-es püspöki vizitáció felújíttatta, így Orbán Balázs már újjáépítve találja. A templom harangját 1836-ban újraöntötték. A régi harangnak legalább a köriratát jó lett volna megőrizni, mert egy feljegyzés szerint 778 évet szolgált (számoljunk csak vissza 1836-ból 778-at!).

Első rendkívüli élményünk a reggeli csend volt, amire ébredtünk, s ez nem a termopán ablakoknak köszönhetően, hanem csak azon egyszerű okból kifolyólag, hogy az úton alig járt motorizált jármű. Hideg őszi reggel volt, de az éles, tiszta levegő jól esett. Ahogy a nap a szemben levő gerinc mögül feljött az égre, az idő kitisztulni látszott, a felhők szétfoszlottak. Hamarosan napsütés aranyozta be a falutól északra emelkedő Virgó oldalát. A tetején lombhullató erdő van, de már kezdett sárgulni-barnulni a lombozat. A Virgó a vízválasztó gerinc része, mely utóbbin vezet át az út Nagyadorjánba, s egy másik északkelet felé erdős gerincszakaszon át le Nyárádszeredába. A motorizált korszak előtt ismert átjárók voltak ezek a – immár feledésbe merült – jelzetlen erdei ösvények. A gerincen levő lombhullató erdő helyén valamikor fenyves állt, melyből mára hírmondóként egyetlen szál maradt.

A falu főutcáján indultunk lefele, majd a délkeleti irányba elágazó egyetlen mellékutcán folytattuk utunkat. A házak közül kiérve a jobboldalt emelkedő Agyagos-tetőre vezetett fel az út, ahonnan az erdő széléről jó kilátásunk nyílt a szemközt emelkedő Papszökőjére, valamint egy nyugati irányba húzódó völgyre. Innen a Papszökője felé vettük az irányt, mely a környék egyik legmagasabb pontja, 587 méter.

Neve – a helybéliek elmondása szerint – onnan származik, hogy valamikor a helyi pap itt járt keresztül lóháton Szentsimonból és Rigmányból a túlsó oldalon levő Havadra és Gegesre, ugyanis a négy falunak közös papja volt.

Időközben Havad felől juhnyáj tűnt fel, de mivel még eléggé messze voltak, ügyet sem vetettünk rájuk. A Papszökője csúcsát is erdő borítja, így megálltunk az alatta levő füves réten, s a csodálatos kilátásban gyönyörködtünk. Északon az Agyagos-tető és a régi temető fölötti oldal között Szentsimon látszott hátterében a Virgóval, nyugaton Havadra nyílt kilátás, valamint a Havadról Gegesre vezető útra, közelebb pedig a felfele tartó juhnyájraés a felénk csaholva közeledő juhászkutyákra. A kutyák nem értek közel hozzánk, de azért megszakítottuk szemlélődésünket, s a falu felé indultunk vissza. Nem mentünk le az útra, hanem a kertek fölött haladtunk végig, s a falu régi temetőjéhez jutottunk, ahol az újabb sírok mellett nagyon régieket is láthattunk, volt, amelynek egyáltalán nem látszott már a felirata.

Nagyon jó érzés volt pár napig e csodálatos tájon, az erdő övezte völgyben meghúzódó kis falu életét látni és megtapasztalni, visszatérve időben az internet és mobiltelefon előtti korszakba.

Andris