Helyükbe sokhelyt új honfoglalók telepedtek, akik idővel lassan eltüntetik a még látható építészeti örökség maradékait is. Vajon a több évszázados műemlék épületek meddig dacolnak az enyészettel? Lesz-e majd valaki, aki meg tudja és akarja menteni ezeket? Advent első vasárnapján szászföldi templomnéző túrára indultunk, utunk fő céljaként a kerci cisztercita apátság meglátogatását tűzve ki. A délelőtt folyamán napsütéses, fagyos idő volt.
Utunk első állomására, Segesdre kora reggel érkeztünk.
Segesd (Şaeş, Schaas) Segesvártól délre a Segesd-patak völgyében fekszik, evangélikus templomát a XIII. században építették, majd 1504-1508 között erődítették. 
1818-ban tetőzete beszakadt, ezért 1820-ra új templomot építettek. Oltára 1520 körül készült, keresztelőmedencéje XIV. századi (1994-ben ellopták). A falu első írásos említése 1302-ből való Segus néven. 1850-ben 1007, többségében szász lakosa volt, jelentős román és cigány kisebbségekkel, 1992-ben viszont 1112 lakosából 861 román, 82 német és 155 cigány volt.
Következő célpontunk szintén a Segesd-patak völgyében levő Apold (Apold, Trappold) volt. Ma községközpont, első írásos említése 1309-ből való Apoldia néven. 
Evangélikus erődtemploma egy kisebb halmon áll kettős védfallal körülvéve, melyet belül két, kívül négy torony erődít. A templom 1309-ben épült, kapubástyáján 1529-es évszám olvasható, a külső védfalak mára néhol romos állapotba kerültek. 1910-ben 1207, többségében szász lakosa volt, de 1992-ben már mindössze 691-en lakták, melyből 548 román, 60 cigány, 42 szász és 41 magyar volt.
Apold után utunk elhagyja a Segesd völgyét és a Hortobágyi-dombságon keresztül a Hortobágy nevű folyó völgyébe ereszkedtünk le. A dombtetőről jó kilátásunk nyílt délnyugati irányba a völgy fölött a Szebeni-havasokra és a Fogarasi-havasok nyugati részére, ugyanakkor délen a következő falu, Hégen templomtornyára is.
A Hortobágy jobb partján fekvő Hégen (Brădeni, Henndorf, szászul Händerf) neve az ófelnémet Hagino személynévből származik, első írásos említése 1297-ből maradt fenn Terra Heen néven. XIII. századi szász település, gótikus erődtemploma XIV-XV. századi, védőfala eredetileg négy saroktoronnyal volt erődítve, melyekből három ma is áll. Búcsújáró hely volt. 1910-ben lakóinak száma 1039, melyből 474 szász, 292 román, 240 cigány és 33 magyar. 2002-ben 785-ön lakták, melyből 407 román, 346 cigány 27 magyar és 5 német.
Szintén a Hortobágy jobb partján terül el Netus (Netuş, Neithausen) közvetlenül a vízgyűjtő tó fölött. Gótikus erődített evangélikus temploma a XIV. században épült. 
Szentélyére építették rá vaskos fagalériás tornyát, mely erődjelleget kölcsönöz a védművekkel nem rendelkező templomnak. 1910-ben 533, többségében szász lakosa volt.
Netust elhagyva a községközpont, Jakabfalva (Iacobeni, Jakobsdorf bei Agnetheln, szászul Guikesderf) közelében haladtunk el, melynek 1309-ből maradt fenn legrégebbi írásos említése. XII. században épült templomát a Casa Don Bosco Alapítvány 2005-ben ökumenikus templommá alakította át. Az 1930-as évekig többségében szász lakossága volt, 2002-ben viszont 2100 román, 505 cigány és mindössze 52 szász lakta.
A térség központjának számító Szentágotára (Agnita, Agnetheln, Ongenitlen) épp az evangélikus templom istentiszteletre hívó harangzúgásakor érkeztünk. 
A Hortobágy két partján elterülő város nevét védőszentjéről kapta, első írásos említése 1280-ból való Sancta Agatha néven. Az első tatárjárás előtti szász telep eredeti helye a mára lakóteleppel beépített Alte Kirche (régi templom) határrészen volt. 1376-ban Nagy Lajos királytól vásártartási jogot nyert, vásárait Szent Iván napján tartották, ettől kezdve hat évszázadon át mezőváros volt. 1466-ban Mátyás király pallosjoggal látta el és falakkal erődítették. 1488-ban 953 lakossal Nagysinkszék legnagyobb települése. Evangélikus erődtemplomát 1409-ben kezdték építeni, mai formáját 1560-ban nyerte el. 1600-ban a templom leégett. Két külső falgyűrűjét 1845-1870 között lebontották a négy torony kivételével. Északi oldalán a kádárok tornya áll csapórácsos kapuval, valamint keleten a kovácsok, délkeleten a szabók és délnyugaton a vargák tornya. A templomot Szűz Máriának szentelték. Szentágota első román lakosai a XVIII. században pásztorokként települtek be. Lakossága 1850-ben 2575 fő, melyből 1857 szász, 347 román és 345 cigány volt, 2002-ben pedig 8997 fő, melyből 8386 román, 329 magyar, 139 német és 133 cigány.
Szentágotáról kijövet elhagytuk a Hortobágy völgyét és a tőle délre húzódó Hortobágyi-dombságon folytattuk utunkat Lesses (Dealul Frumos, Schönberg, szászul Sinebarx) felé. Szentágota és e falu közt emelkedik az Őrhegy (Alte Burg, 639 méter), melynek tetjén kora-középkori vár állt. Ma a tetőt erdő borítja, s itt van Románia földrajzi középpontja. Az Őrhegyről lejövet – ahogy a Nagysink előtti dombról is később – csodálatos kilátásunk nyílt a délen magasló Fogarasi-havasokra.
Lesses német neve a schein (fény, fényes) és berg (hegy) szóösszetétel félreértelmezéséből ered, első írásos említése 1280-ból ugyanis Sconberg, azaz Fényes (Világos)-hegy, mely valószínűleg az Őrhegyre utal. Magyar neve Les+s, a falu fölött magasló Őrhegyen állott várra, őrhelyre utal. A XII. századi szász telep evangélikus templomát még az első tatárjárás előtt építették román stílusban. 
1500 és 1521 között átépítették, erődítették, hajóját megmagasították, kórusa fölé védőtornyot emeltek. Az 1522-es felszentelésének évfordulóján falunapokat tartottak. 1647-ben az északi falát megmagasították és toronnyal látták el. A faluban 1599-ben Vitéz Mihály seregei pusztítottak. 1850-ben 1229 lakosából 636 szász, 412 román és 180 cigány. Az első románok 1752-ben költöztek a faluba. 2002-ben mindössze 547 lakosa volt, melyből 499 román, 24 cigány és 23 német.
A következő falu Morgonda (Merghindeal, Mergeln, szászul Märjeln) első írásos említése 1332-ből való Vallis Marie néven, ami megfelel a német Marienthal (Mária-völgy) névalaknak, melyből a későbbi nevei származnak. Szász alapítású falu, melynek három hajós evangélikus temploma 1280 körül épült, román stílusban. 
1500 körül erődítették, a harangtornyot emelettel, szuroköntővel és két támpillérrel látták el, a kórus fölé is tornyot emeltek. A templomot négy saroktoronnyal ellátott védőfallal vették körül. 
Barokk oltára 1794-ben készült. 1969-ben a védőfal egy része beomlott, négy védőtornyából kettő maradt meg, csonkán. 1600-ban Vitéz Mihály katonái dúltak a faluban, ekkor a templom boltozata is elpusztult (1634-re állították helyre). 1850-ben 1106 lakosából 666 szász, 329 román és 110 cigány. 2002-ben már csak 733-an lakták, melyből 566 román, 127 cigány, 22 magyar és csak 17 német volt. 
Nagysink (Cincu, Gross-Schenk) a vidék járási székhelye következett ezután, melynek első írásos említése 1328-ból való Chenk néven. 
A XIII. században erődített evangélikus temploma háromhajós, román stílusú volt alacsony kőfallal, melyet 1500 körül gótikus stílusban építettek át. 
1570-ben Báthory Zsigmondtól vásártartási jogot nyert. 1600-ban Mihály vajda csapatai fosztogattak a faluban, 1660-ban pestisjárvány pusztított, majd 1708-ban kurucok dúlták fel a falut és a templomot. 1910-ben 2537 lakosából 1173 szász, 1035 román és 139 magyar volt. 1992-ben 1866 lakosából 1009 román, 570 cigány, 209 német és 78 magyar volt.
Az egyre inkább felhőkbe boruló időben még Kissinken (Cincşor, Kleinschenk) álltunk meg, 
melynek legrégebbi írásos említése 1337-ből való Parvo Promontorium néven. Szász falu volt, melynek evangélikus erődtemplomát a XIII. században építették román stílusban, majd 1421-ben gótikus stílusban építették át. A XV. században kettős védfallal vették körül, a fal építésekor felhasználva a falu határában létezett Római Castrum köveit is. A védfalat négy toronnyal erősítették meg. 1785-ben fogarasföldi román pásztorok telepedtek meg a faluban. Eleinte csak a nyarakat töltötték itt, később román lakosságú falurész épült a falutól észak-északkeletre. A XIX. században a falu északnyugati peremén román anyanyelvű cigányok telepedtek meg, akik a szászok napszámosaiként dolgoztak. 1850-ben a falu 782 lakosából 576 szász, 143 román és 56 cigány volt. 2002-ben 651 lakosa volt, melyből 597 román, 31 német, 13 magyar és 10 cigány.
Voilánál jutottunk le a Brassó-Szeben országútra, majd folytattuk utunkat Kercig, ahol a cisztercita apátság előtt hagytuk autónkat. 
Kerc (Cârţa, Kertz, szászul Kierz) az Olt bal partján fekvő falu, első írásos említése 1223-ból való Kerch néven. 1910-ben 954, többségében szász lakosa volt, jelentős román kisebbséggel, 1992-ben pedig 1116 lakosából 817 román, 198 német, 90 cigány és 11 magyar volt.
1207-ben Benedek erdélyi vajda birtokába iktatja a néhány évvel azelőtt alapított cisztercita monostort. A templom és kolostor a XIII. század folyamán épült, alapítását korabeli források 1202-re teszik. 
A szerzetesek a franciaországi Pontign-i apátságból kerültek ide. Az első tatárjárás után a kolostor erőteljes újjáépítésébe kezdenek. 
A törökök elleni harcokban (1421-1432) megsérülnek a kolostor falai, majd az idők folyamán a kolostorban a fegyelem is egyre lazább lett, ezért Mátyás király 1474-ben bezárta és javait a szebeni katolikus egyháznak adományozta. A XVI. század folyamán a templom és a kolostor legnagyobb része rommá lett. 
Áll még a kolostor nyugati fala két emeletnyi magasságban, a templom nyugati fala, amelyen egy hatalmas rozetta nyoma látható és az 1495-ben épített torony, 
valamint ezenkívül néhány külső fal.
A templom szentélyét a szászok evangélikus hitre való áttérésekor (1550-es években) templommá alakították át. 
Az eredeti templom főhajójának nincs már meg a tetőzete, bent az első világháborúban elesett német katonákat temették el.
Kercet elhagyva további utunk többnyire kocsijavításról szólt, nem templomok látogatásáról, de azért egy érdekes, emlékezetes kirándulásban volt részünk, olyan helyeken, ahol – sok helyt – már a harang sem szól, és nem látni templomba igyekvő népet, annak ellenére sem, hogy a még álló erődtemplomok valamikori életerős közösségekről árulkodnak.
Andris
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése