Hát elindultunk szerencsét próbálni, és szerencsével jártunk. Segített a kíváncsiság, a felebaráti szeretet, a természet iránti tisztelet. Pár órás séta volt csupán. 
Szebenjuharos (Păltiniş) ismert hely, üdülőtelep, télisportközpont, gyógyhely 1400 méter felett a Cindrel-hegységben. S ha már Kisdisznódon járunk, ne hagyjuk ki, sétáljunk egyet arra!...
Nem tervezgettünk különösebben, mentünk az orrunk után – ahogy mondani szokás. Ahol megszomjaztunk, megálltunk vizet inni, ahol elfáradtunk, megpihenni.
Juharoson egyetlen pillantást vetettünk a csúcs felé tartó libegőre, de különösebben nem hatott meg. Inkább leültünk falatozni, hogy erőt gyűjtsünk a gyalogtúrához. Mintegy varázsszóra, elő is tűntek a jelzések.
Indulhattunk. Barátságos erdei út irányítgatott bennünket a jelzések keresésében,
melyeket hol erdő, 
hol mező igyekezett elrejteni avatatlan szemek elől. 
Az úton turistákkal találkoztunk, ők mondták, hogy másfél óra járásra szép kilátóhoz érkeznénk, ahonnan gyönyörű a rálátás az egész vidékre. Máris megvolt a cél.
A mező – késleltető szándékkal vajon? – nyájasan hellyel kínált,
talán megpróbált foglyul ejteni. Erőnk teljében azonban észre sem vettük.
Sem a nyáj, sem a szamár nem tett csökönyössé,
pedig egy piros ruhás kislányt is láttunk vízért menni a csorgóra… Még a házikó sem tudott magához csábítani egyelőre. Mentünk, mendegéltünk, 
mígnem a nyeregben, 
egy kisebb fenyvesből kiérve, útkereszteződéshez értünk. 
Nem hagytuk magunkat eltéríteni, 
s bár két jelzés is kísértett, kitartottunk a csúcs mellett. 
1911 méteren elértük a Bătrânát. 
A Cindrel hegységnek nem ez a legmagasabb csúcsa, 
a Cibin például 2000 méter fölé nőtt, de mi ennek is örvendtünk.
Visszafele bizony az esztena felé vettük az irányt.
Nem is bántuk meg! Megint találkoztunk régi ismerőseinkkel, 
a lovacskával, a pásztorral s a nyájjal… 
A pásztort megszólítottuk, 
felajánlottuk segítségünket, 
s ő jó szívvel el is fogadta.
’Jó tett helyében jót várj’ alapon megmutatta, 
mi minden rejlik kis tanyáján, 
és felajánlotta, hogy válasszunk. Az ordát 10 lejért,
a burduf túrót 45-ért
kínálják a vevőnek helyben, le sem viszik a városba a piacra. Vettünk tehát egy kiló ordát és fél kiló túrót. Hálából kóstolót is adtak, 
és elmesélték, hogy s mint készítik e finomságokat. Cserében lefényképeztük magunkat, s a bácsi kérésére őt is - kedvenc háziállataival. 
Búcsúztunk, lassacskán tovább kellett mennünk. 
A nap már lemenőben volt, 
utolsó sugarainak fényét igyekeztem megörökíteni e szép nap emlékére.
Ez is sikerült. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése