2008. augusztus 31., vasárnap

Erdély legnagyobb tőzeglápjában - A Lucsban

Amikor Hancurral szerveztük az első a túrát a Lucs-tőzeglápba, egyik ismerősöm megkérdezte:

„- Miért pont oda akartok menni, mikor annyi szép és híres hely van a Hargitában? Erről ráadásul még a neten is alig találni valamit...

- Hát, éppen ezért.” – válaszoltam.

A másik érv, ami a Lucs mellett szólt, az volt, hogy meglepve vettem tudomásul, milyen kevesen tudnak róla, és még kevesebben jártak ezen egyedi növénytársulásokat tartalmazó természeti csodában.

A Lucs-tőzegláp a Hargita-hegység déli részén, a főgerinc közvetlen közelében, a Tolvajos-tető és a Szentimrei Büdösfürdő között található. Az egykori krátertó eltőzegesedett maradványa a Lucs-kúp, 7 km átmérőjű kalderájában, 1080 m tengerszint fölötti magasságban, aminek a kiterjedése több mint 270 hektár. A kalderaperemet északon a Talabor (1293 m), keleten pedig a Nagy-Kő-bükke (1229 m) határolja. A keleti oldalon, a Lucsmellékén, a kráterperemet a Nagyos-patak töri át, 1200 m-es tengerszint fölötti magasságban, és folyik le Csíkszentkirály felé. Délről a Tető-fenyő (1392 m) kúpja magasodik a láp fölé, délnyugaton pedig a Kerek-domb határolja. A Lucs kalderáját a lápon átfolyó Kormos-pataka töri meg a nyugati oldalon, és folyik le onnan Erdővidék felé.

Már második próbálkozásunk volt a Lucs-tőzegláp elérésére, miután az első, merészebb kísérlet meghiúsult. Most viszont semmit sem bíztunk a véletlenre. Múltkor vonattal mentünk Csíkszeredáig, és onnan indultunk gyalog. El lehet érni, de mi elbolyongtunk, s ráadásul pechünk is volt azzal a széldöntéssel. Most viszont autóval közelítettük meg a lápot, méghozzá olyannyira, hogy alig néhány kilométernyi út maradt gyalogolni.

Így tehát elautóztunk Csíkszeredáig, onnan le Csíkszentkirályig, majd rátértünk a Szentimrei Büdös felé vezető útra. Ezen felmentünk egészen a Hargita főgerincéig, vagyis az erdőfülei letérőig. Itt a kanyarban egy fán két tábla látható. Az egyiken írja, hogy innen, a „Lucsmellyékéről”, a Tolvajostető 12 km, ami 3 – 3,5 óra, a másikon meg, hogy, ugyancsak innen a Szentimrei Büdös 3 km, vagyis 1 órai út.

Mi visszamentünk az esztenáig, majd onnan még egy kicsit bennebb mentünk a kocsival, hogy az mégse maradjon épp az úton, pont egy kanyarban. Ezután elindultunk a főgerinc kék sáv jelzésén északi irányban. Előttünk a Nagy-Kő-bükk magaslott. Ösvényünk ezt nyugatról megkerüli. Mi nem sokáig kerültük a Nagy-Kő-bükköt, hanem a kínálkozó ösvények egyikén hamarosan bementünk a lápba.

Eleinte az ösvény könnyen járható volt, eltekintve a mértéktelen fakitermelés nyomán a földön szerteszét heverő ágaktól. Később a talaj egyre sárosabb lett, majd egy kis patak előtt ösvényünk hirtelen meg is szűnt. Kezdetben nagyon óvatoskodtunk sáros vagy vizes helyre lépni, de innen lassan továbbmerészkedtünk, szinte észre sem véve, hogy egyre vizesebb, ingoványosabb talajon járunk.

Nagyjából egy kis patak mentén haladtunk, majd átkeltünk rajta, és amerre járhatónak láttuk a terepet, arra mentünk. Itt, a láp belsőbb részein semmi emberi jelenlétre utaló nyomot nem találtunk, csupán szarvas- és vaddisznócsapásokat, s ezen állatok lábnyomait.

Egy bizonyos pillanatban még madárcsiripelés sem hallatszott. Nagyon különös volt. A talajt sok helyen mohaszőnyeg fedi, melyen a járás szivacsmatracon való rugózáshoz hasonló. Ezen kívül a láp teljesen be van nőve fákkal, kisebb, napos tisztásokat is alig lehet találni. Itt vegyes erdő nő, különböző fajta fenyők, nagyobbaktól egészen törpéig (törpe erdei fenyő), valamint lombhullató fák, nyírfafélék, többek közt az itt honos törpe nyír. Egyéb itt élő ritka növény a tőzegmoha, tőzegrozmaring, tőzegáfonya, kerek levelű harmatfű, gyapjúsás stb.

Mindezekért felhívnám a figyelmét mindenkinek, aki a lápba látogatna, hogy föltétlen őrizze meg a természet érintetlenségét, valamint javaslom, hogy vigyen magával botanikust is, aki a növényzetet szakszerűen be tudja mutatni.

A süppedős talajon szilárd, vagy minél biztosabb támpontokat kerestünk. Ez sokszor egy nagyobb zsombék volt, máskor egy kidőlt fatörzs, vagy csak egyszerűen a többféle mohákból álló szőnyeg.

Miután itt egy fa kidől, hamarosan benövi a moha, majd újabb tőzegréteg képződik. Sokféle furcsa, de ehető gombát is találtunk, mint a zsemlegomba vagy a cserepes gereben...

Egy idő után azon kezdtem gondolkozni, hogy vajon tudom-e még, merről jöttünk be, és merre tartunk, valamint, hogy merre milyen égtáj van. Úgy éreztem igen, de elővettem az iránytűmet, és kissé meglepődtem. Nem épp úgy volt, ahogy számítottam. Végül is érthető, mivel itt nem nagyon lehet száraz lábbal célirányosan haladni, mindegyre a járható terep függvényében kacskaringóztunk. Innen az iránytűt figyelve elkezdtem a keleti irányt erőltetni, még ha ezért vizes helyeken is kellett néha átvágnunk. Néhány csodaszép tisztást kereszteztünk, ahol az aljnövényzet magasra nőtt, de a zsombék között víz volt, a szélén pedig többnyire törpe fák nőttek. Keletre haladva a talaj lassan kezdett szilárdabb jelleget ölteni, végül a legnagyobb meglepetésünkre, sok bolyongás után, kiértünk a lápnak pontosan arra a pontjára, ahol bementünk.

Innen visszasétáltunk a főgerinc ösvényére, majd továbbmentünk észak felé, és megkerestük azt a helyet, ahova az első túránk alkalmával elértünk, vagyis ahonnan a lápot akkor kémleltük, mielőtt visszafordultunk volna. Így újból eljutottunk - de ezennel más irányból - a Hirtelen-pusztára, majd felmásztunk a Nagy-Kő-bükkre, és onnan ismét szemügyre vettük a tájat. Jó volt lepillantani Csíkszeredára, de különösen a Lucs-tőzeglápra, főleg, hogy ez utóbbiból épp most jöttünk ki. Nem utolsó sorban jó volt az előző túránkra visszaemlékezni, mikor a lápot nem értük el, csak közelről láttuk, és kénytelenek voltunk a szép tájjal vigasztalódni. Ez most kicsit más érzés volt. Igaz, nem volt nagy túra, de, amit akartunk, megnéztük. Meg is ünnepeltük, nemcsak csúcscsokival, de csúcscsokiszendviccsel!

A Nagy-Kő-bükkre mindenképp érdemes felmászni, ha a közelében járunk, mivel, annak ellenére, hogy nem a legmagasabb csúcs a környéken, a legjobb rálátásunk innen lehet a lápra, s a környező vidékre.

Visszasétáltunk a kocsihoz a délutáni napsütésben – s merengve a több felől hallatszó kolompok hangján, a kutyák csaholásán, gyönyörű, szabadon legelő lovakat és teheneket fotózva.

Hazafelé, a Csíkszentkirályra vezető út mentén, érdekes, a térképemen nem szereplő, kék háromszög jelzéseket fedeztünk fel... Csak találgatni tudom, honnan hová vezethetnek…


Zsögödfürdőn megálltunk, borvizet töltöttünk, de a strandot sajnos ismét csak megnézni volt alkalmunk. Megint késő volt, nem volt idő fürdeni, pedig mindannyian éreztük, hogy jól esne megmártózni benne... Talán legközelebb...


Andris

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Épp most készítettem dolgozatot az egyetem kapcsán a Lucs tőzeglápról, nagyon izgalmasnak tűnik, remélem minél hamarabb el tudok látogatni oda (sepsiszentgyörgyi vagyok).

Hancur írta...

Kedves Névtelen! Amikor ott jártunk, nagyon hiányoltuk egy szakértő társaságát. Ha úgy érzed, hogy dolgozatod bizonyos adatai kiegészítenék a beszámolónkat, szívesen közzétennénk, esetleg egy közös kiruccanást is szervezhetnénk a lápba. Mi is visszavágyunk... :)