Mostani tervünk a vártetői vár bejárása és rovásírásos köveinek felkeresése volt – ami részben sikerült is – kiegészítve egy hangulatos Csomád körtúrával, melynek során a hegycsoport nagy részét bejártuk, miközben többször is csodás kilátásunk volt a környező vidékre.
Változó, napos-felhős időben indultunk Marosvásárhelyről, útközben helyenként – különösen Szováta környékén – csúnyán beborult, Alcsíkon napsütéses időben utaztunk át, hogy végül borús, felhős időben érjünk Tusnádfürdőre. Az autót a sípálya alatt hagyva, a Várvápa-patak menti kék sáv jelzéssel ellátott ösvényen indultunk el. Eleinte sűrű fenyvesben haladtunk, ami fennebb nyírfákkal vegyes erdőbe váltott. A meredek oldalt különböző méretű, mohával benőtt hatalmas sziklák borították, 
mintegy kiegészítve a fenyők zöldjét s azt a benyomást keltve, mintha fentről hancúrozó óriások játékos kedvükben görgették volna le őket. Egy-egy szikla oly hatalmas, hogy elcsodálkozhatunk azon, mekkora lehetett az az erő, ami odarepítette őket.
A Vártető (1079 m) és Szurdoktető (1267 m) közötti nyeregbe felérve kellemes meglepetés volt, hogy a vár útját megtisztították a bozóttól, kék ponttal jelölték meg és táblákkal látták el.
A vár hajdani kapujánál szintén tábla irányít egy pihenőhellyel ellátott kilátó felé, illetve ajánl egy körtúrát a vár valamikori falai mentén. Milyen más most, mint pár éve volt, amikor még mindent meg kellett keresni... Előbb a kilátóhoz mentünk át, ahonnan a Csomádra és a szemben levő Csíki-havasokra nyílt valamelyes kitekintés, majd a várfal mentén folytattuk utunkat.
Az előbbi ösvény a várudvar fenyvesében kanyarog, gondosan kikerülve a málnást, a másik pedig fenyvessel, bozóttal benőtt, gyeplepte falmaradványokon halad végig, 
néhol komolyabb mászásnak téve ki a rajta próbálkozót. Ezen elindulva döbbentem rá – annak ellenére, hogy a vár méreteiről előzőleg olvastam – hogy mekkora hatalmas vár állt egykor itt 2000 lépésnyi kerülettel. A Csíki Bálványosvár – ahogy Orbán Balázs nevezi – a környék legnagyobb várromja.
A várban kihelyezett ismertetőn a következő adatok találhatóak: Ferenczi Sándor történész szerint bizonyosnak vehető, hogy még a szkíták idejövetele előtt, az i.e. VII.-VI. században megerősítették a hegycsúcsot. A történetírás jelenlegi állása szerint a csomádi vártetőn a székelyek legelső és legfontosabb erőssége volt Attila halálát követően. A közelmúltban Jánosi Csaba geológus rovásjeleket, egy független székely állam jelképeit fedezte fel a Vártető szikláin. 1963-ban Kurt Horedt ásatása tisztázta, hogy először egy őskori földvár állt itt, amit az Árpád-kori vár emelése követett (a régészek XII.-XIII. századi cseréptöredékeket találtak itt).
Rovásírásos kövek után kutatva ráakadtunk mi is néhány feliratos kőre.
Kérdés, hogy a nem csupán rovásírásos jellel, hanem latin betűkkel, illetve különböző szimbólumokkal (kereszt, csillag) ellátott köveknek volt-e – s ha igen, mikor – jelentőségük. 
Miután a várban elég hosszan elidőztünk, eleredt az eső, mi pedig továbbindultunk a Szent Anna-tó felé vezető úton a Csomád-nyereg irányába. Felfele menet egyre nagyobb foltokban volt megállva a hó a fák között, s így aljnövényzet nélkül mintha üresebbnek, átláthatóbbnak tűnt az erdő. Vagy ez a fakitermelés eredménye lenne? Ennek egyébként több helyt törött faágakkal szegélyezett sáros szekérutak jelzik nyomait. Nem tudom, hogy az eső, vagy ez utóbbi, de valami rányomta bélyegét a hangulatra ezen a szakaszon. Mire a sáros, fagyott ösvényen feljutottunk a Csomád-nyeregbe (1210 m), összefüggőbb lett körülöttünk az ismét fenyvesbe váltó vegyes erdő, s a csepergő is elállt. A Nagy-Csomád-csúcs (1301 m) déli oldalán vezető jól ismert ösvényen hamar elértük a kilátót, amit komolyan megrongált egy kidőlt fatörzs,
de még fel lehetett menni rá, így jó rálátásunk nyílt a még befagyott Szent Anna-tóra. A kempinghez érve a jócskán előrehaladott időre való tekintettel nem ereszkedtünk le a tóhoz, hanem az ikerkráterében meghúzódó Mohos-tőzeglápban folytattuk utunkat. Különös hangulatot áraszt a Mohos-tőzegláp különleges tundrai növényzete, csenevész fáival, vöröses aljnövényzetével 
és feketés tengerszemeivel a kora tavaszi csendben. 
A lápból kijutva a Nagy-Csomád-csúcs és a Mohos-csúcs (1182 m) közötti Mohos-nyergen átvezető, meglehetősen kopott és hiányos, de mégis könnyen követhető sárga háromszögjelzésű útra tértünk rá. Mielőtt az erdő szélét elértük volna, emlékezetes kilátásunk volt a Mohos-tőzegláp fölött délkeleti irányban a Büdös-hegy és a Bálványos térségére. Hamarosan felértünk a nyeregbe, majd a Mohos- és Fűharam (1178 m)-csúcsok nyugati oldalán mindvégig fenyvesben ereszkedtünk, a néhol nagyon sáros úton. Az erdő suhogását a madarak éneke kísérte, majd kisütött a Nap is, felejthetetlenné téve kirándulásunk befejező részét. Két borvízforrás mellett haladtunk el, melyek narancssárgára festik az út sarát, majd vizüket a baloldali völgyben időközben előkerülő Vargyas-patak nyeli el. A Mohos-tőzegláp mellett végigvonuló, majd a Nagy-Haram-csúcs (1141 m) megkerülésével jobbról érkező út csatlakozása után kiértünk az erdőből és felejthetetlen szépségben pompázott előttünk a Vargyas-völgye északnyugati irányban, 
körülöttünk pedig a Vártető, Szurdoktető és Nagy-Csomád erdős csúcsa. A távolban, északon és északnyugaton a Hargita hegylánca kéklett a messzességben, miközben jobboldalt még mindig az erdő zárta a láthatárt. Utunk még keresztezte a Vargyas patakot, majd kiért az országútra Tusnádfürdőtől másfél kilométerre északra. 
Kirándulásunk különösen jó hangulatban ért véget, melyet még az országút mellékén való gyaloglás sem tudott elrontani. A körülöttünk kitáruló természet látványa a lemenő Nap sugaraiban felejthetetlen volt.
Tusnádfürdő vadregényes vidéke visszacsábítja látogatóit...
Andris
"E vár Bálványhegyi várnak is hivatik, mivel hagyomány szerint ott bálványoknak áldoztak. S nem is lehetetlen, hogy az összefüggésben volt az ősök vallásához oly szilárdan ragaszkodó Aporoknak torjai határon lévő Bálványos várával, és hogy az szintén az ős szittya vallásnak volt egyik utolsó menhelye, hol a mindinkább tért foglaló keresztyén hit ellen védte magát.*) Mindenesetre bár melyik nép építette is az e vonalon lévő sor-erődöt, az hatalmas és hadtanilag kifejlett nép volt, mely a tusnádi hegyszorosnak jelentőségét felfogni és méltányolni tudta; azért látjuk Bodoknál, sőt Sz.-Györgynél is az Őrkőtől kezdve egy hosszú sorát a váraknak (bodoki, Kincsás, oltszemi Mikóvár, Vápa vára, Sólyomkő vára), melyek nemcsak hogy láttani egybeköttetésben voltak egymással, hanem a tárgyalásunk alatti csíki Bálványos vár által egybeköttetésben álltak Csíkszék azon várlánczolatával, mely, miként e munka II. kötetében felfejtetett, a Hargita alján egész Szent-Domokosig sorakozott.
Ezen fővársorozatnak még más mellék ágazatai voltak, mint a Bálványos, Torja vára, túl Perkő, Csomortány és Almás vára, alább Kovászna, Szacsva, Kis-Borosnyó, Lisznyó és Bikkfalva határán található várak (ezekről a maga helyén), melyek az egész bel Székelyföldet behálózták. E várhálózat középpontját a csíki vár képezte, mint legmagasabban fekvő, legjelentékenyebb, legmesszebb látszó fővár...
A csíki Bálványos várnak nagy kiterjedésű beltere sűrű fenyves erdővel van benőve; ezeknek árnyas lugasai alatt berkenye, mogyorófa s nagy málnatelepek képeznek sok helytt áthatolhatatlan sűrű tömkeleget. A beltér közepe táján egy bővizü forrás is buzog, honnan közeledtünkre nagy csapat mogyoróstyúk (császár madár) reppent fel, sőt egy ott ácsorgó medvét is felriasztottunk kényelmes magányából. Ő medvesége az alkalmatlankodásért neheztelni látszott ránk, mert mormogva törtetett át a sűrűségen, s mi csak a víz iszapjába benyomódott talpacskáinak méregettük meg az ő nagyságára következtető perifériáját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése