2009. július 5., vasárnap

Túra a Csukás-hegységben

A Csukás-hegység viszonylag kevéssé látogatott, Erdély felől jövet eléggé félreeső, de rendkívül látványos. Két jól elkülönülő és eléggé különböző részből tevődik össze: a Csukás tömbből, mely csodálatos konglomerátum tornyokból áll és a Vörös-havas (Gropsoarele-Zaganu) mészkőcsipkés gerincéből.
A 4. „kukacos találkozót” (túrázás-listás) a Kárpát-kanyar egyik csodálatosan szép, kis kiterjedésű hegységében, a Csukásban szervezték. Szombat reggel korán indultunk Marosvásárhelyről autóval, majd Segesváron és Brassón utaztunk keresztül. Brassóból a hajdani Hétfalu, ma Négyfalu felé tértünk le, s onnan a Bratocsa-hágón keresztül, Cheia üdülőtelep előtt tértünk fel a Vörös-havasi turistaház felé.
Érkezés után egynapi csomagot magunkhoz véve indult is a túra. A Vörös-havas turistaháztól északi irányba indult a sárga sáv jelzésen, ami eleinte erdei ösvényen vezetett. Nemsokára balfelől a Berii völgyet érintettük. Egy helyen a völgy fölött csodálatos kilátásunk nyílt a Csukás-hegy sziklaképződményeire, melyet legömbölyített sziklatornyok csoportja alkot. Ösvényünk fokozatosan levezetett a Berii völgybe, ahol csatlakozott a völgyön feljövő kék kereszt jelzés, majd hamarosan egy jó vizű forráshoz érkeztünk (Nicolae Ioan forrás). A forrástól utunk meredeken emelkedett a romos állapotban levő Csukás turistaházhoz. Itt megvártunk mindenkit, megbeszéltük az aznapi utat, majd a Sziklavár felé vezető piros kereszt és piros sáv jelzéseken haladtunk tovább.
Az addigi napsütést már az elején vészjóslóbb gomolyfelhők zavarták meg. Ennek ellenére töretlen jókedvvel és eléggé gyors iramban haladtunk felfele a Sziklavár csodálatos tornyai között. A legelésző szamarakat és juhokat, valamint ásító kutyákat magunk mögött hagyva egyre szebb tájakon haladtunk. Rövidesen elértünk a piros kereszt és piros sáv elágazásához, ahonnan a piros sávon haladtunk tovább a Csukás csúcs irányába. Az elágazásnál egy juhász ült egy nagyobb kövön, s nézegette szótlanul, hogy az egyre borúsabb időben mászunk. Köszönésünket viszonozta, majd hosszú hallgatás után közölte velünk időjárás-jelentését: jön az eső. Ha arra számított, hogy ezzel kicsit is befolyásolja tervünket - mármint, hogy feljussunk a csúcsra - tévedett. Az egyre ködösebb, felhősebb idő ellenére gyorsan haladtunk felfele, miközben a csodálatos sziklatornyokat kerülgetve egyik ámulatból a másikba estünk. Nagyon szép helyeken vezet ez az ösvény, ezt látni érdemes. Végül, egyik kanyar után feltűnt a csúcsot jelző tábla, ami már tényleg a csúcs volt... Addig többször volt az a csalóka érzésünk, hogy egy-egy sziklás oldal teteje a csúcsot jelenti, de mindannyiszor felérve rá még kimagaslóbb ormokkal találtuk magunkat szemben.
Fent voltunk a Csukás-csúcson (1954 m), a Csukás-hegység legmagasabb pontján, de az éppen akkor besűrűsödő köd miatt szinte semmit sem láthattunk. Miután a csúcscsokit is megettük, az időnként szétlibbenő ködfüggönyből kibontakoztak az Ördög-ujjai, valamint az Iker-sziklák nevű képződmények. Távolabbi tájakra is nyílt kilátásunk rövidebb ideig. Kár, hogy nem fogtunk ki tiszta időt ott fent. Ennek ellenére így is nagyon szép, felejthetetlen élmény volt.
Mikor a csúcs környéke megtelt turistával, elkészültek a csúcsfotók, majd továbbindultunk. A piros sáv jelzésen a csúcs túlsó oldalán lefele haladva jobb kéz felől elhagytuk a Góliát tornyot, majd a Királytető előtti nyeregbe leérve a balfele vezető piros kereszt jelzésen igyekeztünk vissza a Sziklavár felé. Eléggé szedtük a lábunkat, mivel közben sötét felhőkből egy-egy csepp eső is permetezett. Menet közben mindkét oldalon továbbra is fenséges látványt nyújtó sziklákban gyönyörködtünk. A Sziklavárhoz, majd a Csukás menedékházhoz visszaérve nemhogy eső nem kapott el, de ragyogó napsütés lett, az ég kitisztult, s a hegy mintha csábítani akart volna, teljes pompájában, felhők nélkül mutatkozott. Most mit tegyünk? Másszunk vissza?!Már vissza nem másztunk, hanem a Csukás turistaháznál megvártunk mindenkit, miközben a fűben heverve a tájban gyönyörködtünk. Mikor a társaság úgy-ahogy összegyűlt, közölték velünk a további lehetséges útvonalakat: a Piroska-, majd Vörös-havas gerincén keresztül visszafele, esetleg a délelőtt megtett úton vissza, lefele. Összenéztünk néhányan, majd egyikünk feltette a kérdést: -Na, megyünk még egy kört? Végül úgy döntöttünk, hogy nem megyünk „még egy kört”. Több érv szólt amellett, hogy a rövidebb úton ereszkedjünk visszafele: a Vörös-havas gerincét másnap úgyis bejárjuk, ha pedig most leereszkedünk a Berii völgybe, ott jóízű forrásból tölthetünk estére, végül, de nem utolsó sorban, a hirtelen napsütés nem biztos, hogy tartós lesz (amint nem is lett az), és sátrat felhúzni jobb az esetleges eső előtt.
Így, a már ismert úton ereszkedtünk vissza. Csak ekkor tünt fel, mennyire meredeken másztunk a délelőtt. Megtöltöttük flakonjainkat a Nicolae Ioan forrásból, majd az autókhoz visszaérve kiválasztottuk sátorozó helyünket. A Vörös-havas turistaház mögötti, enyhén lejtős terepen, ahonnan napkelet felé nyílt terep ígérkezett, kihúztuk sátrainkat. Számításaink később jónak bizonyultak. Már vacsora közben lezúdult az első eső, majd a Silva menedékház fedett teraszán levő esti beszélgetést otthagyva és lefeküdve, épphogy lehúztam a sátor zipzárját, s már zuhogott is, kisebb megszakításokkal szinte reggelig, viszont a reggeli napsütésben és szélben a sátor szinte teljesen megszáradt. Milyen jó, hogy napon állt. Alig egy óra alatt teljesen száraz volt reggel a sátor.
Vasárnapi túránk bő óra késéssel indult. A piros háromszög jelzésen indultunk el, amely észak, majd északkelet felé szerpentinezik a Vörös-havas gerincére. Az erdőhatárt hamarosan magunk mögött hagytuk, és csodaszép kilátásunk nyílt a környező hegyekre, völgyekre. Jobb kéz felől láthattuk a Gropsoarele-Zaganu gerincet és alatta Cheia üdülőtelepet. A főgerincet elérve balról, a Piroska-havas felől, csatlakozott a tegnapról jól ismert piros kereszt jelzés. Fenséges látvány tárult a szemünk elé. Az idő lényegesen tisztább volt mint szombaton, így jó rálátásunk nyílt a környező vidékre. Innen kényelmesen emelkedett az ösvényünk a Gropsoarele-csúcs (1883 m) felé. A csúcsra érve elkészültek csúcsfotóink, majd megcsodáltuk a környező sziklákat, betájoltuk az előttünk levő Zaganu-csúcsot (1817 m) és Réz-tornyot. A kilátásban gyönyörködve elgondolkoztam azon, hogy nem sok hasonló élményben volt részem, vagyis, hogy olyan helyen álljak, ahonnan egyszerre nézhessek le Erdélybe, Moldvába és Munténiába is.A Gropsoarele csúcson pihentünk, majd néhányan tettünk egy további túrát a Zaganu-ig. Ezen a szakaszon, de a Gropsoarele körül is rengeteg virág díszíti a tájat. Láttunk itt havasi gyopárt, rododendront és sok más havasi virágot. Csodálatos volt a rengeteg mindenféle színű virágban gyönyörködni. A Zaganuról a Réz-toronyra nem mentünk át, mivel mély nyereg választja el a kettőt egymástól, és nem esett volna jól visszamászni. Később többen is indultak ezt a szakaszt is bejárni, s akadt köztük néhány vállalkozó túratárs, aki a Réz-toronyra is kimászott. Koradélutáni kánikulában indultunk vissza. Izzadtunk keményen, de csodás kilátásként látszott előttünk szinte az egész út folyamán a szombaton bejárt Csukás-csúcs és előterében a Sziklavár. Ha oda is átmehettünk volna ilyen tiszta időben... De hát nem lehet mindenhol jó időben lenni.
Mindent összegezve felejthetetlen kirándulás volt, a kis havas két különböző részét ismerhettük meg, ezenkívül nem tudom, hol láttam annyi szép havasi virágot egy helyen, mint itt.
Kellemes kiruccanásokat!
Andris

Nincsenek megjegyzések: