Funtinel

- avagy boszorkányos helyeken -

Biztosan sokan vannak, akik hallottak a Funtinel-mezőről, még többen olvashatták Wass Albert „A funtineli boszorkány”-át is, de azok sem lehetnek kevesen, akik jártak már ezen a helyen. Mégis talán érdemes szót ejteni egy késő őszi kirándulásról, amikor a pár napja tartó sűrű köd a délelőtti órákban szétoszlott és gyönyörű, napsütéses időnek örvendhettünk a Funtinelen. Annak ellenére, hogy Johnny jó előre kihirdette az egy napos kirándulást, és több lelkes jelentkező volt, utolsó percig fennált a lehetőség, hogy végül csak a hatéves kisfiával, Hunorral, ketten legyenek a reggeli gyülekezőhelyen, a szalárdi csorgónál. Mégis, kellemes meglepetésére, reggel tízen sikerült összegyűlnünk. Borús, ködös időben indult a gyalogtúra, melynek kezdeti szakaszán Hunor volt a túravezető. Előbb egy kis patak mellett haladtunk felfele, a sárga pontjelzést követve, majd, egy csorgót elhagyvaa szalárdi nyaralóházak között vezetett az út. Innen balra fordulva egy meredek kaptató következett, amelyen lelkes túravezetőnk erőt és energiát nem kímélve indult el, így sajnos hamar kifáradt. Ekkor Johnny javasolta, hogy ha szeretnénk gyorsabban haladni, előremehetünk. Tőlünk balra, azaz nyugati irányban csodaszép sziklaképződményeket láthattunk a ködplafon alatt, melyekhez - a sárga jelzéssel együtt induló - piros pontjelzés vezet fel.
Pazar kilátás nyílt mögöttünk Szalárdra, a Maros völgyére és a szemben levő Görgényi-havasokra. Ez utóbbiból, még többet láthattunk volna, ha a magasabb részek nem burkolóznak ködbe... Lombhullató erdőben vezetett a jelzés, eleinte meredeken felfele, majd enyhén emelkedve egy gerincen folytatódott, a Petruc (Szerecsen)-patak nyugati oldalán. Felfele haladva egyre inkább ködbe kerültünk, de jól látható erdei ösvényen gyalogoltunk, amely kanyarogva vezetett észak-északnyugati irányban. Egy idő után fenyők is megjelentek, de a látótávolságunk az egyre sűrűbb köd miatt fokozatosan csökkent. Az erdőből egy nagyobb mezőre értünk ki, melyet Páfrányos-mezőnek neveztünk, viszont térképemen hasonló nevű mező jóval fennebb, csak közvetlenül a Funtinel-mező előtt szerepel... Számunkra akkor ennél sokkal lényegesebb kérdés volt a tájékozódás, mivel a fákkal gyéren tarkított mezőn alig láttunk fától fáig. Ennek ellenére mégsem tértünk ki a jelzés irányából, amely meredeken emelkedett a mezőn át északnyugat felé, majd – még mindig a mezőn – éles kanyart vett kelet-északkeleti irányba. Ehhez az is szükséges volt, hogy ahány fa sziluettje kibontakozott a ködből a mezőn, ahhoz mind odamenjünk, körbejárjuk, és jelzést keressünk rajta. Ha jelzést találtunk, abból utunk további irányát próbáltuk kinyomozni. Közben egy itatóvályúba szinte beleléptünk, mire észrevettük a ködben. Szerencsére a jelzések állapota kifogástalan volt, így még az irányváltást – kelet felé – is sikerült megfejtenünk. Mire az erdő szélét elértük, a fölöttünk levő ködréteg lényegesen megvékonyodott, majd hamarosan kikerültünk a ködből. A hirtelen ránk törő napsugarak gyorsan emelték a társaság hangulatát, amihez hozzájárult a csodálatos látvány is: az alattunk levő völgyben gomolygó ködöt nézhettük, melyből a szemben húzódó Görgényi-havasok már kilátszottak. Kényelmes szakasz következett árnyas, fenyőkkel kevert lombhullató erdőben. Ösvényünk előbb északkelet, majd egyre inkább észak felé vezetett. Tőlünk balra a Nagyszerecsen-patak (Saracinul Mare) csörgedezett, mely az Andrenyásza-patak mellékága. A forrás környékén levő friss irtás helyén az egykori fenyves erdőszakasznak csupán hűlt helyét láthattuk.
Mivel jelzésünk ezen vezetett volna keresztül, itt újból nagyon kellett figyelnünk, hogy a sáros terepen heverő lombmaradványokat kerülgetve ne térjünk le az ösvényről. Megnyugvással tapasztaltuk, hogy az irtásból kiérve újra felfedezhettük a sárga pontjelzéseket, melyek rövidesen kivezettek a Páfrányos-mezőre (térképemen így szerepel), ahonnan a mobiltelefon-erősítő állomás tornyát már láthattuk is. Csodás volt, ahogy a mélyzöld fenyőkkel és lombtalan fákkal tarkított, sárgás fűvel borított mezőn haladtunk. Hátunk mögött kéken emelkedtek a párás messzeségben a Görgényi-havasok csúcsai, miközben a Maros völgye ködpaplanba burkolózott. Innen a jelzések - jól követhetőek - már nem is érdekeltek... Keskeny, lombhullató fákkal benőtt erdősávot átvágva kiértünk a Funtinel-mezőre.Az elénk táruló látvány egyszerűen felejthetetlen volt. Csak felsőfokon lehet emlegetni, hogy meleg napsütésben hatalmas, sárga fűcsomókkal tarkított réten úgy rugózhattunk, mint szivacsmatracon, miközben a környező, csodálatos kilátásban gyönyörködhettünk. Zavartalan csendben tekinthettünk végig a Funtinel-mezőn, az előttünk húzódó, fákkal szegélyezett völgyön, melyben a Páfrányos-patak csörgedezett kelet felé, a tőlünk északra levő, szintén kevés fával tarkított gerincen, a keleten húzódó Kutas-patak völgyén,melyet még fehér köd borított, de a távolabbi, fenyőktől zöld, amúgy vöröses színben játszó lombhullató fákkal borított, helyenként füves vagy kopár, sziklás hegyhátakon, el egészen a Kelemen-havasok főgerincéig.
Amíg Johnnyék ideértek letelepedtünk egy - a mezőn álló - magányos fa tövében, hátunkat és izzadtságtól nedves ruháinkat szárítgattuk a déli napsütésben, miközben megettük szendvicseinket is, és élveztük a csendet. Míg társaink megjöttek, tartottunk egy rögtönzött földrajzórát is a Kelemen-főgerinc csúcsait szemlélve.

Miután az egész társaság együtt volt, csapatunk újból ketté vált. Egyesek, a gyerekekkel, pihenés után a rövidebb úton mentek le Palotailvára, mi pedig tettünk egy körsétát a Páfrányos-patak völgye körül. Megtekintettük a völgy fejében álló keresztet,a forrás mellett elhaladva felmentünk a rozoga kunyhóig – ez akár a funtineli boszorkányé is lehetett volna hajdanán. A kunyhó baloldalán juhoknak elkerített karám van, a kunyhóba belépve az első helységben, baloldalt néhány szerszám van falnak dőltve, jobboldalt pedig egy benti tűzhely nyoma látszott. A középső helységben, baloldalt feslett matraccal fedett ágy, középen asztal, tőle jobbra pad, hátul pedig egy magas polccal ellátott, üres raktárhelység. A kunyhó előtti fán báránybunda lógott, kissé fennebb, az oldalban egy sírkereszt, melyen bizonyos Gabor Gligor neve szerepel. Innen kelet felé folytattuk utunkat a füves gerincen, és kellemes sétával értünk le a Kutas-patak völgyébe, a koradélutáni napsütésben. Mindvégig csodaszép tájakban gyönyörködhettünk északi, keleti és déli irányban.
Innen lefele haladva átkeltünk egy hídon, majd hamarosan elértük a Páfrányos-patak torkolatát, ahol a Funtinel-mezőről jön le az út, a sárga pontjelzésekkel. Gyors tempóban haladtunk tovább most már újból a sárga jelzések mentén, a sáros patak menti úton, és hamarosan leértünk Palotailvára. Szalárd fele utolértek társaink is, Johnnyék Kutas-patak völgyében hagyott autójával, a többiek pedig a Funtinel-mezőn csatlakozott hegyimentők kocsijával. Felejthetetlen késő őszi túra volt. Nagyon jó volt ott lenni.

Andris