jó kis kiruccra nyújt alkalmat 2012. áprilisának elején az útvonaluk „zöld út”-ként, melyet nem szennyeznek a modern közlekedési és egyéb eszközök 
– a természetszeretők nem kis örömére.„Iskola másként” hivatalosan, de nálunk csak „Laza7” lett a neve ennek a kísérleti hétnek, amely a nyugati síhetek mintájára született, felénk viszont a „mimégaztnemmerjükmegtenni” frász alapján csak arra volt jó, hogy a különböző tanári közösségek egy-egy iskolán belül a maguk tehetsége szerint kitöltsék a gyerekek és a maguk tantervi követelmények követésétől mentesített öt napját.
Remek alkalomnak kínálkozott rögtön első nap a Fókusz Öko Központ által – immár ötödik éve – megszervezett gyalogtúra. 
Végre megmozdulhatunk! A kölykök úgyis állandóan azzal nyaggatnak, mikor visszük őket kirándulni, hát most itt az alkalom. Gyalogolhatunk 10 kilométert abból a 61-ből, amely a Görgényi-havasoktól délre, 
Marosszentgyörgytől Parajdig vezet, sós források, tavak, sósziklák mellett a bányáig, összekapcsolva a Nyárádmentét a Küküllő mentével, eljutva a Sóvidékre, feltárva a bekecsalji természeti szépségek mellett a kulturális látnivalókat is, melyek miatt talán legtöbbet, akár egész napot is, időzhet Mikházán az ember. A későreneszánsz ferences templom a maga 17. századi tárgyi és szellemi értékeivel, melyek közül többet is csak az utóbbi időben tártak fel, a kolostor, a kápolna, a legrégebbi székelykapu (1673) másolata, a Csűrszínház és a falu neves szülötteinek emlékszobái bizonyítják, hogy méltán büszke székelyek a mikháziak. De a csíkfalvi zsindelyfedésű unitárius harangláb illetve a sófalviak fafaragványai miatt is érdemes pihenni egyet-egyet. Aztán jöhet a megmártózás a sós vizekben, gyönyörködés a sóhegyekben, alámerülés a sóbányába. Nekünk a sóból max. az izzadásé jutott, ugyanis meglepően szép, napos idő kerekedett hétfőre, minekutána vasárnap még esett, havazott, sőt, pillanatok alatt dara borította a tájat, hogy fotóink, mint valami pointilista festmények, 
őrizhetik az időjárás április 1-i tréfájának emlékét. De mi azért nem ijedtünk meg, bé az esőköpenyt a zsákba, fel a bakancsot, lábszárvédőt, meleg teát, két szendvicset, s uccu neki, vesd el magad!...
Reggel 9-kor indult az autóbusz a suli elől. 
60 gyereknek kellett felgyúródnia – hát ne mondja senki, hogy nem jó gyerekek, mert meglehetősen kis helyen elfértek bizony… Jókedvben sem volt hiány, még a sofőr is vigyorogva vette be a hajtűkanyarokat a Székelybő felé vezető rövidítő úton. 
Ott aztán múzeumlátogatás 
és fánkevés 
után összeszámoltuk magunkat: 199-en bújtak át a hónunk alatt – mert egy legénynek sikerült elslisszolnia mellettem. 
Követtük szépen a sárga sávjelzést, ami mellett ott a Mária-út jele is, hiszen ezen a szakaszon fedi egymást a két útvonal. 
Sár nem volt, s bár még rügyezni sem látszott az erdő, az avarból már kidugta fejét 
a kakasmandikó, a csillagvirág és a hunyor.
Nem is volt különösebb probléma az úton. Egyetlen kissrácnak fájt a hasa, akit hegyimentő kísérőnk levitt Mosonba, 
ahonnan kollégája továbbított a vásárhelyi kórházba, mert ami biztos, biztos. Másik kissé elvágta a kezét, de az is inkább csak a kényeztetés végett kért segítséget a kedves piros ruhás bácsitól. 
Három rövid pihenővel szinte észrevétlenül tettünk meg 9-10 kilométert Jobbágyfalváig. 
A Tündér Ilona völgyében vártak bennünket. Zene szólt,
gulyás főtt, 
s a peda licis lányok millió játékkal várták a kölyöksereget, mely valójában két irányból közelített: mi Székelybőből, a másik csapat pedig Mikházáról. Össze is gyűltünk valami ötszázan.
Szóval volt ott zene, buli,
kaja 
s különböző cserkészjátékoktól fociig mindenféle. 
Épp csak a szél fújdogált élesebben a kelleténél, ezért egy idő után mégiscsak hazakívánkozott gyerek is, tanár is. 
De azért jó volt. Tényleg jó volt, sőt, nagyon jó volt! Még jövünk!
Hancur
(A helyszíni fotókat Zsoliteacher készítette.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése