MÚLTTÁ LETT SOKSZÍNŰSÉG

A Nagy-Küküllő vidékét járva nem szükséges különösebben jó megfigyelőnek lennünk, hogy különböző nemzetek hajdani jelenlétére utaló épületekre essen pillantásunk. A történelem viharainak és diktatúrák homogenizáló törekvéseinek köszönhetően itt mára sajnos az etnikai sokszínűség már szinte csak a múlté, de az építészeti örökség továbbra is hűen árulkodik hajdani építőiről.

Utunk első állomása Segesvártól 12 kilométerre, délnyugatra, a Dános- (Keresdi-) patak völgyében fekvő Keresd (Criş, Kreisch) falu és az itteni Bethlen kastély volt. E falu első írásos említése 1305-ből való Keresd néven. Lakossága 1910-ben 1343 fő volt, többségében szászok, jelentős román és magyar kisebbséggel. Az 1992-es népszámlálás már csak 684 lakost talált, melyből 388 román, 157 szász, 100 cigány és 32 magyar volt.

Keresd várkastélyának alapjait Miklós fia Márk rakta le a XV. században, majd az évszázadok folyamán mindvégig a Bethlen család birtoka volt egészen az 1948-as államosításig. A kastély legrégibb része az öregtorony, melynek ötödik szintje kilátó nyolc íves ablaknyílással. 1559-ben Bethlen György és neje, Nagykárolyi Klára emelettel egészítette ki az épületet, melyet kőoszlopos, árkádos tornáccal láttak el, majd fiúk, Miklós folytatta a kastély reneszánsz stílusú kiépítését. Megépült a kastély keleti szárnya, majd ez utóbbit várfallal kötötték össze az öregtoronnyal. 1675-1691 között Bethlen Elek megerősítette a várkastélyt. Az öregtoronyhoz tartozó épület mögött megépült a nyugati fal, mely egy kis hátsó udvart zár be. A kastély keleti épületére emelet került, mely a déli és nyugati oldalak várfalaival négyszögletű udvart zár be. Az északi oldal a bejáraté, melytől nyugatra várfal, keletre pedig a keleti épületrész rövidebb „szára” emelkedik, mely utóbbinak földszintjén volt a kastély kápolnája. A várkastély sarkait magasított bástyákkal látták el. A belső udvaron virágoskert volt, a kastély körül pedig angolkert terült el.

A Bethlen családot 1948 március harmadikán lakoltatták ki az államosításkor, miután a dánosi néptanács rendelkezett a kastély fölött. A berendezési tárgyakat kihordták, ami pedig ott maradt, azt megrongálták, szétdúlták. Az épületek egyre romosabb állapotba kerültek. A műemlékvédelem két ízben is kezdeményezte a kastély feljavítását 1977 előtt és az 1990 utáni években, de egy-két év után a munkálatokkal leálltak.

A Bethlen családnak 2007-ben szolgáltatták vissza a várkastélyt és a parkot siralmas állapotban. Mivel anyagi lehetőségük nem engedi meg a kastély rendbetételét, pályázatok segítségével igyekeznek azt megoldani.

Utunk következő célpontja a Nagy-Küküllőtől 9 kilométerre, délre, a Berethalmi-patak völgyében 5-600 méteres dombok között meghúzódó Berethalom (románul Biertan, németül Birthälm).

A – valószínűleg az első tatárjárás előtti – település a környék egyik központja volt. Hetivásárokat tartottak, 1418-tól bíráskodási joga volt, majd a XVI. században Medgyessel vetekedett Kétszék központjának rangjáért. 1553-ban az akkor létrehozott Medgyesszékhez csatolták.

1572-ben Lucas Unglerus lett az Erdélyi Evangélikus Egyház püspöke, aki nem költözött Szebenbe, hanem Berethalmán maradt. Döntésével hagyományt teremtett, és a kisvárost majd' 300 évre az Erdélyi Evangélikus Püspökség székhelyévé tette. 1867-ben a püspökséget visszahelyezték Nagyszebenbe, majd 1871-ben Berethalom elveszítette mezővárosi rangját is, végül 1876-ban az akkor megalakuló Nagy-Küküllő vármegyéhez csatolták. A szászok elvándorlása miatt 1995-től nincs saját evangélikus lelkésze a közösségnek, és 1997-ben felszámolták a berethalmi evangélikus egyházközséget is.

1850-ben Berethalom 2255 lakosából 1460 volt szász, 605 román és 171 cigány. A 2002-es népszámlálás már csak 1182 lakost talált, melyből 959 román, 137 cigány, 50 szász és 36 magyar volt.

Berethalom erődített evangélikus temploma a helység központjában található. Építésének ideje a történelem homályába vész, tény viszont, hogy 1282-ben már létezett. 1402-ben újjáépítették, 1486-ban már erődített volt. Ma a templomot bástyákkal ellátott hármas (belső, középső és külső) várfal veszi körül. 1938-42 között Herman Phleps restaurálta, majd az 1977-es földrengés során keletkezett károkat is helyreállították. A műemlék templom 1993 óta a Világörökség részét képezi. Mi ezúttal sajnos csak kívülről csodálhattuk meg, mivel november elsejétől március végéig nem látogatható.

Berethalomról Erzsébetvárosba autóztunk be, ahol egy egészen furcsa, időutazásszerű érzést kelt a mára meglehetősen megkopott, megrozzant, de valamikor szebb napokat megélt patinás épületek látványa, amelyek rendezett házsorokként szegélyezik a széles, egyenes utcákat, amelyek egy tágas parkba vezetnek, ami a városka főterét képezi. Minden mintha egy múlt századi várost idéző film elhagyott, omladozó díszlete lenne, és lepusztult, elnéptelenedett utcáival, tereivel különös hangulatot áraszt.

Erzsébetváros – 1733-ig Ebesfalva (románul Dumbrăveni, valamikor Ibaşfalău, majd Elisabetopole; németül Eppeschdorf, majd Elisabethstadt; szászul Appeschterf) – Medgyestől 20 kilométerre a Nagy-Küküllő jobb partján fekszik. Mai nevét az örmény katolikus plébánia védőszentjéről, Árpádházi Szent Erzsébetről kapta, régebbi nevét valószínűleg annak köszönheti, hogy a bethleni Bethlen család annak idején itt tartotta vadászkutyáit. 1692-ben húsz moldvai örmény család költözött ide Gyergyószentmiklósról papjuk, Potoczki Márton vezetésével. 1733-ban III. Károly király Elisabetopolis néven örmény várossá emelte, majd 1786-ban szabad királyi városi címet nyert.

1850-ben Erzsébetváros 2224 lakosából 689 volt örmény, 619 magyar, 488 román és 47 szász. A 2002-es népszámláláskor 6248 lakosból már 4526 volt román, 853 magyar, 740 cigány és 113 német.

A kisváros tágas főterén megállva egyből szembetűnt az örmény katolikus templom impozáns épülete, mely 1766 és 1783 között épült barokk stílusban.
Egyik toronysisakja hiányzik, ezt egy vihar sodorta le 1927-ben. A templom belsejében éppen felújítási munkálatokat folytattak, így csupán kívülről csodálhattuk meg, majd körbejártuk a közelben álló Apafi kastély kissé romos épületét is. A kastély egy részében múzeum működik, egyébként sokáig börtönként szolgált.

Hazafelé jövet még Báznát ejtettük útba (Bazna, Bassen, szászul Baussen), mely Medgyestől 9 kilométerre, északra, a két Küküllő közötti vízválasztó északi oldalán terül el. 1672-ben említik először gyógyforrásait, az ún. „égő vizet”(elnevezése arra utal, hogy amikor a pásztorok felégették a száraz téli nádast az egyik forrás lángra lobbant), majd 1843-ban építették ki a gyógyfürdőt, mely az államosításig (1946) működött. Másik nevezetessége az 1870-ben a mangalica és az angol berkshire keresztezéséből kitenyésztett báznai sertés, mely az első világháború után egész Erdélyben elterjedt. Bázna XV. századi evangélikus erődtemploma a falu közepén egy kis halmon áll, ovális védőfal veszi körül, mely kaputoronnyal van ellátva. 1850-ben Báznának 1133 lakója volt, melyből 687 szász, 315 román és 131 cigány. A 2002-es népszámlálás 1727 lakost talált, melyből már 1076 román, 518 cigány, 110 magyar és 20 német volt.

A környező vidéken több látványosság kínálkozik még, melyek meglátogatása egy következő kiruccanás célja lehetne.

Andris