Székely-Mezőségi túra

Mit tehet néhány kilométerhiányos kiruccanó, ha már szép időben a városban ragadt, ráadásul ünnep másnapján? Ugye, könnyű kitalálni?! Elindul túrázni. Igen ám, de a május elsei-másodiki városszéli nyüzsgés mellett nem is olyan egyszerű szép és csendes helyet találni. Ilyenkor minden városkörüli erdőszél füstöl, micsszagot áraszt, és szinte egymás mellett, különböző stílusú - de azonos hangerejű - zenét szolgáltatnak kérés nélkül is a vidám társaságok.

Kiruccanásunk elég viszontagságosan kezdődött, mivel több mint egy órai várakozás után - a 3-as busz ugyanis nem jött - csapatunk vészesen (Rékának fájni kezdett a feje...) megfogyatkozott. Ezért elhatároztuk, hogy a legközelebbi busszal, bármerre vigyen, elmegyünk, és onnan indítjuk a túránkat, ahol kiszállunk.

A 15-ös jött, így kimentünk Panitba. Megérdeklődtük, hogyan juthatunk át Besébe. Ezután el is indultunk... azaz elindultunk volna, csakhogy felfedeztük azt a sajnálatos tényt, hogy elveszett a Tibi pénztárcája. Ráadásul minden irattal és különböző bankkártyákkal együtt. Lázas keresésbe kezdtünk, visszaindultunk a buszmegálló felé, de sehol sem találtuk. A buszmegállóban ülve még egyszer átgondoltuk a dolgot. Egy esélyünk lenne: ha a buszon veszett volna el, és még nem találta meg senki. Egyébként a szemközti árokparton „majálisozó” társaságtól túl sok jóra nem számíthattunk. Szerencsénkre még az autóbuszon ülve, alig valamivel a végállomás előtt, láttuk leszállni és nagy otthonossággal bemenni egy házba a meglehetősen feltűnő színekben pompázó hajú jegyárusnőt. Akkor még nem gondoltuk, hogy ez a mellékesemény mekkora jelentőséggel fog bírni. Újabb szerencsénkre ugyanis, miután bekopogtunk, hogy legalább egy telefonszámot szerezhessünk, kiderült, hogy odahaza pont a férjével beszélhetünk. A mezőre készült, de még nem indult el. Azon nyomban hívta is telefonon a feleségét, és – mit ad Isten?! – kis keresgélés után megtalálták a buszon a pénztárcát. Megkönnyebbült bő óra következett, amíg a busz visszaért Panitba és átvehettük... A sarki kocsmáros néni örvendhetett nekünk...
Ezen viszontagságok után, a koradélutáni, kissé enyhébb napsütésben indultunk túránkra. Panitból a Harcó felé vezető talajúton indultunk el. Ezen nem mentünk el Harcóig, hanem egy kínálkozó letérőn felmentünk jobbra, az erdő felé. Utunk egyre keskenyedett, szerteágazott, úgyhogy kezdődhetett a helyzetfelmérés az erdő szélén. Amíg a fiúk a terepet szemlélték, Hancur az erdőszélen virágzó csillagtengert kapta lencsevégre. Ezt a kedves kis virágot, az olocsáncsillaghúrt, sebek gyógyítására használták hajdanán...
Az égtájak alapján tájékozódva folytattuk utunkat amerre megérzésünk szerint a helyes irányt véltük. Az erdőbe érve mélyebb vízmosás mellett kaptattunk meredeken, majd egy erdős gerincre kiérve, a túlfelől, kissé alattunk áthaladó ösvényen, balfelé tértünk. Előttünk nemsokára valami vadkék virított az erdőszélen. Találgattuk, mi lehet. Végül kiderült, két sátor színét láttuk. Körülöttük még több sátor, autók és kempingező társaságok viháncoltak.
Az erdőből kiérve, baloldalt, a völgyben, Harcó házai látszottak. Közülük két templom tornya magaslott. A gerincen haladtunk tovább, baloldalt továbbra is erdő húzódott, de jobbfelől lejtős tisztás nyílt, fölötte pedig ráláthattunk a Szentkirály fölötti luxusnegyedre. Északkeleti irányban kereszteztünk még egy gerincet, majd utunk egy fiatal, bozótos erdőn áthaladva hamarosan betorkollt a Harcóról Besébe vezető talajútba. Ezen rövidesen kiértünk a besei kereszthez. Innen már Besét láthattuk a jobbfelől nyíló völgyben, mögötte pedig Marosvásárhely városnegyedei voltak kivehetőek.
A kereszt fölötti magányos fa árnyékában megettük szendvicseinket és a csúcscsokit. A különböző, többé-kevésbé zajos kempingező társaságok eléggé távol voltak körülöttünk, így viszonylag csendben ülhettünk az egyre inkább felhősödő délutánban.
Innen hosszú, poros és kavicsos „honismereti” gyalogtúránk következett Besén majd Remeteszegen keresztül, ami – szerencsénkre – különösebb esemény nélkül ért véget. Változatos városszéli vidék ez, ahol a leghatalmasabb luxusvillák romos viskónegyedekkel és takaros kis falusi házakkal versenyt sorakoznak...
Mindezt egybevetve érdekes, eseménydús túra volt. Azt hiszem fogunk emlékezni rá...
Végül egy névmagyarázat: a Mezőségnek a hajdani Székelyföldhöz, és azon belül Marosszékhez tartozó, többségében magyarok által lakott részét hívták Székely-Mezőségnek.

Andris