Az indulást 10-re terveztük, de háromnegyed 11-re sikeredett egy kis láncprobléma miatt. Eközben 3–4-szer is visszafordultam hol kesztyűért, hol bicajóráért, hol sisakért, sőt ... bicikliért. Úgy döntöttem, csak egy könnyebben felszerelt vasparipát viszek az évavató túrára...
Nagy nehezen kipiszkáltuk Zsuzsa bicajláncát a váz és a kerék közül, aztán kicirkáltunk a városból a gömöri pályaudvar mellet, zsolcai kapu, el a Decathlon mellett, aztán a régi zsolcai úton, mígnem valóságos sártengerben úszkáltunk. Fel is szedtünk hamar 3 kilót, különösen az első villa, a fékek és első váltók híztak nagyon meg.
Híd nem volt sehol, így áttipegtünk a jégen, én mentem utoljára figyelmesen követve a nyomokat, aztán jól elkiáltottam magam: "Nem láttátok errefele a hümmeremet?" Mégsem szakadt be alattam a jég, de nem is kísértettem többé. 
10 perc sártalanítás után ismét tekerünk a zsolcai aszfalton, megcsodáltuk a frissen emelt és már repedezett gátat, azt a sok szép felújított illetve újonnan épülő társas házat. Ahogy elhagytuk zsolcát, egyik láncszemem úgy döntött, hogy szétpattan, valószínűleg a sáros talajban túlerőltethettem. Kupaktanács! Se nálam, se Zolinál nem volt épp akkor lánc, szem szedő, pedig mindketten szoktuk hordani a szerszámostáskában. Nem akartam feltartani a többieket, noszogattam, hogy menjenek tovább, én majd vagy hazahajtányozok vagy vakon bízva a szerencsében, valamelyik javítóműhelyben gyorsan helyrepofozom az érintett szememet (lehetőleg a láncon lévőt), miattam ne szakítsák meg a rég eltervezett túrát. Gondoltam, valóban nem babona, ha már visszafordultam az ajtóból, csak nem kellett nekivágnom a kirándulásnak. Végül rámmosolygott a szerencse, kicsit tétovázva bebicegtem egy mezőgazdaságigép-javító üzembe, életemben először láttam ekkora tehénpajtát, most már meggondolom, mielőtt tejet vennék. Köszöntem, közöltem mi bajom van, aztán be is mutatkoztam. Egyből hozták is a szerszámokat, kombinált fogó, kalapács, sőt, neki is álltak helyettem megjavítani. 10 perc múlva mar igyekezhettem is a társaim nyomában. Akartam valami borravalót hagyni nekik, de holmi gumilyukasztással fenyegettek miatta, így nem erősködtem, hisz 3-an voltak, és ritka rendes fazonok. A lánc működött, kissé szökdécselt, mint a kerge zerge, csak óvatosan hajthattam és válthattam a sebességet.
Ónodra érve, szemem fennakadt egy információs plakáton: "ÓNODI VÁR". Nem is volt messze. Ezt azért megnézem, ha már erre járok - gondoltam, s egy balkanyarral ott is voltam, ahogy sejtettem.
Fiatalemberpár épp turbékolt a kapuban, de, mit sem törődve ezzel, köszöntem, és behajtottam a várba, hogy alaposabban szemügyre vegyem. Friss ásatásokat végezhettek a külső déli falak mentén, illetve az északi fal maradványain dolgozhattak.
Nagy nehezen kipiszkáltuk Zsuzsa bicajláncát a váz és a kerék közül, aztán kicirkáltunk a városból a gömöri pályaudvar mellet, zsolcai kapu, el a Decathlon mellett, aztán a régi zsolcai úton, mígnem valóságos sártengerben úszkáltunk. Fel is szedtünk hamar 3 kilót, különösen az első villa, a fékek és első váltók híztak nagyon meg.
Híd nem volt sehol, így áttipegtünk a jégen, én mentem utoljára figyelmesen követve a nyomokat, aztán jól elkiáltottam magam: "Nem láttátok errefele a hümmeremet?" Mégsem szakadt be alattam a jég, de nem is kísértettem többé. 
10 perc sártalanítás után ismét tekerünk a zsolcai aszfalton, megcsodáltuk a frissen emelt és már repedezett gátat, azt a sok szép felújított illetve újonnan épülő társas házat. Ahogy elhagytuk zsolcát, egyik láncszemem úgy döntött, hogy szétpattan, valószínűleg a sáros talajban túlerőltethettem. Kupaktanács! Se nálam, se Zolinál nem volt épp akkor lánc, szem szedő, pedig mindketten szoktuk hordani a szerszámostáskában. Nem akartam feltartani a többieket, noszogattam, hogy menjenek tovább, én majd vagy hazahajtányozok vagy vakon bízva a szerencsében, valamelyik javítóműhelyben gyorsan helyrepofozom az érintett szememet (lehetőleg a láncon lévőt), miattam ne szakítsák meg a rég eltervezett túrát. Gondoltam, valóban nem babona, ha már visszafordultam az ajtóból, csak nem kellett nekivágnom a kirándulásnak. Végül rámmosolygott a szerencse, kicsit tétovázva bebicegtem egy mezőgazdaságigép-javító üzembe, életemben először láttam ekkora tehénpajtát, most már meggondolom, mielőtt tejet vennék. Köszöntem, közöltem mi bajom van, aztán be is mutatkoztam. Egyből hozták is a szerszámokat, kombinált fogó, kalapács, sőt, neki is álltak helyettem megjavítani. 10 perc múlva mar igyekezhettem is a társaim nyomában. Akartam valami borravalót hagyni nekik, de holmi gumilyukasztással fenyegettek miatta, így nem erősködtem, hisz 3-an voltak, és ritka rendes fazonok. A lánc működött, kissé szökdécselt, mint a kerge zerge, csak óvatosan hajthattam és válthattam a sebességet.
Ónodra érve, szemem fennakadt egy információs plakáton: "ÓNODI VÁR". Nem is volt messze. Ezt azért megnézem, ha már erre járok - gondoltam, s egy balkanyarral ott is voltam, ahogy sejtettem.
Fiatalemberpár épp turbékolt a kapuban, de, mit sem törődve ezzel, köszöntem, és behajtottam a várba, hogy alaposabban szemügyre vegyem. Friss ásatásokat végezhettek a külső déli falak mentén, illetve az északi fal maradványain dolgozhattak.
Ha nem merül le a fényképezőgépemben az aksi, még jó sokáig fotózhattam volna, de, miután hiába próbálgattam sorra a 3 pár töltős elemet, melyekben sajna szussznyi erő sem maradt, a fiatal pár örömére ismét útnak indultam. 
Beérkeztem Muhira, utána Nagycsécsig az M35-ös úton, onnan meg a bicajsávra tértem, melyen már csak egy hófúvásos szakasz nehezítette meg utamat, de Tiszaújvárosig gyakorlatilag meg sem álltam. Ott futottam össze Zolival, aki már többször is rám csörgött, mióta megtudta, hogy mégiscsak követem őket. A Tiszán egy jégtábla sem úszott, a vízállás igen alacsony. Zsuzsával - pechünkre - elkerültük egymást, pont a túra célpontjánál. Ekkor már kopogott a szemem az éhségtől, ezért egy áruház mellet majdnem egészben nyeltem le a hamburgert. Innen indultunk tovább. Csécsnél értük utol a lányokat, volt nagy öröm, aztán hazáig, Sajópetrin keresztül, gyakorlatilag semmi érdekes nem történt. Zoli elülső kerékdefektjét leszámítva. Vigasztalásképpen megmutattam neki is a Rákóczi-várat, de csak a bejáratig kísértem, ahol is elcsigázottságomban jól esett pihennem egyet, és csak néztem, ahogy behajt, eltűnik a falak mellet, majd felbukkan egyik bástya teteje közelében egy földkupacon, majd ismét elillan, hogy a vár másik pontján jelenjen meg. 
Vagy 5 percig így cikkcakkozott, mint aki céllövőket akar megtéveszteni, aztán üdén kijött, és azt kérdezte, én miért nem tartottam vele ...
Hatalmas ellenszéllel küzdöttünk hazafele, a nap épp bukott el a bükki hegyek mögött, mikor megérkeztünk Szirmára. Onnan már egész hidegen fújtak a szelek, hogy mi is szétszéledjünk utunk végére érvén.
Úgy váltunk el Zolival, hogy majd legközelebb egyesületi túrát szervezünk, kifejezetten a Rákóczi várhoz, de megfűszerezzük valami várjátékokkal.
Itt a vége!
Napsütötte utakat kívánok Mindenkinek!
Beérkeztem Muhira, utána Nagycsécsig az M35-ös úton, onnan meg a bicajsávra tértem, melyen már csak egy hófúvásos szakasz nehezítette meg utamat, de Tiszaújvárosig gyakorlatilag meg sem álltam. Ott futottam össze Zolival, aki már többször is rám csörgött, mióta megtudta, hogy mégiscsak követem őket. A Tiszán egy jégtábla sem úszott, a vízállás igen alacsony. Zsuzsával - pechünkre - elkerültük egymást, pont a túra célpontjánál. Ekkor már kopogott a szemem az éhségtől, ezért egy áruház mellet majdnem egészben nyeltem le a hamburgert. Innen indultunk tovább. Csécsnél értük utol a lányokat, volt nagy öröm, aztán hazáig, Sajópetrin keresztül, gyakorlatilag semmi érdekes nem történt. Zoli elülső kerékdefektjét leszámítva. Vigasztalásképpen megmutattam neki is a Rákóczi-várat, de csak a bejáratig kísértem, ahol is elcsigázottságomban jól esett pihennem egyet, és csak néztem, ahogy behajt, eltűnik a falak mellet, majd felbukkan egyik bástya teteje közelében egy földkupacon, majd ismét elillan, hogy a vár másik pontján jelenjen meg. 
Vagy 5 percig így cikkcakkozott, mint aki céllövőket akar megtéveszteni, aztán üdén kijött, és azt kérdezte, én miért nem tartottam vele ...Hatalmas ellenszéllel küzdöttünk hazafele, a nap épp bukott el a bükki hegyek mögött, mikor megérkeztünk Szirmára. Onnan már egész hidegen fújtak a szelek, hogy mi is szétszéledjünk utunk végére érvén.
Úgy váltunk el Zolival, hogy majd legközelebb egyesületi túrát szervezünk, kifejezetten a Rákóczi várhoz, de megfűszerezzük valami várjátékokkal.
Itt a vége!
Roger
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése