A spanyolországi El Camino mintájára épül ki Budapesttől Csíksomlyóig a Mária-zarándokút, melyen az első csoport idén tavasszal indult el gyalog a somlyói pünkösdi búcsúra, akiket az Erdélyi Kárpát Egyesület tagjai kalauzoltak végig Erdélyen. Szombaton, június 15-én, a zarándokok Marosszentgyörgyről Jobbágyfalvára érkeztek, mi pedig másnap reggel egy kisbusszal utaztunk ki oda. Feladatunk a zarándokcsoport átkísérése volt Jobbágyfalváról Sóváradra, a Mustármag-egyesület Siklódkő oldalán épült menedékházba. Reggel nyolcra értünk ki Jobbágyfalvára, ahol a helyi katolikus plébánián csatlakoztunk a csapatukhoz. Rövid ismerkedés és megbeszélés után fél kilenckor indultunk el a falu Nyárád partjára vezető utcáján.
Átkeltünk a hídon, majd a rendkívül hangzatos nevű Tündér Ilona völgyön folytattuk utunkat a Só-útját jelző sárgasáv jelzéseken. Szerencsénkre az egész éjjel zuhogó eső reggelre elállt, de minden iszonyúan át volt ázva. Lábunk alatt cuppogott a sár, hatalmas tócsákat kerülgettünk, minden fa, bokor alkalmi zuhannyal kecsegtetett. „Májusi eső aranyat ér” – mondtuk, és biztattuk egymást. A zarándokok kitartása és elszántsága példamutató volt. A völgyből kiérve csodálatos kilátásunk nyílt a Nagy-Nyárád völgyére, 
Búzaházára, a túlsó parton elnyúló Jobbágyfalvára, Csíkfalvára és Nyárádszentmártonra, az ezeken túl emelkedő, erdővel tarkított dombokra, valamint délen a távoli völgyre, melyben Nyárádszereda található. A sárga sáv mentén erdei ösvényen haladt tovább az út, amíg kiértünk a gerincre, ahonnan újból a kilátásban gyönyörködhettünk keleti irányban. 
Láthattuk az előttünk húzódó gerincet, egészen a felhőkben rejtőző Bekecsig, alatta az Egres-patak völgyét, Mája és Márkod falvakkal, mögöttük az erdős hegyoldalt, melynek délnyugati szélén Berekeresztúr XIV. századi templomának tornya magaslott. 
A láthatár szélén tűnt fel a Farkas-tetőn álló tévétorony, és kis időre a Siklódkő csúcsa is előbújt a felhőkből. A rossz időjárási viszonyok miatt letértünk a gerincen vezető Só-útjáról, és az ilyenkor nem túl sok jóval kecsegtető Bekecs helyett inkább besétáltunk Májába, ahonnan Székelyberén és Nyárádmagyaróson keresztül próbáltunk eljutni a Farkas-tetőre. Fákkal, bokrokkal tarkított mezei úton ereszkedtünk Májába, majd a faluhoz közeledve – mint minden faluszélen ilyenkor – egyre nagyobb sárban tapostunk. Nem kis feltűnést keltett vasárnap délelőtt a csendes kis faluba zászlóval bevonuló, vizes, sáros csapatunk. Már Jobbágyfalváról is a lakosság jókívánságai közepette vonultunk ki, de az itteni fogadtatás egészen különleges volt. Székelyberébe érve vetettünk egy pillantást a református templomra, átkeltünk a Kis-Nyárád hídján, majd az aszfaltos utat követtük Nyárádmagyarós központjáig. Innen még hosszan kígyózott a talajút a falu egyre ritkább házai között. 
Magyarósról kiérve a Kis-Nyárád mentén erdőkkel tarkított mezőkön kanyargott felfele az út. Hatalmas, virágzó orgonabokrokban gyönyörködtünk, és szép tavaszi virágokban. Felfele haladva egyre szebb kilátásunk nyílt a Bekecsre, amely legtöbbször fenyegető fekete fellegekbe burkolózott. A koradélutáni órákban még a Nap is kisütött rövidebb időre. A Farkas-tető felé közeledve egy bekerített juhásztanya mellett haladtunk el, de népes csapatunkat látva a kutyáknak nem igazán volt kedvük az útra lejönni. Keményebb emelkedő után laposabb szakasz következett, ahova kiérve újabb csúnya fekete fellegeket hozott fejünk fölé a szél. Hátrapillantva a Kis-Nyárád völgyének látványa helyett egy rohamosan közeledő esőfüggönyt szemlélhettünk. Ettől eltekintve szép itt a táj, balra erdős hegyoldal fel a Bekecs-tetőig, jobbra néhány fával tarkított mezőn túl szintén erdő. Előttünk nemsokára feltűnt a Farkas-tető tévétornya egészen közelről. 
A Bekecsen zuhogott az eső, ami rövidesen minket is elért. Annak örülhettünk, hogy nem a meredekebb szakaszon ért el, viszont eléggé bosszantott, hogy a Farkas-tetőn való nézelődést elmossa. 
A tetőre kiérve meg sem álltunk a változó erősségű esőben és szélben. Velünk szemben a Siklód-kőnek csupán a körvonalai voltak kivehetőek, de jó kilátásunk nyílt a Kis-Küküllő völgyére, valamint a völgyet szegélyező dombhátakra. Közvetlenül a tető alatt értünk el egy esztenához. 
Ha a Magyarós fölötti juhászkutyák nem támadtak nagyobb társaságra, az ittenieknek ez sem jelentett különösebb gondot. Szerencsénkre a juhász azonnal megakadályozta ebei bekerítő hadműveletét. Sáros talajúton kanyarogtunk lefelé az egyre kitartóbb esőben, és a tervezett délután öt óra helyett négyre értünk le Sóváradra. A zarándokokat még felkísértük a szállásukra, a Mustármag kabanához. Nem akármilyen vállalkozás volt ilyen szakadó esőben felgyalogolni a két kilométernyi meredeken a Siklód-kő oldalában épült remetelakhoz. 
Rozoga fahíd a Kis-Küküllőn, sáros út, vizes fűvel, hatalmas tócsákkal, fűcsomók között megbúvó vízzel. Bármely bokor, lapi, amihez hozzáérünk, vizet fröcskölt ránk – és ez csak néhány élmény az út e szakaszáról. Volt, aki elcsúszott a vizes, sáros helyeken, mindnyájan átáztunk, volt aki eléggé el is fáradt, de gyakorlatilag zokszót sem hallhattunk senkitől. Nagyon szép füves-bokros-ligetes a Siklód-kő oldala, szép kilátással a Küküllő völgyére 
és a Bekecsre. Itt is a Só útját jelző sárga sáv vezet fel. A Mustármag menedékháznál elbúcsúztunk a zarándokoktól, további szerencsés utat kívántunk nekik, és visszaereszkedtünk a buszhoz. Nagyszerű, emlékezetes nap volt, melyen az esős idő ellenére is sok emlékezetes élménnyel gazdagodtunk, s a természet így is szép volt. Jó volt együtt lenni a zarándokokkal, látva azt, hogy több mint egy hónapi gyaloglás után is énekelve folytatják útjukat, türelmesen, míg céljukat el nem érik.
Átkeltünk a hídon, majd a rendkívül hangzatos nevű Tündér Ilona völgyön folytattuk utunkat a Só-útját jelző sárgasáv jelzéseken. Szerencsénkre az egész éjjel zuhogó eső reggelre elállt, de minden iszonyúan át volt ázva. Lábunk alatt cuppogott a sár, hatalmas tócsákat kerülgettünk, minden fa, bokor alkalmi zuhannyal kecsegtetett. „Májusi eső aranyat ér” – mondtuk, és biztattuk egymást. A zarándokok kitartása és elszántsága példamutató volt. A völgyből kiérve csodálatos kilátásunk nyílt a Nagy-Nyárád völgyére, 
Búzaházára, a túlsó parton elnyúló Jobbágyfalvára, Csíkfalvára és Nyárádszentmártonra, az ezeken túl emelkedő, erdővel tarkított dombokra, valamint délen a távoli völgyre, melyben Nyárádszereda található. A sárga sáv mentén erdei ösvényen haladt tovább az út, amíg kiértünk a gerincre, ahonnan újból a kilátásban gyönyörködhettünk keleti irányban. 
Láthattuk az előttünk húzódó gerincet, egészen a felhőkben rejtőző Bekecsig, alatta az Egres-patak völgyét, Mája és Márkod falvakkal, mögöttük az erdős hegyoldalt, melynek délnyugati szélén Berekeresztúr XIV. századi templomának tornya magaslott. 
A láthatár szélén tűnt fel a Farkas-tetőn álló tévétorony, és kis időre a Siklódkő csúcsa is előbújt a felhőkből. A rossz időjárási viszonyok miatt letértünk a gerincen vezető Só-útjáról, és az ilyenkor nem túl sok jóval kecsegtető Bekecs helyett inkább besétáltunk Májába, ahonnan Székelyberén és Nyárádmagyaróson keresztül próbáltunk eljutni a Farkas-tetőre. Fákkal, bokrokkal tarkított mezei úton ereszkedtünk Májába, majd a faluhoz közeledve – mint minden faluszélen ilyenkor – egyre nagyobb sárban tapostunk. Nem kis feltűnést keltett vasárnap délelőtt a csendes kis faluba zászlóval bevonuló, vizes, sáros csapatunk. Már Jobbágyfalváról is a lakosság jókívánságai közepette vonultunk ki, de az itteni fogadtatás egészen különleges volt. Székelyberébe érve vetettünk egy pillantást a református templomra, átkeltünk a Kis-Nyárád hídján, majd az aszfaltos utat követtük Nyárádmagyarós központjáig. Innen még hosszan kígyózott a talajút a falu egyre ritkább házai között. 
Magyarósról kiérve a Kis-Nyárád mentén erdőkkel tarkított mezőkön kanyargott felfele az út. Hatalmas, virágzó orgonabokrokban gyönyörködtünk, és szép tavaszi virágokban. Felfele haladva egyre szebb kilátásunk nyílt a Bekecsre, amely legtöbbször fenyegető fekete fellegekbe burkolózott. A koradélutáni órákban még a Nap is kisütött rövidebb időre. A Farkas-tető felé közeledve egy bekerített juhásztanya mellett haladtunk el, de népes csapatunkat látva a kutyáknak nem igazán volt kedvük az útra lejönni. Keményebb emelkedő után laposabb szakasz következett, ahova kiérve újabb csúnya fekete fellegeket hozott fejünk fölé a szél. Hátrapillantva a Kis-Nyárád völgyének látványa helyett egy rohamosan közeledő esőfüggönyt szemlélhettünk. Ettől eltekintve szép itt a táj, balra erdős hegyoldal fel a Bekecs-tetőig, jobbra néhány fával tarkított mezőn túl szintén erdő. Előttünk nemsokára feltűnt a Farkas-tető tévétornya egészen közelről. 
A Bekecsen zuhogott az eső, ami rövidesen minket is elért. Annak örülhettünk, hogy nem a meredekebb szakaszon ért el, viszont eléggé bosszantott, hogy a Farkas-tetőn való nézelődést elmossa. 
A tetőre kiérve meg sem álltunk a változó erősségű esőben és szélben. Velünk szemben a Siklód-kőnek csupán a körvonalai voltak kivehetőek, de jó kilátásunk nyílt a Kis-Küküllő völgyére, valamint a völgyet szegélyező dombhátakra. Közvetlenül a tető alatt értünk el egy esztenához. 
Ha a Magyarós fölötti juhászkutyák nem támadtak nagyobb társaságra, az ittenieknek ez sem jelentett különösebb gondot. Szerencsénkre a juhász azonnal megakadályozta ebei bekerítő hadműveletét. Sáros talajúton kanyarogtunk lefelé az egyre kitartóbb esőben, és a tervezett délután öt óra helyett négyre értünk le Sóváradra. A zarándokokat még felkísértük a szállásukra, a Mustármag kabanához. Nem akármilyen vállalkozás volt ilyen szakadó esőben felgyalogolni a két kilométernyi meredeken a Siklód-kő oldalában épült remetelakhoz. 
Rozoga fahíd a Kis-Küküllőn, sáros út, vizes fűvel, hatalmas tócsákkal, fűcsomók között megbúvó vízzel. Bármely bokor, lapi, amihez hozzáérünk, vizet fröcskölt ránk – és ez csak néhány élmény az út e szakaszáról. Volt, aki elcsúszott a vizes, sáros helyeken, mindnyájan átáztunk, volt aki eléggé el is fáradt, de gyakorlatilag zokszót sem hallhattunk senkitől. Nagyon szép füves-bokros-ligetes a Siklód-kő oldala, szép kilátással a Küküllő völgyére 
és a Bekecsre. Itt is a Só útját jelző sárga sáv vezet fel. A Mustármag menedékháznál elbúcsúztunk a zarándokoktól, további szerencsés utat kívántunk nekik, és visszaereszkedtünk a buszhoz. Nagyszerű, emlékezetes nap volt, melyen az esős idő ellenére is sok emlékezetes élménnyel gazdagodtunk, s a természet így is szép volt. Jó volt együtt lenni a zarándokokkal, látva azt, hogy több mint egy hónapi gyaloglás után is énekelve folytatják útjukat, türelmesen, míg céljukat el nem érik.Andris
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése