Érintetlen természet piciny szigeteként húzódik meg a Túri-hasadék egy olyan vidéken, melyet már jó ideje az ember alakít igényei és vélt- vagy valós szükségletei szerint. Fennmaradását viszonylagos hozzáférhetetlensége, a természet erői által kialakított formák járhatatlansága biztosította, de még ennek ellenére is szükséges volt a környező emberi tevékenység korlátozása. A hasadék felső végében elindított kőfejtés leállítása s a terület védetté nyilvánítása nem történt egyik napról a másikra, így sajnos az északi rész s egy valamikor ezen a szakaszon létezett barlang, mely az évszázadok folyamán a környék lakosságának menedékéül szolgált veszély esetén, megsemmisült. Milyen különös, ugye, hogy pénzért a saját menedékünket is felszámoljuk...
A Túri-hasadék a Torockói-hegység gerincének legészakibb csücskén (Peterd-Szind gerinc) a Rákos patak áttörése által létrehozott vadregényes sziklaszoros. Tordatúr és Koppánd között több mint másfél kilométer hosszúságban vágta át a gerinc mészkő szikláit e patak, mely Koppánd irányában egy erdővel övezett kanyargó völgyben folytatódik. A hasadék északkeleti oldalán a Kőhegy (580 méter) és a Koppánd-tető (530 méter), valamint délnyugati felén a Peterdi-tető (669 méter) emelkedik.
Ezúttal fentről, Tordatúr felől próbáltuk végigjárni a hasadékot, hamar túljutottunk a hajdani kőfejtés által elcsúfított szakaszon, majd impozáns sziklafalak között a Rákos patak völgyében találtuk magunkat.
Alig volt hova lépnünk, a keskeny ösvény többhelyt egyszerűen abból állt, hogy kőről kőre, esetleg letört ágakon egyensúlyoztunk. Többször kényszerültünk patakon való átkelésre, volt, hol egyszerűen átgázoltunk mezítláb. A patakmenti párkányokon lépegetve örültünk, hogy többnyire növényzet tarkítja a partokat, enyhítve ezzel a táj vadságán.
Sietni nem tudtunk, de nem is akartunk, mivel a táj szépsége egyszerűen lenyűgözött. Szűk szurdokon zúg át a patak, melyet rengeteg zúgó és vízesés tarkít. A meredek, vagy egyenesen függőleges sziklafalak árnyékos, nedves életteret biztosítanak, és ahol egy kis talaj megtapad a sziklán, azt mindenhol belepi a növényzet. Az az ember benyomása, hogy valami különös, civilizációtól elzárt, távoli vadonba csöppent.
Sajnos, a szurdok közepe táján egy vízesés fölött elakadtunk. A bal parti kőpárkány a vízesés magasságában megszakad, s a folytatását nem értük el, a túlsó parton pedig bozóttal ékesített szikla emelkedik a vízesés fölé néhány méter magasságban. A mintegy két méter magas vízesésen nem juthattunk le, ráadásul láttuk, hogy nem sokkal utána újabb vízesés következik, melyen a szinte függőleges sziklák között a lejutás szintén kérdéses lett volna. Így visszafordultunk, és a bal oldali sziklafal egy dőltebb, mászásra alkalmas részén kijutottunk a szurdok peremére.
Fentről betekintve felejthetetlen szépségben tárult elénk a hasadék, amely mentén ezután végigsétáltunk. Távolabbra tekintve hirtelen megtörik a varázs: egyik oldalt kukoricatábla, szemben pedig a falu, de odébb a Peterdi-tető kőbányája s az új autópálya.
A hasadék Koppánd felőli vége mintha még szebb lenne fentről nézve, a patak érdekesebbnél érdekesebb sziklaalakzatok között tört utat magának, kijutását pedig erdő övezi.
Mégsem ereszkedtünk le, hogy onnan is tegyünk egy próbát a patak mentén felfelé, mert az alant látszó faépület körül valóságos sátortábor állt rengeteg autóval, és egy bizonyos fajta balkáni népzene üvöltött, jelentősen rontva hangulatunkon. Inkább fentről próbáltuk minél jobban belátni, megcsodálni ezt a különleges tájat, különböző formájú fehér szikláival, dús növényzetével és zúgó patakával.
Andris
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése