2011. november 13., vasárnap

Szalárdi lövészárkoktól funtineli kunyhóig

Déda és Maroshévíz között, a Maros szorosában utazva vajon hányan gondolnak arra, hogy itt világritkaságnak számító rönklenyomat barlangok találhatók, vagy arra, hogy a szoros egyik ékességének számító Szerecsen sziklákhoz közelmúltbeli történelmi események fűződnek? Fagyos novemberi vasárnapon látogattunk el ezen nevezetességekhez, és kötöttük össze a Wass Albert írásából ismert Funtinel mező és környékének különös hangulatát idéző túrával.
A Maros mentén messziről előtűnt a Kelemen- és Görgényi-havasok sziluettje. A rendkívül leapadt, fehéren jegesedő folyó szalárdi kanyarulatánál büszke tornyokként magaslottak a Szerecsen sziklák. A már szinte lombtalan fák fölött vonták magukra figyelmünket, amint a reggeli Nap fénye éppen beragyogta őket.
A csorgó mellett leparkoltunk, majd meglepődve figyeltük, ahogy hamarosan vándortábori túrát idéző számú résztvevő – nyolcvanhárom ember és két kutya – gyűlt össze Marosvásárhelyről és Gyergyószentmiklósról.
A túra az együtt induló majd hamarosan szétváló sárga és piros pontjelzés mentén kezdődött. Eleinte egy szalárdi atyafi udvarát – ki úgy látszik, csak itt talált magának telket, s így ide építkezett, nehogy valaki más ezt is elfoglalja – keresztezte a vízmosásos ösvény, majd rendkívül meredeken vezetett felfele az erdős oldalon. Hamarosan függőleges sziklafal mellé értünk, amely alatt tettünk egy kis kitérőt az egyik közelben levő rönklenyomat barlanghoz.
Ez henger alakú, kettéágazó és elkeskenyedő üreg, mely mintha egy szobrász művének a negatívja lenne, úgy adja ki a hajdani jókora méretű fa alakját. A Maros szorosa mentén több helyen, de különösen Andronyásza és Palotailva környékén találhatók e világritkaságszámba menő barlangok, melyek a vulkáni eredetű üledékes kőzetbe beágyazódott fák nyomán keletkeztek. A fatörzsek idővel elkorhadtak, szétmálltak, és helyükben cső alakú üreges lenyomat maradt.
A sziklafal mellett meredeken emelkedett tovább az ösvény, vastag avarréteggel borítva, melyben fennebb, a simább szakaszokon, már élvezet volt bokáig gázolni, de itt még komoly odafigyelést igényelt minden lépés. Hamarosan a Szerecsen sziklákon voltunk, ahonnan pazar kilátásunk nyílt a lábunk alatt kanyargó Maros völgyére s a szemben levő Görgényi-havasokra.
A sziklaperem mögött jól kiépített lövészárokrendszer húzódik végig a sziklafal mentén, melyet sziklába vésett menedékhellyel, lőszerraktárral ellátva a II. világháború végén piciny honvédcsapat használt, hazánk e természetes védőbástyájáról próbálva meg a többszörös orosz túlerőt feltartóztatni. Ha a hátország el nem esik időközben, talán sikerrel helytálltak volna, de miután Marosvásárhelyt bevették az oroszok, már nem volt mit védeni innen, hátrálni kényszerültek, követni az egyre távolabb kerülő frontvonalat a hon természetadta védőfalától, a Kárpátoktól.
Az eddigihez képest utunk következő szakasza kényelmes erdei séta volt, majd egy tisztásnál elhagytuk a nyugat felé vezető ösvényt, és felmentünk a legelővel borított, erdővel övezett Szerecsen gerincre, ahonnan már nem csak a Görgényi-havasokra volt teljesebb kilátásunk,
de a Kelemen-havasok egy részére, mint például a Szerecsen-tetőre, de a távolban látszó Istenszékére és Rekettyés-tetőre is. A táj látványa elragadó: késő őszi napsütésben elhagyott esztena, sárgálló fű, zöld fenyők közé keveredett, többnyire már lombjavesztett fák tarsága, közöttük pedig befagyott források kötik le a szemlélő figyelmét.

A gerincen folytattuk utunkat északkelet felé, hamarosan csatlakozott hozzánk a lent látott sárga pontjelzés folytatása is, majd ismét erdőben haladtunk az Andronyásza patak egy mellékága mentén. Elképesztő volt látni a máskor sáros, vizenyős szakaszokat porosra szikkadva, de a patak sem csörgedezett már medrében, vize majdnem teljesen elapadt.

Hamarosan kijutottunk a Páfrányos-mezőre, s fel is tűnt a Szerecsen tetőn álló telefontorony. Kiterjedt havasi legelők képezik a Páfrányos- és Funtinel-mezőt, melyek szinte egybefolynak, alig pár fa tarkítja őket s esztenák. Legeltetés idején meggondolandó a kalandozás e tájakon, de most a csend nyugtató s a látvány elragadó, ahogy a Kelemen gerincei, illetve főgerincének csúcsai látszanak a tiszta novemberi légben.

A Funtinel-mezőt körbejártuk, megtekintettük a funtineli boszorkány kunyhóját is, mely valójában egyszerű juhászkunyhó, (Hol lakott a funtineli boszorkány?) majd átkeltünk a szinte kiszáradt Páfrányos patak jegén, s végül a Templom útja felé vettük az irányt, mely a hasonló nevű patak mentén erdőben vezet le Palotailvára.
Kényelmes, kellemes őszvégi túra volt, amely résztvevőinek létszámával igazolta az igényt hasonló élményekre.
Andris

A beszámoló november 17-én elhangzott a Marosvásárhelyi Rádióban.
A Délelőtti Rádióújság 57. percétől hallgatható a
Tündérkert című rovatban.

Nincsenek megjegyzések: