Kiruccanásunk kezdetben meghatározott cél nélkül szerveződött. Mindössze a hétvégi szép, napsütéses idő volt a mozgatórugója. Több ötlet is felvetődött. Aztán valaki előállt a javaslattal, hogy mehetnénk a Mocsárerdőbe is...
Mehettünk... Autó volt, kirándulókedv volt, s egy társaság is összegyűlt. Tehát elindultunk.Szászrégen érintésével Görgényszentimre (Gurghiu) felé mentünk. Eddig minden rendben lett volna. Innen viszont sajnos csak néhányunk emlékeire hagyatkozhattunk. Annak rendje és módja szerint először el is mentünk a letérő mellett, majd áthaladtunk Szentimrén, s csak Libánfalva (Ibanesti) előtt álltunk meg érdeklődni. Itt visszafordultunk és a falusiak magyarázata alapján újból áthajtottunk Szentimrén, majd az erdőt elérve figyelemmel követtük az út baloldalán (vissza Szászrégen felé) levő letérőket. Így nemsokára hatalmas táblát pillantottunk meg egy talajút mellett, amelyen öles betükkel írja, hogy ez a Mocsárerdő (Padurea Mociar).
A sorompót félrehúzva találtuk, így zavartalanul behajthattunk az autóval. Hangulatos erdőn haladunk át, majd hatalmas tisztás szélén vezetett az út, azután ismét erdőbe értünk, ahol egyre rosszabb lett az út. Jól esett árnyékos helyen haladni a kinti kánikulához képest. Bizonyos pillanatban néhány jókora tölgyfa tűnt fel az erdőben, de ezek még nem az igazi óriások voltak.
A sűrű erdőben fejlett aljnövényzet virít, jelezve a hely nedves mocsaras jellegét. Igaz, az idei szárazságban még sár is alig volt, de mi lehet itt vajon esős időben?!Továbbhaladva egy paddal ellátott kis tisztás mellett haladunk el, majd egy Mocsárerdőt jelző táblát elhagyva, utunkat hatlmas kivágott rönkök szegélyezték.
Jókora, egészséges fákat vágtak ki. S bár csonkokat nem láttunk, nem hinném, hogy másik erdőből szállították volna ide. Az eddig sík, lapályos terep emelkedni kezdett. Az aljnövényzet egyre kisebb, az erdő továbbra is sűrű, árnyékos volt, de az út szélén még több szakaszon is rönkök hevertek.Fennebb vagy két menedékház mellett haladtunk el, majd eljutottunk egy olyan helyig, ahol kénytelenek voltunk megfordulni az autókkal.
Ettől kezdve az út járhatatlan volt. Néhány helyen bementünk az erdőbe, de a körülöttünk látható számtalan csapás látszólag sehova se vezetett. Mindkét oldalt emelkedett a terep, elöl a mély keréknyomokkal szabdalt út mintha egy gerincre vezetett volna. A kabanáktól lefele, a keleti oldalon egy völgy volt. Az erdő csendjét csupán a madarak csiripelése és néhány nagyobb rovar zúgása törte meg. Igazi őserdő hangulata volt a helynek.Visszaautóztunk a nagy tisztásig, majd itt az útról letértünk, s az erdőszélen mentünk déli irányban, amíg egy szabad árnyékot találtunk. Az erdő itt körbe van szántva,
s a felszántott vonalon kívüli árnyas fák alatt egy-két autó, sátor és kisebb-nagyobb kempingező csoportok tömörültek. (Nem fotóztuk...) Végül mi is találtunk egy árnyas lombú fát, ami alá behúzódhattunk.Tűzhelyet keresve egy kis gödörben madárfészket fedeztünk fel. A fűcsomót félrehajtva négy parányi, összebújt, szürke testet pillantottunk meg. Ahogy a fény rájuk vetült, ketten felemelték pihés fejüket,
és máris apró, sárga kis csőrök tátogtak felénk. Még a szemük ki sem volt nyílva, bőrük pirosas-rózsaszínes, csőrük sárgás, testüket szürke pihék borítják. Nagyon remélem, hogy nem ártottunk nekik. Szerencsére hozzájuk nem nyúltunk, így remélem az anyjuk nem hanyagolja el őket. Egy biztos: szívesen visszamennék megnézni, élnek-e még.A kolbász- és szalonnasütés után elindultunk gyalog a többszáz éves faóriásokat megkeresni. Az erdő szélén haladtunk előbb déli irányban, majd kelet felé. Egy helyen, ahol az erdő széle ismét déli irányban folytatódik, keskeny ösvény vág be az erdőbe, és halad tovább kelet felé. Ezen alig haladtunk pár métert befele, amikor az elöl haladók jobbkéz (dél-) felől hatalmas tölgyfát pillantottak meg.
Elérve a faóriást, észrevehettük a következőt, a másodiktól pedig egy egészen hatalmasat, talán a legnagyobbat – azok közül legalábbis, amiket mi láttunk –, amelyen 18-as számú fémtáblácskát fedeztünk fel. Innen tovább, nagyjából déli-délkeleti irányban haladva megtaláltuk a 19-est, 21-est, 24-est, 46-ost és még kitudja hányat és hányasokat, mert egy idő után a számukat nem is néztük. Csodáltuk a hatalmas formákat, 
impozáns szerteágazó ágakat, vastag törzseket, melyek mellett eltörpültek a fiatal fák. Az óriástölgyek közt voltak élő, kizöldült fák, de voltak szárazak, sőt, kidőltek is. A még élő óriástölgyek közvetlen közelében nem nőnek fák - az egyébként itt is sűrű erdőben - mintha tisztelnék az idős óriást. A napfény mégis alig jut el az aljnövényzetig.Egy csodálatos helyen 5-6 óriástölgy is magaslott körülöttünk, ezért elkészítettük csoportképeinket.
Ezután lassan visszasétáltunk az ösvényre, onnan az errefele megtett úton az autóinkhoz, búcsút intettünk a csodaszép, többévszázados fákkal ékeskedő erdőnek, a lankás dombokkal határolt mezőnek, és hazaindultunk.Néhány szó a görgényi Mocsárerdőről:
A Görgényi-medence közepén, a Görgény-patak bal partján húzódó ártéri síkságon található a Mocsárerdő Görgényoroszfalu (Solovastru) és Görgényszentimre (Gurghiu) között, valamint ezektől délre, kinyúlva a Görgény völgyét övező dombhátakra. Kiterjedése 45,7 Ha. Nevezetessége a közel 300 darab többszáz éves (állítólag 500-600 éves) kocsányos tölgy. Ez eredetileg ligetes terület volt, ami az öreg fák koronáinak alakjából is látszik, és utólag telepítették a jelenlegi erdőt. A majdnem vízszintes terület s a vízátnemeresztő talajréteg vizes, mocsaras területet hozott létre. Mivel az elmocsarasodás az erdő kiszáradásához vezetett, az erdőgazdálkodás a mocsarat lecsapolta, így már csak esős időben kap mocsaras jelleget. A Mocsárerdő 1932-től vált védett területté.
Kellemes, kiruccanós hétvégeket mindenkinek!
Andris
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése