Röpke kis beszámoló, mert sokat lehetne írni, de most nem ez a cél. Hanem egyrészt emléket állítani ennek a kellemesen töltött és lelkiekben is gazdagító hétnek, másrészt ötletet adni azoknak, akik e hegyes-dombos magyar vidéken pihennek, és szeretnének
időnként kimozdulni.
Hétfő reggel korán indultunk Marosvásárhelyről, a suli elől. Mert ugye tanárok (is) vagyunk, s nyaranta legalább egy tábort szervezünk a gyerkőcöknek, ahol még egy hétig emlékeztetjük őket arra, hogy rengeteg szép és hasznos dolog is van és volt a világon…
Észak-Magyarország Fony nevű falucskája a cél, ahova évek óta vissza-visszatérünk, és ahol Pista bácsi és Uzonka néni fogad mindig nagy szeretettel. Szatmár fele közelítettünk a határhoz, a szatmári piacon ugyanis még be kellett vásárolnunk. Részben önellátó tábor a miénk, ahol a tanár nénik főznek, a gyerkőcök pedig nem válogatnak – hanem repetát kérnek. (A dicséret Magdit illeti …)
A határon gond nélkül átkeltünk, minden kiskorú becsületes közjegyzői papírral igazolta, hogy szülei tudtával hagyja el az országot.
Sárospatakon terveztünk először megállni, ezért a kisvárdai fagyizásról is lemondtunk.
Sajnos – hétfő lévén - csak a vár udvarán sétálhattunk egyet, de átismételtük, hogy mely híres nemesi családok birtokolták e várat (Dobó, Lorántffy, Rákóczi), és fontos szerepet játszott a Rákóczi vezette szabadságharcban. Megnéztük a belső udvart,
a loggiát, de csak kívülről mutogathattuk a Sub rosa terem ablakait,
ahol megbeszélésüket tartották a Wesselényi-összeesküvés résztvevői, mielőtt elárulták volna őket. A híres Református Kollégium épületét is csak kívülről láthattuk, ám előtte egy kedves kapus bácsi beengedte a gyerekeket az Árpád Vezér Gimnázium épületébe,
melyet Makovecz Imre tervezett. (Azt kérdezték, nekünk miért nem lehet ilyen iskolánk!)
Késő délután, szinte este volt, mire Fonyba érkeztünk. Elosztottuk a szobákat, lezuhanyoztunk, s első vacsoraként elfogyasztottuk a maradék madárlátta útravalónkat. Rövid ismerkedés és áhítat (melyet minden reggel és este Pista bácsi tartott) után nyugovóra tért a csapat, bár az ifjak között akadt, akit még napokig elkerült az álom…
A határ mente tele van a hajdani végvárak maradványaival.
Egyesek romosabb, mások restauráltabb állapotban. Fony mellett elsőként Regéc vára csábít minden alkalommal kellemes gyalogtúrára.
Kedden délelőtt fel is kerekedtünk. Kis meglepetést (mint később megtudtuk, és felettébb jól is esett – aranygaluskát) csomagoltak nekünk az útra, amit csak a „csúcson” volt szabad elfogyasztanunk.
A szomszéd falu, Mogyoróska, négy-öt kilométer távolságra esik, a fokozatosan emelkedő úton már látszik a hegy,
s tetején a várromok. Innen valamivel rövidebb úton közelíthető meg, mint Regéc felől. A hajdani várba már csak belépővel lehet bejutni, nem mint legutóbb, amikor itt jártunk. Látszik, hogy komoly feltárási, régészeti munkálatok folytak, s a látogatók számára valóságos kis történelemórává varázsolták a helyszínt. Aminek örvendtünk is, 
mert az idén tanultunk Mikes Kelemen kapcsán (is) II. Rákóczi Ferencről, aki kisgyermekkorát töltötte ezen vár falai között, mielőtt a munkácsi várba költöztek volna. Édesanyjának, Zrínyi Ilonának, legendás alakjáról is olvastunk, hallottunk, a róla alkotott kép kiegészítésében is segített e várlátogatás. 
(A képen látható várrendtartást érdemes elolvasni!)
Hazafele a regéci úton ereszkedtünk le, kisebb körtúrává alakítva a kiruccanásunkat.
A nap forrón perzselt, meg is égetett alaposan. Későn jutott eszembe, hogy nyissak esernyőt... napernyő gyanánt. Ki gondolta volna, hogy ettől akkora zápor kerekedik nemsokára?! Szerencsére már kapun belül talált...
Szerdán Kassára látogattunk. Fél napos kirándulás volt ez is, épp csak a város főterét, a dómot és a Rákóczi-múzeumot terveztük meglátogatni. A határátkelés tényleg mese... Sehol senki, még az épületet is elhordták a környékbeliek…
A Szent Erzsébet-dóm valóban lenyűgöző,
de legmeghatóbb talán az volt, hogy a Rodostóból hazahozott II. Rákóczi Ferenc hamvai közelében állhattunk.
Mielőtt a múzeumba is átléptünk volna, Béla, fonyi idegenvezetőnk, aki Kassán jár iskolába, még megmutogatta a fontosabb látnivalókat: a szökőkút csodálatosan zenélt, s még a harangjátékot is elkaptunk az Orbán torony szomszédságában. A pestisben elhunytaknak állított emlékművet,
s egy másik szökőkutat, amelyben háborítatlanul úszkálnak az aranyhalak. Megmutatta a ferences- és evangélikus templomot, elsétáltunk a Márai szoborig,
majd visszatértünk a Börtön-múzeum melletti Rákóczi-múzeumhoz.
Várnunk kellett sorunkra, míg az előttünk érkező csoportot vezették. A tárlatvezető kislány kezünkbe nyomta a magyar nyelvű szöveget, hogy olvassuk magunknak. Olvastuk is, részletesen leírt minden látnivalót
szintenként, termenként, darabonként. Időnként szlovákul mondott ezt-azt, s egyre kedvesebbé vált, látván, hogy van, amit értünk. A végére már magyarul is tudott egy keveset…
Aznap délután még egy megállónk volt: Vizsoly. Közel van Fonyhoz, nem tehetjük meg, hogy arra ne kanyarodjunk, ahol a Göncön fordított első, teljes magyar nyelvű Bibliát nyomtatták Károlyi Gáspár irányításával.
A templomban 13. századi freskók tekinthetők meg, egyikükön az ismert Szent László-legendát mutatja be.
A nap ma is elviselhetetlenül melegen sütött, nem csoda, hagy a falu főterén levő kút vize jó célt szolgált ennek enyhítésében. (Ebben csak a gyerekek ludasok...)
Csütörtökön is – mint minden reggel amúgy – a szokásos torna, 
reggeli és áhítat után a Szlovák határ alatt húzódó Aggteleki cseppkőbarlangot látogattuk meg. A Baradla-barlang Magyarország legismertebb barlangja talán, nem is bocsátkoznék részletesebb ismertetésébe, hisz mindenhol olvashatni róla. 
Számunkra mindig élmény meglátogatni, borzongani az évmilliók természeti csodáin, valóságos műalkotásain, melyek a teljes sötétségben készülnek,
és nem is azzal a céllal, hogy emberi szemet gyönyörködtessenek… Vagy mégis?
Pénteken Egerbe és Miskolc-Tapolcára utaztunk. Ki ne hallott volna az egri várvédők hősiességéről, és ne lenne kíváncsi a helyszínre?!
A bazilika mellett parkoltunk, azonban csak kívülről csodáltuk meg, akárcsak az Eszterházy Károly Főiskola barokk stílusú épületét,
melynek könyvtárában őrzik többek közt Mikes leveleit.
időnként kimozdulni.Hétfő reggel korán indultunk Marosvásárhelyről, a suli elől. Mert ugye tanárok (is) vagyunk, s nyaranta legalább egy tábort szervezünk a gyerkőcöknek, ahol még egy hétig emlékeztetjük őket arra, hogy rengeteg szép és hasznos dolog is van és volt a világon…
Észak-Magyarország Fony nevű falucskája a cél, ahova évek óta vissza-visszatérünk, és ahol Pista bácsi és Uzonka néni fogad mindig nagy szeretettel. Szatmár fele közelítettünk a határhoz, a szatmári piacon ugyanis még be kellett vásárolnunk. Részben önellátó tábor a miénk, ahol a tanár nénik főznek, a gyerkőcök pedig nem válogatnak – hanem repetát kérnek. (A dicséret Magdit illeti …)
A határon gond nélkül átkeltünk, minden kiskorú becsületes közjegyzői papírral igazolta, hogy szülei tudtával hagyja el az országot.
Sárospatakon terveztünk először megállni, ezért a kisvárdai fagyizásról is lemondtunk.
Sajnos – hétfő lévén - csak a vár udvarán sétálhattunk egyet, de átismételtük, hogy mely híres nemesi családok birtokolták e várat (Dobó, Lorántffy, Rákóczi), és fontos szerepet játszott a Rákóczi vezette szabadságharcban. Megnéztük a belső udvart,
a loggiát, de csak kívülről mutogathattuk a Sub rosa terem ablakait,
ahol megbeszélésüket tartották a Wesselényi-összeesküvés résztvevői, mielőtt elárulták volna őket. A híres Református Kollégium épületét is csak kívülről láthattuk, ám előtte egy kedves kapus bácsi beengedte a gyerekeket az Árpád Vezér Gimnázium épületébe,
melyet Makovecz Imre tervezett. (Azt kérdezték, nekünk miért nem lehet ilyen iskolánk!)Késő délután, szinte este volt, mire Fonyba érkeztünk. Elosztottuk a szobákat, lezuhanyoztunk, s első vacsoraként elfogyasztottuk a maradék madárlátta útravalónkat. Rövid ismerkedés és áhítat (melyet minden reggel és este Pista bácsi tartott) után nyugovóra tért a csapat, bár az ifjak között akadt, akit még napokig elkerült az álom…
A határ mente tele van a hajdani végvárak maradványaival.
Egyesek romosabb, mások restauráltabb állapotban. Fony mellett elsőként Regéc vára csábít minden alkalommal kellemes gyalogtúrára.Kedden délelőtt fel is kerekedtünk. Kis meglepetést (mint később megtudtuk, és felettébb jól is esett – aranygaluskát) csomagoltak nekünk az útra, amit csak a „csúcson” volt szabad elfogyasztanunk.
A szomszéd falu, Mogyoróska, négy-öt kilométer távolságra esik, a fokozatosan emelkedő úton már látszik a hegy,
s tetején a várromok. Innen valamivel rövidebb úton közelíthető meg, mint Regéc felől. A hajdani várba már csak belépővel lehet bejutni, nem mint legutóbb, amikor itt jártunk. Látszik, hogy komoly feltárási, régészeti munkálatok folytak, s a látogatók számára valóságos kis történelemórává varázsolták a helyszínt. Aminek örvendtünk is, 
mert az idén tanultunk Mikes Kelemen kapcsán (is) II. Rákóczi Ferencről, aki kisgyermekkorát töltötte ezen vár falai között, mielőtt a munkácsi várba költöztek volna. Édesanyjának, Zrínyi Ilonának, legendás alakjáról is olvastunk, hallottunk, a róla alkotott kép kiegészítésében is segített e várlátogatás. 
(A képen látható várrendtartást érdemes elolvasni!)Hazafele a regéci úton ereszkedtünk le, kisebb körtúrává alakítva a kiruccanásunkat.
A nap forrón perzselt, meg is égetett alaposan. Későn jutott eszembe, hogy nyissak esernyőt... napernyő gyanánt. Ki gondolta volna, hogy ettől akkora zápor kerekedik nemsokára?! Szerencsére már kapun belül talált...
Szerdán Kassára látogattunk. Fél napos kirándulás volt ez is, épp csak a város főterét, a dómot és a Rákóczi-múzeumot terveztük meglátogatni. A határátkelés tényleg mese... Sehol senki, még az épületet is elhordták a környékbeliek…
A Szent Erzsébet-dóm valóban lenyűgöző,
de legmeghatóbb talán az volt, hogy a Rodostóból hazahozott II. Rákóczi Ferenc hamvai közelében állhattunk.Mielőtt a múzeumba is átléptünk volna, Béla, fonyi idegenvezetőnk, aki Kassán jár iskolába, még megmutogatta a fontosabb látnivalókat: a szökőkút csodálatosan zenélt, s még a harangjátékot is elkaptunk az Orbán torony szomszédságában. A pestisben elhunytaknak állított emlékművet,
s egy másik szökőkutat, amelyben háborítatlanul úszkálnak az aranyhalak. Megmutatta a ferences- és evangélikus templomot, elsétáltunk a Márai szoborig,
majd visszatértünk a Börtön-múzeum melletti Rákóczi-múzeumhoz.Várnunk kellett sorunkra, míg az előttünk érkező csoportot vezették. A tárlatvezető kislány kezünkbe nyomta a magyar nyelvű szöveget, hogy olvassuk magunknak. Olvastuk is, részletesen leírt minden látnivalót
szintenként, termenként, darabonként. Időnként szlovákul mondott ezt-azt, s egyre kedvesebbé vált, látván, hogy van, amit értünk. A végére már magyarul is tudott egy keveset…Aznap délután még egy megállónk volt: Vizsoly. Közel van Fonyhoz, nem tehetjük meg, hogy arra ne kanyarodjunk, ahol a Göncön fordított első, teljes magyar nyelvű Bibliát nyomtatták Károlyi Gáspár irányításával.
A templomban 13. századi freskók tekinthetők meg, egyikükön az ismert Szent László-legendát mutatja be. A nap ma is elviselhetetlenül melegen sütött, nem csoda, hagy a falu főterén levő kút vize jó célt szolgált ennek enyhítésében. (Ebben csak a gyerekek ludasok...)
Csütörtökön is – mint minden reggel amúgy – a szokásos torna, 
reggeli és áhítat után a Szlovák határ alatt húzódó Aggteleki cseppkőbarlangot látogattuk meg. A Baradla-barlang Magyarország legismertebb barlangja talán, nem is bocsátkoznék részletesebb ismertetésébe, hisz mindenhol olvashatni róla. 
Számunkra mindig élmény meglátogatni, borzongani az évmilliók természeti csodáin, valóságos műalkotásain, melyek a teljes sötétségben készülnek,
és nem is azzal a céllal, hogy emberi szemet gyönyörködtessenek… Vagy mégis?
Pénteken Egerbe és Miskolc-Tapolcára utaztunk. Ki ne hallott volna az egri várvédők hősiességéről, és ne lenne kíváncsi a helyszínre?!A bazilika mellett parkoltunk, azonban csak kívülről csodáltuk meg, akárcsak az Eszterházy Károly Főiskola barokk stílusú épületét,
melynek könyvtárában őrzik többek közt Mikes leveleit.A Dobó téren át haladtunk a vár irányában. A szobrok már megteremtették a kellő hangulatot. 
Alig vártuk, hogy a falak közé léphessünk. Két órát szánhattunk a várlátogatásra – de elárulom, két óra nem elég. A Vármúzeumot fél óra alatt csak kapkodva lehet végignézni, a panoptikumhoz mondjuk elég 20 perc, 
de igyekeztünk is, hogy a kazamatákhoz való tárlatvezetést elkapjuk. A Hősök terme,
a Kőtár és a kazamaták bemutatása is majd egy órába telik, s bizony, utána még jól esne az embernek a Képtárat is megtekinteni. De körülállhattuk Gárdonyi sírját,
és megcsodálhattuk Bornemissza Gergely tűzkerekét is (No, nem az eredeti!).
Irány Tapolca. Képzelhetni, hogy a gyerkőcök ezt várták leginkább, egész héten az volt a visszatérő kérdés: mikor megyünk már a Barlangfürdőbe? Hát eljött a pillanat. Képet viszont nem készítettem – ugyanis nem vittem magammal a fotómasinát, mert nem tudtam, hova tehetem, amíg lubickolunk. Utólag bánom kicsit, mert most a netről kell kölcsön kérnem egy fotót…
Nos, a fürdőzés bizony jól esett, hát még, ahogy a hátam paskoltattam az erős sugárban kilövellő vagy a falakról alázuhanó meleg vízzel. A gyerekek is kipróbáltak minden medencét a legkisebbtől a legnagyobbig… Odakinn becsületesen esett az eső...
Szombaton már nem volt erőnk a tervezett Boldogkővár túrára. Messziről láttuk ugyan a várat, a mellette elterülő barackos meg is kívántatta velünk e gyümölcsöt. Szerencsére valaki igen olcsón hozott házhoz (150 Ft-ban kilóját – s így sem tudja eladni a termést…), be is lakmározott a társaság,
még az útra is jutott. Szombaton tehát pihentünk, vetélkedtünk a látottakból, tanultakból. Csomagoltunk, készültünk a visszaútra. Utolsó csoportképek,
(e-mil)címek cserélése, búcsúzkodások… Vasárnap reggel 8 órakor indultunk. Nyírbátoron még megálltunk ebédelni és fagyizni, aztán uccu haza.
Hasonlóan kellemes és hasznos kiruccanásokat!
Alig vártuk, hogy a falak közé léphessünk. Két órát szánhattunk a várlátogatásra – de elárulom, két óra nem elég. A Vármúzeumot fél óra alatt csak kapkodva lehet végignézni, a panoptikumhoz mondjuk elég 20 perc, 
de igyekeztünk is, hogy a kazamatákhoz való tárlatvezetést elkapjuk. A Hősök terme,
a Kőtár és a kazamaták bemutatása is majd egy órába telik, s bizony, utána még jól esne az embernek a Képtárat is megtekinteni. De körülállhattuk Gárdonyi sírját,
és megcsodálhattuk Bornemissza Gergely tűzkerekét is (No, nem az eredeti!).Irány Tapolca. Képzelhetni, hogy a gyerkőcök ezt várták leginkább, egész héten az volt a visszatérő kérdés: mikor megyünk már a Barlangfürdőbe? Hát eljött a pillanat. Képet viszont nem készítettem – ugyanis nem vittem magammal a fotómasinát, mert nem tudtam, hova tehetem, amíg lubickolunk. Utólag bánom kicsit, mert most a netről kell kölcsön kérnem egy fotót…
Nos, a fürdőzés bizony jól esett, hát még, ahogy a hátam paskoltattam az erős sugárban kilövellő vagy a falakról alázuhanó meleg vízzel. A gyerekek is kipróbáltak minden medencét a legkisebbtől a legnagyobbig… Odakinn becsületesen esett az eső...Szombaton már nem volt erőnk a tervezett Boldogkővár túrára. Messziről láttuk ugyan a várat, a mellette elterülő barackos meg is kívántatta velünk e gyümölcsöt. Szerencsére valaki igen olcsón hozott házhoz (150 Ft-ban kilóját – s így sem tudja eladni a termést…), be is lakmározott a társaság,
még az útra is jutott. Szombaton tehát pihentünk, vetélkedtünk a látottakból, tanultakból. Csomagoltunk, készültünk a visszaútra. Utolsó csoportképek,
(e-mil)címek cserélése, búcsúzkodások… Vasárnap reggel 8 órakor indultunk. Nyírbátoron még megálltunk ebédelni és fagyizni, aztán uccu haza.Hasonlóan kellemes és hasznos kiruccanásokat!
Hancur
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése