WASS ALBERT ÖSVÉNYEIN

Bizonyára sokan olvasták a nagy író regényeit, melyekben oly utolérhetetlen szépségben tudta bemutatni a maros menti tájat s a környező hegyeket, de azok sem lehetnek kevesen, akik szívesen felkerestek volna legalább néhányat ezek közül. Ez adta az ötletet, hogy Wass Albert emléktúrát szervezzen a Marosvásárhelyi EKE a Görgényi-havasokba, melynek során megtekinthettük jó részét azoknak a helyeknek, amelyekről az író a Funtineli boszorkány második részében ír.

Felbuszoztunk a Szalárd völgyén egészen a Nagy-Ciba patak torkolata fölött levő Wass-forrásig, mely a Szalárd patak jobb partját övező erdő szélén buggyan fel.A Szalárd és Nagy-Ciba patakok által közrezárt gerincélen ösvény vezet fel a Komárnyik felé.

Itt hangulatos havasi tájon haladtunk, ahol a fenyők sötétzöld színe a lombhullató fák világosabb zöldjével és még alig rügyező ágak barnás színével keveredik, mindez a középen húzódó széles mező sárgás füvével s a felhőkkel tarkított ég világoskéktől fehérig és sötétszürkéig változó színével tette a látványt emlékezetessé. Hátrafordulva – ahogy felfele haladtunk – a Kelemen-havasok egyre jobban kibontakozó látványában gyönyörködhettünk, kétoldalt pedig a Görgényi-havasok Szalárd vízgyűjtőjéhez tartozó gerincei tárultak elénk, fokozatosan belátva szinte az egészet a Belcsú-mezőtől a Nagy-Erdős csúcsig. Körülbelül nyolcszáz méter magasságot elérve megjelent a hó is, ami felfele haladva egyre nagyobb lett.

A Komárnyik mezőn nagyrészt friss hó borította a zöld füvet, s az ösvényt egy nemrég rajta elhaladó medve hatalmas nyomai jelezték.

Különös élmény volt körülnézni a Komárnyikon, arra gondolva, hogy ez az a hely, ahol annak idején a kunyhó állt, melyben Nuca élt, s látni innen a regényben említett helyeket: a völgyben folyó Pál-patakát, az azon túl emelkedő Benedek-gerinc tisztásait, a Nagy-Ciba patakán túl húzodó Ciba-gerincet, tőle délre a Belcsú gerincét, keleten a Sesztina hegyhátait, északon pedig a főgerinc zárta a láthatárt.

További utunk erdős gerincélen folytatódott, mely egyre emelkedett, itt a hó lényegesen nagyobb volt, és többször széldöntéseken kellett átverekednünk magunkat. Hamarosan kijutottunk az erdő szélére, és a főgerincen találtuk magunkat egy esztena közelében, ami körül kiterjedt legelők látszottak: a Széles-bérctől keletre voltunk. Mielőtt a Mojca felé folytattuk volna utunkat, egy magányos fa árnyékában – hogy ne süthesse e májusi nap – nagy hóembert építettünk. Kényelmes volt utunk következő szakasza a főgerinc rohamosan olvadó havas útján, melyet baloldalt (északon) erdő szegélyezett, déli irányban pedig kiterjedt mező ritkás fenyvessel. A Mojca hatalmas legelővel borított kiemelkedése a főgerincnek, ahonnan a kilátás a környező vidékre szinte páratlan: rálátásunk volt a Szalárd kiterjedt vízgyűtőjére, a Fancsalra, Nagymező-havasra, ezenkívül a Kelemen-havasok szinte teljes egészére az Istenszékétől a Rekettyés-tetőig, a mellékgerinceket is beleértve. Visszautunkat a Sesztina-patak menti útra terveztük, ahol számításaink szerint különösebb események nélkül le lehet érni a Wass-forrásnál várakozó buszunkhoz. De ugye mennyivel izgalmasabb egy jelzetlen gerincen visszajutni, mint egy nem túl sok viszontagságot ígérő patakmenti jelzett úton? Főleg, ha van, aki egy kis kalandra biztassa az embert... Így sikerült a csapat nagy részétől különválni, és hangulatos, erdőben vezető gerincösvényen folytatni utunkat.A hangulat eléggé hamar izgalommá kezdett válni, mikor széldöntéses erdőrészekhez jutottunk, de hátborzongató élménnyel folytatódott alább, ahol hajdani őserdők helyén éktelenkedő tarvágás maradványain verekedtük át magunkat.

A Szalárd felső folyása és a Sesztina patak közti gerincek őserdeit egyszerűen kiirtották. Csupán a patakok, utak menti részek maradtak meg, hogy kívülről érintetlennek látsszanak. Így egy patakvölgyhöz közeledve ismét érintetlen erdőrészbe értünk.

A patak menti útra érve meggyőzödtünk arról, amit már jó ideje tudtunk, hogy a kidőlt fákon való mászkálás közben jócskán eltávolodtunk kelet felé, s így az Oberec-pataknál értük el a Szalárd völgyi utat. Innen egy Szalárd menti tájfutás következett – nehogy a társaságnak várnia kelljen ránk – melynek során egy óra alatt elértük a Sesztina torkolatánál a két út találkozását.Meglepetésünkre a többiek egy jó óra késéssel értek le oda, ugyanis a Sesztina-menti „eseménytelen” utat pár kilométeren át elöntötte a patak, így meglehetősen viszontagságosra sikerült lejövetelük.

Összegezve egy különlegesen szép májusi túra volt, melynek során még szinte érintetlen tájat is láthattunk. Jó lenne, ha ezt a vidéket meg lehetne őrizni érintetlen állapotában az utánunk következő generációk számára is, hogy mások is láthassanak valamit abból, amit Wass Albert annak idején leírt.

Andris