Ez az egyszerű kiruccanás „ekés” majálissá sikeredett, de így is nagyon jó volt. A hecc az, hogy sokan jelentkeztünk erre az autóbuszos útra anélkül, hogy összebeszéltünk volna, noha többen jártunk már a záhi bazsarózsa-rezervátumban. Engem rögvest az elején vigyorgásra késztetett a pár évvel ezelőtti „kolbászolás” emléke, s már előre örvendtem az Andris borának, ami menthetetlenül távol tart mindenféle rosszkedvet.
A hely varázsa mindenkit lenyűgöz, nem csoda, hogy visszavágyunk. Ennyire pirosnak azonban talán még soha nem láttuk a rezervátumocskát. Pedig csak 80%-osnak mondták a virágzást…

Utunk első állomása Szentpálon volt, ahol megnéztük az égre meredező „falcsonkok” -at, a Haller-kastély maradványait.


Meglátogattuk a 1276-ban épült katolikus templomot is,







A négy sarokbástyás, francia gótikus stílusú kastélyt
Pekri Lőrinc, II. Rákóczi Ferenc brigadérosa (és Bethlen Miklós történetíró nevelt fia) építtette francia gótikus stílusban 1682-ben. Történelmünk különös alakja ő, aki, bár Bécsben grófi rangot kapott, a Rákóczi szabadságharc idején a kurucok oldalára állt. Előbb tábornok majd főgenerális. Felesége, Petrőczi Kata Szidónia (1662-1708), a magyar barokk első ismert költőnője, aki ebben a kastélyban írta első verseit. A 45 verset tartalmazó vörös bőrbe kötött könyvet Radák Istvánné Rédey Klára találta meg 1860-ban, tehát közel két évszázad múlva jelenhettek meg az Athenaeum című folyóiratban. Pekri veje, Radák Ádám 1732-ben építette újjá a kastélyt, melynek utolsó tulajdonosa Teleki Ilona bárónő volt, aki édesapjától kapta ajándékként 1918-ban. 1945-ben az oroszok elől kellett elmenekülnie innen. A ’6o-as évek közepétől elhagyatottan áll, és éli a hozzá hasonlóan elhagyatott kastélyok sorsát.
Meggátlandó a további romlást, a Bonus Pastor Alapítvány jóvoltából új tetőzetet kapott. Jelenlegi örököse, Jude Mária, Franciaországban él, és, a hírek szerint, ennek az Alapítványnak szeretné átadni kastélyát.


Elhagyva Ózdot, Bükkösön álltunk meg, ahol viszonylag jó állapotban lévő udvarházat tekintünk meg (egyben községháza) azt vélvén, hogy ez lenne Kemény János szülőháza. Egy helybéli szerint azonban amit néztünk, a Teleki ház volt. A romosabbik, amely az úton lennebb lett volna, az a Kemény ház.

Irány Mezőzáh! Azok kedvéért, akik nem látták még, felugrottunk fél órára a kastély kertjébe.
Építtettője Ugron István, Ausztria-Magyarország követe és miniszterelnöke, császári és királyi kamarás volt. Szabálytalan alaprajzú kastélya franciaországi mintára készült. 1948-ig használták. Az államosítás után berendezését hivatalos személyek hordták el, Ugron István pedig a szegények házában végezte. Napjainkban a kastély árva gyerekeknek ad otthont. A fotókat az autóbuszból, illetve a kapun kívül készítettük, ugyanis az épületből hanyatt-homlok kirohanó asszonyok nagyon szépen kértek, hogy ne fotózzunk, mert nem szabad…

Rövidesen elhagytuk Mezőzáhot, és a bazsarózsa rezerváció fele vettük utunkat, ahol meglepetésünkre ama jól ismert „mánelés” hangulat fogadott minden kellékével, amit eddig nem tapasztaltunk errefelé. Változnak az idők… No, de örvendjünk, hogy egyre többen látogatják ezt a természeti ritkaságot!
Kár, hogy nem láthatjuk már a kedves arcú, ősz szakállú bácsit, Marcu Sincraianut, aki régebb ott üldögélt az első bokrok tövében, és onnan mesélt a látogatóknak e ritka növényről. Annak idején, dacolva a helyi lakosokkal, megvédte a területet a felszántás ellen, ami e virágfaj menthetetlen kipusztulását eredményezte volna a térségben. Halála után az őrzést Octavian Calugar vette át, aki ugyancsak nagy lelkesedéssel végzi elődje munkáját.






Andris nem hozott bort az idén, szerencse, hogy reggel két félliteres palackkal is betettem volt suttyomban. Kati is megtoldotta a magáéval, úgyhogy a sültkolbászt és izzasztott csiperkét megúsztathattuk bennük.


A faluban valamikor rengeteg udvarház állt, közülük sok leégett az 1857-es tűzvészkor. Érdekesség lehetett volna a mezőbándi tó, amely évszázadokon keresztül megélhetést biztosított a falubelieknek. 1875-ig külön törvény rendelkezett arról, hogy a tóhasználat joga pl. csak fiúágon öröklődhet. Sajnos 1971-ben lecsapolták.
Az időnkből már csak a református templom
megtekintésére futotta, ahol a lelkipásztor, Lukácsi Szilamér, ismertette a templom történetét: 1883-85 között épült, értékes úrasztala van, a szószék a marosvásárhelyi vártemplom szószékének mása, aranyozott ezüstkelyhe azonban 1691-ből való. A templom udvarán az 11oo éves évfordulóra gyönyörűen faragott kopjafával emlékeztek meg a hívek.
Természetesen ez csak egy töredéke annak, amit Mezőbándról elmondhatunk, a lelkipásztor szavait idézve: sok itt még a feltáratlan dolog is.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése