Egy vízesés mindig látványos dolog – legalábbis alulírott számára: a lezuhogó víz és csobogása, a szerterepülő vízcseppek, az alászálló pára, kivált üvöltő napsütés esetén, mindannyi indokot jelent egy vízesés meglátogatására.
Ezért nagyon megörültem, amikor egy barátom szólt, hogy Vásárhelytől nem messze, Dédabisztra „közelében” meg lehet látogatni egy vízesést, ahajt 25 méter magasat, ráadásul autóval is megközelíthető. Sőt, még akad egy sorozatnyi vízesés a Kelemen-Kárpátokban, az már kissé körülményesebben közelíthető meg, de remélhetőleg oda is eljutunk.
Autóval indultunk, az eredeti terv szerint az indulási napon tértünk volna fel a Bisztra völgyére. A kedves barátommal való beszélgetés sok mindenről szólt, így csak Bisztrát jegyeztem meg, s bárki, akit kérdeztem, nem tudott arról, hogy létezne vízesés a Bisztra völgyén. Így az internethez fordultam, s különböző keresési változatok után rátaláltam a megfelelő kifejezésre: a Kofa-vízesésre, amit a helyiek „Pişoiu”-nak – Pisilőnek hívnak. Indulásunk kissé elhúzódott, ráadásul Szászrégenben közlekedési dugóba kerültünk, ezért úgy döntöttünk, hogy a „hátsó”, kevésbé járt úton közelítjük meg a Felső-Maros-mentét, a Dédától felfele található részt. Átutaztunk Idecsen, Magyarón, Oroszfalun, és még néhány falun – ha valaki úgy érzi, kipótolhatja az elmulasztott falvakat –, ennek az volt az előnye, hogy ráláttunk az Istenszéke környékére, és azt láttuk, hogy nagyon szürke felhők gyülekeznek arrafele. Le is mondtunk az aznapi felmenetelről, mondván: lesz szerencsénk jobb időhöz, amikor nekiinduljunk vízesést nézni.
Erre két nap múlva került sor, s, bár szerdán volt alkalmunk megélni egy záport Jódtelepen, távolról sem gondoltuk, hogy mit látunk majd, amikor a Bisztra-, illetve később a Kofa völgyének vágunk neki. Csütörtökön szép nyári nap köszöntött ránk, ezért dél körül úgy döntöttünk, hogy beülünk az autóba, s megpróbáljuk megkeresni a Kofa-vízesést.
Déda-Bisztrára érve, nagyjából a falu közepén jobbra tértünk, fel, a Bisztra-patak völgye felé. Megjegyzendő, hogy a Felső-Maros-völgye felől jöttünk, aki tehát Marosvásárhely felől érkezik, annak balra kell térnie. Az utat nem nehéz megtalálni: talán az egyetlen aszfaltos út, ami letér a főútról, ráadásul az első betonból készült villanyoszlopon már ott látható a kék kereszt, amit nagyjából 10 kilométeren keresztül kell követni. Ebből körülbelül 7 kilométer aszfaltos, amely viszketésre kényszerítheti az autóval arra tévedők jobb lábát, de néhány éles kanyar és az esetleg szembejövő rönkszállítók a szűk úton
hamarosan elmulasztják ezt a késztetést. A fő völgyet kell követni, addig, amíg el nem érünk egy tágasabb részhez, itt baloldalt egy (talán) erdészházat látunk, néhány meteorológiai műszerrel, majd rövid idő után egy kereszteződéshez érünk, ahol táblákat is találunk. 
Román nyelven hirdetik, hogy a Kofa-mezőre lehet eljutni – gyalog mintegy 3 óra alatt – egyik út a középső völgyet (Valea de Mijloc), a másik a Kofa völgyét (Valea Cofului) ajánlja. Minket ez utóbbi érdekel, ez balra tér, és a kék pont az irányító jelzés.
Mi is elindultunk ezen az úton, bátran, autóval, de az imént említett szerdai eső itt jóval hevesebben nyilvánult meg. Kilométernyit sem haladtunk, amikor láttuk: itt kisautóval továbbmenni nem ajánlatos. Az út tele volt vízhordta ágakkal, kövekkel, s a nyomtávok is kimosódtak rendesen. Gyalog indultunk útnak, a GPS-sel ládákat kereső kollegák leírásának köszönhetően, némi elképzelést formálva arról, hogy mennyi is lehet hátra. Útközben, egy mellékvölgyben két úriembert vettünk észre, akiktől kiabálva próbáltuk megkérdezni, hogy messze van-e még a vízesés. Valamit válaszoltak, de nem értettük, mi meg átgázoltunk az úton folyó esővizen s továbbmentünk. Útközben találtunk egy vízesésre emlékeztetően alácsörgedező patakot,
de nem hasonlított arra, amire emlékeztem. Folytattuk utunkat.
Gyönge félóra múltán motorzúgást hallottunk, találtunk is egy tágasabb kanyart, ahol félrehúzódhattunk, s bevárhattuk a teherautót, amelyben az iménti két úriember utazott. Ismét megpróbáltuk megkérdezni, hogy sokat kell-e mennünk a vízesésig, s újra fura integetésben volt részünk. Ezúttal azonban a teherkocsi megállt mintegy húsz méterre, az ajtaja is kinyílt. Miután tudtunkra adták, hogy még röpke 4 kilométer vár ránk, az úriemberek felajánlották, hogy elvisznek odáig. Sőt, ha türelmesek vagyunk, akkor visszafele is elhoznak, lévén, hogy rövid elintéznivalójuk van némivel a vízesés fölött.
Elfogadtuk a szállítást, mivel kezdett elég meleg lenni, bár a séta izgalmasabb lett volna, noha egyszerű fakitermelő úton kellett megtenni a távolságot. Kissé zsibbadt végtagokkal szálltunk le a vízesésnél,
amire sofőrünk azt mondta: „Am ajuns la izvorul dumneavoastră” – azaz: elértünk az önök által keresett forráshoz. Ez akkor nem tűnt fel, örültünk, hogy megérkeztünk. Gyors fotózás kezdődött, és kis megbeszélés is: felmegyünk-e a vízesés tetejére, vagy sem. Hancur végülis nem vállalta, csúszós volt az ösvény, én felmentem. 
Nem vészes a felmenetel, bár ilyen vizes talajon nem is ajánlom mindenkinek: egy részen elég meredek sziklán kell egyensúlyozni, aki nem áll biztosan a lábán, jobb, ha kihagyja. 
A vízesés tetején ér a meglepetés, az egész víz egy sziklahasadásból fakad, 
mintegy fél métert vízszintesen csorog, majd leveti magát a mélybe. Odafönn utolért a digitális technika ördöge, s annak bosszúja: lemerültek az akkuk, ennél fogva alig pár képet készítettem. Talán legközelebb. 
Mire lekecmeregtem, megérkezett a teherautónk, s a sofőr egy üres műanyagpalackkal szállt ki a fülkéből meglepetésemre, hogy ő most azt megtölti. Kérdésemre, hogy hol itt az ivóvízforrás, a vízesésre mutatott: „Ez a forrás. Hát nem ott fenn jön ki a földből?” Hápogtam egyet, eszembe sem jutott forrásként nézni ezt a bővízű vízesést...
Néhány számszerű adat: a főúttól nagyjából 15 kilométerre található a vízesés/forrás, tengerszint fölötti magassága 1080 m, földrajzi koordináták: N 47° 4,921' E 24° 51,310' (adatok: geocaching.hu). Ezek a koordináták segítettek abban, hogy a Google térkép-programján megtaláljam a helyet, s némi fogalmat alkossak arról, hogy mire számítsunk. Kisautóval megközelíthető, ha nem mossa el egy zápor az utat.
Ha valaki gyalog akarja megközelíteni, az hosszú, erdei sétára számítson. Vigyen magával gombás könyvet vagy gyógynövényhatározót. Szurokfüvet mi is szedtünk a patak mentén, és gomba is akadt a fű között...
Ezért nagyon megörültem, amikor egy barátom szólt, hogy Vásárhelytől nem messze, Dédabisztra „közelében” meg lehet látogatni egy vízesést, ahajt 25 méter magasat, ráadásul autóval is megközelíthető. Sőt, még akad egy sorozatnyi vízesés a Kelemen-Kárpátokban, az már kissé körülményesebben közelíthető meg, de remélhetőleg oda is eljutunk.
Autóval indultunk, az eredeti terv szerint az indulási napon tértünk volna fel a Bisztra völgyére. A kedves barátommal való beszélgetés sok mindenről szólt, így csak Bisztrát jegyeztem meg, s bárki, akit kérdeztem, nem tudott arról, hogy létezne vízesés a Bisztra völgyén. Így az internethez fordultam, s különböző keresési változatok után rátaláltam a megfelelő kifejezésre: a Kofa-vízesésre, amit a helyiek „Pişoiu”-nak – Pisilőnek hívnak. Indulásunk kissé elhúzódott, ráadásul Szászrégenben közlekedési dugóba kerültünk, ezért úgy döntöttünk, hogy a „hátsó”, kevésbé járt úton közelítjük meg a Felső-Maros-mentét, a Dédától felfele található részt. Átutaztunk Idecsen, Magyarón, Oroszfalun, és még néhány falun – ha valaki úgy érzi, kipótolhatja az elmulasztott falvakat –, ennek az volt az előnye, hogy ráláttunk az Istenszéke környékére, és azt láttuk, hogy nagyon szürke felhők gyülekeznek arrafele. Le is mondtunk az aznapi felmenetelről, mondván: lesz szerencsénk jobb időhöz, amikor nekiinduljunk vízesést nézni.
Erre két nap múlva került sor, s, bár szerdán volt alkalmunk megélni egy záport Jódtelepen, távolról sem gondoltuk, hogy mit látunk majd, amikor a Bisztra-, illetve később a Kofa völgyének vágunk neki. Csütörtökön szép nyári nap köszöntött ránk, ezért dél körül úgy döntöttünk, hogy beülünk az autóba, s megpróbáljuk megkeresni a Kofa-vízesést.
Déda-Bisztrára érve, nagyjából a falu közepén jobbra tértünk, fel, a Bisztra-patak völgye felé. Megjegyzendő, hogy a Felső-Maros-völgye felől jöttünk, aki tehát Marosvásárhely felől érkezik, annak balra kell térnie. Az utat nem nehéz megtalálni: talán az egyetlen aszfaltos út, ami letér a főútról, ráadásul az első betonból készült villanyoszlopon már ott látható a kék kereszt, amit nagyjából 10 kilométeren keresztül kell követni. Ebből körülbelül 7 kilométer aszfaltos, amely viszketésre kényszerítheti az autóval arra tévedők jobb lábát, de néhány éles kanyar és az esetleg szembejövő rönkszállítók a szűk úton
hamarosan elmulasztják ezt a késztetést. A fő völgyet kell követni, addig, amíg el nem érünk egy tágasabb részhez, itt baloldalt egy (talán) erdészházat látunk, néhány meteorológiai műszerrel, majd rövid idő után egy kereszteződéshez érünk, ahol táblákat is találunk. 
Román nyelven hirdetik, hogy a Kofa-mezőre lehet eljutni – gyalog mintegy 3 óra alatt – egyik út a középső völgyet (Valea de Mijloc), a másik a Kofa völgyét (Valea Cofului) ajánlja. Minket ez utóbbi érdekel, ez balra tér, és a kék pont az irányító jelzés. Mi is elindultunk ezen az úton, bátran, autóval, de az imént említett szerdai eső itt jóval hevesebben nyilvánult meg. Kilométernyit sem haladtunk, amikor láttuk: itt kisautóval továbbmenni nem ajánlatos. Az út tele volt vízhordta ágakkal, kövekkel, s a nyomtávok is kimosódtak rendesen. Gyalog indultunk útnak, a GPS-sel ládákat kereső kollegák leírásának köszönhetően, némi elképzelést formálva arról, hogy mennyi is lehet hátra. Útközben, egy mellékvölgyben két úriembert vettünk észre, akiktől kiabálva próbáltuk megkérdezni, hogy messze van-e még a vízesés. Valamit válaszoltak, de nem értettük, mi meg átgázoltunk az úton folyó esővizen s továbbmentünk. Útközben találtunk egy vízesésre emlékeztetően alácsörgedező patakot,
de nem hasonlított arra, amire emlékeztem. Folytattuk utunkat.Gyönge félóra múltán motorzúgást hallottunk, találtunk is egy tágasabb kanyart, ahol félrehúzódhattunk, s bevárhattuk a teherautót, amelyben az iménti két úriember utazott. Ismét megpróbáltuk megkérdezni, hogy sokat kell-e mennünk a vízesésig, s újra fura integetésben volt részünk. Ezúttal azonban a teherkocsi megállt mintegy húsz méterre, az ajtaja is kinyílt. Miután tudtunkra adták, hogy még röpke 4 kilométer vár ránk, az úriemberek felajánlották, hogy elvisznek odáig. Sőt, ha türelmesek vagyunk, akkor visszafele is elhoznak, lévén, hogy rövid elintéznivalójuk van némivel a vízesés fölött.
Elfogadtuk a szállítást, mivel kezdett elég meleg lenni, bár a séta izgalmasabb lett volna, noha egyszerű fakitermelő úton kellett megtenni a távolságot. Kissé zsibbadt végtagokkal szálltunk le a vízesésnél,
amire sofőrünk azt mondta: „Am ajuns la izvorul dumneavoastră” – azaz: elértünk az önök által keresett forráshoz. Ez akkor nem tűnt fel, örültünk, hogy megérkeztünk. Gyors fotózás kezdődött, és kis megbeszélés is: felmegyünk-e a vízesés tetejére, vagy sem. Hancur végülis nem vállalta, csúszós volt az ösvény, én felmentem. 
Nem vészes a felmenetel, bár ilyen vizes talajon nem is ajánlom mindenkinek: egy részen elég meredek sziklán kell egyensúlyozni, aki nem áll biztosan a lábán, jobb, ha kihagyja. 
A vízesés tetején ér a meglepetés, az egész víz egy sziklahasadásból fakad, 
mintegy fél métert vízszintesen csorog, majd leveti magát a mélybe. Odafönn utolért a digitális technika ördöge, s annak bosszúja: lemerültek az akkuk, ennél fogva alig pár képet készítettem. Talán legközelebb. 
Mire lekecmeregtem, megérkezett a teherautónk, s a sofőr egy üres műanyagpalackkal szállt ki a fülkéből meglepetésemre, hogy ő most azt megtölti. Kérdésemre, hogy hol itt az ivóvízforrás, a vízesésre mutatott: „Ez a forrás. Hát nem ott fenn jön ki a földből?” Hápogtam egyet, eszembe sem jutott forrásként nézni ezt a bővízű vízesést... Néhány számszerű adat: a főúttól nagyjából 15 kilométerre található a vízesés/forrás, tengerszint fölötti magassága 1080 m, földrajzi koordináták: N 47° 4,921' E 24° 51,310' (adatok: geocaching.hu). Ezek a koordináták segítettek abban, hogy a Google térkép-programján megtaláljam a helyet, s némi fogalmat alkossak arról, hogy mire számítsunk. Kisautóval megközelíthető, ha nem mossa el egy zápor az utat.
Ha valaki gyalog akarja megközelíteni, az hosszú, erdei sétára számítson. Vigyen magával gombás könyvet vagy gyógynövényhatározót. Szurokfüvet mi is szedtünk a patak mentén, és gomba is akadt a fű között...
Tibi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése